Zádorfalva – Jósvafő (OKT 56. napi túra)

Zádorfalva bélyegzőjét az autóbusz-váróterem mellett, a Szivárvány presszóban találjuk, a pecsét beütése után pedig észak felé, a Nagy úton indulunk az Aggteleki-karszt irányába.

Zádorfalva a történelmi Gömör vármegye délkeleti részén helyezkedik el, így hagyományosan annak nagyobb városaihoz, Rozsnyóhoz és Rimaszombathoz kötődik. Építészetében is a Felvidék stílusa jelenik meg, ennek nyomát viseli magán a település számos műemlék épülete is – többek között a sréhen előttünk, a dombon álló református templom, amelyet 1802-ben emeltek. Érdekessége a festett kazettás famennyezet, illetve az alaprajza: a kelet–nyugati irányú hajó hosszabbik oldalán emeltek tornyot, így kissé szokatlan látványt nyújt.

Zádorfalvát a Ragály felé vezető műúton hagyjuk el, majd szűk másfél kilométer múlva a K jelzések letérnek arról, és felkapaszkodunk a település határában elterülő, egykoron legelőként használt, fátlan dombok egyikére. Szép, széles panoráma nyílik innen a Putnoki-dombság messze hullámzó térszínére, feltűnik a Szuhafő feletti Újhegyi kilátó, de a távolban a Bükk tömege is kivehető.

A csodás kilátás nem szűnik meg, mígnem feljutunk a Nagy-Szőlő-tető erdőjébe. A hegy neve – hasonlóképpen a Kéktúra előző szakaszán érintett Gömörszőlőséhez – a környék hajdan kiterjedt szőlőtermesztésére utal, amely jelenleg egyáltalán nem jellemző. Nagyjából 350 m magasan járunk, s ezzel „be is lőjük” a túra következő 10 kilométerének szintjét: csupán enyhe hullámzással haladunk az Aggteleki-karszt fennsíkján.

Hiszen, bár a klasszikus karsztformák hiányoznak, valójában már mészkővidéken járunk. A hegység Aggtelektől délre elterülő részén úgynevezett „fedett karszt” alakult ki, tehát az alapkőzetet vastag nem karsztos réteg borítja. Ezért nem látjuk azokat a – mélyebben egyébként kialakult – felszínformákat (töbröket, víznyelőket, karrmezőket), amelyek utunk későbbi szakaszát meghatározzák.

Hosszan kanyargunk az erdőben, hol ösvényen, hol esős időben igen saras erdészeti utakon, főleg kocsánytalan tölgyek és gyertyánok szegélyezik a nyomvonalat. Bár utunk egyáltalán nem látványos, sőt kifejezetten monoton, feldobja a különböző hangulatú erdőrészletek váltakozása: néhol idősebb, néhol fiatalabb, néhol sűrűbb, néhol ligetesebb társulások alakultak ki.

Mintegy 6 kilométer megtétele után a Trizs és Tornalja között vezető régi országút töredezett aszfaltjára érkezünk, majd ösvényen vágunk neki a szlovák–magyar határon vezető szakasznak. Az erdő hangulata továbbra is változatlan, legfeljebb a határkövek kerülgetése jelenthet némi izgalmat. Az ösvény nehezen eltéveszthető, sűrűn sorakoznak a jelzések, de azért szemmel láthatóan nem ez a Kéktúra legtaposottabb szakasza: a benőtt ösvény tartogat kihívásokat, figyeljünk a kullancsokra!

Balunkon a Gömör–Szepesi-érchegység látványával érkezünk meg az aggteleki határátkelőhöz, majd az aszfalton jobbra térve hamarosan a Baradla-barlang bejáratához is. Két bélyegzési lehetőségük van: a kemping recepciója előtt, a falon, illetve a látogatóközpontban tudjuk igazolni ittjártunkat.

Az UNESCO világörökségi listájára 1995-ben felkerült Baradla–Domica-barlangrendszer hazánk legismertebbjei közé tartozik. Bár 30 km fölé nyúló hossza csak a dobogó második fokára elég – a pál-völgyi után –, látványvilága egészen lenyűgöző. Kisebb-nagyobb álló és függő cseppköveket, cseppkőoszlopokat alakított ki a felszínről alászivárgó víz és a mészkő elegye: a repedéseken keresztül a barlangtérbe bejutó vízcseppből azonnal kiválik a benne oldott mész, amely így évezredek-milliók alatt építi fel e formákat.

Aggtelek – Jósvafő

A Baradla-barlang ikonikus, szötétszürke sziklafalára beton lépcsősoron kapaszkodik fel a Kéktúra, tetejéről szép kilátás tárul ki dél felé, látszik a Bükk, de északon Szlovákia hegyvidékének széle is. Az 50 méteres fal szláv eredetű neve (Bradlo, ebből alakult ki a magyar Baradla elnevezés) sziklaszirtet jelent, ami nem is meglepő, tekintve, hogy milyen távolra fehérlik az erdős hegyoldalak közé ékelődő fal.

Rövid emelkedő után jobbra, szintező ösvényre térünk, amely a Baradla-tető karrmezős oldalában vezet – a földből kiálló, néhol igen hegyes sziklák nehezítik lépéseinket. A nyílt karsztbokorerdőben haladva szinte folyamatos a panoráma, főleg Aggtelekre látunk rá. Irányt tartva érkezünk meg a Mész-völgybe, amelynek hűvös mikroklímáján zárt lombkoronájú társulás alakult ki, utunk innentől kezdve „klasszikus” erdőben vezet.

Bár az erdő klasszikus, a felszínformák kevésbé. A karsztvidék völgyeit jellemzően nem felszíni vízfolyások alakították ki, hanem az azokat elnyelő víznyelők sorozata. A Mész-völgyben is megfigyelhetjük a töbrök mélyedéseit, mint ahogy a karsztfennsíkon átkanyargó turistaút mentén több helyen is. Szelíden hullámzunk fel-alá, míg egy keményebb ereszkedéssel megérkezünk a Baradla-barlang jósvafői bejáratához vezető K pecsét jelzés leágazásáig. Bár bélyegzési lehetőségünk Jósvafőn is lesz, érdemes ezen, majd a S jelzésen további kitérőt tenni a Jósva-forráshoz és a mellette található, hangulatos Tengerszemhez.

Az ország legbővizűbb forrása a Baradla-barlang búvópatakjának „kifolyása”, vize rövid utat megtéve érkezik meg a Tengerszem medencéjébe. Mesterséges tóról beszélünk, nem egy valódi tengerszemről (mely valójában a gleccserek visszahúzódása után letarolt felszín mélyedéseiben kialakuló tavat jelenti). 1935-ben készült el a völgyzáró gát, illetve az elektromosságot termelő vízerőmű. Ebben az időszakban Kessler Hubert volt a barlang igazgatója, aki nagy szerepet játszott az idegenforgalom fellendítésében: a tavat körbejáró sétaút mellett a Tengerszem szálló és az aggteleki Barlang szálló is ekkor készült el.

Ha már itt vagyunk a Tengerszemnél, akár a Fürkész tanösvény PT jelzésein is besétálhatunk Jósvafőre, de ha szeretnénk a Kéktúra minden méterét bejárni, kapaszkodjunk vissza a nyeregbe, ahol elhagytuk azt. Fokozatosan ereszkedünk a falu felé, elhagyjuk a tanösvény egy állomását – mellette pihenőhely áll –, majd a temető sarkánál érdemes kis kitérőt tenni egy kilátóponthoz, ahonnan a Jósva völgyére, az azt szegélyező hegyekre és magára Jósvafőre tekinthetünk le.

A K jelzések átvágnak a település elhagyott zsidótemetőjén, ahol csupán a dülöngélő fejfákon kivehető magyar és héber nyelvű feliratok emlékeztetnek Jósvafő egykori izraelita közösségére. Innen már csak pár lépés a középkori védfallal körbevett református templom, amelynek kazettás, festett famennyezetét hétvégenként belülről is megtekinthetjük. Szomszédságában áll a barokk harangtorony, amelyet 1851-ben emeltek.

A Kéktúra leereszkedik a Táncsics Mihály utcára, amelyen balra fordul, elkerülve a település központját. Mi viszont a Táncsics és a József Attila utca sarkán található bélyegző beütése után keressük fel mindenképp, hiszen Jósvafő megannyi érdekességet tartogat.