Körözés a pilisi Sasfészek fölött

Itiner

• A Kétbükkfa-nyeregből a Z+ jelzésen indulunk el észak felé.
• Egy elágazástól jobb felé követjük a Z▲ jelzést a Fekete-kőre.
• A Fekete-kőtől visszafelé a Z▲ jobb ágán ereszkedünk le a Pilis-nyeregbe.
• A Pilis-nyeregből a Z jelzésen túrázunk tovább.
• Egy elágazásnál kitérőt teszünk balra az Öreg-szirtre a Z▲ jelzésen.
• Visszatérve a Z jelzést követjük a Kétágú-hegy nyergében lévő elágazásig.
• Jobbra térünk a Z◼ jelzésre, ami elvezet a Fekete-hegyre, a Sasfészekhez.
• A Z+ jelzésen ereszkedünk le Pilisszentlélekre.
• A pilisszentléleki főutcán jobbra fordulunk, és a P jelzést követjük egy tisztásig.
• A tisztásról egyenesen folytatjuk túránkat a P+ jelzésen.
• Újabb elágazásnál ismét tartjuk az egyenes irányt, és a Z jelzés vezet vissza a Kétbükkfa-nyeregbe.

A túra részletes leírása

Egy jó fekete

Az üledékes kőzetek felépítette Pilist és a vulkáni származású Visegrádi-hegységet elválasztó vonal legmagasabb része, a Kétbükkfa-nyereg túránk kezdő- és végpontja. Az út ma már elrejti, de hajdan tisztás fedte a hágót - ezen állt a névadó két vén bükk. Ahogy a Z+ jelzésen enyhén kaptatva bevesszük magunkat a fák alá, éppen e fafaj lesz domináns, és ez így is marad túránk csaknem egészében. Átszelünk egy léniát, majd rövidesen egy elágazásban jobbra váltunk a Z▲ jelzésre, ami már a Fekete-kő felé terel.

Az erdő fenséges hangulata itt teljesedik ki igazán: átláthatatlan, öreg bükkös fedi a platót és lejtőit, magasan záródó lombplafonján csak bátortalan pászmákban merészkedik át a fény, ezzel misztikusan félhomályos árnybirodalmat festve az ezüstszürke törzsekre. Rövidesen megérkezünk a szikla háta mögé, ahol elfogy a hegyhát, és keskeny nyelvvel kapcsolódik a lombok közt feltűnő dolomitoromhoz. Fenséges, karcsú élű szirtként mered a Pilisszentléleki-medence fölé, hátáról a Kétágú-hegy és a Maróti-hegyek felé tekinthetünk ki, a Visegrádi-hegység alacsony hátai mögött pedig széles lepényként magasodik a Börzsöny. A szabdalt szirt oldalában ösvény kanyarog le az egyik toronyra. Végigjárása nem veszélytelen, ezért csak olyanoknak ajánlott, akik magabiztosan mozognak kitett környezetben. A szikla nehezen magyarázható elnevezése mellett szlovákul is ismert (hiszen a környék falvaiban nagy számban éltek és élnek a mai napig szlovákok): Hrebeň, mely hegygerincet jelent. A Pilis legvadabb orma ez, számtalan torony és él alkotja, alatta félelmetes a mélység. Vad hangulatát csak az alant kanyargó autóút sosem szűnő zaja tompítja.

A Kétágú-hegy hátán

Visszatérünk a bérc mögé, ahol ezúttal a Z▲ jelzés jobb ágára lépünk rá. Természetes, háborítatlannak tetsző bükkösben kanyarodik lefelé utunk, egy sekély árok szűk ösvényén haladunk. A szokatlanul buja erdőkép nem szelídül, amikor a Pilis-nyeregbe érünk: az ellaposodó terepen esőbeálló, tűzrakó és padok, valamint asztalok nyújtanak lehetőséget a felfrissülésre. Az emlékoszlop a II. világháború végnapjaiban itt zajlott véres küzdelmekre irányítja a figyelmet.

A nyereg túloldalán, a Z jelzés szintútján folytatódik túránk. Kényelmes, a plató hátát keresztező nyomon haladunk, körben sűrű növésű, bükkök dominálta szálerdő fedi a hegyet. Egy-egy nyiladék hasít a zöld szövetbe, az útszakasz egyetlen érdekessége itt a hangulatos erdőség. A félreeső, középhegységi táj hangulatát fokozza az elhagyatottság is, hiszen a Pilis más részeihez képest csak viszonylag kevés túrázó vetődik erre. Kiágazik a Sasfészekhez vezető, rövidítési lehetőséget kínáló jelzés, de ha kilátásra éhezünk, maradjunk egyelőre a Z jeleken. Egy völgyfőt elhagyva elkeskenyedik a fennsík, és már a Kétágú-hegy hátán járunk. Jobbról fiatalos, balról zilált, természetes állapotú, holtfaszőnyeges rengeteg váltja fel a megszokott szálerdőt. Kövessé váló ösvényünk enyhe ereszkedésbe kezd, mígnem egy ponton balra hív a jól kijelzett Z▲ jelzés.

Rövid és mérsékelt kaptató vezet ki az Öreg-szirt tetejére, ahol sziklagyepes talaj sejteti a merészen lefelé hajló hegyoldal tekintetünk elől rejtőző szikláit. A kilátópontról szemlélődve görbe dombvidék, és jobbra a Gerecse, balra a Budai-hegység alacsony rögeinek hullámzása fogja meg a tekintetet. A távolban a Vértes is kibukkan, alattunk Kesztölcről hozza kutyaugatás hangját a szél. Jobbra Dorog ipari kéményei tűnnek fel, és megcsillan a Duna is. A hegyet felépítő dachsteini mészkő tömbjét nyílegyenes vonalban határolja az a vetővonal, mely mentén maga a hegytömb kiemelkedett a tektonikus erők hatására. Az elmozdulás zónájában óriási, ellenálló mészkőblokkok maradtak hátra. Ebben rejtőzik a kicsiny Sármány-lyuk-barlang (avagy Öreg-szirti-barlang) - a benne feltárt régészeti leletek tanúsága szerint az ősembernek és remetéknek is menedéket kínált. A sziklamászók körében közkedvelt Öreg-szirt mészkőtornyainak tetejére jelzetlen, hegyperemi ösvény vezet ki, számos kilátást kínálva.

Visszasétálunk a Z jelzésre, melyen balra nagyobb ereszkedés veszi kezdetét. Egy rövid szakaszon meredekké váló, mészköves ösvényen érkezünk le a nagyobb sziklakémények tövébe - balra, egy rövid kitérővel meg is csodálhatjuk az Öreg-szirt kitüremkedő tornyait. Valamivel lejjebb, az elágazásnál pedig, a jelzésből balra kiágazó csapás vezet ki egy sziklahalom hátára, melyről az egész térségre, és még a szomszédos Fehér-szirtre is rápillanthatunk.

Föl a Sasfészekbe

Túránk azonban nem a kis sziklakapun át vezet lefelé, hanem egy kanyarral jobb felé, a Z◼ jelzés ösvényén célba veszi a Fekete-hegyet. Elaggott, rossz állapotú dózerutak szövevényében, felárkolt terepen túrázunk, ahogy a Kétágú-hegy mögé fordulunk. Jobbunkon egyébként egy szűk pásztában felszínen van a jura kori mészkő, ami a Pilisben máshol hiányzik, és csak itt bukkan elő. Szép bükkösben kaptatunk följebb egy mélyúton; a hűvös, árnyas, hegy mögötti zugot bükkös lakja. Nyeregbe érkezve fiatalos váltja az idősebb erdőt, majd egy szállítóút balkanyarját természetszerű, öreg bükkös követi. Itt áll a Jakus-fa, mely arról nevezetes, hogy a névadó erdőőrt napokra ehhez a fához kötözték a falubeliek. Hogy mi sarkallta őket e tettre, arra két magyarázat ismert: az egyik szerint haragudtak rá, amiért nem nézte el a fatolvajlást, a másik szerint gonosz embernek ismerték. A félholt erdőőrt végül egy túrázó találta meg és engedte szabadon. A történet több mesei jellegű elemet is tartalmaz, így nem tekinthető megbízhatónak.

Kisvártatva elágazásba érkezünk, ahonnan jelzésünk jobbra nekivág a Fekete-hegy oldalának. Fárasztóan meredek, ráadásul csúszós ösvényen kaptatunk fel a hegyorra, ahol tágas pihenőhely végében a stílusos megjelenésű, küllemében évszázados eleganciát sugárzó Sasfészek tornya áll. Ez az elnevezése nem szorul magyarázatra. Az épület 1933 óta díszíti a hegyorrot, és megnyitása óta turistamenedékként szolgál (ma kulcsosház formájában). Ivóvíz nincs a hegyen, így a szállóvendégeknek arról maguknak kell gondoskodnia. Terasza kiváló panorámát kínál: észak felé Esztergomra látunk ki, tiszta időben Szlovákia hegységei sorakoznak a távolban (köztük pl. a Madaras, vagy a Börzsöny hátterében kibontakozó Selmeci-hegység, kivételes esetben pedig a Kis-Kárpátok is feldereng). Az épület terméskő falán emléktáblák garmadája sorakozik, köztük Berda József költőé, akinek egyik kedvenc kirándulóhelye volt ez, és akiről a kulcsosház a nevét kapta.

A pilisi postás kálváriája

Amilyen érdekes hely a hegyorr, olyan látványos a lefelé vezető út is. A Z+ jelzésen, a háznak háttal (balra) indulunk Pilisszentlélek irányába. Robusztus, mohával fedett mészkősziklák pettyezik a hegyoldalt, amin ösvényünk lefelé hajlik, mégis harántol. A meredekségre utal az északi lejtő, a Háromszázgarádics neve is, mely háromszáz lépcsőfokot jelöl régies formában - előttünk csak néhány deszkafok tagolja az utat. A csapást Postás út néven említik a térképek, mivel a hagyomány szerint a kesztölci postás erre jutott át Pilisszentlélekre, amikor küldeményeket kézbesített. Lejjebb dózerútra lépünk, majd azt rövidesen bal felé elhagyjuk, és egy pihenőhelynél autóutat keresztezünk. Sötét, zárt bükkösben, az aszfalttal párhuzamosan haladunk, majd a jelzés egy hirtelen balkanyarral egyenesen célba veszi a falut.

Élet a Pilisben

Kertek alatt, a kocsmával szomszédos placcon érkezünk a kb. 300 lakosú Pilisszentlélekre, a meredek oldalak közé szorult faluba - főutcáján jobbra, a P jelzésre térünk. Szemközt azonnal felhívja magára hívja a figyelmet a Fekete-kő merész orma, de más irányban sem látni ki a völgykatlanból. Történelme is tipikus hegyi falvainkéval megegyező. Királyi vadászbirtokként kezdte, majd a 13. században a pálosoknak adományozták, akik kolostort emeltek a lejtőn. A mohácsi vész után ezt felhagyták, a falu pedig a török időkben pusztult el. A 18. század elején egy üveghuta kezdte itt meg működését, később a Nyitra környéki szlovák telepesek mészégető működése jelentette a fő bevételt: az esztergomi építkezésekhez innen szállították az egyik alapanyagot. A hajdani Hutaszentléleket máig áthatja az eldugott hegyvidéki hangulat - alighanem ezért is eshetett rá a filmesek választása, akik a 2010-es évek végén népszerű Mi kis falunk forgatási helyszínének választották. (Az egykori életmódba a Szlovák tájházban tekinthetünk be, érdemes ezzel az élménnyel megfűszerezni a túrát.)

A falu fölső végén jobb felé kapaszkodunk tovább, ismét az erdőbe lépve. Gyertyános-bükkösben érkezünk meg az elágazáshoz, ahonnan balra kurta kitérő csupán a Szent László-forrás, avagy a Kálmán-kút jó fekvésű pihenőhelye (a P● jelzésen). A moha lepte terméskőfalból előtörő karsztvíz olykor kis tócsában gyűlik össze. Visszatérünk a P jelzésre, mely balra kanyarodik, és egy rétre vezet - érdemes föltekinteni a magasba, hiszen a Fekete-kő uralja a látványt, félelmetes sziklakéményként tör elő a leszakadó hegyoldalból.

A tisztás túlvégén elágaznak a turistautak. Innen az egyenes irányt, s ezzel a P+ jelzést választjuk. Utunk villanyvezetéket és a csemetekert placcát kíséri, miközben közepesen meredek kaptatásra kényszerít. Egy újabb elágazásban tartjuk az egyenes irányt, a Z jelzésen emelkedünk tovább. Keresztezzük az országutat, és sűrű bükkösben érkezünk vissza a Kétbükkfa-nyeregbe, ahol a túra véget ér.