A Fekete-hegy tavai

Az egykori vulkán bazaltplatójára felsétálva rögtön tapasztalhatjuk, hogy felszíne a látszat ellenére egyáltalán nem sík, mivel valójában néhány tíz méter magas kiemelkedések és köztük apró medencék tarkítják. Ahol a „bazaltbélés” nem eresztette át a vizet, ott lefolyástalan mélyedések keletkeztek, amelyekben a csapadékvíz kisebb-nagyobb tavakat formált.

A platón hat ilyen, változó vízállású tó található, amelyek átlagosan 50–100 m átmérőjűek. Elsősorban a hegy délkeleti, keleti szélén, egy szűkebb sávban szétszórva találhatók. Vízállásuk nagyban függ az időjárástól, és mivel mélységük csak néhol haladja meg a pár métert, a párolgás gyorsan eltüntetheti őket. Kellő csapadék (legyen az eső vagy hosszabb ideig fennmaradó hótakaró) hiányában, jellemzően a nyár végére olyan alacsonyra apadhat a tavak vízszintje, hogy a kisebbek ki is száradhatnak.

Valószínű, hogy korábban tíznél több, akár kétszer annyi tó is létezhetett, mint napjainkban. Egy részük kiszáradt, a többiek vize pedig a fennsík szélét átvágó eróziós árkokon – mint például a Vaskapu-árok – távozott. Ez a jelenség ma is megfigyelhető a Balatonhenye felőli oldalon, a Jégfarkú-kút fölötti mélyedés és a Monostori-tó viszonylatában, igaz, időbeni lefutása több ezer év is lehet.

A 15–18. századi „kis jégkorszakkal” érkező csapadékbőség növelte a vízmennyiséget és a vízmélységet, elősegítve úszólápok kialakulását a nagyobb kiterjedésű tavakon. Ezek egészen a 20. század közepéig fennmaradtak, lehetővé téve az errefelé ritka és védett tőzegmohák kialakulását is. Ez utóbbiakat ma már csak a Monostori-tóban láthatjuk, mivel másik egykori lelőhelyük, a Barkás-tó lápja 1992-ben tűzvészben elpusztult, és csak részben regenerálódott. A fekete-hegyi tavak mindegyikéről elmondható sajnos, hogy egykor igen fajgazdag növényzetük az egyre hosszabb nyári szárazságok miatt fokozatosan elszegényedik.

Tavasszal viszont, amikor a tavak megtelnek vízzel, a közelben élő kétéltűek tökéletes szaporodóhelyet látnak a nedves környezetben. Ekkor sűrűn fordulnak elő különböző varangyok és unkák, míg a kecskebékák csaknem teljes életüket a Monostori- és a Bika-tóban töltik. Tavasszal gyakran kerülhet szemünk elé pettyes gőte is, vízimadarakat pedig főként átutazóban, a vonulás idején látni.

A tavak peremét sűrű, magas sásos vagy nádas szegélyezi, ezért sokszor nem is látjuk a turistautakról a zsombékos vagy nyílt vizet. A Boros Ádám botanikusról (1957-ben ő fedezte fel az itteni tőzegmohás úszólápi vegetációt) elnevezett tanösvény több állóvizet (a Bonta-, Bikás- és Monostori-tavat) is érintve kalauzol végig a fennsíkon, ezért érdemes megállni a tábláknál, és elolvasni a tájról szóló, érdekes információkat. (A tanösvény ismertetőfüzetét innen lehet letölteni).

Nyitvatartás

Árak: