Erdőmerülés a Tokaji-hegység „sátoros" kúpjai között

Itiner:

• Sátoraljaújhely központjában a K jelzést követjük a Hősök terén észak felé.
• A Kossuth Lajos téren át egyenesen folytatjuk utunkat a K◼ jelzésen.
• Balra, a K▲ jelzésen kanyarodunk fel a Szár-hegyre és ereszkedünk a hegy mögötti nyeregbe.
• A Tánchely alól a P+ jelzésen (egyenesen) kapcsolódunk be a P jelzésbe.
• A P jelzést a Vörös-nyeregig követjük.
• A Vörös-nyeregtől a K jelzésen folytatjuk utunkat a Cserép-tóig, Vágáshuta határáig.
• A Cserép-tó csomópontjából balra, a P jelzésen ereszkedünk a Pusztadélőig.
• Balra, a K jelzésen kanyarodunk vissza Sátoraljaújhely felé, ezt a Nagy-Nyugodóig követjük.
• A Nagy-Nyugodótól a K+ jelzésen ereszkedünk vissza a városba.
• Sátoraljaújhelyen, a Kossuth Lajos úton balra térünk a K jelzésre, amely visszavezet a kezdőpontra.

A túra részletes leírása:

A Sátoros-hegyek csarnokában

Sátoraljaújhely központjából, a római katolikus plébániatemplom elől indulunk északi irányba a sétálóutcán, a K jelzésen. A hangulatos, éttermekkel és kávézók teraszaival pihenésre, közösségi életre csábító központot (ahol már a K◼ jelzést követjük egyenesen) a túra végén vehetjük igénybe. Kezdésként az első keresztutcán balra el is hagyjuk a kisváros centrumát a Zsólyomka-völgy irányába. Innentől a K▲ jelzést követjük a Tánchely széléig, és közbeiktatunk egy meredek kaptatót is, ami a város feletti Szár-hegyre, a Szent István-kápolnához vezet föl.

A Zsólyomka-völgy patak menti házai egyre foghíjasabban keretezik a meredeken kaptató utcát, pincék és hétvégi házak váltják fel a lakóépületeket. A város meredekebb lejtőin szőlőt műveltek: a vulkanikus talaj és a déli, napsütötte hegyoldalak klímája fontos szerepet játszott abban, hogy kiváló nedűk szülessenek e vidéken. A hagyomány szerint Sátoraljaújhelyen készítettek először aszúbort, mégpedig Lóóorántffy Zsuzsanna Oremus-dűlőjének borából, a 17. században - igaz, az utóbbi időben az aszúbort említő, régebbi iratokat is találtak Tokajból. Érdemes jobbra rövid kitérőt tenni a romantikus Zsólyomkai-pincesorhoz.

A völgy közepén, egy balra tartó meredek elágazástól erős kaptatásba kezdünk első hegycsúcsunk meghódításának érdekében. A kőfejtő után székelykapu áll, amelyen átlépve a két világháború között felállított, és a kommunista rendszerben lerombolt Magyar kálváriát láthatjuk, immár újjáépített formájában. A stációkon a világháború után elcsatolt városok címerei, illetve a trianoni tragédiával kapcsolatos idézetek emlékeztetnek a történelem eseményeire. A hegytető felé haladva egyre szélesebb sávban látjuk a napjainkban nagyrészt Szlovákiához tartozó tájat: a város keleti szélén fut az államhatár, túloldalt pedig a Zempléni-dombság és az Alföld legészakabbi peremvidéke terül el.

A csúcs alatt balra téve juthatunk ki a szomszédos hegyre (belépő ellenében) átjárást biztosító függőhídra. A hegytető közelében a szomszédos Magas-hegyről átívelő kötélpálya tartószerkezete, a csúszópályán átlibbenő merész turisták érkezőhelye, illetve a visszajutást biztosító felvonó állomása fogad. Az elegyengetett tetejű  csúcs keleti végén terméskő emlékművön áll a 100. magyar országzászló, szemben vele pedig a Szent István-kápolna, mindkettőt a II. világháborút megelőző időben építették a hazafiasság jegyében. Az országzászló emelvényéről és a kápolna mögötti platformról láthatjuk a környező Sátoros-hegyeket és a Bodrogközt is, jó időben még a hegység déli végén magányosan strázsáló, tokaji Nagy-Kopasz is kivehető.

A Szent Koronával ékesített kápolna mögött meredek ösvényen ereszkedik alá a K▲ jelzés a Sátoros-hegyek ölelésében fekvő katlanba. Lankásabb terepre érve csatlakozunk egy dózerúthoz, amelyen jobbra, a P+ jelzés vezet át a Zsólyomka-völgyből érkező aszfaltútra. Ezen egyenes irányt tartva, a P jelzéshez csatlakozunk. Az aszfaltos út kanyarjában lefordulunk egy murvás dózerútra, ami a Vörös-nyeregbe kapaszkodva elhagyja a katlant, így búcsút veszünk a várostól és az azt keretező hétvégi telkek, szőlős- és gyümölcsöskertek szövevényétől. A Vörös-nyeregben belépünk a Tokaji-hegység hatalmas erdőségébe.

A napfényes tölgyes a Sátoros-hegyek nyugati peremén bükkösbe vált, és tanösvény táblái mesélnek a környező erdők értékeiről. Hosszasan oldalazunk az erdőgazdasági úton, közel egy kilométer után érjük el a Körtefa-nyerget, ahol a Borz-hegy oldalában már ereszkedésbe kezdünk. A középkorban a boszorkányok veszejtőhelye volt itt, hiszen a várostól legtávolabb eső sátoros hegyen égették el a vallási buzgalom áldozatait.

A Fekete-hegy csoportja, a Fehér-patak erdős forrásvidéke

Hosszú ereszkedéssel érjük el a Károlyfalva és Rudabányácska közti országutat, amit csak egy rövid szakaszon követünk, jobb felé kanyarodva. A patakparti tisztáson álló, turistaháznak álmodott épülettől ismét befordulunk az erdőbe, a hegyvidék központját megcélozva egy nyugatra tartó erdészeti úton. Innentől hosszú emelkedő veszi kezdetét, amint a Rudabányácska feletti hegyhátra kaptatunk. Egy erdőszéli rétről lelátunk a falura és megcsodálhatjuk a Sátoros-hegyek kevésbé ismert, nyugati oldalát. A terep egy balkanyart követően ismét meredek kaptatót kínál, ahogy a Som-hegyre kapaszkodunk. Innen zegzugos utakon kanyargunk, szinte irányt vesztve a Nagy-Hallgató oldaláig. Nagy ívben kerüljük a Rudabányácskára igyekvő Fehér-patak forrásvidékét a sűrű, oszloptörzsű bükkerdőben, majd hosszú oldalazást követően beérünk a Cserép-tó nyergébe.

A Cserép-tó tisztásán pihenő fogad, ahol érdemes kicsit megpihenni, de az egykori erdészháznak sajnos már nyomát sem látni. A nyereg fordulópont túránk során, innen visszafelé kanyarodunk Hercegkút irányába, majd a Pusztadélőtől Sátoraljaújhely felé. Ha hosszúnak ítéljük hátralévő, bő 10 kilométeres gyaloglást, a K jelzés mentén tarthatunk Vágáshutára is, amit 2 kilométer ereszkedéssel hamar el is érhetünk. Észak felé is lekanyarodhatunk Mikóháza irányába, ebben az esetben gyönyörű, erdős vidéken érintjük a Fekete-hegy kilátóját, a Hegyközre és a Milic tömbjére magaslati perspektívát kínáló panorámapontot.

A Cserép-tótól már nagyrészt lefelé tartunk a P jelzés mentén, az előttünk álló szakaszon sűrű tölgyeseken sétálunk keresztül. A hágókon áthaladó erdészeti utak szövevényében többnyire a völgyfőkbe vágott ösvényeket, régi utakat használjuk. Így az első elágazásnál egy kis völgyecskébe ereszkedünk de rögtön az első 100 méteren egy alig észrevehető csapás szeli át a hegyoldalt. A következő nyeregben is hasonlóan eldugott ösvényt kell keresnünk, ami aztán eltéveszthetetlenül tart a kimélyülő völgyecskébe. Vad környezetben, bedőlt fákat kerülgetve érünk a több árok találkozásában kiszélesedő Gyökér-völgybe, alján pedig kényelmes lomhasággal folytatjuk menetelésünket az erdészeti úton.

A völgy alsó részén egy vadászházat érintünk, amely padjával és asztalával étkezőhelyet, fedett tároló helyiségével menedéket kínál a szélsőséges időjárás elől. A ház után egy mélyút rövid kapaszkodóján kilábalunk a völgytalpról, és bokros erdőn átvágva a Pusztadélőhöz érkezük. Innen ismét a K jelzést kell követnünk, balra, keleti irányban, a tölgyerdőben.

Vissza a Sátoros-hegyek és Sátoraljaújhely felé

Az elágazástól alig pár száz méterre jobbra áll a Rákóczi-fa, egy matuzsálemi kocsánytalan tölgy. Bár az átélt évszázadok már hatalmas odvakat faragtak törzsébe és pár ága átadta magát az elmúlásnak a gombák és rovarok szaporodó- és tanyahelyeként, a középső ágcsoportja életerősen tör a magasba. A fatörzs kiegyensúlyozásának érdekében a korhadt üregeket és a matuzsálem talpát betonnal erősítették meg. Még ha a fejedelem nem is láthatta, a kurucok korát feltehetően megélte a több száz éves faóriás.

A Sátoraljaújhelyre tartó útvonal rendkívül tekervényes, kusza úthálózatot követ, amelyen többször hanyag könnyelműséggel veszítünk szintet annak érdekében, hogy erdészeti utakaton maradjunk. A tölgyek nagyanyja után már fiatalabb erdőt látunk, egy vízmosásból kilábalva telepített fenyvesben oldalazunk. Régi, elhagyott tanyaépületet kerülünk Hercegkút határában, a Csonka-kútnál, majd meredek vízmosáson mászunk át a folytatáshoz. Az átkeléshez érdemes a fatörzseket kapaszkodónak, a gyökereket lépésnek használni.

Egy gázvezeték nyiladékát követjük a lejtőn oldalazva, az ösvény az erdőben, párhuzamosan követi az aljnövényzettől sűrű irtást. A Rudabányácskát Károlyfalvával összekötő erdei országutat egy rövid szakaszon tapossuk, majd a hétvégi házaknál felkanyarodunk a Sátoros-hegyek csoportjára, utunk befejező szakaszára.

A tölgyesben széles dózerúton kapaszkodunk a Tatárka-hegyre, mögötte a nyeregben megenyhül a fárasztó kaptató, és csillapodik a komótosan tovább emelkedő erdészeti út lejtőszöge is. Dél felé, a hegyoldalban régi táró nyílik a vulkáni hegy gyomrába: pont alattunk futnak az ércet kutató járatok, ahol rezet és aranyat nyertek ki a mélyből. Az emelkedő mindinkább megenyhül, mire felérkezünk utolsó magaslati pontunkra, a Nagy-Nyugodó nyergébe, ami az egyik természetes kapu a Sátoros-hegyek koszorújának centrumába.

A túloldalt immár a K+ jelzésen ereszkedve elágazáshoz érkezünk: itt érdemes a K▲ jelzésen kitérőt tenni, hogy megnézzük a Tánchelyt és a tisztás szélének cseppnyi gejziritszikláját, amelyet az utóvulkáni működés során feltört kovás oldatok cementáltak keménnyé, mielőtt az erózió kibontotta környezetéből. Az elágazástól szőlőskertekre, hétvégi házakra látunk rá - itt állt egykor a Látófa, az a monumentális tölgy, amelyről a szőlőcsősz kémlelte a Zsólyomka- és a Május-kút-völgy tőkéit. Mára már csak a név maradt meg, és az alant folyton megújuló szőlősorok, Tokaj-hegyalja legészakabbi hegyvidéki területén.

Hamarosan rátérünk az ifjúsági táborból érkező aszfaltos útra, amin kényelmesen lecsorgunk a városba. A kerteket és hétvégi házakat felváltják az egyre szorosabban összebújó házak, és a főutcára kiérve, bal felé fordulva, a K◼ jelzésen visszeérkezünk a kezdőpontra - ezzel bezárul körutunk.