A hegylábtól a Bükk szívébe (Bükk-trekking 1.)

Itiner

• A buszmegállótól az aszfalton Diósgyőr felé indulva követjük a P jelzést a Z jelzés csatlakozásáig.
• Jobbra fordulunk a Z jelzésen, amit a Gulicska szikláján át a Fehérkőlápai turistaházig követünk.
• A háztól a Z, majd Z▲ jelzésen teszünk kitérőt a Fehér-kőre, végül ugyanezen az útvonalon térünk vissza.
• A turistaháztól a P jelzést követjük a Bükkszentkereszt melletti keresztig.
• A kereszttől a S jelzésen ereszkedünk le Bükkszentkeresztre.
• A S jelzést követjük Hollóstetőn át egészen a Szarvas-kútig.
• A Szarvas-kúttól a S+ jelzésen kapaszkodunk a fennsíkra a Sugaró érintésével, a jelzést a Kecskeláb-rét végéig követjük.
• A réttől balra indulunk a K, majd rögtön a K+ jelzésen.
• Amikor a K+ és a K kerékpáros jelzés elválik, maradjunk utóbbin, kövessük az aszfaltot a Nagy-mező közepén lévő elágazásig!
• A Nagy-mezőről jobbra fordulunk a Z jelzésen, amit a bánkúti parkolóig követünk.
• A parkolóból a K jelzésen indulunk lefelé a Bánkúti turistaházig.

A túra részletes leírása

A mészkőbirodalom kapujában

Utunk az aszfalt mentén kezdődik, melynek szélén csupán pár métert sétálunk, a Szinva piciny hídjáig. Egyelőre a Bükk peremén járunk, ám a tekintélyes méretű patak már a karszt mélyének vizét szállítja, és a fennsík felé mutatja az irányt. Átlépve rajta, a Z jelzésen azonban a magasba igyekezünk - a plató egy olyan szilánkjára, melyet a Szinva felső szakasza fűrészelt le a Nagy-fennsík tömbjéről. Elhagyva a házakat átkelünk a (többnyire) használaton kívüli, mahócai kisvasútág sínszálain, és ezzel kiadós kaptatás veszi kezdetét. Rövidesen újra andráskereszt jelzi, hogy sínek miatt kell körülnézni, hiszen ezúttal a lillafürediként ismert kisvasút pályáját keresztezzük. Régebben Miskolc központjáig szállította a Garadna-völgy környezetének fáit és kövét, ez napjainkra annyiban módosult, hogy Diósgyőrben elfogynak a sínek, a kocsikon pedig turisták zötyögnek.

Egyre meredekebbé váló emelkedőnk két dózerutat keresztez, és eleinte tölgyesben halad. Egy tarra vágott foltot vállig benőtt növényzeten tör át az ösvény, jókora, öles bükk törzse hever keresztbe a megpróbáltatás végén. Följebb vegyessé válik a pagony, hiszen egy régebbi tarvágás nyomán fajok kavalkádja tudott elterjedni a napverte lejtőn. Az idősebb állományok esetében, a Bánya-bükk oldalában már a bükk válik meghatározóvá, ami magasan záródó lombkoronájával visszaszorítja vetélytársait. De a terep is átlényegül: éles mészkőkibúvások kandikálnak az egyre soványabb talajból, a hegyhát többnyire már csak alacsony, vékonyka fák, jellegzetes karsztbokorerdő élettere. Egy jobbkanyar után szétnyílik a lomb, és kövessé válik a tető, előrébb feltűnik a kilátás.

Kilátások a karszt pereméről

A Gulicska-szirtre lépve nagyszerű panoráma hálálja meg a fáradalmakat. A Garadna hosszú, mély völgyének íve vezeti a tekintetet a kettévágott plató mélyére, a Magos-kő, a Sólyom-kő és a Köpűs-kő őrködik a Kis-fennsík peremén. Jobbra a Kárpátok belső ívének vidékén nézhetünk keresztül: végtelennek tetsző hullámzással emelkedik a terep, tiszta időben a Magas-Tátra uralja a látóhatárt. A szikla Mély-völgy felőli oldalában hasadék nyílik, magasba emelkedett, egykori forrásbarlang, mely a fennsík függőleges mozgásával nyerte el mai pozícióját.

Visszatérünk az ösvényre, amely vegyeserdővel borított, mohos kövekkel megszórt terepre csalogat. A Mély-völgy fejezete egy szűk kis katlan, amin pillanatok alatt átkelünk, és a Hegyes-rét szűk kaszálójára toppanunk. Az ösvény keresztülvág a füves mezőn, és a fák alatt, immár tágas erdei úton fordít jobbra a jelzés. Idős állományok és fiatal sarjak váltakoznak, mielőtt egy balkanyarral a Fehérkőlápai turistaház épülete mellé érkezünk. Szomszédjában korábban illatos fenyves suhogott, a kiszáradt, tájidegen foltot azonban letermelték, így most napfényes lék tátong a kerítésen kívül. Az ablakokkal sűrűn ellátott, barátságos megjelenésű épületbe érdemes betérni ebédelni, remek fogásokat kínáló, hangulatos étterme jó lehetőség a felfrissülésre. Mivel szobákat is kínál, az épület ízig-vérig turistaházként üzemel, fekvése miatt pedig kitűnő pihenőhely vagy kiindulópont a Lillafüred és Bükkszentkereszt környékét bejárni kívánó turisták számára. Az épületet 1937-ben emelték turistaháznak, később évtizedeken keresztül kulcsosházként hasznosították, mielőtt visszanyerte eredeti funkcióját.

Egyelőre maradunk a Z jelzésen, mely elágazásba vezet. Jobbra, a Z▲ jeleket követve érjük el a házhoz közeli Fehér-kőt, aminek hátára vadregényes ösvényen gyalogolhatunk ki. Mellőzünk egy felszakadt barlangot, a zárt bükkös elenyészik, és kiléphetünk végre a szédítő magasságban trónoló Fehér-kő sziklameredélyére. Alant a Szinva-völgy fölső szakasza mély hasadékként tolakodik a fennsík táblái közé. Ránézésre is sejthető, hogy az egymástól elhatárolt platók valaha összetartoztak, ezt támasztják alá a mészkőbordák is, hiszen ezek a lillafüredi torkolat előtt mindkét oldalon párhuzamos dőlésűek, és valaha összefüggtek. A Fehér-kő sima, megbillent lapjain is tetten érhető a tektonikus hatások felmérhetetlen ereje. A Szinva pedig elhúzódó, aprólékos munkával, nagy esésű, egyenes csapású árokként vágta be magát a kiemelkedő térszínbe.

Újhuta körül

Visszabaktatunk a turistaházhoz, ahonnan jobbkanyarral térünk át a P jelzésre. Még kortyolhatunk egyet a házat is ellátó Szent István-forrás vizéből, mielőtt útra kelünk. A Jávor-hegy alig kiemelkedő tetőpontját egy hosszúkás tisztáson kerüljük, ahol pihenőhelyeket és játszóteret alakítottak ki. Bár takarásban van, a táblák felhívják rá a figyelmet, hogy a fák túloldalán libegő üzemel. Az 1930-as években turisztikai szolgáltatások széles körével fejlesztett Lillafüred mellékén több sílétesítményt is kialakítottak: ugrósáncot, szánkó- és sípályát. Utóbbi felvonójának helyén nyílik ma lehetőség libegésre a Szinva-völgy felé. Kellemes hangulatú, „rendezett" benyomást keltő szálbükkösben folytatódik az út, előrébb vegyeserdő utal a '20-as években (állami program keretében) kialakított fás legelők egykori jelenlétére. Nemsokára elenyészik a pagony, és megérkezünk a Bükkszentkeresztet övező, máig méretes legelők szélére. A villanypásztor túloldalán lovak kószálnak, de hamarosan csalán követel magának figyelmet. Egy vizenyős, sűrűn benőtt árkon átkelve balra fordul az ösvény, jobbunkon pedig a Kis-dél felhagyott sípályája zöldell.

Egy kőkeresztnél adódik a lehetőség a kilátó meglátogatására, melyet jobbra, jelzetlen keréknyomon érhetünk el. A rövid, mintegy 10 perces kitérő végén kis fatoronyból láthatunk rá az idilli környezetben fekvő Bükkszentkereszt medencéjére, ellenkező irányban pedig a Szinva völgyének sötétje ásít a hegyek szorításában. A tiszta idő enged kitekinteni a hegységből: felismerhetjük a Zemplént, éppen átellenes irányban pedig a Kékes tömbjét.

A jobbra, előre tartó S jelzésen ereszkedünk alá a falut övező legelőgyűrűn. Mivel a talaj a növénytermesztésnek kevéssé kedvezett, többnyire fás legelőket alakítottak ki a település körül - ma pedig a kaszálás állja útját a visszaerdősülésnek. Az alant terpeszkedő, mára fekvése miatt népszerűvé vált Bükkszentkeresztet 1940-ig Újhutának nevezték, hiszen kezdetben csak a szomszédos bükkösöket hasznosító üveghuta feküdt itt. Sok más hegyi falunkhoz hasonlóan a 18. században ide költöztetett szlovákok üzemeltették a hutát, ami körül lassacskán kialakult a falu. Nem csak üveget készítettek, hiszen egyéb erdei munkákkal is keresték kenyerüket: mész- és szénégetéssel, a fa megmunkálásával. Elegendő művelhető földterület hiányában főként az alföldi vásárokból szerezték be élelmüket, cserébe hegyi termékeket árusítottak. Amikor a Bükk keleti kapujában, a Garadna-völgyben és Diósgyőrön kezdetét vette a vasgyártás, üzemeik lettek az újhutai lakók portékáinak legfőbb felvásárlói. A falu mára nagyra nőtt, átkelni rajta is időigényes séta: a S jelzés jobbra fordít, és a főutcát követi. Éttermek, kocsmák és szálláslehetőségek közül válogathatunk, néhol helyi termékekkel is megismerkedhetünk, mielőtt kiérünk a házak közül.

Utak találkozásában

A kezdeti, villanyvezetéktől barátságtalan pásztát hamarosan mesés szálbükkös csarnoka váltja fel, amiben a Száraz-Szinva-völgy lejtőit kerüljük. Kevert erdők és irtásfolt, illetve egy részben letermelt lucos szegődnek mellénk, mielőtt kiváltunk a hollóstetői aszfaltútra.

Hollóstető egykor turistaházáról volt ismert (ennek továbbélése a mai fogadó épülete). Lejjebb, a fák közt kemping működik - de a lillafüredi vendégeket a '30-as években kiszolgáló golfpályáknak, vagy épp a Szinva-völgybe tartó bobpályának már nyoma sincsen. A fennsík és a Déli-Bükk találkozásában található helyszínben összeér a régen gyakrabban használt hór-völgyi út, illetve az Eger-Miskolc autóút és annak bükkszentkereszti kiágazása - ennek köszönhette hajdani forgalmát, népszerűségét. (A Hór-völgyön a szocializmus első évtizedeiben még hétvégi buszjárat is közlekedett.) A következő másfél kilométeren az országutat és egy villanyvezeték pásztáját kerülgeti a S jelű turistaút. Amilyen egyhangú a szakasz, olyan mozgalmas a mély: a víz és mészkő érintkezéséből születő karsztjelenségek igen gazdag tárháza alakult ki itt, a fennsík és a Bükk délkeleti területének találkozásánál. Aknabarlangok és kőfülkék tátonganak a hegyoldalakban, a lábunk alatt sok-sok méterrel pedig szerteágazó járatrendszer kanyarog. Egy szűk palasáv miatt a följebb beszivárgó karsztvíz egy része a felszínre kényszerül, de amit források sora napvilágra hoz, alig valamivel lejjebb a mészkő szivacsként fogadja újra magába víznyelőin keresztül. Hamarosan leérünk a Szarvas-kúti-víznyelőhöz, aminek üregét elrejtik előlünk a fák. A S+ jelzésre váltva átszelünk egy tágas kaszálót, majd az Eger-Miskolc autóutat, hogy túloldalán már a Rejtek lejtőjébe vágjunk bele.

Fennsíki kaszálóréteken

A Rejteket és környékét Jakucs Pál biológus-ökológus jelölte ki hosszú távú kutatások helyszínéül a '70-es években, melyek során az erdei ökoszisztéma folyamatait vizsgálták - nem messze innen egykori kutatóház (mai szálláshely) áll. Fokozatos emelkedésbe kezdünk, és szélviharok, illetve tavaszi havazások megtépázta, ritkás bükkösben kapaszkodunk a fennsík oldalában. Megjelennek az erdőkitermelés hű tanúi, a láthatóan kihasznált, legyalult dózerutak, majd elhagyunk egy vadetetőt - közben az erdő szép szálbükkösre változik. Végül fiatalos sűrűjén át bukkanunk ki a Sugaró lassan beerdősülő, hepehupás tisztására. Szép szál lucok árnyéka vetül a rétre, zöld gyepét kis facsoportok tagolják több részre, az életerős fenyők közé elhalt, kiszáradt példányok is vegyülnek. (A tisztás dallamos hangzású nevének eredetére két magyarázat lelhető fel: származhat a 'zsugorodó' igéből, mely a fák térhódításának természetes jelenségét, a Sugaró „fogyását" ragadja meg. A másik, több komponensű megközelítés szerint a 'sokorú' melléknév lapos dombtetőt, gödröt, de még tekergőst is jelentett, ezt sűríti a dombok és völgyek sűrű váltakozására, zegzugos területre utaló mai névszármazék.)

Ízlés kérdése, kedveljük-e az előttünk álló, küzdelmesen járható szakaszokat, de egy bizonyos: itt valóban a természet birodalmába lépünk, a növényzet sok helyen ellepi az ösvényt, az erdő körös-körül áthatolhatatlan útvesztő, korhadt holtfák hevernek mindenütt, és néhány méternél többet nem láthatunk át egyszerre a tájból. Az elvadult, friss erdőgazdálkodási nyomoktól megkímélt terület őserdőt idéző terepét a hegységbe visszatért farkasok is használják (túrázóként nem kell tartanunk tőlük, messziről detektálják, és elkerülik az embert). Mintegy 15-20 perc sétányira a Sugarótól a Kecskeláb-rét végébe érünk, melynek hosszú pásztája innen mérhető fel legjobban: szépen kirajzolódnak a szabályos tál alakú töbrök, dús fűvel bélelt mélyedéseik közt pedig hangulatos keréknyom hullámzik át.

Keresztezzük a szép kaszálót, túloldalán pedig balra, a betont követő K, majd rögtön utána a K+ jelzésre váltunk. Kisvártatva eltűnik az erdő: mintha leradírozták volna a fenyvest a felszínről. A klímaváltozás hatására legyengült fenyőültetvényeket az erdészetek gazdasági kármentési célból letermelik, itt épp egy ilyen foltot keresztezünk (helyükön pedig ellenállóbb elegyes bükkös sarjadhat). Egy esőbeállónál balra fordulunk, a turistaút néhol átvágja az autóút kanyarjait. A jelzés jobbra, fenyvesbe fúródik (választhatjuk ezt az irányt is, később csatlakozik), de túránk az aszfaltot követi tovább. Idővel szűk tisztás folyosójává nyílik szét a pagony, így érkezünk meg a Nagy-mező terjedelmes kaszálójának szélére. Hatalmas, tál alakú mélyedés, dús füvű kaszáló peremein emelkednek a fennsík magaslatai. A sík térszínt kis töbrök lyuggatják, melyek a keletkezési körülményekre utalnak. Amikor a Bükk platóját vulkáni törmelékes kőzetek fedték (melyek a környező tűzhányók, pl. a Mátra működéséből származtak), azokon különböző irányokból patakok folytak itt össze. E vízfolyások átfűrészelték magukat a viszonylag puha és vékony vulkanikus takarón, és elérték a mészkőfelszínt, melyet természetes módon oldani kezdtek. Ezáltal víznyelők keletkeztek, melyek a csapadékutánpótlást a mészkőtest belsejébe vezették. Ám a hordalék ezeket idővel eldugította, és a patakok valahol mellettük újabb járatokat nyitottak a tufaréteg átvésése után. A hátramaradt mélyedések, a töbrök lassan nagyobb „tálakká" (ún. poljévá) álltak össze. A vulkáni fedő rég lepusztult, mára a kitakarózott, töbrök ragyázta mészkőfelszín maradt hátra, a víz pedig a karszt belsejében teszi meg útját. A fátlan felszín a legeltetés eredménye: a 20. század elejére a fennsík e részén kóborló szarvasmarhák miatt az újulat nem tudott felnőni, ezért egészen a Létrástól Jávorkúton át a Nagy-mezőig tartó irtvány, összefüggő legelő keletkezett. A rét fajgazdag gyepe fokozottan védett, a visszaerdősüléstől napjainkban a természetvédelmi célú kaszálás óvja meg.

Bánkút felé

Egy esőbeállónál elágazik az aszfaltút, itt jobbra térünk. Távolról szemlélhetjük a ménes istállóját, és a Z+ jelzésen, immáron az autóutat elhagyva enyhén emelkedünk. A fennsík szívében, bükkszálerdőben gyalogolunk Bánkút irányába. Közelében egy mélyedésnél tábla hívja fel a figyelmet a Diabáz-víznyelőbarlang elzárt üregére. Neve félrevezető: nagyrészt mészkőbe fúródik, helyenként a magmás eredetű porfirit kőzetet érinti, utóbbit pedig tévesen diabázként határozták meg a névadáskor. 161 méteres mélységével hazánk 10 legmélyebb barlangjának egyike (ehhez kb. 1 km-es hossz társul), benne forrás fakad, aminek vize a Garadna-forrásban lát újra napvilágot. Érdekes módon a '80-as években felmerült, hogy a turistaház víztározójaként hasznosítsák, ennek érdekében be is falaztak egy járatot, de a kísérlet elbukott, a torlasz pedig már nincs meg.

Villanyvezeték pásztájára szegődünk, végül a Fehér Sas panzió mellett érkezünk meg a bánkúti parkolóba, mely az egykori turistaház továbbélése. Az eredeti létesítmény 1930-ra készült el, az épületet a terület birtokosa, Pallavicini Alfonz Károly őrgróf bocsátotta a turisták rendelkezésére - a 20. század 2. felében teljesen lepusztult, és csak az évszázad utolsó éveire hozták rendbe. A parkoló túloldalán már az utolsó métereket tapossuk, lejjebb a Síház fogad, mely ma turistaházként üzemel, és a fennsíki túrák kiváló pihenőhelye vagy kiindulópontja. Éttermében felfrissülhetünk, télen pedig a sípályákat is igénybe vehetjük.