Börzsönyi felfedezőút Kismaros és Nagymaros között

Itiner

• A Csattogó-völgyi kempinget a Gyöngyök útja jelzéseivel nyugati irányba hagyjuk el.

• Kismarosra érve a főútnál belecsatlakozunk a Z jelzésbe. Folyamatos emelkedésben másszuk meg a Kismaros fölé magasodó hegygerincet. Meredek kaptatót követően a gerincen széles földút vezet, melyet kis kertek szegélyeznek.

• A Z▲ jelzésen rövid kitérőt tehetünk a panorámás Nagy-kősziklához. A Dunakanyar lenyűgöző látványát többször is élvezhetjük az utunk során, de minden kilátópontról más szögből.

• A Z jelzést egészen a P+ jelzésig követjük, amelyre ráfordulva 1 kilométert megtéve érjük el a P jelzést, illetve Pusztatornyot.
• Innen a P jelzéseket követjük egészen Köves-mezőig, de közben érintjük a Törökmezői turistaházat, hosszantartó kényelmes ösvények után megmásszuk a Gubacsi-hálást – ahonnan szintén szép kilátás tárul elénk –, mielőtt kiérünk az erdőből a Nagymaros feletti rétre.
• A Köves-mezőtől, illetve a panorámás hegyoldalból a K+ jelet követve érünk le a vasútállomásra, illetve a Dunapartra.

Részletes leírás

A Börzsöny lábánál megbújó Csattogó-völgyből egy széles földúton vágunk neki a nem túl megerőltető 18 km-es távnak. Kismaros irányában, nyugatnak követjük a Gyöngyök útja (zarándokút) egyedi, rózsafüzért stilizáló sárga jeleit, mígnem kiérünk a település fő útjára, amely Szokolyára vezet. Ezzel párhuzamosan halad a Királyréti Erdei Vasút sínpárja, illetve a Morgó-patak, valamint egy rövid ideig az a Z turistajelzés is, melyet a túránk követ. Sokáig nem kell a járdát koptatnunk: a Nagy-Morgó lábánál a jelzések a hegyoldalba vezetnek, és ezzel megkezdjük első komolyabb kaptatónkat, ami kezdetben hétvégiházas övezetben, majd egy távvezeték nyiladéka mentén halad. A meredekebb részt követően sem engedhetünk ki teljesen, mert még ha enyhébben is, de továbbra is emelkedésben haladunk a hegygerincen. Az itt található kertek, házikók felemás hangulattal töltik el az embert. Némelyiket gondozzák, ugyanakkor nem egy közülük romos állapotban csúfítja a tájat.

A Kilátó úton haladva egy ponton, bal kéz felöl Z▲ jelzésekre lehetünk figyelmesek. Ezek 400 méteres kitérővel vezetnek el minket a Nagy-kőszikla nevű kilátóponthoz, amely mindenképpen megéri a plusz fáradozást, ha a Dunakanyar egyik kevésbé ismert panorámáját szeretnénk megtapasztalni.  

Kitérővel vagy anélkül, továbbra is a Z jelzést követjük a széles földúton, gyakorlatilag észrevétlenül áthaladva a Gál-hegy 377 méteres csúcsán. Ezen a szakaszon már oly kevés szintemelkedéssel van dolgunk, hogy csak a geodéziai mérőkő jelzi számunkra a hegygerinc legmagasabb pontját. Innentől fokozatos lejtésben haladunk egy olyan vidéken, ahol annak idején a híres afrikai vadász és kutató, Kittenberger Kálmán is vadászott. Északnyugatnak tartó utunktól balra, a sűrűben még ma is áll egyik magaslese, melyet több, mint 60 évvel ez előtt még ő építtetett. Emlékét az itt elhelyezett tábla is őrzi. Az a Rózsa kunyhó sincs messze, ahol Kittenberger a legjobb barátjával, a híres íróval, Fekete Istvánnal töltött el hosszú napokat, elvonulva a világ elől. Mi Z , majd a P+ jelzést követve nem érintjük ezeket a helyeket, de aki már olvasta Fekete István vadásztörténeteit, az ráismerhet a börzsönyi helyszínekre.

A P+ jelzés az elkerített Toronyalja-horgásztóhoz, illetve a P jelzéshez, egyben a Bibervárhoz vezet minket. A romnak is alig nevezhető egykori erőség inkább csak őrtorony volt, semmint vár, ám ahogy nevének eredetéről, úgy történelméről is csak nagyon keveset tudunk. A Bibervár – vagy másik nevén Pusztatorony – pontos építésének idejét nem ismerjük, de a XII. század végén feltehetőleg már létezett. Az itt talált régészeti leletek alapján a kis erősség egy lakótoronyból és egy hozzákapcsolódó kis udvarból állt, közvetlen szomszédságában pedig egy település is feküdt, amit feltehetőleg Toronyaljának hívtak. Pusztulásáról is csupán következtetések léteznek, valószínűleg a XIV. század elején, az Árpád-ház 1301-es kihalását követő anarchikus időkben, egy támadás során rombolhatták le. A megmaradt falmaradványhoz mindössze pár méteres kitérőt kell tennünk a P jelzésről, mielőtt egy rövid, ám meredek ereszkedésben elérjük a kóspallagi országutat.

A toronyaljai pálos kolostor

Átkelve az aszfaltúton déli irányba, kezdetben széles szekérúton, majd magas fűben vezető ösvényen haladunk. Mielőtt a vadregényes patakmederhez érnénk, jobb kéz felől egy kis meredek magaslatot figyelhetünk meg. Ez nem más, mint az hajdani toronyaljai pálos kolostor helye, ahol napjainkra már csak szanaszét heverő kövek, valamint egy kút őrzi az egykoron itt imádkozó és élő szerzetesek emlékét.

A márianosztrai vikáriushoz tartozó Szent Mihály pálos kolostort feltehetőleg a XIV-XV. század fordulóján alapították, építéséhez valószínűleg felhasználták az addigra már lerombolt Pusztatorony köveit is. Első írásos említése 1437-ből ismert, bár egyes források szerint a templomot és védőszentjét már 1381-ben is említik. A kutatás szerint a kolostor első temploma a nyolcszög három oldalával záruló, támpilléres szentélyű volt, melyet később kibővítettek. A templomhoz észak felé kapcsolódott a kolostor épülete, mára azonban csak az egykori falak helye látható itt-ott a sűrű aljnövényzetben. A kolostorhoz malom és halastó is tartozott, 20 méter mély kutjából rengeteg tárgyi emlék került elő: fanyelű kések, sarló, szekéralkatrész, egy lakat, két vasmacska és egy ónkanna stb. Falainak pusztulását és a környék elnéptelenedését a török hódoltság idejére tehetjük, közvetlenül Buda és Esztergom eleste utánra. A P jelzésű turistaútról csupán 50-100 méteres kitérőt kell tennünk az elfeledett romokhoz, amennyiben felfedezőkedvünk csekélyebb látványt nyújtó történelmi emlékekkel is beéri.

A meredek völgyfalat és a kanyargó patakot követve, helyenként bedőlt fákkal és sűrű növényzettel is megküzdve érünk fel a Békás-réthez. A kiszélesedett nyílt tér egycsapásra szelíd, idilli környezetet tár elénk, amely északi irányban kilátást is tartogat a Börzsöny magasabb vonulataira. A réten átkelve elérjük a Törökmezőre vezető aszfaltutat. Ezen jobbra fordulva pár métert mi is trappolunk, majd azzal párhuzamosan az erdőben gyalogolunk tovább.

Elértük Törökmezőt, ahol egy hosszú múltra visszatekintő turistaházat találunk. Itt nem csupán frissíteni tudunk! Az elmúlt években kalandparkká avanzsált turistaközpont elsősorban a diákcsoportokat célozta meg, de a kellemes környezet mindenki számára üdítő lehet, aki egy kirándulás során egy kis pihenőre vágyik.

Továbbra is a P jelzést követjük egy kényelmes, mondhatni sík terepen. Árnyas fák alatt haladva, közel az erdészeti úthoz kanyargunk egészen a dél-börzsönyi magaslatok pereméig. A P jelzést a leaszfaltozott parkolónál a jobbra induló Z▲ jelzésre cseréljük. Ezen a köves, helyenként csúszós ösvényen másszuk meg a 360 méteres Gubacsi-hálást, ahonnan ezúttal már letérés nélkül is megcsodálhatjuk a pompás Dunakanyart, a szemközti Visegrádi-hegység vonulatait, és persze a híres fellegvárat is.

Újabb kilátás a Köves-mezőről

Fák takarásában kanyargunk végig a meredek hegygerincen, a lombok közt sajnos csak helyenként sejlik be a kilátás. Csüggednünk azonban nem kell, utunk során még lesz részünk panorámában, de ahhoz előbb ki kell érnünk a Köves-mezőre. Előtte viszont az Országos Kéktúra a hegység belseje felől, jobbról becsatlakozik az utunkba. Innentől a K jelzéssel együtt délnek, azaz balra indulva talpalunk tovább egy széles kaszálón átkelve. Pár száz métert megtéve elérjük Köves-mezőt, aztán a K▲ jelzésen kisvártatva a panorámás pihenő helyet. A padokkal ellátott természetes kilátópont egy újabb szögből tárja elénk hazánk egyik legszebb vidékét. Érdemes itt is megállni pár perce, mielőtt az alattunk elterülő Nagymarosra megtesszük túránk utolsó méterjeit.

A K+ jelzés kétségtelenül a leggyorsabb úton vezet le minket a településre, de mindenképpen meg kell említenünk, hogy közel sem a legszebbiken. A helyiek által illegális szemetesnek használt mélyút tele van szórva háztartási hulladékkal, sittel és gumiabroncsokkal, amit aztán az itt lezúduló csapadék szemétszigetekké formál. A pár száz méteres szakaszon esős időben nem ajánlott a közlekedés, helyette érdemes másik, párhuzamos úton haladnunk.

Miután leértünk Nagymarosra, csak rajtunk áll, hogyan fejezzük be a túránkat. Minden évszakban elérhető a Duna partja az együtt haladó K és P jelzéseken, de mondani sem kell, hogy nyáron pezseg különösen az élet, ilyenkor persze felfrissülés fogad minket a vízben. Strandolás, éttermek és büfék zárhatják a túranapot,  megkoronázva remek felfedezőutunkat. A hazajutást a környék pazar tömegközlekedése biztosítja. A Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhelytől óránkét megy vonat Budapestre, de át is kompolhatunk a visegrádi oldalra, ahonnan buszokkal közlekedhetünk tovább.