Barlangfelfedező túra a Kis-fennsík peremén

Itiner:

• A piros szívet formázó PT jelzésen indulunk.
• A P+ jelekre váltva érintjük a Kecske-lyuk bejáratát.
• A P◼ jelzésre térünk.
• Rövid kitérőt teszünk a PΩ jeleken a Büdös-pest üregéhez.
• A P jelzésen jobbra fordulunk.
• Rövid oda-vissza kitérővel ereszkedünk a Szeleta-barlanghoz a PΩ jeleken.
• Hosszan követjük a P jelzést.
• A P● jelzésre váltva érünk a Csókás-forráshoz és a Csókási-barlanghoz.
• A forrástól a P+ jelekre váltunk.
• A PΩ jelzés kitérőjén jutunk a Dante poklának is hívott Udvar-kői-barlanghoz.
• A Keskeny-lyuk-rétről a Z jelzésen érünk a az állatparkhoz.
• A kiindulópontra a Z+ jelzésen jutunk.

A túra részletes leírása:

Forrásbarlangok a Forrás-völgy alján

A Csanyik-völgy bejáratától, a gyógyszertár parkolójától indulunk a piros szívet formáló PT jelzésen (csanyiki vérkör), mely sokkal hangulatosabb vidéken vezet minket a Forrás-völgy bejáratához, mint a dózerút irtásán vivő P+ jelzés. A parkolóból a gyógyszergyár bejárata felé indulunk, de balra térünk a völgytalp irányába, és a patakon egy kis hídon átkelve a csanyiki réten át követjük a jelzést. A meanderező patak mentén, erdei ösvényen haladunk, majd egy újabb patakkeresztezéssel kiérünk egy erdei tisztásra, a szélén öreg házzal. Az utunkat álló patakmeder csak csapadékos időben telik meg vízzel, egyébként a Forrás-völgyből kiérkező víz itt a kövek között, a felszín alatt halad. A Forrás-völgyben több ilyen szakasz is van, ahol búvópatakként egy mélyebb szinten halad a vízfolyás.

A túloldalon találjuk a Király-kutat, ami az egyik legbiztosabb hozamú forrás a hegységben, így Miskolc vízellátásának szolgálatába állították. A beton forráskivezetés állandó hozammal folyik, míg a víz nagy része csővezetékekben a felszín alatt kénytelen elhagyni a forráskatlant. Ennek ellenére az évszázados bükkfákkal szegélyezett kis rét hangulatos piknikező hely, ahol pihenőt és tűzrakót alakítottak ki.

A P+ jelzésre váltva beérkezünk a mészkőhegység zárt szurdokába, ahol látványos karsztjelenségekkel találkozunk rögtön az utunk elején. Az árnyas szurdokerdőben köves szekérúton haladunk, és már az első száz méteren üreges sziklakibúvások fehérlenek a meredek hegyoldalban. Alig száz méteren belül jobbra egy apró tisztás túloldalán háromszög alakú sötét barlangszáj bukkan elő a sziklafalból. Pár lépéssel felkapaszkodva a barlang szintjére betekinthetünk a tágas Kecske-lyuk párás homályba vesző torkába. Csapadékos időben kis patak is folyik a barlangban; a bejárati terembe érve méterről méterre erősebben érződik a hegy belsejének hűvös, párás lehelete. A nedves klíma a sziklafalból növő páfrányoknak, moháknak ad ideális otthont a barlang előterében, míg a tágas barlangi csarnok értékes ízeltlábú flóra állandó lakhelye. Innen írták le a 20. század elején először a Gebhart vakfutrinkát és a fény és hőmérséklet szerint elkülönülő egyedi pókfaunát. A barlang elszűkülő bejárati csarnoka mögött több száz méteren keresztül követhető a barlangi patak, melynek tágító munkája jól kivehető a falon vízszintes szalagként végigfutó, különböző mélységű barázdákban.

A barlangi kalandok után folytatjuk a szurdokban túránkat, de hamar tágasabb térségre érünk, ahol egy erdőgazdasági út mentén felkanyarodunk a hegyoldalba a P◼ jelzés mentén. Rögtön a kapaszkodó elején egy újabb leágazással rövid kitérőt teszünk a hegyoldalban a PΩ jelzésen. Alig pár száz méterre fölöttünk ugyanis a sziklás hegyoldalban újabb barlangi száda tátong: egy régebbi szintet képviselő elaggott, inaktív forrásbarlang. A Büdös-pest egyetlen tágas, kürtő alakú teremből áll, túlvége pedig egy időben a felszínre nyílt, mára már beomlott.

Bár maga a barlang kevésbé misztikus, mint a mélységbe vesző Kecske-lyuk, barlangi üledéke annál érdekesebb. A Kecske-lyuknál ugyanis csak kevés barlangi leletet találtak a 20. század eleji kutatók, addig a Büdös-pestnél jégkorszaki állatok csontjait, kőkori eszközöket és több neolitikumi ember csontjait is sikerült kiásni a barlangi kitöltésből. Mára kihalt jégkorszaki állatok, mint a barlangi medve, barlangi oroszlán és barlangi hiéna mellett mamut, őstulok, gyapjas orrszarvú és óriásszarvas is képviselte a bükk egykori faunáját. A mai sarkvidék és magashegységek állatvilága is jelen volt a Bükkben; jávorszarvas, rénszarvas és kőszáli kecske maradványa is felszínre került a barlangból több mint százezer év váltakozó klímájának lerakódásában.

Az egyedi hangulatú, mohás sziklaszirtről visszatérve folytatjuk utunkat az erdős hegyoldalban. A párhuzamos gerincre felkaptatva a szurdoknál jóval világosabb kőrises tölgyerdőben érkezünk a Dolka-tető alá. A Szinva völgye felett futó gerincélen csatlakozunk a P jelzéshez, amit innentől hosszan, egészen Csókásig követünk. Alattunk a forgalmas Szinva-völgyben Alsóhámor kucorog. A falunak helyet adó kis katlant fentről kerülve egy laposabb, erdős fennsíkra érünk, a Szeleta-tetőre. Itt mindenképp érdemes egy kb. kilométeres kitérővel ellátogatni a plató peremén nyíló Szeleta-barlanghoz, ahonnan megkapó kilátás nyílik a Szinva és Garadna völgyek egyesülésére, a Palotaszállóra, illetve maga a barlang megdöbbentő méretekkel tárul fel a hegy belsejében.

A Kis-fennsík déli peremén, a Hámor feletti Szeleta-tetőn

A PΩ jelzést követjük dél felé a platót keresztezve, melyben több oldott mélyedés, úgynevezett töbör teszi egyenetlenné a felszínt. Az egyik ilyen töbör sziklás alja rejti a Szeleta-zsombolyt, mely több mint száz méter mélységben hatol közel függőlegesen a hegy belsejébe. Tovább az ösvényen, a plató peremén egy faemelvény, a felszínt megóvó panorámapont fogad, ahonnan pazar rálátás nyílik a Bükk egyik legszebb és legnépszerűbb turistalátványosságra, a hegyi várkastélyra emlékeztető Palotaszállóra és az alatta lépcsőzetesen kialakított hámori függőkertre. A sziklás perem délkeletre dőlő rétegei mentén, a sziklás hegyoldal meredek ösvényén ereszkedünk pár tíz métert, ahol a sűrű bokorerdőből elősejlik a Szeleta-barlang sötét szádája.

Ahogy belépünk a sziklakapun, tisztelettel vegyes, megható érzés keríthet hatalmába. Akár egy nagy kupolában, a természet templomának visszhangzó falakkal körbevett, tágas csarnokába lépünk. A hazai ősrégészet és ősemberkutatás fontos helyszíne ez, hiszen hazánkban innen sikerült először tudományos megalapozottsággal bizonyítani az ősember egykori jelenlétét. Gyönyörűen megformált, babérlevél alakú lándzsahegyek és rengeteg levadászott állatmaradvány került elő a barlangi rétegekből. A 130 ezer évtől 20 ezer évig itt élt emberek leletei Európa egyik legjelentősebb őstörténeti alappontjává emelték a helyszínt. Az innen kimutatott, pattintott kőeszközöket használó embercsoportot szeletai kultúrának nevezték el.

A Kis-fennsík peremén

Visszatérünk az eddig megtett kitérő mentén a Szeleta-tetőre, és a P jelzésen folytatjuk utunkat balra, nyugati irányába. Erős kapaszkodó következik, ami közel 450 méter magasra vezet. A Dolka-hegy tetején már csak romokat találunk, de a 20. század második felében itt állt az ország keleti régióját ellenőrző katonai radarállomás fogadóépülete. Maga a radar a Bükk-fennsíkon volt, de innen, a Dolka-hegyről lehetett rálátni és a legbiztosabban kommunikálni, illetve innen továbbították a Hámori-tó sarkánál lévő katonai objektumba a beérkezett információt.

Egy bő kilométer oldalazás következik a Dolka-gerinc alatti, irtásokkal szabdalt tölgyesben. A Lencsés-oldalból időnként rálátunk a Garadna völgyének hosszú, mély bevágására, a Bükk-fennsík leszakadására. Az út közel szintben visz kilométereken keresztül. A Lencsés-nyeregtől már a gerincen haladunk, ahol jól megfigyelhető a hegyoldal kitettségét lekövető erdők váltakozása. Az északi oldalakban a bükk a domináns, sűrű, sötét erdőkben vész el a tekintet a belső vidékek felé, míg a Garadna völgyébe leszakadó, naposabb déli oldalt gazdag aljnövényzetű tölgyesek borítják.

Közel 3 kilométer szintezés után beérünk a Kovács-kő oldalába, ahol a Kaszás-réti völgyfő bükkösökkel árnyas vidékén felkapaszkodunk a Csókásra. Legyünk figyelmesek: a rövid emelkedő után a sziklás tető irtásokkal szaggatott erdejének szélén leágazunk az erdészeti utat követő P jelzésről és egy kevésbé használt szekérúton a P● jelzés mentén letérünk Csókás-forráshoz.

A forrás egy időszakosan kifolyó, kővel kirakott kút egy terebélyes töbör szélén. Vízgyűjtője kicsi, így hozama sem jelentős, és az is hamar eltűnik a mély töbör alján nyíló Csókási-barlangban. Viszont a kút mellett igen hangulatos, fedett pavilonnal és erdei kunyhókkal körbevett tűzrakó hely fogad padokkal, asztalokkal. Az erdőt is meghagyták itt a forrás körül, emiatt öreg bükkök árnyékában hűsölhetünk, szusszanhatunk az idilli környezetben.

Innen visszafordulunk keleti irányba, és mélyre hatolunk a Kis-fennsík töbrökkel szaggatott, sötét erdőkkel misztikus vidékére.

 A Kis-fennsík mélyén

Csókástól a P+ jelzésen indulunk keletnek, megkerülve a víznyelő barlangban végződő, tekintélyes méretű töbröt. Ördögszántások között hatolunk mind mélyebbre a mélyedésben, ami inkább töbrök felfűzött sora, mint rendes völgy. Akár egy elvarázsolt világban, sorra tárulnak fel a furcsa, kráterszerű mélyedések, mindegyikük egy-egy külön kis világ a bükki vadonban.

A központi területen, Csókástól egy bő kilométerre, az egyik töbör oldalában a PΩ jelzés vezet le a horpadás aljára. A mohos sziklákkal körbevett, tölcsérszerű mélyedés egy gigászi torokban tűnik el, melyet a helyi természetjárók „Dante poklának” neveznek. Találó a név: a párkányoktól lépcsőzetes sziklatorok ugyanis egy sziklaboltív alatt, fatörzsekkel és kőtörmelékkel teli, csarnokszerű teremben végződik. Az Udvar-kő valójában egy beszakadt barlangi terem; a sziklafalakat ennek megfelelően barlangi képződmények, azaz kalcitkiválások és borsókövek borítják. A legalsó terembe is egy sziklaboltív alatt jutunk be, a falban sekély üregek nyílnak. A beszakadás egyedi, szurdokerdőhöz hasonlító klímája a sziklafelszínt benövő buja vegetációnak ad otthont. Hóban gazdag telek után itt még tavasz végén is találni összefagyott havat, és a hőmérséklet nyáron is kellemesen enyhe marad.

A különleges üregből kimászva folytatjuk utunkat a P+  jelzésen, ami hullámvasútként kacskaringózik a töbrök között. Egy hosszú jobbos kanyarral, lankás emelkedővel kilábalunk a völgyből. A szemben lévő hegyoldalban több fokozottan védett barlang is nyílik; közöttük a legérdekesebb a Hidebrand Jenő-barlang, melynek lezárt termei kultikus múltat rejtenek. A falakon ugyanis a barlangi medve kaparását utánzó falvéseteket találtak, míg a legbelsőbb termek egyikében a talajba ásott cölöpök és tűzhelymaradványok tárultak fel. A barlang túl elzárt és mély ahhoz, hogy állandó lakhelyként szolgáljon, így a szakemberek egy még megfejtetlen őskori kultusz helyszíneként tartják számon.

Kényelmes, széles szintúton kerüljük a balra felettünk legelőben tetőző dombot, a Kaszás-rétet, és feketefenyvesben érkezük ki a domb túloldalán az utak találkozásánál lévő forrás-völgyi nyeregbe. Alattunk a Kis-fennsík egyik legszebb, markáns beszakadással a mélybe vesző, karsztos jelenségekkel teli völgye húzódik. Mi azonban maradunk a tetőszinten, hogy kaszálórétek és cserjés, ligetes erdők között folytassuk utunkat immár a Z jelzésen balra keleti irányban. Mielőtt belevágunk a hegytetőket felfűző hullámvasutazásba, érdemes az elágazástól nyugatra tartó, jelzetlen ösvényen a közeli Kaszás-réti-visszafolyót megnézni. Itt, a sekély völgyben csordogáló patak egy nagy ívet leírva tűnik el a töbör alján található víznyelőben, hogy majd a nyereg túloldalán, száz méterrel lejjebb, a Felső-forrásban lépjen újra felszínre. Közvetlenül felette, a sziklás részen nyílik a Lilla-barlang, ami egy régebbi felszín víznyelőjeként funkcionált.

Utunk utolsó szakaszán a Z jelzés mentén több kilométeres ívet leírva érkezük Miskolc végére, a Majális parkba. Eleinte még felkapaszkodunk a Galya-tetőre (Nagy- és Kis-Galya), melynek oldalában a Keskeny-lyuk virágos rétjéről visszapillanthatunk a megtett utunkra. Innen szépen látszik a Forrás-völgy bevágását övező hegyek koszorúja, a Kis-fennsík és egy léptékkel hátrébb a Garadna-völgy felett magasodó Bükk-fennsík északi pereme. A rét legmagasabb pontján legyünk figyelmesek, mert a Z jelzés balra felkanyarodik a ligetes hegytetőre. A Galya-tetőn átvezető szakasz, bár kilátásunk innen már alig adódik, a tisztásokkal, ligetekkel teli lapos hegytető, megannyi rejtett zugával hangulatos sétát ígér. A Galya-tető meredeken törik le keleti irányba, melynek északkeleti élén mi is köves, görgeteges úton vagyunk kénytelenek leereszkedni.

Vissza Diósgyőrbe

Az Ortás-tető alatt már kellemesen lankás erdőben oldalazva keresztezzük a Mahócára tartó kisvasút sínjeit. Egykor egészen az Örvény-kő alá, a Farkas-gödörig vezetett a vasút - sőt tervezték a folytatását is, de ezzel ellentétben a rendszerváltás időszakában egyszerűen ellopták a pálya utolsó szakaszát. Amennyiben előzőleg informálódtunk a menetrendről és jól időzítettünk, Diósgyőrbe kisvonattal is meghetünk.

Az utolsó két-három kilométer már csak levezetés a túra végén. Sűrű erdők váltakoznak a széles erdőgazdasági út mentén, egyre több a kiránduló is, ami jelzi a város közelségét.

Beérünk a vadaspark kerítése mellé, amit a túloldalon néha meglepő állathangok jeleznek. A büfénél kiérkezünk a Királyasztalnak nevezett, évszázados tölgyfákkal teli, hangulatos ligethez. Némileg rombolja az összhatást a parkoló autók sora, ami a hegység mélyén tett túra után kiábrándító látvány. Innen a vadasparkba járó busszal vagy tovább az aszfalt mentén, a Z+ jelzésen érkezünk túránk végpontjához.