Négy vulkán túrája

Itiner

• Gyulakeszitől a Z jelzést követjük a Csobánc aljában található romtemplomig.
• Jobbra térünk egy rövid (jelzetlen) ösvényre, ami átvezet a K jelzésre.
• Jobbra indulunk a K jelzésen, amin felkeressük a Csobánc tetejét.
• A K jelzés vezet el Káptalantótiba.
• A kocsma után balra áttérünk a K▲ jelzésre.
• Egy kicsi rét végén a jobbra kiágazó Z jelzésre váltunk.
• Rövidesen egy újabb réten jobb felé kitérőt teszünk a Tóti-hegy csúcsára a Z▲ jelzésen.
• Visszatérve a Z jelzésen folytatjuk utunkat, amit a Gulács tövéig követünk.
• Balra indul a K▲ jelzés, amin a Gulács csúcsára kaptatunk, aztán ugyanezen térünk vissza a hegy aljára.
• Jobbra a K jelzésen túrázunk tovább, egészen a badacsonyi Kőkapu átszeléséig maradunk rajta.
• Jobbra kiágazik a S▲ jelzés, amin rövid kitérő a tördemici bazaltbánya kilátópontja.
• A K jelzésen gyalogolunk tovább a hegytető felé.
• Balra a K▲ jelzés vezet el a Kisfaludy-kilátóhoz, amiről visszatérünk a K jelzésre.
• A K jelzést követjük, de ahol balra fordul, ott maradunk a nyílegyenes, jelzetlen ösvényen.
• Visszacsatlakozunk a K jelzésbe, ami az Egry József-kilátóhelyhez vezet.
• A kilátóhelytől visszaindulunk a K jelzésen, amit ezúttal a Páholykő-kilátóhelyig követünk.
• Jobbra lefelé tartunk a K▲ jelzéssel, ami egészen a vasúti megállóhelyig kalauzol.

A túráról részletesen

A birodalmak határa, Csobánc

Gyulakesziről a Z jelzés indít hosszú sétára a tó felé a hegyeken át. A turistaút a templom mellett keletnek fordul, és a házsor végéig követi az utcát. Amint kiérünk a dűlőútra, teljes egészében mutatkozik meg a Csobánc, valamivel később pedig mélységi perspektívából lajstromozhatjuk a tanúhegyek javarészének sziluettjeit. Mintha fantáziarajz lenne egy elképzelt hegyvidékről, olyan abszurd egyszerűséggel szöknek a sík fölé, de tetejük is akár egy puritán ábrázolás: néhol szimplán lapos, máshol valószínűtlenül csúcsos. Ahogy a későbbiekben is, amíg a terep viszonylag lankás, szőlők sorakoznak, köztük présházak, néhol egyszerű nyaralók tűnnek fel. Az északra tornyosuló Bakony megcsapolja a Duna völgyén érkező óceáni légtömegeket, ezért itt szárazabb éghajlathoz sok napsütéses óra, és a Balaton miatt párás levegő társul - ami a szőlőfajták sokaságának idilli, ahogy a vulkáni kőzeteken kialakult talaj is.

A földút szüntelen emelkedik. Akácos löszmélyútszakaszt keresztezünk, és hátrapillantva egyre teljesebb a kilátás a Keszthelyi-hegység hátaira. Errefelé a 13. századtól jelent meg a szőlőtermesztés, és a megannyi apró dűlő közti kereszteződésekbe gyakorta állítottak keresztet - ezt tanúsítja egy útba eső feszület is. Bozótos, sűrű erdőbe érünk, a Csobánc immár robusztus fallal magasodik fölénk, és egy balkanyar után a növényzet szorításában düledező rommal szembesülünk. A „Rossztemplom" a középkori szőlőművelő faluhoz, Csobáncszöghöz tartozott, amely a török időkben elnéptelenedett. Víz hiányában, viszonylag magasan nem csoda, hogy később sem települt újjá.

A templomrom előtt jobbra fordulva jelzetlen csapásra térünk, amiről már tisztán látszanak a hegytetőt övező sziklák és a vár megmaradt falai. Métereken belül csatlakozunk a jelzett turistaútba, aminek K jelzésén jobbra térve nekivágunk a Csobáncnak. Kavicsos ösvényen, vékony törzsű erdőben kaptatunk, mígnem meghökkentően szép, sziklagyepes szakaszra jutunk: a kis sétány a hegy oldalára tekeredik, jobbra és előre pazar a kilátás. A Tapolcai-medencén túl ott az egész Keszthelyi-hegység, de a tanúhegyek nagy része is előttünk emelkedik. A ködbe vesző Balaton és a szomszédos hegyek panorámája nem szűnik meg, egészen a csúcsig elkísér, az út pedig szerpentinként fordulva tárja fel az ellenkező irányt is. A második kanyarból már a Balaton-felvidék és a Bakony nyugati végeit szemlélhetjük, végül egy utolsó etappal bevesszük a várat is.

A kiemelt helyzet miatt zseniális a panoráma, amit minden szögből ajánlott megcsodálni - ehhez érdemes hosszabban időzni fönt, és körbesétálni a gyepes csúcsot. Mintha felvonulnának a tanúhegyek, sziluettjük úgy dereng a párafüggönyben: a Tóti-hegy, a Gulács és a Badacsony hórihorgas alakjai sejtetik, hogy kemény megpróbáltatások várnak még ránk, jobbra pedig a Szent György-hegy hatalmas lepénye és a szerényebb szigligeti bércek uralják a terepet.

A komor várfalakat a 13. században a diszeli nemesek építtették, meghatározva ezzel a vidék későbbi sorsát: amikor Hegyesd vára török kézre került, Csobánc végvárrá vált, és sikeresen rázta le magáról az ostromokat. Ezzel mintegy másfél évszázadra kijelölte az oszmán és a Habsburg birodalom határát. Midőn a Balaton-felvidék e szeglete évmilliók után (ezúttal már emberi okból) újra tűzbe borult, a Csobánc vára alatt menetelő török haderő híres történetírója, Evlia Cselebi eképpen jellemezte a látványt: „égig érő, magas hegytetőn, igen erős négyszögletű vár ez. Mikor hadseregünk elvonult mellette, ötven ágyúlövést tettek. A vár bástyáit és ormait keresztes zászlók díszítették." Bár később sokáig ellenállt a császári hadaknak is, végül az ő kezükre kerülve felrobbantották, az egykor büszke falak most sötét csonkokként meredeznek a balatoni táj fölött. Anyaguk pedig bazalt, akár a platóé: a 376 méteres magaslat három és fél millió éves, és a robbanásos vulkanizmus törmelékgyűrűjét töltötte ki az a bazalt lávató, ami kihűlve megóvta a hegyet a lepusztulástól. (A befejező időszakban még salakszórás is történt.)

Szőlők birodalmában

A K jelzés megkerüli a romot, és a túloldalt egy utolsó kitekintés után köves, meredek ösvényen hatol a pagonyba. A hársas törmeléklejtő-erdőben előbújik a talajból a bazalttakaró, aminek a jégkorszaki fagyok aprózta törmelékszőnyege is felvillant egy darabot a sorsából. Mellőzzük a Vár-kút napelemes szivattyúval szerelt (sajnos így sem mindig működő) forrását, majd elérjük a szőlők gyűrűjét, és ezzel ismét a tanúhegyek vidékének lakott zónájában vendégeskedünk. Tekergő utunk délies fordulatot vesz, a közeli tanúhegyek ismét fölénk hajolva mutatják az irányt. A gyulakeszi országúton jobbra térünk, majd rövid baktatás után az elágazásban bal felé, a Káptantótiba vezető bekötőutat kell választanunk.

Kiadós aszfaltséta következik a falu központjáig, ahol a kocsma hívogató hűvöse kínál enyhülést a Tóti-hegy megerőltető kaptatója előtt. Káptalantóti a két szomszédos tanúhegy vonzásában létezett: a 13. századig Csobánc várához tartozott, de a közelebbi magaslat után egyszerűen csak Totinak nevezték. A központi elágazásban jelzést váltunk: innentől a balra kiágazó K▲ jeleket kell keresnünk.

Kertek alatt, eleinte patak mentén, majd dűlőúton hagyjuk el a falut; egy legelő végében a lejtőn présházak, majd békebeli üdülők sorakoznak. Elmaradoznak a kalyibák, és utunk jobbra terel, immár az erdő árnyékában. Kisvártatva egy réten kell tájékozódnunk, itt nem könnyű meglelni a jelzéseket: a tisztáson balos irányban, fölfelé tartunk, az elvadult sövénynek a jobbunkra kell esnie.

Eztán már előtűnnek a piktogramok, amik a Tóti-hegy, a „legidősebb tanú" felé fordítanak, de ezúttal a Z jelzésre térünk, ami derékszögben jobbra hív. Nem sokáig borul fölénk ismét az erdő, hiszen egy szőlőtábla mellett kaszáló és gyümölcsös nyit kilátást a csúcsra. Nincs messze, de a feljutás nem lesz egyszerű: a jobbra leváló Z▲ jelű ösvény sovány, de sűrű pagonyban, meglepő meredekséggel tesz próbára.

A Tóti-hegy kettészelt körpanorámája

Legfelül aztán elillannak a fák, és előbukkan az alapkőzet. A csúcs bordáját borító gyepről zavartalan a panoráma a déli irányba. A korábbinál jóval közelebb tűnik fel a Balaton párolgó víztömege, amelybe a Badacsony és a Gulács takar bele. Tövükben a szőlők sorai geometrikus textúrát húznak a terepre, míg a védelemnek köszönhetően oldalaikat és hátukat tömött rengeteg borítja. A Szent György-hegy és a Keszthelyi-hegység sem maradhat ki, ellenirányban pedig alacsonyabb hegyek sorakoznak a parton, elgátolva a Káli-medencét. Éppen szemben Fonyód kettős csúcsa adja hírét a somogyi dombvidéknek.

Az ösvényt tovább követve érjük el a hátsó, igazi csúcspontot: a Tóti-hegynek nincs szétterülő háta, ugyanis, bár vulkanizmusa megegyezik társaiével, a bazaltos magma sosem érte el a felszínt, megrekedt a kürtőben, ahol megszilárdult. Ez a kemény „tű" a felépítmény gerince, amelyre a jellegzetesen hegyes forma sátorként támaszkodik. Immár hajszál híján körbenézhetünk: a tó felé csak egy keskeny szakaszt takar ki a növényzet, azonkívül teljes a kilátás, a Káli-medence egésze is feltárul. Kevés olyan hely van a Balaton-felvidéken, ahonnan a hegység ekkora szeletében gyönyörködhetünk.

A sálba tekert tanú

Visszaereszkedve a Z jelzésre az erdőbe tartunk, ahol kőfal védelmezi a szekérutat, illetve egy öreg pincére is figyelmesek lehetünk - az üreg arra utal, hogy egykor idáig is elért a szőlők birodalma. A 18-19. században a lejtő futásával párhuzamosan mélyítettek pincéket a telkek alsó, kevésbé becses részein. (Aztán a filoxéravész után a permetezéshez szükséges víz hiánya miatt már csak az alacsonyabban fekvő területeket szőlősítették újra.) Bejáratuk mellé általában valamilyen árnyékoló fát (többnyire diót) ültettek.

Lassan elmarad a pagony, és a tőkék fölött rálátunk rémisztően langaléta következő célpontunkra, a Gulácsra. Megkerülünk egy pincészetet, és kellemes, parkos környezetből, gulya legelője mellett lépünk rá egy bekötőútra. Balra tartunk, aztán néhány méterrel előrébb jobbra lefordulunk róla, hogy erdei keréknyomon vágjunk bele a kimerítő ostromba.

Tölgyesben kaptatunk, az út kanyarodik, majd jobbra hív a Z jelzés - fentről alig nyílik kilátás, csak az ösvény egyes pontjairól mutatkozik némi szűk tájkép, ezért érdemes megfontolni a hegymenetet. Menten kiágazik a K▲ jelzés, ami sálként tekeredik a magaslat nyakán: fokozatosan emelkedve először átkelünk egy terebélyes kőtengeren, majd igen szűk csapáson kerüljük a csúcsot. Előbukkannak a kihűlésük során oszlopossá zsugorodott bazaltbordák is: a hegy előzőleg felkeresett szomszédjához hasonlóan kürtőkitöltés maradványa, anyagából a jóval meredekebb nyugati oldalon tetemes darabot harapott ki a bányászat. Ahogy a fölfelé tartó ösvény harántol, megnő körülötte a lejtőszög, a köves talajt pedig csenevész sziklai társulás, bozótszerű erdő lakja. Egy-egy szakaszról kilátunk a Badacsony, illetve a Balaton felé - becsüljük meg ezt a látványt, mert a csúcs ennyit sem nyújt! Feltűnik a Szent György-hegy háta is, a tetőpontot elérve pedig sziklagörgetegek döfik át a talajt.

Át a Kőkapun

A csúcson legfeljebb pihenés céljából érdemes időzni - hiába jelent a Gulács név eredetileg kopaszt, sűrű növényzet a hegy sapkája. (Más értelmezés szerint a gúla alak az elnevezés forrása.) Lesétálva a lejtő aljára, ott a K jelzésen jobbra indulva már az utolsó megpróbáltatás, a Badacsony kerül célkeresztünkbe, ami beárnyékolja a Gulács déli arcát - ezért itt az erdőzóna alatt is kevesebb a szőlő, és a kilátás hiánya okán szerényebb megjelenésűek a nyaralóházak is.

Utcán érkezünk meg a forgalmas autóúthoz, amin balra tartunk, hogy méterekkel előrébb a jobbra kiágazó dűlőútra váltsunk. Lassan lopva a távot megkerüljük a szőlőket, és megközelítjük (de nem érintjük) a Köböl-kutat, mely a honfoglalás után itt letelepedett nemzetségről kapta nevét. A K jelzés magas peremű, homokos anyagú folyosóba fordít, kilépve belőle feltűnik az előzőleg meglátogatott kúp. A felső nyaralók közül már látszik a Kőkapu völgye, ami belehasít a Badacsony tetejébe, szegélyén pedig felderengenek a bazaltorgonák kéményei.

Egy pihenőhelynél érünk az erdő szélére, ahonnan deszkalépcsőkön küzdjük le az előttünk álló métereket. Egyre több komor kőtömb tűnik elő az avarból, mígnem a bazalt átveszi az uralmat: fekete bazalttenger felaprózott szőnyegén sajtolódik át a támfallal megerősített ösvény, fölemelve tekintetünket pedig szilaj sziklafalak támasztják a lejtőt.

A Badacsonyt több lávafolyás anyaga fedi: a kezdetben felszínre hullott törmelékgyűrűt izzó bazaltolvadék töltötte ki, melynek anyaga kihűlve megszilárdult, s közben a zsugorodás hatására függőleges repedések jöttek létre benne. A jégkorszakokban a hasadékokba hatoló vízből keletkezett jég erősen aprózta a kőzetet, és oszlopokhoz hasonlatos blokkokat szigetelt el egymástól. A lábunknál szétterülő, „kőtengernek" nevezett sziklaszőnyeg valójában inkább törmeléklejtő, mivel nem egy lávaár felaprózódott maradványa, hanem a bazaltorgonákról leszakadt, aláhulló kőzetanyag. Minthogy a rideg „szőnyeg" most is lassan araszol lefelé a lejtőn, meghajolva a gravitáció akarata előtt, a növényzet nem tudott még megtelepedni rajta.

A zsugorított hegy

Átkelünk a bazaltkapun, és ahogy elmaradnak a vad alakzatok, a hegyoldal lejtése is fokozatosan kezd megszelídülni. Följebb jobbra hív a S▲ jelzés, amit ajánlott követni, hiszen a szintút egyfelől pihenő a kaptatón, másfelől túránk legteljesebb északi panorámájával ajándékoz meg a csapás. Útközben a fák ágai közt átviláglik a Kőkapu sétányának pásztája, majd szemben korlát jelenik meg. Félelmetes meredély teraszára érkezünk: egy bazaltbánya pereméről csodálhatjuk meg a Tapolcai-medencét és bérceit, illetve a környező tájékot. A természet apró, zöld szigeteiként emelkednek a tanúhegyek, köztük szőlősorok csíkjai, présházak és nyaralók színes foltjai, illetve hosszú fasorok színesítik a terepet.

A hegy oldalát két irányból bontják meg bányafalak: a 20. század első éveiben Badacsonytördemic és Badacsonytomaj felől indult meg a kitermelés, mely eleinte csak a természetesen leomlott kőzetanyagot gyűjtötte be. Aztán a tapolcai vasútvonal megépülésével gépesítették és kiterjesztették a bányászatot, megbontották a hegy anyagát is, melyet drótkötélpályán szállítottak a két közeli vasútállomásra, illetve azok zúzóüzemeibe. A Badacsony alakjáért felelős kemény, réteges elválású bazalt kiváló alapanyaga volt a macskakőnek, amelyből a II. világháború kitörése előtt már itt faragták a legtöbbet az országban. Ahogy a kőfejtés egyre beljebb haladt, a munkások hamar elérték a Pannon-tóból hátramaradt homokos üledéket (illetve a vulkáni törmelékgyűrűt), és többszöri próbálkozás után sikerült csak megállapítani, hogy a vágyott bazaltréteg valamivel 300 méter magasság fölött építi fel a Badacsonyt. Nehézséget jelentett, hogy a bányászat által kiszemelt északias oldalon nagyjából 400 méter fölött már az utolsó, gázdús kitörés salakos, hólyagos összlete kezdődik, ami gazdaságilag hasznosíthatatlan, ennek bontása körülményessé és drágábbá tette a munkát.

1965-ig, az üzem bezárásáig 12 millió tonna bazalttal „zsugorították" a hegyet. A munkások kiléte sem kevésbé izgalmas. 1949 és 1954 között ugyanis a Rákosi-rendszer által ellenségnek vagy megbízhatatlannak minősített rabok, illetve munkaszolgálatos katonák fejtették a követ, fogolytáborukat egy bányaudvarban alakították ki. A sötét történelmi örökségre egy emléktábla és néhány rom hívja fel a figyelmet az egyik tomaji bányaterületen.

Túra a bazaltfennsíkon

Ha befejeztük a merengést, ideje visszatérni a K jelzésre, hiszen a Badacsony teteje még számos látnivalót, érdekes pontot kínál. A tanúhegy szigetjellege lépten-nyomon tetten érhető: megjelennek a bükkök is, máshol öles tölgyek, gyökérfonatos ösvényszakaszok, a hegyperemen sötétlő sziklatornyok mutatkoznak. Teljesen más képet fest a táj, mint alant vagy a szomszédos hegyeken, hiszen ez az arasznyi fennsík már elegendő ahhoz, hogy saját mikroklímája, markánsan megkülönböztethető hangulata legyen. És ezt a kontrasztot emeli ki rövidesen a Kisfaludy-kilátóból nyíló panoráma is.

Ösvényünk egyre emelkedik, néhol emberpróbálóan meredek szakaszokkal, mígnem a K▲ jelzésen bal felé feljutunk a környék „tetejére", a 438 méteres Badacsonyra. A Kisfaludy-kilátó nevét ihlető költő műveivel tevékenyen járult hozzá, hogy a hegy hírneve Keszthely és Füred mellé zárkózott, présházat is vett annak oldalában, és egy itteni szüreten ismerkedett meg feleségével és múzsájával, Szegedy Rózával.

A lépcsőket követve éppen a lombkoronaszint fölé juthatunk, de a növényzet (és a torony szerkezete) valamelyest sajnos belezavar az amúgy elsőrangú panorámába. Méretes szakaszon rajzolódik ki a tó északi partvidéke, melyet a hegyek miatt tágas öblök és ellaposodó földnyelvek tagolnak, szemben pedig egyenesen fut a déli szegély. A Káli-medencén végighordozva tekintetünket, még egy pillantást vethetünk az összes tanúhegyre és a Tapolcai-medencére, a többi irányt viszont az erdő rejti el a kutakodó tekintetek elől.

Búcsút intve a kilátónak vissza kell térnünk a K jelzésre, melyen átszeljük a hegytetőt: itt már a hűs, nedves levegőt kedvelő, ezért általában magasabbra húzódó bükkök árnyországában járunk, holtfában gazdag, zárt erdőségben. A kis plató központjához közel, az út mentén elhagyott kőkunyhó áll, fontos pont a túrán: nem térünk le balra a Kéktúrával, hanem nyílegyenesen, a széles, jelzetlen folyosón baktatunk tovább. Előrébb visszatér a K jelzés, és rövid ereszkedést követően piciny emelkedő, majd újabb építmény tűnik fel: a Badacsony peremére érkeztünk, az Egry József-kilátóhelyhez. Aljában elhanyagolt, de panorámás esőbeálló (egyben bivakhely) rejtezik, teteje az élesen leszakadó hegyoldal perspektívája miatt páhollyal ér fel. Lent a szőlők és nyaralók keskeny sávján túl a Balaton tükre vezeti szemeinket a túloldali fonyódi magaslatokhoz - a háttérben „Somogyország" dombvidéke vész a párába. Mindezt a túra végére jó eséllyel aranysárgára festi a naplemente. A névadó Egry József központi témája volt a balatoni táj, az avantgárd festő Badacsonytomajban nyugszik.

Ereszkedés

A következő, egyben utolsó hegyi kilátópontunkat a K jelzésen keressük fel, ezúttal visszafelé indulunk az ösvényen. Ám most a jelöletlen út kiágazásánál jobbra térünk a jeleket követve, és tekintélyes méretű matuzsálemek alatt, köves talajon tartunk a fennsíkszegély felé. Bazaltból rakott lépcső vezet ki a Hertelendy-emlék melletti Páholykőre, melynek lényeglátó neve megragadja a helyszín jellegét.

A sziklateraszról az ábrahámhegyi és révfülöpi partszakaszt, no meg a túloldalt vehetjük szemügyre. (A bazalttáblán megörökített Hertelendy József a tómenti települések fejlesztésének, elsősorban a vasútvonal építésének szószólójaként volt ismert a 19-20. század fordulóján.)

Itt már elengedjük a K jelzést, és a lefelé lendülő K▲ jelzés meredek hegyoldalt legyűrő, elnyújtott lépcsősorán ereszkedünk. Elmaradozik a sziklás letörés, és a szőlők sávjába, nyaralók és vendéglátóhelyek közé érkezünk. Mellőzzük a Rózsakő tömbjét, amit a hegy vetett le magáról, hogy aztán az ember mitikus történetet szőjön köré: állítólag Szegedy Róza és Kisaludy Sándor szerette innen szemlélni az akkor még zavartalan kilátást, és ebből ered a hiedelem, hogy ha egy pár kézenfogva, háttal a Balatonnak ül a kőre, még abban az évben egybekelnek. Nevét egy helyi szőlőfajta és bora is viseli egyébként.

A turistaút utcákat követ, és a szőlőknek alárendelt, szellős településszerkezetnek hála gyakorta tűnik fel a panoráma. Leérve megkerülünk egy házsort, és a büféknél érkezünk meg kiadós túránk végére, a vasútállomáshoz. Szomszédságában található a hajóállomás és a buszmegálló is.