Tepke (kilátó)
A kilátótoronyból átfogó panoráma nyílik a Cserhát szelídebb, nyugati dombsoraira, és méretes keleti szomszédjára, a Mátrára. A Visegrádi-hegységtől a Bükkig szemlélhetjük az Északi-középhegységet, és a csúcsra vezető túra is maradandó élmény.
A Cserhát e keleti gerince földtanilag a Mátrával rokon, annak részét képezte, tehát vulkanikus eredetű. Viszont a Zagyva völgye jól láthatóan elválasztja a hegységtől, így tájföldrajzi okokból a Cserháthoz soroljuk. Az 567 méter magas Tepke nem különül el markánsan környezetétől. A gerinc a Purga 575 méteres kiemelkedésében tetőzik, távolról nézve pedig egy szelíden hullámzó, erdős vonulat képét nyújtja. Ennek megfelelően apró bérceiről nincs természetes kilátás. A Tepkén azonban a '60-as évek óta acéltornyot találunk, mely további 22 méterrel toldja meg a hegy magasságát, így kiváló körpanorámát biztosít a remek fekvésű csúcsról.
Bár a Cserhátban számos kilátóhelyet találunk, kevés vetekedhet a Tepkéről kínálkozó látvánnyal. Ennek oka pedig az, hogy a hegygerinc a nyugati szomszédságában található cserháti dombvidéknél jóval magasabb, kelet felé azonban a Mátra hatalmas tömbje „árnyékolja le". Ha tiszta időt fogunk ki látogatásunk során, példátlanul változatos panorámában gyönyörködhetünk. Délen az Alföld szántóföldjei foltozzák a tájat, nyugat felé pedig településeket rejtő medencék, szántóföldek és erdős dombhátak mozaikját láthatjuk. Egészen távol, alig észrevehető kis kiemelkedésként tűnik fel a Budai-hegység és a Visegrádi-hegység pereme. A Dunakanyar fölött könnyű kiszúrni a jellegzetes alakú Naszályt, tőle jobbra a Börzsöny hosszú kontúrja emelkedik, középen a Csóványossal. A cserháti magaslatok közül a Szandát a legegyszerűbb megkeresni, jellegzetes, kettős ágú csúcsa jócskán környezete fölé nyúlik. Észak felé a hollókői vár falait is felismerhetjük a lankák közt.
A keleti oldalon a Mátra hatalmas tömbje, és az abba hatoló völgyek vonzzák a tekintetünket. A Zagyva árkának terpeszkedő településein túl a Muzsla gerincét látjuk: a kilátóval ékesített Nyikom csúcsától a névadó bércig még magasodik, utána fokozatosan belesimul az Alföldbe. Bal oldalt Mátrakeresztes völgyének szomszédságában a Galya-tető csoportján időzhet tekintetünk, de hátrébb, a távolban éppen kibukkan a Kékes-tető is (illetve annak adótornya). A Mátra mögött feltűnik a Bükk, illetve a Heves-Borsodi-dombság.
A csúcs neve egy régi árpád-kori falu, Tepka elnevezéséből ered.
Nyitvatartás
vasárnap | 00:00–24:00 |
hétfő | 00:00–24:00 |
kedd | 00:00–24:00 |
szerda | 00:00–24:00 |
csütörtök | 00:00–24:00 |
péntek | 00:00–24:00 |
szombat | 00:00–24:00 |
Egész évben szabadon látogatható.
Viharok (villámlás) idején, mivel a torony acélszerkezete vezeti az elektromosságot, ilyenkor felmenni tilos!
Árak:
Ingyenes
Tömegközlekedéssel
- Garáb buszmegállójából vezet az egyik út a csúcsra, de ide csak szórványos a buszközlekedés.
- A Mátraszőlős, autóbusz-forduló megállóból is viszonylag rövid túra indul a gerincre.
- Az Alsótold, vegyesbolt buszmegálló az egyik indítási lehetőségünk.
- A Kozárd, nagymezői elágazás buszmegálló külterületen van a Bableves csárda közelében, innen is indulhatunk.
- A Kozárd, Fő út buszmegállóból is startolhatunk.
- A Nagybárkány, községháza buszmegállóból is nekivághatunk a túrának.
Megközelítés
- A Bableves csárdához közeli buszmegállóból startolva gyalogoljunk észak felé az aszfalton egészen az étteremig. Ettől fogva végig a K jeleket kell követnünk (4 km, 231 m szintemelkedés).
- Garábról a K◼ jelzés vezet fel a gerincre, ahol jobbra, a K jelzésre kell fordulnunk (4,2 km, 276 m szintemelkedés).
- Mátraszőlősről a Mária út kék ᵯ jele visz a legközelebb a csúcshoz, majd a hegytetőn bal felé kell követnünk a Kéktúra K jeleit (4,5 km, 376 m szintemelkedés).
- Kozárdról a P jelzés turistaútja indul a gerincre. Egy ponton balra kiágazik a kék ᵯ jelzésű Mária út, ezen levághatjuk a P jel hurkát, melyre visszatérünk. Az elágazásnál egyenesen kell tovább indulni a K jelen (5,3 km, 382 m szintemelkedés).
- Alsótoldon induljunk visszafelé a főutcán, majd forduljunk jobbra az első sarkon! Menjünk végig a kis utcán, és a végén csatlakozzunk a K jelzésbe bal felé! Innen az Országos Kéktúra K jelzése visz föl a kilátóig (6,8 km, 352 m szintemelkedés).
- Nagybárkányból a K jelek vezetnek a kilátóhoz (10,2 km, 509 m szintemelkedés).
Parkolás
- A Bableves csárda mellett leparkolhatjuk az autót.
- Garábon a temető mellett, vagy a Petőfi utca végén parkolhatunk.
- Mátraszőlősön a Gyöngyvirág utcán, a temető mellett érdemes parkolni.
- Kozárdon a Fő útról nyíló Damjanich út elején találunk parkolóhelyeket.
- Alsótoldon a Toldi utca végén érdemes hagyni az autót, itt halad a Kéktúra is.
- Nagybárkányban a Kossuth út legalsó szakaszán, egy szélesebb szakaszon lehet parkolni.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
Kevés olyan remek kirándulóhelyünk van, ami annyira kiesik az átlag turista látóteréből, mint a Cserhát délkeleti gerince. Öreg tölgyesekkel ...
Túránkon a Zsunyi szurdokvölgyét fedezzük fel, ami nemcsak a természet szépségét, hanem kihívásokat is tartogat. A lombsátorral borított, lankásan ...
A Cserhát minden báját felvonultató körtúra Hollókő mellékén, melynek során felkeressük a környék legmagasabb pontján álló kilátót, belevetjük ...
Egy kellemes körtúrán ismerkedünk meg a palóc hagyományokkal a méltán híres, az UNESCO-világörökség részét képező Hollókőn és a környező, ...
Közepesen nehéz futás, ahol a fő attrakció maga Hollókő, valamint a Felsőtold irányában található Kéz-kilátó. A kör maradék kilométerein pedig ...
Izgalmas túra a vadregényes Cserhát hegységben, ahol a természet és az erdők közt megbúvó falvak összefonódnak. A közel 23 kilométeres körtúra ...
A Szakadás-árok minimum olyan izgalmas, mint a Rám-szakadék, csak épp egy egyáltalán nem kiépített, kb. 1 kilométer hosszú szurdok, néhol 20 méter ...
A Zagyva-völgyből hatolunk be a hegység nyugati részébe, majd Ágasvártól a Mátra-bérc érintével ereszkedünk vissza a folyóhoz, bár egy faluval ...
Mutass mindent
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
A közösség fényképei