Egy páratlan útvonal: túra a Szelce-völgyben

Itiner

• Jósvafőn a S jelzésen kell előre indulnunk a buszmegállóból.
• A falu szélén jobbra térünk a K jelzésekre.
• A K jelzésről már a fennsík tisztásán váltunk át a P jelzésre bal felé.
• Végigmegyünk a Szelce-völgyön egészen Szelcepusztáig.
• Szelcepusztán jobbra kanyarodunk a K jelű turistaútra.
• A Kéktúrát követjük azután is, hogy a S jelzés elkanyarodik balra.
• Később, amikor a Szőlőhegyen a S jelzés megérkezik jobbról, mi balra fordulunk rajta.
• A S jelzésen sétálunk vissza Jósvafőre.

A túráról részletesen

Apró szurdok Jósvafő mellett

Jósvafőn elhagyjuk a főutcát, és a pajták alatt csörgedező, széles patakot követve sétálunk ki a házak közül. Az erdő kezdetben nem záródik össze, hiszen a Kossuth-barlang forrásszája előtt kis rétet foglal el egy vízmű. A kövek közül buzog elő a forrásvíz, mellette épített, kapuval lezárt bejárat vezet a ma is élénken kutatott barlang mélye felé. Nevét Kossuth egyik környékbeli látogatásának köszönheti, a támfalak közül nagy esőzések után zengve tör elő a víz. A K jelzésű turistaút itt belép a Tohonya-patak földúttal feltárt, kiszélesített szurdokába. Kiépítettsége szerencsére nem tette teljesen tönkre a völgyet, a mohos kőgörgetegeken átbukdácsoló patak bájos képet fest, ahogy apró, de kanyargós szurdokában utat tör magának.

Kisvártatva egy újabb tisztásra érkezünk, jobbra, előre átvágunk rajta, és egy meredek ösvényszakaszon felkapaszkodunk a Jósvafői-fennsík óriási kaszálórétjére. Percek alatt óriásit változik a táj, amikor a hűs erdőből napsütötte, majdnem fátlan mezőre érkezünk. Mellbevágó a látvány: a hatalmas, széles plató medencehelyzetben van, meredeken leszakadó, erdős oldalú hegyek keretezik minden oldalról, ezért egy tágas katlanban érezhetjük magunkat, ahol ember nyomát alig-alig észlelhetjük. A felszínt változatos méretű, helyenként összeolvadt töbrök teszik göröngyössé. Régebben erdő fedte a tájat, letermelése után a kaszálás és legeltetés megakadályozta a fásszárú növényzet térhódítását, manapság pedig a túrázók látóterét a szél borzolta fű tölti be.

A Jósvafői-fennsíkon

Megkerüljük a hucul ménes gergés-lápai karámját, a lovak nagy területet járhatnak be. A zömök testű lófajtát a „Kárpátok pónijának" is nevezték régebben, mivel erős izomzata és kis méretei lehetővé tették használatát a nehezen megközelíthető erdők letermelése során. Magyarországról csaknem kipusztult, a '80-as évek óta a nemzeti park tenyészti és gondozza őket. A hátasokon túl a Nagy-oldal festői karsztbokorerdőjén, sziklás lejtőjén akadhat még meg a szemünk. E hegy hordozza az Aggteleki-karszt legmagasabb pontját, a Fertős-tetőt (604 m). Felkeresése sajnos természetvédelmi okokból nem lehetséges, az innen észak-északkeletre fekvő hegyvidékre egyetlen turistaút sem lép be. Háborítatlan erdőikben évtizedek óta stabil farkas- és hiúzpopuláció van jelen.

A Szelce-völgyben

A K jelzés délkelet felé terel, majd egy elágazásnál jobbra kanyarodik, nekünk viszont a bal felé tartó P jeleket kell követnünk. A fennsíkra és az előttünk álló útszakaszra is jellemző, hogy nyáron kérlelhetetlen forróság ül a tájra, ráadásul mélységi helyzetéből következik, hogy frissítő szellőre sem nagyon számíthatunk. Töbrök közt kanyarogva lépünk be a csak kezdeti szakaszán becserjésedett, facsoportokkal induló Szelce-völgybe. A hosszú, nyílt völgyaljon nem találunk patakot, mert az már réges-rég eltűnt a felszínről: a korábban a fedő kőzetrétegekbe bevágódott vízfolyások a mészkőréteget elérve víznyelőkön keresztül elszivárogtak a mélybe (ezek maradványai a mai töbrök). Az erózió tulajdonképpen „leradírozta" a felső rétegeket, a kialakult völgy viszont megmaradt, átöröklődött a mészkőre. A Gömör-Tornai-karsztra általánosan jellemző völgyképződés egyik példáját láthatjuk itt. Emellett a Szelce-völgy szerkezeti vonalon fekszik, így a régi patakok a meglévő mélyedéseken át találtak maguknak utat. A vörösagyagos talajon vezető keréknyomot villanyvezeték kíséri, de ez mit sem ront a látványon! Meseszép, füves aljú pásztában sétálunk, egyik oldalról meredek, a másikról lankás lejtők erdői zárnak közre. Az éles kanyarok miatt nem látunk ki a völgyből, mely hangulatát tekintve páratlan az országban. Ráadásul a turistatömegek is elkerülik, jó eséllyel magunk leszünk e kissé kietlen, mégis barátságos természeti környezetben. Balra, a fokozottan védett, turisták elől teljesen elzárt Nagy-oldal karros-bozótos letörésén, a magasban régi vadászösvény tekereg, legvadabb sziklás letörése, az Oltár-kő egykor fenséges panorámájáról volt ismert. A mögötte elterülő erdős fennsík csúcspontján, a Fertős-tetőn régi turistakalauzok leírása szerint kilátó állt, melyről az egész karsztvidék, hátterében pedig a Magas-Tátra is látható volt.

Egy derékszögű jobbkanyar után kissé kiszélesedik a terep, és bal felől is alacsonyabbá válik a hegyoldal. Vadföldek mellett közeledünk Szelcepusztához, érdemes néha hátratekinteni, a Nagy-oldal falként emelkedik végigjárt utunk hátterében.

Szelcepuszta

Szelcepusztát aszfaltút keresi fel, a karámok közt hucul lovak legelésznek, szomszédjukban félénk dámszarvasok lesik lépteinket. A mai erdészeti telepen áll egy kiváló erdei iskola, ami mindennel felszerelt turistaszálló is egyben. Balra, a fák közt, a betonút végén pedig a kastélyhotelt találjuk: Horthy Miklós kedvelt vadászterepe volt ez, az épület (leégett) elődjét ő használta, a kormányzó medvéket is telepíttetett a rengetegbe. A Ménes-völgyben fakadó Medve-kerti-forrás a mai napig ennek emlékét őrzi, a fölötte található Sárog-kertben építették ki (a derenki és szögligeti lakosság segítségével) a kerítést, melybe két pár (állítólag lengyelországi) mackót telepítettek. Egyes visszaemlékezések szerint korábban fogságban tartott, emberhez szokott egyedekről volt szó, ezért szabadon engedni nem lehetett őket, etetésükről a helyi vadászok, erdészek gondoskodtak (terménnyel, kukoricával, gyümölccsel és olykor lóhússal). A '40-es évekre utódaik húsznál is többen voltak, közülük sokat szabadon engedtek, némelyiküket a közeli falvakban ritkán viszontlátták (pl. a kaptárak közelében, gyümölcsösökben), de egy kivételével nem maradt fenn feljegyzés lövéssel végződő konfliktusról (arra is a felborogatott kaptáraik miatt megvadult méhek miatt volt szükség). Aztán 1944-ben, ahogy a front közeledett, a kertben tartott állatokat szabadon engedték. (Horthy egyébként egy alkalommal, Szin közelében ejtett el egy medvét.)

Szenvedélyében a kormányzó azonban nem akart a közeli Derenk lakosaival osztozni, akik olykor orvvadászatokkal egészítették ki napi betevőjüket, ezért a falu népét ellentmondást nem tűrve elköltöztette, a házaikat leromboltatta. Persze nem ő volt az első, aki Szelcepusztát felfedezte magának, hiszen már az Árpád-korban vasműves központ volt, az akkori „vasverőkre" emlékeztetnek egyes környékbeli elnevezések: Verő-oldal, Verő-tető, Patkós-oldal, Patkós-völgy. Napjainkban békés, idilli szálláshely, érdemes egy estét eltöltenünk itt, a karszt szívében.

Vissza Jósvafőre

Szelcepusztáról a Kéktúra K jelzésein indulunk visszafelé. Akárcsak utunk elején, ismét erdőbe lépünk. Nyergek közt haladunk, itt-ott töbrök mélyülnek az erdei út mellett. Kisebb tisztásokat is érintünk, keresztezünk egy fenyvesfoltot, végül kiérkezünk a Szőlőhegy nyílt terepére. A S jelzés itt bal felé indul, kövessük ezt! Pár lépés után kinyílik a táj, érdemes kicsit feljebb kapaszkodni a domboldalon. Bár Jósvafőn nincs nagy hagyománya a bortermelésnek, ezen a napnak kitett lejtőn mégis foglalkoztak, és napjainkig is folgalkoznak egy kevesen szőlővel. A sok tőke helyett a temérdek magaslat feltűnő: rálátunk a Jósva-völgyre és annak lucfenyvessel is borított túloldalára, feltűnik a Szalonnai-karszt gerince is. A szembenső hegyoldalt kelet felé széles kaszálók foglalják el, kissé felvidéki jellegű a látvány. A hegy tövében a nemzeti park címerállata, egy hatalmas, kőből rakott szalamandra tekeredik. Széles szekérutunk a domboldalon ereszkedik, a visszacserjésedő lejtő egy lentebbi pontjáról belátunk Jósvafő völgykatlanába. Megkerülünk  egy apró völgyfőt, majd erdőben érkezünk le az aszfaltútra. Ezen gyalogolunk be a faluba, ahol a S jelzés visszavezet a buszmegállóig.