Börzsönyi Kéktúra, 2. szakasz: Bernecebaráti–Nagybörzsöny

Itiner

• Bernecebarátitól Nagybörzsönyig végig a K jelzést követjük.

A túra részletes leírása

Bernecebaráti–Kemence

Bernecebaráti völgyi részét gyorsan magunk mögött hagyhatjuk, mert az igazolópontként szolgáló tábla után rögtön az első sarkon fölfelé vezet a K jelzés. A település két Árpád-kori falu összevonásával keletkezett, ezek egyike a völgyben, a másik feljebb, az Ipoly síkján alakult ki. (Bernece neve a vízparti viszonyokra utalva sáros, agyagos földet jelent.) Az utca végén a Nagyboldogasszony-templom határozza meg a látképet, mivel a házak fölött, dombtetőn áll, kertjét fal keríti körbe, ettől erődtemplomra emlékeztet. Mielőtt a jelzéssel balra fordulnánk a dombtetőn, érdemes pár lépést továbbsétálni egyenes irányban, mert a falu egyik leghangulatosabb pontját találjuk a túlsó lejtőn. A hobbitlakszerű pincék a környék bortermelő múltjának szilánkjai: a bernecebaráti bor olyan jó minőségű volt, hogy egy időben a falunak szőlő helyett ezzel kellett adóznia. Több mint 500, sárba rakott kőből épült, zsúpfedeles pince volt a faluban.

A dombháton sétálunk tovább, elhaladva a sváb temető évszázados kőkeresztjei mellett. Balra rálátni a hegyek közé kanyarodó falura, háttérben pedig a Magosfa csúcsára. A következő temetőben fekszik Sisa Pista, aki a 19. század elején a környék hírhedt betyárja volt, kalandos életúttal: juhászként kezdte, de néhány eltűnt birka után megkínozta egy pandúr, akit évekkel később Sisa bicskájával lefejezett. 21 év raboskodás után, mivel jól ismerte a börzsönyi hegyeket, vadőrnek állt.

Nem sokkal a temető után jobbra fordulunk, és átkelünk a hegytetőn emelkedő, apró háton; az út mentén felhagyott, kőzetbe vájt pincék sorakoznak. A Templom-hegy tetején Árpád-kori eredetű sáncvár állt, a mai útátjáró a védelmi célból mélyített árok. Túloldalt kiérünk a Kemence-patak völgyébe, és balra fordulva, bozótos, de jól követhető szakaszon indulunk Kemence felé. Mielőtt átvágnánk egy széles réten, balra, a fák között láthatjuk a Szokolyi-keresztet, aminek eredetijét a bernecebaráti illetőségű Szokolyi Alajos, az első magyar olimpiai dobogós (síkfutó) állította – egyébként ő vette fel vadőrnek Sisa Pistát is.

A fák alá, a Magas-Börzsönyből érkező Kemence-patak mellé kanyarodik az ösvény, mielőtt beérünk Kemencére. A Börzsönyi Kéktúra a faluközpontba tesz kitérőt, ahol boltot, éttermet és sörözőt is találunk, de ha ezeket kihagynánk, érdemes tartani az egyenes irányt a falu szélső utcájában, mert így gyorsabban jutunk el a kemencei kisvasút végállomására. Ez a túra következő igazolópontja, de lehet (többek között) bélyegezni a közeli Csarnavölgyi sörözőben is. Innen utazhatunk kisvasúton is, az igazolófüzet felmutatásáért kedvezményt kapunk a jegyárból.

Kemence–Csarnapuszta–Hamuház

A kisvasút végállomásán kiállítás is megnézhető a helyi kisvasutak ipartechnikai leleményességektől hemzsegő történelméről. A Börzsönyt a 20. század elejétől behálózták a fakihordó kisvasutak, a kemencei pályát 1910-ben kezdték építeni a hegység központja felé. A 1960-as évektől a közútra terelt teherszállítás „elvette” a kisvasutak munkáját, de a fekete-völgyi ágat még szerették volna turisztikai célra hasznosítani. Azonban az 1990-es években kétszer is hatalmas árvíz söpört végig a völgyben, elmosva a pályát és töltéseit. A Kisvasutak Baráti Köre ezután újította fel az alsó szakaszt, amit ma is üzemeltet. Az út jobb oldalán álló Csarnapuszta megállóhelynél a tábla az igazolópont, ha gyalog, és nem a szerelvénnyel érkeznénk.

A Börzsönyi Kéktúra is a patakot és a kisvasút sínjeit követi az aszfaltúton, bekanyarodva a hegység központja felé. A falu és a Kemence-patak neve a szláv kamenica, azaz köves szóból, a vízfolyás pedig a Csóványos tömbjéből ered: hosszú útján a Magas-Börzsöny patakjainak nagy részét begyűjti, így komoly áradásokra képes, amik hatalmas kőgörgetegeket teregetnek el a medrében.

Éttermet és táborhelyet is elhagyunk, a patakon pedig a börzsönyi szintezési alappontnál kelünk át. Ezzel bekanyarodunk a Fekete- vagy más néven Csarna-völgybe (ez a szláv fekete szóból származik), és bár továbbra is aszfalton kell sétálnunk, az erdő összezárul, és a korábbiakhoz képest megváltozik a táj hangulata. Meredek lejtők alatt, hegyi környezetben vezet tovább a túra, többször átlépünk a kisvasút sínjein és a patakon. A Fekete-patak név a völgy fényviszonyai és a sötét kőtömbök miatt nem szorul magyarázatra.

Hamarosan a kisvasút végállomására, a túra épített szakaszának végére, egyben a börzsönyi vadon kapujába érünk. A Feketevölgy Panzió kerítése mellett elsétálva a használt vasúti pálya végéhez jutunk, mögötte lépünk be a Csarna-völgy mélyére, ahol rögtön szembesülhetünk a völgy összes jellegzetességével. A meredek, magas lejtők közötti, sötét völgytalpon a medréből időnként kilépő patak szétteregette a köveket, helyenként alámosta a partfalat, és a fák is ritkásabban sorakoznak, mint a környező lejtőkön. Magyarország legnagyobb kiterjedésű fokozottan védett erdőjében járunk, amiben röviddel a 20. század közepe után történt az utolsó fakiteremelés. A terepet a kisvasút elmosott pályája teszi igazán fotogénné és egyedivé. Az 1999-ben végigsöpört árvíz a patak fölött hajlottan lógó hidakat, vízbe szakadt, ferde sínszálakat, valamint alámosott töltésmaradványokat hagyott hátra.

Az ösvény a völgy talpát követi, néhol a megmaradt sínekkel egyesülve, máshol a patakot kerülgetve. Sok gázlón is át kell kelnünk, ami magasabb vízállásnál nehéz, alacsonynál csak séta a vízből kiálló köveken. A patak vizében kövi rák és petényi márna is él, a völgy egyik legkülönlegesebb lakója a ritka fekete gólya, de hiúz és farkas is megfordul a hatalmas erdőségben – előbbi évtizedek óta jelen van. Az erdő háborítatlansága a hegység szerkezeti adottságainak is köszönhető: a Csarna-völgy az egykori vulkáni kráter erodált maradványa, a kaldera központjából vezet ki minden csapadékvizet, hiszen a 600-938 méter magas hegyi gyűrűnek ez az egyetlen kapuja, kifolyója. A magas keret és a viszonylag szigorú terepviszonyok miatt a katlan lakatlan, és évtizedek óta kisvasúti forgalom sincs benne. (Bár a pálya rekonstrukciója a 2010-es évek végén felmerült, de környezetvédelmi okokból nem valósulhatott meg.)

A Börzsönyi Kéktúra a Hamuháznál hagyja el a Fekete- vagy Csarna-völgyet, ahol egy nagyobb (rakodóként használt) faviskó és egy kis faház áll, fedett terasszal. Ez a soron következő igazolópont is. Neve az egykori hamuzsírégetés emlékét őrzi: a bükkfák égetéséből nyert, az üveggyártáshoz szükséges anyagot itt gyűjtötték össze feldolgozás előtt. A hegység centrumából érkező vasúti szerelvények kocsijait is itt rendezték, a váltók egy része és néhány rozsdás csille még látható is a ház közelében.

Hamuház–Bányapuszta

A K jelzés tartja az egyenes irányt, és felfelé, a kaldera peremére vezet tovább. Eleinte szűk patakárok oldalában, az erdészeti út fölött összezáródó bükkösben kapaszkodunk, majd egy oldalágat megkerülve tarvágás területére lépünk. Ami jelzi, hogy kiértünk a fokozottan védett területről, viszont a hiányzó fák miatt felmérhetjük a környező terepet: a Miklós-tető–Magosfa–Csóványos-vonulat szemközt a magasban hullámzik. Még egy rövid emelkedő fiatal erdő szorításában, és felérünk a kaldera legalacsonyabb pontjára, a Pintér hegyese és a Vár-bükk közti nyeregbe, ahol évmilliókkal ezelőtt a hegység központjának vizei kifolytak – mielőtt még a Csarna-patak mai völgye megnyílt. Az erdészeti úton azonnal át is kelünk, bár fordulhatunk rajta balra is, ugyanoda jutunk, hiszen a jelzések a túloldalon kicsit lefelé tartanak, majd vissza föl, a keréknyom mellé.

Végül mégis lefelé fordulunk, és meredek, száraz és nedves körülmények között is csúszós lejtőn jutunk le Bányapuszta rétjére. A napsütötte területen erdészház áll, mellette találjuk az igazolókódot is. A ma kihalt helyszín a 18. században az ércbányászat erdei központja volt, a kitermelt fémeket egy közeli ezüstolvasztó kohóban dolgozták fel, később erdészeti telep lett, több épülettel, kis legelőkkel. (Egy darabig a természetjárók is találtak itt szállást.)

Bányapuszta–Nagybörzsöny

A Bánya-patak völgyét követjük lefelé a Magyar-völgyben. A jelzés eleinte a patak fölött, bükkös alatt kanyargó erdészeti utat követi. Ezen érintjük azt a nagyobb völgyelágazást, ahol erdészeti épület rogyadozik, balra pihenőhely áll, és egy kőtömb tövében a Katalin-forrás fakad. Fogyasztása nem javasolt, mivel oldott fémvegyületeket is tartalmazhat: a felszín alatti vizek a megbontott, repedezett kőzettestben az altáró felé szivárognak, és onnan jutnak a felszínre. A 2 km hosszú járat feladata eredetileg is a vizek összegyűjtése volt, hogy azok ne a bányajáratokba folyjanak be. (Nagybörzsöny környékén ezüstöt és aranyat bányásztak a 13. századtól.) Az 1990-es évekig nagy meddőhányó is volt ezen a tisztáson, ezt később az erdészeti útba építették be.

Az elágazás után nem sokkal a jelzés lekanyarodik balra az erdészeti útról. Bár maradhatunk a széles keréknyomon is, ajánlott inkább a K jelzéseket köveni, ugyanis azok az immár Börzsönyi-pataknak nevezett vízfolyás túloldalán, a völgytalpon futó ösvényre terelnek. A szűk csapás a túra legszebb szakaszát tartogatja: a patakvíz által biztosított nedvességnek köszönhetően dús aljnövényzet és ritkás, elegyes bükkerdő fedik a terepet, feltűnően természetes az erdőkép is. Többnyire a hajdani kisvasút töltésének maradványait követjük, mielőtt egy sziklatorlaszt megkerülve felkapaszkodunk egy keveset, és kifelé fordulunk a völgyből. Nem sokáig maradunk a hegylábon, mezőt kerülve visszafordulunk a völgy talpára, ahol már aszfaltútra térünk.

Kisvártatva beérünk Nagybörzsöny házai közé, de még 10-15 perc séta a faluközpont. Nagybörzsöny a hegység nyugati oldalának legéletképesebb települése a 2020-as évek közepén, éttermek, büfék, vendégházak, kiállítóhelyek várják a kisvasút és a túraútvonalak miatt szép számban érkező túrázókat. A malom és a Malomkert étterem egymással szemben állnak, még azelőtt elsétálunk mellettük, hogy a főtérre érnénk, amit azért fontos észben tartani, mert mindkettő igazolópont – választhatunk, melyikben bélyegzünk, vagy leolvashatjuk a kódot a főtér végében álló tábláról is. A faluban egyébként a 20. század elején még négy malom forgott, a megtekinthető darab 1951-ben készült el, és búzát őrölt.