A visegrádi erdőkoszorú hegyes hazájában

• Szentgyörgypusztáról a K◼ jelzésen járjuk be az Áprily-völgyet, és a Mogyoróhegy Étteremig követjük.
• Az étterem után balra fordulunk a K▲ jelzésre, amin a Nagy-Villámra kaptatunk.
• A Nagy-Villámról a K▲ jelzésen ereszkedünk vissza a parkolóig.
• Jobbra fordulunk a K jelzésre, amit a Fellegvár fogadóépülete előtti elágazásig követünk.
• Jobbra térünk a KL jelzésre.
• Jobbra kanyarodunk a K+ jelekre.
• A Görgey-bérc előtt fordulunk rá balra a K↺ jelzésre, amit a parkolóig követünk.
• A parkolónál balra átkelünk az úton, és a PT jelzést járjuk be a sípálya túloldaláig.
• Balra térünk a K↺ jelzésre, melyen a kopjafáknál lévő elágazásig maradunk.
• Az Erdészek Barátság Parkjánál (kopjafák) balra, visszafelé indulunk a K▲ jelzésen, mely a túra végpontjáig vezet.

A túra részletes leírása

Áprily nyomában

Kirándulásunk a Dunának háttal kezdődik; eleinte még házak között követjük a K◼ jelzést. Azonnal bekebelez a szűk völgy, és egy emléktábla is utunkba kerül.

„Szentgyörgypuszta. Lenn patak, fenn mezö.

Itt minden hiúságtól elvonultam.

Mind ritkábban szól hozzám a jövö

s mind ékesebben énekel a múltam.”

A táblán Áprily Lajos Magányosság c. versének sorait olvashatjuk – hiszen a költő éppen itt, a később róla elnevezett völgy torkolatában töltötte életének utolsó évtizedeit. Egy dunai hajókirándulás után tett sétát a környéken, és megtetszett neki az akkor még Nagyvillám-dűlőként ismert völgy. Teljesen más kép tárult a szeme elé: fátlan birkalegelő és néhány gyümölcsfa borította a meredek, hosszú völgyoldalakat, melyek alatt bő vizű patak csordogált. Nem sokkal később a fiával, Dr. Jékely Endrével is visszalátogatott a helyszínre – a ma pizzériaként működő Gondűző Csárdában éjszakáztak, ahol kiderítették, kié a kiszemelt ház. Ezt végül Áprily meg is vásárolta kisoroszi tulajdonosaitól, és ezzel a Visegrádhoz tartozó Szentgyörgypuszta neve egy csapásra a magyar irodalomtörténet fontos helyszínévé avanzsált. A költő állítólag erdélyi otthonának képét fedezte fel a visegrádi tájban – amint az Epitáfium c. költemény is mutatja:

„Erdő-koszorúból jött. Messze vitt

a Házsongárd alól a hosszu út.

Erdélye helyett megtalálta itt

a visegrádi erdő-koszorút.

Hegyes hazája, hol világra jött,

így üdvözölte: Ave, újszülött.

Visegrád völgye így: Ave, halott -

s megszenvedett testének sírt adott.”

Ma bükkös fedi a sötét Áprily-völgyet, jobbunkon méretes kőfejtőket takar el a növényzet. (Jékely Endre visszaemlékezése szerint a ház megvásárlásakor csak vadregényes kőtaréjt láttak a bányafalban, és csak később, a helyiek elbeszéléséből tudták meg, hogy magánkézben lévő, akár újraindítható kőbányák ezek. Szerinte a váci építkezéseket szolgáló kitermeléssel járó zajhatások miatt maradt lakatlan a völgy.) Ahogy egyre beljebb hatolunk a patak mentén, a meder szűk, gyakorta komor sziklabordákkal szegélyezett árokká mélyül, a lejtők pedig (meredekségük révén) sokkalta nagyobbnak tűnnek alacsony magasságuknál. Összefüggő, rohanó vizet sajnos már leginkább csak villámáradások idején láthatunk errefelé, de a tájkép így is elragadó. A völgy egyébként 2005 óta látogatható, azelőtt zárt vadaskert húzódott a területén. Kisvártatva sziklás torkolattal, kisebb zúgókkal csatlakozik egy oldalvölgy – alighanem ez az a pont, melyhez Áprily gyakorta elsétált, és amit Kétág orrának nevezett el. Ugyanis parajdi otthona szomszédságában két patak a Kis-Küküllővé egyesült, melyre ez a látvány emlékeztette.

Széles erdészeti úton követjük a minduntalan mélyre véső, helyenként sziklakorridorrá szűkülő patakárkot; enyhe emelkedőnk csak akkor vált meredekebbre, amikor elkanyarodunk a vízfolyás mellől. Nem kell sokáig kaptatni, és a zárt, komor rengetegben a kis Szent Mihály erdei kápolna kerül elénk: hogy nem mindig az erdő dominálta a terepet, azt jól mutatja, hogy korábban csőszkunyhó állt itt. Ennek romjain, részben Makovecz Imre tervei alapján épült az 1970-es években egy kápolna, melyet egyébként a mogyoró-hegyi turistaépületeken dolgozó munkások szabadidejükben emeltek. Később a kápolna a vandalizmus áldozata lett, de 2017-ben újjáéledt: az éppen Makovecz védnöksége alatt indított Építésztábor diákjai (és segítőik) rekonstruálták.

A Mogyoró-hegy kirándulótelepén

Innen oldalazó, hangulatos ösvényen, a völgyoldal tetején kapaszkodunk ki a Mogyoró-hegy páholyszerű platójára. Egy nagyobb balkanyar után tágas (játszótérrel felszerelt) rét mellett haladunk el, és megérkezünk az erdei vadasparkhoz. Érdemes körbejárni a területet: a jellegzetes élőhelyeket is bemutató, tágas karámokból az erdő nagyvadjainak képviselői (pl. muflonok, szarvasok) bámulnak vissza ránk gyanakvóan.

Ahogy kilépünk a fák alól, a Mogyoró-hegy Étterem meglepő épülete vezeti be a platón sorakozó, Makovecz Imre tervezte építmények sorát. A hazai organikus építészet úttörője ugyanis az 1970-es évek végén a Pilisi Parkerdőgazdaság  főépítésze volt, a Mogyoró-hegy erdészeti-oktatási célú kiépítése óta pedig izgalmas megjelenésű épületei „ugranak elő” az egyes facsoportok mögül. (Az étterem melletti rétről egyébként a Magas-Börzsöny közeli csúcsai is feltűnnek a fák fölött.)

Nem baktatunk sokat az autóút mellett, mert a balra induló K▲ jelzésen balra fordulunk. Jobbra valósággal a „földből nő ki” az Erdei Művelődés Háza, mely a Madas László Erdészeti Erdei Iskola részeként az ország (és állítólag Európa) legrégebbi erdei iskolája. Sok egyéb építészeti sajátossága mellett érdekessége, szövevényes szimbolikájának része tájolása is: két főbejáratának tengelye március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőségkor pontosan a felkelő napra néz. Nevét pedig arról a Madas Lászlóról kapta, aki a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság alapítója és nagy hatású igazgatója volt – a Budapest környéki hegyvidék természetvédelmi területeinek kialakításában, a Pilis és a Visegrádi-hegység turistainfrastruktúrájában, illetve erdőségének modern szemléletű kezelésében egyaránt felbecsülhetetlen érdemeket szerzett.

Megkerüljük a Jurta kemping faházait, és a Nagy-Villám sípályájának aljába kanyarodunk. Az alacsony magasságokat itt meglepő meredekség ellensúlyozza, ellenkező irányban pedig lenyűgöző tömegként hullámzik a Börzsöny. A turistaút ismét az erdőbe tér, és széles sétányon, enyhe emelkedővel követi a hegy oldalát. Fölöttünk canopy-pálya drótjai cikáznak, mígnem egy elágazásnál bal felé megerőltetőbb kaptatásba kezdünk. Bükkösben érkezünk a parkolóhoz, ahonnan a hegytetőre vezető bekötőúton indulunk a csúcsra. Balra fantasztikus fekvésű, előkelő étterem ékelődik a fák közé. Az 1930-as években turistaháznak épült, a Budapesti Orvosok Turista Egyesülete építtette. A kimagasló színvonalú komplexum a II. világháború után a többi menedékház sorsára jutott: a Turistaházakat Kezelő Vállalat kezei között lepusztult és tönkrement. Az 1970-es években (a hegy fejlesztésekor) felújították, azóta pazar kilátást nyújtó étterem.

A Nagy-Villám világa

Egy kanyar a meredek úton, és máris a Zsitvay-kilátó masszív, neoreneszánsz stílusú bástyájával nézünk farkasszemet. Tetejéről az ország legszebb kilátásainak egyike, a dunakanyari táj bámulatos, átfogó panorámája nyílik. Egyik irányban a Visegrádi-hegység helyenként karakán vonalakkal szabdalt erdős kontúrja domborul, tövében a Duna szalagja kanyarodik. Festői helyzetben, terebélyes sasfészekként ül a folyó felett a visegrádi Fellegvár. „Keresztülnézhetünk" a Dunakanyaron is: a patkó előtti és utáni szakasz is megcsillan, így éppen azt láthatjuk, amint a hegyek köszöntik, majd útjára bocsátják a folyót. Ellenkező irányban a Börzsöny olyan hegytömegként emelkedik, mintha csak a Kárpátok legdélcegebb erdős vonulatait látnánk. A magasságok jóval nagyobbnak hatnak a valósnál, hiszen a Nagy-Villám szerény mérete ellenére is tetemesen „elemelkedik” a Duna partjától, amit szemközt a Börzsöny több mint 800 méterrel halad meg. És bár előbbihez képest magasról, utóbbihoz mérten alacsony helyzetből szemlélődünk. A Csóványosig pedig lépcsőzetesen, szinte tisztelettudóan emelkednek a hegyek hullámai, látszatra „megemelve” ezzel a Budapest környéki térség legmagasabb csúcsát. A távolban egyébként, ha nem túl párás a levegő, a Mátra sziluettje is kivehető.

A kilátót az 1930-as években, a piciny hegycsoport egészét érintő, széles körű turisztikai fejlesztés részeként emelték a Magyar Turista Szövetség 20 éves évfordulóját megünneplendő. Avatásakor az utolsó emelet (fedezet hiányában) még hiányzott, ez azonban nem törte le az érdeklődők lelkesedését: ezrek érkeztek (részben az esemény miatt indított hajójáratokkal) megcsodálni a tornyot. Kialakításában fontos szempont volt, hogy harmonizáljon a visegrádi Fellegvárral, illetve a Salamon-torony küllemével.

Lemászva a kilátóból még érdemes kisétálni a sípálya tetejére (ami a torony „pótlása” lehet, ha zárva találjuk). Innen feltárul a hegy meghökkentő meredekségű letörése, illetve a Börzsöny teljes tömege. Visszaereszkedünk a parkolóig, ahol jobbra fordulunk a K jelzésre. Ez a lejtős oldalban harántoló, kényelmes sétányon kerülgeti a piciny völgyfülkéket; a széltől tépázott bükkös hézagain kilátunk a szemközti hegyvidékre. Hosszú, kellemes baktatás után, egy rövid, de csúszós ereszkedőt követően feltűnnek a Fellegvár fogadóépületei. Túránk azonban jobbra fordít a KL jelzésre, amely keskenyebb ösvényen, a hegy Duna felőli letörésén harántol. Veszítünk némi szintet, mielőtt a K+ jelű turistaútba csatlakozunk. Rajta jobbra, enyhe kaptatással ugyanazt a lejtőt szeljük át, amit feljebb is – csak most ellenkező irányban. Ismét átkelünk a meredek völgyhajlaton, és egy elágazásban balra térünk a K↺ jelzésre. Balra, a magasban felbukkan a vár ódon sziluettje, szemközt viszont egy jókora, sötét (andezitből épített) kőtömb állja utunkat. Túloldalán emléktábláról tudhatjuk meg, hogy egy Görgey-emlékhellyel van dolgunk, az idős tábornok ugyanis utolsó éveiben Visegrádon élt. Tovább baktatunk az erdészeti tanösvény sétányán, és perceken belül parkolóba jutunk.

A szomszédos lejtőt borítja az ország alighanem leginkább szem előtt lévő, legtöbbet fotózott Szentélyerdője. A nagy turistaforgalom mellett is maradtak itt idős erdők – bizonyára nem kis részben a nagy látogatottság és a rekreációs igények, valamint a tájképvédelmi szempontok miatt. Közel 40 hektárt tesz ki az az erdőterület – a Vár-hegy és a Nagy-Villám északra néző lejtőin és szurdokaiban –, ahol a fák kora esetenként meghaladja a 140-150 évet. Döntően gyertyános–tölgyesek, kisebb részben bükkösök alkotják. Kezelése többféle üzemmódban történik – vannak szálalva kezelt örökerdők, átmeneti üzemmódba tartozók, de a terület zömén nincs hagyományos faanyagtermelés.

A Kis-Villám körül

Innen bal felé, az autóút túloldalára kell átkelnünk, ahol a mogyoró-hegyi tanösvény táblái mentén vezet egy jól kijárt ösvény (a PT jelzést szintén az irányjelző táblákon kell keresni). Egy árvalányhajas rétről lelátunk a Dunakanyarra és a felette őrködő vár falaira. A csapás jobbra fordul, és átvág egy szintén panorámás (paddal is felszerelt) réten, majd egy szűk erdősáv túloldalán kiér a Kis-Villám gyepes hátára. Jobbra feltűnik a hegy nagyobbik testvére a sípályával, miközben átszeljük a nyílt terepet, és újra belépünk az erdőbe. Jobbra hív a tanösvény, és elágazásba torkollik, ahonnan bal felé a K↺ jelek vezetnek tovább. Elhagyunk egy gyeppásztát, és elérjük az Erdészek Barátság Parkját, melyet 1975-ben alakítottak ki. Ekkor kerültek ide a kopjafák is, melyek az ország erdészeteit és erdészeti oktatási intézményeit képviselik. Innen balra, a K▲ jelzésre váltunk, mely az ellenkező irányba, lefelé fordít, és enged még egy kitekintést a Börzsönyre. Szerpentinsétányunk megkerüli a Boglárka-forrást, aminél búcsút intünk a Mogyoró-hegynek, és éles balkanyarral megkezdjük ereszkedésünket a Dunához.

Kőfejtők alatt

Sűrű erdőben, egyre meredekebb hegyoldalon terel lefelé az ösvény a Dorottya-forrás vize mentén. Benövényesedett kőbányák alatt vezet, végül furcsa, boltíves híd alatt bújunk át. Odébb két furcsa kunyhó is kidomborul a földből. Az 1980-as évek elején néhány építész és építészhallgató tett kirándulást a környéken - ekkor született meg az Építésztábor gondolata, melyet aztán Makovecz Imre vezetésével szerveztek meg minden évben az ösvényünk mellett található bányaudvarokban. Építményeik jelentős része már elpusztult, de némelyiket még ma is megszemlélhetjük (pl. följebb a „színházat", vagy épp a földkunyhót).

Ahogy haladunk tovább az ösvényen, méterről méterre erősödik az autók zaja, de mielőtt leérnénk az útra, balra fordulunk. Újabb felhagyott kőfejtők alatt, a meredek hegyoldal aljában, az országút és a Duna szorításában érkezünk meg a buszmegállóhoz, ahol túránk véget ér.