A malomkövet termő kvarcithegyek hátán

Itiner: 

• A bot-kői malomkőbánya parkolójától a P jelzésen megyünk fel a Megyer-hegy lábához.
• A P+ jelzésen, jobbra érjük el a malomkőbányát.
• A bányafal tetejére érve balra, a PT jelzésre térünk.
• A bánya túloldalán jobb felé kitérőt teszünk a kilátóhoz a P▲ jelzésen.
• A Ciróka-nyakon keresztül (a korábbival ellentétes irányban), a P jelzésen térünk vissza a kiindulópontra.

A túra részletes leírása:

Az első kovahalom, a Bot-kő gejziritkúpja

A 37-es út mellett kialakított parkolóból, Sárospatak határából indulunk a hegyek felé vezető széles, murvás úton. A parkoló mögötti réten pihenőhelyeket, tűzrakót és játszóteret is találunk. Itt kapcsolódunk a P jelzéshez és a Malomkő tanösvényhez, amely végigkísér utunkon. A rét mögötti csalitos természetes sziklakompozíciókat rejt: a hőforrásokból egykor kiáramló kovaoldatok átitatták a vulkáni hamut, a keletkezett tufaszikla pedig ellenállósága miatt kiáll gyorsabban pusztuló környezetéből.

A domb nyugati szélén több apró kőfejtőt is találunk, melyeket a malomkőgyártás újabb technológiája hívott életre. Itt fejtették, és pár száz méterrel lejjebb állították össze a kemény francia malomkövet. Ehhez elég volt a kisebb darabokban előforduló, nagy keménységű kovaanyagot sablon alapján kifaragni, majd összeillesztve vasabronccsal összefogatni. A nagyobb kopásállóságú, hosszabb élettartamú malomköveket a gőzmalmok fokozott kapacitása hívta életre, és a 19. század derekán már ez a technológia vette át a vezető szerepet a malomkőgyártásban.

A Bot-kő kovaszikláitól visszatérve a murvaút telepített feketefenyvesben ereszkedik le a dombról, majd szántók és szőlőültetvények között gyalogolunk a Tokaji-hegység erdős hátai felé. A tőkék jelzik, hogy még Tokaj-Hegyalján járunk, hiszen a délies kitettségű, lankás, vulkáni talajú lejtők ideális feltételeket teremtenek a szőlőtermesztéshez. A közeli Bodrogköz párás levegője, a kontinentális klíma és a déli fekvés kedvező élőhely a botritisz gombának, amely a jól ismert aszúsodást idézi elő a fürtökön. A II. világháború után az állami bortermelés központját Tokajból Sátoraljaújhelyre helyezték, így fokozott figyelmet kapott a Hegyalja északi vidéke, ahová akkoriban a környék legtöbb szőlőjét telepítették.

A Megyer-hegy halmai között

A Megyer-hegyhez közeledve egyre több hétvégi ház és borospince szegélyezi az utat. Az erdős ormokkal körbevett katlanba érve kikanyarodik az út a Suta-patak sekély völgyéből, és a P+ jelzésen megkezdjük lassú kapaszkodásunkat a kőfejtőhöz. Fokozódó meredekséggel, mélyút árkában kaptatunk, mígnem megérkezünk az egykori vulkán hamudómjához, ahol a puha anyagot már szilíciumban gazdag vizek jártak át, ezzel ellenállóbbá tették az erózióval szemben.

A szekérút bevágott mivolta annak köszönhető, hogy évszázadokon keresztül szállították itt a nehéz malomköveket, így aztán fontos volt a leglankásabb nyomvonal kialakítása. A meredekebb térszínen már tölgyerdőben kanyargunk, így erdei hangulat kísér a hajdani bánya bejáratához. Balra egy mesterségesen vágott sziklaszoros vezet a kőfejtő talpára - ezen a kapun terv szerint a bányagödörben összegyűlő csapadékvizet vezették volna le a költséges szivattyúzás helyett. A megoldás azonban fél évszázad alatt sem készült el, így a falak szorításában most is zöldes víztükör csillog.

A magas falak szegélyén körben mindenhol vaskorlát fut, hiszen a 10-20 méteres meredélyek tetejéről elmélyülten szemlélődve könnyen a régi munkaterületen találhatjuk magunkat. A bányaudvar feletti laposabb térszínen, ahol egykor a malomköveket árulták, most frissítőre tehetünk szert, és a felfedező kedvű látogatók itt kölcsönözhetnek via ferrata-szettet. E sport nagy népszerűségnek örvend, pedig eredetileg hadászati céllal fejlesztették ki: a világháborúban hasonló vaskapcsos, láncos könnyítéssel mozogtak a katonák az alpesi térszíneken.

A Megyer-hegy csúcsán

A falak felső peremére a jobbra tartó úton kapaszkodunk fel, hogy a balra forduló PT jelzés (tanösvény) rövid, önálló szakaszán legfelülről is benézhessünk a bányaudvarba. A kőfejtő túloldalán csatlakozik a Károlyfalva felől érkező P jelzés, ám egyelőre jobbra, a P▲ jelzekre fordulunk, hogy a Megyer-hegy legmagasabb pontján álló, lombkorona fölé ágaskodó kilátóból körbetekinthessünk a vidéken. A fémszerkezetes torony tetejéről páratlan kilátás adódik a körképet megfestő, környező bércekre. A Sátoros-hegyek jellegzetes, szinte mértani kompozíciója uralja a látványt; a szomszédos, kúpos formájú hegycsoportot a Mikóháza és Vágáshuta közötti Fekete-hegy és testvérvulkánjai alkotják. A két hegycsoport alakjában és keletkezésében is megegyező. Tőlük nyugatra hosszú, lapos hátakkal nyújtózik a Tokaji-hegység a központi területek rengetege felé. Délnyugaton jó látási viszonyok között a tokaji Nagy-Kopasz is feltűnik a Bodrog folyása mentén, tőle keletre a folyó árterének facsoportoktól ligetes végtelenje terül el a látóhatár pereméig. 

A kör bezárul, vissza Sárospatak határába

A P jelzéshez visszatérve nyugati irányban ereszkedünk a hegytető kellemes tölgyesében, és közben a tanösvény környezetünket bemutató táblái kísérnek. Egy bő kilométert sétálunk a lankákat borító tölgyerdőben, mire a Ciróka-nyak tisztásához érkezünk, mely a Megyer- és a Király-hegy közötti nyeregben fekszik. Innen a P jelzés letér a sekély völgybe, és eleinte fák árnyékában, majd a Ciróka-tető oldalának szőlői között kapcsolódik vissza túránk bevezető szakaszába.

Jobboldalt látványosan folytatódik az erdős gerinc a Király-hegy bányafalban végződő ormáig. Ez a kőfejtő vette el a vásárlóközönséget a Megyer-hegyi óbánya elől, és okozta végső soron annak hanyatlását, majd bezárását a 20. század elején. A kézi művelés azonban sokkal látványosabb és érdekesebb falfelületeket hagyott hátra, amiket éppen a bánya bezárásának köszönhetően láthatunk még ma is.

Utolsó szakaszunkon a már ismert murvaúton, a fenyvesen átvágva térünk vissza a parkolóhoz. A közeli végardói strand vagy a környék számos borospincéje kínál felüdülést a lerótt kilométerek után, így van hol elgondolkodni a kézi erővel átdolgozott évszázadokon.