A börzsönyi vadon északi kapujában

Itiner:

• A kisvasút végállomásától a P jelzésen indulunk, ami a tanösvény nyomvonalát  felfűzve a Strázsa utcán, majd az üdülőtelepen át ér az erdőbe.
• A Strázsa-hegy tetején leágazunk a P◼ jelzésre, és a tanösvénnyel együtt leereszkedünk a Csarna-völgybe a Feketevölgy Panzióhoz.
• A P◼ jelzésről bekanyarodunk a völgytalpon haladó K jelzésre a Fekete-kút forrásig, amit a fatörzsön a K● jelzés segít megtalálni.
• A Völgy túloldalán felkapaszkodunk a Godó-vár oldalában a Z◼  jelzésen.
• A gerincen lecsorgó Z jelzéshez szegődünk a Godóvár oldalában, melyen visszaereszkedünk a Csarna-völgy és a Kemence-patak völgyének találkozásához, illetve Kemencére.

A túráról részletesen:

Kemence-Csarnapuszta

Túránkat Kemence szélén, a hegylábi erdőhöz simuló keskenynyomtávú vasút végállomásánál kezdjük. Ha nem is használjuk ki a kisvonat nyújtotta utazási lehetőséget, mindenképpen érdemes bepillantanunk a Központi-Börzsöny fakitermelésére létesített vasúthálózat kiindulópontjára, ahol a helyi kisvasút történeti érdekességek mellett az ország különböző pontjáról gyűjtött muzeális értékű vagonokat, mozdonyokat, vasúti eszközöket láthatunk.

A börzsönyi fakitermelő vasutak fénykorukban, a 20. század elején közel 200 km hosszúságban hálózták be a hegységet. Az addig elérhetetlen helyekre - így a Börzsöny legtetejére is - kiváló mérnöki munkával, számtalan híddal és töltéssel fektették le a síneket. A szerelvényeket lóval vagy mozdonnyal, de üresen húzták fel a hegyre, míg fával megrakva mindenütt a gravitáció segítségével engedték vissza a rakodó helyekre. Ennek megfelelően a pályákat közel egyenletes lejtéssel alakították ki, így csak a fékezéssel kellett gazdaságosan bánni, melyet több helyen előre bekészített homokszóró pallók segítettek. Az itteni, kemencei ágat 1910-ben kezdték el építeni, fokozatosan haladva a hegység belsejébe. A 20. század közepén azonban a teherautók átvették a vasutak szerepét az erdőgazdálkodásban, így a hatvanas évek végére jelentősen leépítették a kötött pályás faszállítást, visszabontották a síneket. A kilencvenes években gazdasági okból végleg megszűnő kemencei vonalnak az 1995-ös és az 1999-es csarna-völgyi árvizek adták fel az utolsó kenetet, amikor a hidak és a felső pályaszakaszon a töltések jelentős része megrongálódott vagy megsemmisült. A Kisvasutak Baráti Köre Egyesület a 2000-es évek elején önerőből, javarészt kézi munkával újította fel az alsó, Kemence-völgyi szakaszt. A falutól 4 km-re lévő Feketevölgy Panzióig jutottak el, ahová 2013 óta hétvégente üzemszerűen feljár a már turistákat szállító kisvonat.

A P jelzésen a vasutat magunk mögött hagyva, Kemence üdülőterületét keresztezve érünk az erdőbe. Ha a lankásan kapaszkodó aszfaltúton visszatekintünk, rálátunk a falu központjára, a katolikus templom környékére.

Kemence a török hódoltság alatt is lakott maradt, sőt a 18. század második felében Hont vármegye székhelye lett. Nevezetessége, a katolikus templommal szemközti egykori megyeszékház ekkor épült, helyet adva a megye igazgatásának és az igazságszolgáltatásnak. Itt zajlott az elhíresült "emberevő cigányok" pere is 1782-ben, amikor is a környéken elharapódzó törvényszegéseket az épp letelepedésre kényszerített vándor romák számlájára írva példát statuáltak a kiszolgáltatott népcsoporton. A per alatt közel 200 emberrel ismertették be kínvallatással, hogy nemcsak loptak, raboltak, de gyilkoltak is - a corpus delicti (bűnjel) hiányát pedig kannibalizmussal magyarázták. Középkori elrettentő módszerekkel, a helyi cigányság asszisztálásával végeztek ki negyven elítéltet, mire a további végrehajtást uralkodói parancsra leállították. A szomorú esemény 200. évfordulóján a helyszínen emlékoszlopot állítottak a Csarna-puszta feletti hegyoldalban, alig egy kilométerre útvonalunktól. 

A Strázsa-hegy erdeiben

Az üdülőterület határán elegyes tölgyesbe lépünk. A területet kezelő Ipoly Erdő Zrt. a helyi faállományt bemutató, tíz állomásos tanösvénnyel tette az útvonalat még érdekesebbé. A lankás Lengyel-erdőből induló, a Strázsa-hegy tetején átvezető és a meredek Csarna-völgybe érkező útvonal mentén, az információs táblákon vizes élőhelyet, juharos tölgyeseket, erdei fenyveseket, holtfákat és bükkösöket láthatunk, illetve a helyi nagyvadak életébe is bepillantást nyerhetünk a szakemberek segítségével.

A Strázsa-hegy erdős oldalába vágott nyiladékban furcsa, rozsdásodó vaskapukat láthatunk egymás után. Az egykor keményebb teleket megért környéken az üdülőtelep kiépítésekor sípályát is létesítettek a turizmus fellendítésére. Az alacsony hegyoldal egyáltalán nem hóbiztos, így a használaton kívüli drótkötélpálya rozsdálló fordítótárcsája egyre nehezebben kivehető a bozótosban.

A P jelzés lankásan belefut a szintben oldalazó erdőgazdasági útba, ahol egy rövid szakaszra a tanösvényt is elhagyva letérünk eddigi utunkról, és élesen visszakanyarodunk balra a P◼ jelzésre. Az ösvény törmelékes, sziklás szakaszhoz ér a Csarna-patak élesen bevágódó völgyének pereménél. Az egyre meredekebbé váló hegyoldalban megjelennek a hűvösebb, nedvesebb klímát kedvelő bükkök, jelezve a drasztikusan megváltozó környezetet. A bükkös egy irtásánál belátunk a sűrű erdőkkel borított, meredeken bevágódó Csarna-völgybe. Itt már a Börzsöny vadonjának kapujához érkezünk.

A Csarna-patak völgyében

A völgy aljára érve visszajutunk a civilizációba. Aszfaltutat keresztezünk, mely a kisvasút végállomásánál lévő Fekete-völgyi panzióhoz vezet. A tüdőszanatórium potenciájával rendelkező szállás a város zajából kimenekülőknek kínálja szolgáltatásait.

A civilizációt hátrahagyva pár száz méterre behatolunk a köves patakvölgy árnyas rengetegébe. A P◼ jelzésről bekanyarodunk a völgytalpon haladó K jelzésre, ahol az egykori vasúti pálya mellett pár száz méter után a Fekete-kút forrásfoglalásához érkezünk; ha megpillantjuk a K● jelzést a fa törzsén, nem tudjuk elvéteni a helyszínt. A repedések mentén a hegyoldalból leszivárgó rétegvizek a völgy alján lépnek itt a felszínre, a kőzettörmeléken keresztül tisztára szűrve. A meredeken leszakadó sziklás falak között a fák kénytelenek magasra nyújtózva küzdeni a fényért, így kialakítva a katedrális boltíveire emlékeztető, egyenes szárakkal az égbe törő, zárt lombkoronájú, sötét erdőt. Az áradások által szétterített törmelék laposán, az üledékbe bevágódó patak medrének szélén feltűnik néhol az egykori faszállító kisvasút nyomvonala, mely a turistaúttal együtt elveszik a sűrű erdő mélyén.

Ha itt továbbmennénk, csak a Salgóvárra felvezető bő órás kaptatóval, illetve a Csóványosra vagy a Nagy-Hideg-hegyre vezető még hosszabb túrával keverednénk ki a Csarna völgyéből. Visszafordulunk tehát a K jelzésen, és a Feketevölgy Panziónál jobbra, a Z◼ jelzésen kaptatunk fel a meredek bevágásban. Az öreg bükkök és tölgyek őrizte hegyoldal megkéri a belépés díját, alig pár száz méter gyaloglás alatt emelkedünk több mint 100 méter szintet.

A mély völgyből kiérve átalakul a táj: a meredek hegyoldalból kikanyarodva lapos gerincre, mohás aljú tölgyerdőbe érkezünk. A drasztikus hangulatváltás egyértelműen a morfológiának és az azt lekövető, zónákra tagolódó vegetációnak tudható be. A napfényes hegyoldalban sokkal inkább otthon érzik magukat a legelő állatok is, a rezervátum szélénél kis szerencsével szarvasokat, őzeket, vaddisznókat, de akár a köves oldalakról lekóborló muflonnyájat is láthatunk.

A kellemes hangulatú tölgyerdőben áttérünk a Z jelzésre, és leereszkedünk az egyre lankásabb gerincen. A hegység feltérképezésénél kulcsfontosságú alappont betonemelvénye mellett megérkezünk a Csarna- és a Kemence-patak völgyének találkozásánál elterülő tágas réthez. Az aszfaltútra kiérve keresztezzük a Kemence-patakot, majd a kemencei ifjúsági tábor, illetve a strand mellett lefelé haladva visszatérünk az egyre élénkebben jelen lévő civilizációba. Levezetésképpen kedvünknek megfelelően csobbanhatunk egyet az erdős hegyoldalak közt megbúvó kemencei strand hűsítő medencéjében, nyalhatunk egy fagyit a büfében, vagy egyszerűen csak becsoroghatunk a faluba a patak melletti úton.