Bableves csárda – Nagybárkány (OKT 45. napi túra)

A Bézma és a Nagy-Mező-hegy között kialakult Alsó-szurdok évszázadok óta fontos közlekedési útvonal, az észak–déli irányú gerincen való legegyszerűbb átkelési lehetőség itt adódik. A 18. század végi első katonai felmérés térképe szerint akkoriban már megvolt az Alsótold és Cserhátszentiván felé vezető kocsiút (utóbbit követi a Kéktúra előző napi szakasza is). Nem meglepő, hogy az átutazók kiszolgálására a 20. században csárda létesült, amely aztán pár évre bezárt, de az 1980-as évek vége óta újra fogad vendégeket. Ez a Bableves csárda, amelynek teraszán találjuk a túra első bélyegzőjét.

Az épület mellett kezdődő szekérút rövid ideig az erdőben vezet, majd eléri a gerincek közé ékelődött Nagy-mező medencéjének szántóit. Egykor a Lyukvökgypuszta, később TSZ működött itt, de épületeinek nyomait sem látjuk. A környéken amúgy is jellemzőek voltak a majorságok: a Nagymező egykor vadászkastélyként, majd turistaszállóként, illetve úttörőtáborként működő épületei még megvannak, a Tepke túloldalán, az egykori Nádasd- és Dobospuszták viszont megsemmisültek, pedig rövid ideig még önálló közigazgatási egységbe is tartoztak Csontfalu néven.

Ma hatalmas szántók és legelők uralják a tájat, háttérben az erdős gerinccel, amelynek irányába lankásan, de folyamatosan emelkedünk. Balunkon kerítés, jobbunkon keskeny fasáv, majd ahogy beérünk a fák közé, a terep is kissé zordabbá válik – ösvényre és kaptatóra váltva érünk fel a nyeregbe. Érintjük a Pásztó felé vezető P jelzést, majd a gerinc keskeny ösvényén, andezit kőgörgetegek között, 1,5 kilométer hosszan mászunk fel a Tepke csúcsára. A bélyegzőt az infótáblán találjuk.

A csúcson álló 22 m magas acélszerkezet eredetileg az egri kőolajválallatnál szolgált mélyfúró toronyként, kissé átalakítva 1966 óta funkcionál a Tepkén kilátóként (egyébként e projekt keretein belül adták át a Karancs kilátóját is). A csúcsról teljes körpanoráma tárul elénk, még ha észak és dél felé a gerinc erdői kicsit takarják is a kilátást: nyugat felé az egész Cserhát látszik, jól felismerhető a hollókői vár, illetve a szandai Vár-hegy kettős kúpja, a távolban a Naszály és a Börzsöny tömbje zárja a látképet (de tiszta téli időben a Budai-hegységig is ellátni), tőlük kissé jobbra a Polyána és az Alacsony-Tátra magasodik. Keletre tekintve a Zagyva völgye és azon túl az egész Mátra látszik, a Bükk is kikacsint mögüle, dél felé pedig a hegység Alföldbe simuló lábát szemlélhetjük.

Tepke – Nagybárkány

Noha a Tepke a túra fő látnivalója, még csak az útvonal negyedénél járunk. Jó hír viszont, hogy már a gerincen állunk, így jelentősebb emelkedőkre nem kell számítani. Tipikus bércösvényen haladunk, sűrű aljnövényzetű ligetes erdőben kerülgetjük a kidőlt fákat. A tölgyerdő makktermését egykor jókora disznóállomány fogyasztotta, Bél Mátyás feljegyzése szerint pedig a mangalicák előtt egy vaddisznóval rokon, fekete szőrű sertést tenyésztettek a vidéken. Az erdőn élő kanászoknak természetfeletti erőt tulajdonítottak: a néphit szerint gyógyítottak, de akár meg is ronthattak embert vagy állatot. A legtöbb idősebb kanász boszorkány hírében állt; róluk azt tartották, hogy nem halhatnak meg, amíg tudományukat tovább nem adják.

Elhagyjuk a túra legmagasabb pontját, a Purgát, majd a Macska-hegyet, és leereszkedünk a Garábi-nyeregbe. Egy kopáros letörésről kilátás nyílik északias irányban, a látképet a meredek lejtő lábához tapadt Garáb uralja.

A Keleti-Cserhát andezitrögei keletkezésükkor a Mátra peremvidékéhez tartoztak, attól csak később különültek el, amikor a Zagyva árka megsüllyedt. A mai Tepke-gerinc magassága lehetővé tette, hogy a Pannon-tenger ne öntse el, így üledékes kőzetek csak alsóbb térszínein, a medencékben találhatók.

A nyeregből felkapaszkodunk még a Nagy-Kő-tető adótoronnyal „díszített” csúcsára, majd ösvényünk jobbra tér. Szekérúton jutunk el a Négyfenyői menedékház apró bivak- és pihenőhelyéig. Bent pici az eszkábált ágy, és ablak sincs, kint, a tűzrakó melletti placcon viszont több sátor is elfér. A következő, nagyjából 4 km hosszú szakaszon erdészeti úton kanyargunk, ereszkedésünk nem szigorúan monoton, de nagy átlagban lefelé haladunk. Ösvényen jutunk ki Nagybárkány határába, egykori legelőire, ahonnan rálátunk a település medencéjére, illetve az azt ölelő hegyekre – a háttérben már a Mátra magasodik, a szomszédos dombok méretei szinte „megemelik” az amúgy sem alacsony hegységet.

A település neoromán, téglaberakásos tornyú temploma mellett haladunk el, majd a Kossuth utcában, az önkormányzat udvarának filagóriáján ütjük be a túra utolsó bélyegzőjét. Innen csak pár lépés a zsákfalu buszmegállója, érdemes lehet viszont kisétálni a Nagybárkány, bejárati út megállóhoz, ahonnan több busz közlekedik.