Kalderatúra a Börzsöny szentélyében

Itiner:

• A kemencei Ifjúsági Táborból a Z jelzésen kapaszkodunk fel a Godóváron és Magosfán keresztül a Csóványosig.
• Még a Csóványos csúcsa előtt letérünk a P● jelzésen a Rózsa-forráshoz, majd továbbhaladva visszacsatlakozunk a Z jelzésbe.
• A Csóványosról a  K▲ jelzésen jutunk le a kaldera beszakadásában a Magashídi-rétig.
• A K+ jelzésen a Hamuházig, majd a K jelzésen a Kemencei Ifjúsági Táborig ereszkedünk vissza a Csarna-patak völgyében.

A túráról részletesen:

Kapaszkodás a kaldera peremén a vulkán csúcsára

A Kemence- és a Csarna-patak találkozásától indulunk a Z jelzésen a Központi-Börzsöny kalderájának felfedezésére a vulkán beszakadásának peremén. A Kemence-patak hídján átkelve, bal felé ágazunk le az aszfaltútról a Börzsönyi Szintezési Főalappont beton emelvényénél. Az 1953-ban emelt terméskő falú beton alap volt a kiindulópont a Börzsöny nagy pontosságú térképének elkészítésénél. Túránk legmagasabb pontján, a Csóványos csúcsán nyújtózó kilátó szintén a térképészeti alapponthálózat részeként állított geodéziai mérőtorony köré épült. Így gyakorlatilag a börzsönyi főalapponttól zarándokolunk a legmagasabb térképészeti pontig, miközben végigjárjuk a kaldera jellegzetes részeit.

A lankás hegyoldal tölgyesében sétálunk felfelé, majd egy bő kilométer után, a Z◼ jelzés elágazásától jelentős emelkedéssel kapaszkodunk a Godóvár tömbjére. A természetes erődítmény tetején telepedett meg a bronzkori Kyjatice-kultúra népcsoportja, akik a Börzsöny számos csúcsán képviseltették magukat a Krisztus előtti 2. évezredben. A meredek oldalakkal határolt, lapos hegytetőkön több hektáros telepeket létesítettek és vettek körbe faszerkezetű kősánccal. Több környező csúcson is megtalálták nyomaikat - túránk nyomvonalán a Magosfa és a Hajagos tetején. Hogy mi késztette a bronzkor emberét, hogy a sűrű erdők mélyére, ilyen elzárt helyekre költözzön, azt már nem tudjuk; mindenesetre megegyező kultúrából származó településeket találtak a hegy lábánál is. Talán egy kiváltságos réteg lakhatott ezekben az erődítményekben, akiket a völgyből láttak el, vagy csak védelmi bázisként funkcionáltak a völgyi lakosság számára, hogy az esetleges veszedelem elől elrejtőzhessenek.

A Godóvár sziklás tömbjét megkerülve utunk a gerincen, néhol attól mindössze néhány méternyire, vadregényes ösvényen folytatódik. Az eddigi nyugatias kitettség megváltozik, amit a vegetáció is mutat. Innentől egyre jellemzőbb a gyertyánok és bükkök alkotta erdő az északi, és a tölgyek dominálta társulás a déli lejtőkön. Ezek kitermelésére kígyóztak fel a Magas-Börzsöny északi oldalain és központi részén a 20. század elején létesített keskenynyomtávú vasutak, melyek mentén a legbelsőbb területekig tarra vágták a hegyoldalakat. A környező erdők egytől egyig a 20. század közepe óta sarjadtak újra. Ez eredményezi a gerincen sok helyen kialakult monoton kőriserdőket, amelyek a bükkösök leirtásával, telepítések hiányában elsőként növekedtek.

A Miklós-tető közelében sziklataréjos gerincszakaszokat kerülgetünk - a turistautat itt már többször is elterelték, és amint ráragadt neve (Sas út) és két kihelyezett tábla is jelzi, különösen ritka, fokozottan védett és zavarérzékeny ragadozómadár-faj költ errefelé. A gerincútról néhol észak felé, a szomszédos Selmeci-hegység és a távolabbi Madaras irányába is kilátunk, majd egy kőgöcsörtös szakaszon a kaldera is megmutatja magát. A Miklós-tető sziklaszőnyeges letörése az északi gerinc legszebb panorámáját nyitja a Börzsöny központi területére, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy alatt felárkolt, kis hegyi vadonra. A szűk csapás rövidesen erdei szállítóúthoz csatlakozik, és a Dosnya-nyereg lankájában átmenetileg megpihenünk, majd a napsütötte tölgyerdő és bükkös határán érkezünk utunk legmeredekebb emelkedőjére, az Esztergályos alatti hegyoldalra. Itt alig egy kilométeren belül kétszáz méter szintet kell leküzdenünk - ismét ösvényen.

A Dosnya-nyeregtől utunk végig a gerincélen halad, mely egyben a kaldera belső, fokozottan védett területének határa. Sok helyen észak felé a meredek, irtásokkal szabdalt erdőn keresztül kilátunk az egyre emelkedő gerincről, míg a délre eső belső területek sűrű, tömött erdejét csak a sziklagyepek foltjai, illetve a jégkár és a széldöntések tisztásai szakítják meg. A 2014. december 1-2. között a magasabb régiókban több centiméter vastagságban mindent beborító jeges eső a Börzsöny írott történetének legnagyobb pusztítását végezte. A dőlések intenzitását fokozta, hogy a 20. század elején, közepén tarra vágott területek erdei egykorúak voltak, így dominóként sávokban vagy nagyobb foltokban dőltek ki a hasonló adottságú fák.

A kaldera tetején

Az Esztergályos után a Magosfa gerincén egységesen öreg erdőben, már lankásabb emelkedéssel érkezünk a Tátra-látóként is nevezett hegy csúcsrégiójába, amit egy kiterjedt bronzkori kősánc kerít be. A 3,5 hektáros földvár a legmagasabban lévő ilyen erődítés Magyarországon. Építésekor a jelenleginél jóval csapadékosabb klíma uralta a hegységet, így több bővizű forrás fakadt a csúcsok közelében is, lehetővé téve a megtelepedést a hegytetőkön.

A Magosfa tömbje után a P,  a P▲ és K▲ jelzés csatlakozik utunkhoz, mielőtt egy kis nyergen átkelve megérkeznénk a Csóványos tömbjéhez. Az emelkedést megszakítva letérünk a P● jelzésen hazánk egyik legmagasabban fakadó forrásához, a Rózsa-forráshoz, ami egy kővel kirakott mélyedésből tör a felszínre 884 méter magasan. A vulkanikus hegységekre jellemző, hogy a kőzetfelszín töredezett zónájában összegyűlő csapadékvizek egy lokális vízzáró rétegnek köszönhetően, nagy relatív magasságban a felszínre terelődnek. Sajnos ezek a magasan fakadó források szeszélyes vízjárásúak a csekély vízgyűjtő terület következtében.

A rövid kitérő után visszacsatlakozunk a Z jelzésre, ami rövidesen megérkezik a Csóványos csúcsára. A lapos tetőn padokkal és asztalokkal kialakított pihenőhely csábít, de vegyük a fáradságot a lépcsőzéshez, hogy megcsodálhassuk a kilátóból a körülöttünk hullámzó tájat. A Börzsöny jellegzetes szerkezetének köszönhetően az ország egyik legjobb körpanorámáját élvezhetjük a Csóványosról - nem véletlenül volt ez a legmagasabban felállított geodéziai torony. Az Ipoly völgye északkelettől délnyugatig körbeöleli a Börzsönyt, míg a Visegrádi-hegység a Börzsönnyel összeolvadva dél felől, a Mátra pedig a nógrádi dombokból kiemelkedve kelet felé uralja a látóhatárt. A közeli Tátra-látó csúcs elnevezés sejtteti, hogy tiszta időben, kis szerencsével a Tátra havas gerincét is láthatjuk az északi horizonton csillogni a felvidéki hegyek koronájaként. A kilátó legfelső szintje 22,5 méterrel van a terepszint felett, így valójában 961 méter magasból tekinthetünk körbe, ami pontosan ugyanolyan magas, mint a Bükk tetején a 3. legmagasabb magyarországi csúcs, a Szilvás-kő. Így a mátrai Kékestető és a Galyatető, valamint a bükki Bálvány Petőfi-kilátója után a Csóványos a negyedik legmagasabb kilátópont az országban.

Ha beteltünk a látvánnyal, a magaslati levegővel, és kipihentük a csúcsmászás fáradalmait, megkezdhetjük hosszú ereszkedésünket a kaldera beszakadásában. Erre két útvonal is kínálkozik; mi a rövidebb és praktikusabb K▲ jelzésen navigálunk, de látványos alternatíva az alig egy kilométerrel hosszabb, Korona-kövön, Szabó-köveken és az Oltár-kövön átvezető, dél felé kerülő útvonal is. Tehát a már részben a csúcsra jövet megismert útvonalon ereszkedünk, de most a K▲ jelzésre fókuszálunk, ami egy szűk kilométer után bevág balra a kaldera beszakadásába.

Ereszkedés a kaldera belsejében

A K▲ jelzés a kaldera sziklás pereme alatt oldalaz a csúcs esésvonalába egy nagyobb széldöntésen keresztül. A P▲ jelzés elágazásától a Csóványos csúcsáról lefűződő, igen meredek gerincen vezet le az út. 500 méteren ereszkedünk 150 méter szintet; a túra összes szintesésének közel felét letudjuk a következő pár kilométeren. A kihunyt vulkán fokozatos beszakadása mélyen barázdált, meredek formákkal tagolt, zegzugos tájat hagyott hátra.  

A táj kiváló életteret, búvóhelyet nyújt a legritkább, legveszélyeztetettebb élőlényeknek. A Börzsöny erdeiből majd egy évszázadon keresztül hiányzó hiúz is ezekben a sziklás, meredek völgyekben tűnt fel újra a 21. század fordulóján. A Kárpátok szellemeként ismert, 30 kilóra és méteres hosszúságra megnövő macskafélénket még a szakemberek is csak lábnyomukból és prédájukból ismerik; kivételes szerencse kell megpillantásukhoz. Az éjszakai ragadozó napközben valamelyik sziklaüregben pihen, és kifinomult érzékeinek köszönhetően már rég elillan, mire a közelébe kerülhetnénk. Kerekded, karom nélküli lábnyomát azonban mi is felfedezhetjük a sárban vagy a hóban a hegység belső részein.

A gerincél aljánál elhaladunk a Kőkorsó sziklája mellett, és beérkezünk az Oltár-patak sűrű erdővel borított, szűk bevágásába. Sajnos a jégkárt ezen a szakaszon nagyon megsínylette az erdő, hosszan fekszik a bükkös, így néhol a felnövő aljnövényzetben, a kidőlt fák között kell szlalomoznunk. Óvatosan mozogjunk a meredek akadálypályán, itt messze vagyunk minden külső segítségtől!

A völgy alsó részén az út egy jól kivehető töltésen oldalaz, melyen át kiérkezünk az Oltár-patak és a Fekete-patak találkozásánál lévő Magas híd réthez. Egészen idáig nyomultak a fakitermelő vasutak a 20. század első felében. Az egyenletesen lejtő töltések, amin idáig ereszkedtünk, és a szemben lévő hegyoldalról beérkező vasúti pálya, melyet egy magas fahíddal vezettek át a mély völgy felett, mind a legrejtettebb erdők letermelésére tett erőfeszítések eredménye. Leleményesen végig lefelé haladó nyomvonallal fektették le a síneket, hogy csak az üres vagonokat kelljen felhúzni, míg a rakomány terhe alatt a szerelvényeket egyszerűen fékezéssel kontrollálva gurították le a völgyek aljába.

A Fekete- és Csarna-patak folyása mentén végig ezt a vasúti pályát követjük, a Magas híd réttől már K+ jelzésen. Csak a halyagosi Postás-kulcsosháztól bukkan elő a sínpár, mely innentől sok helyen a levegőben lebeg a patak medre felett. A kilencvenes években két villámárvíz döntötte romba a hidakat és mosta alá a pályát; a patak rakoncátlan természetével visszavette az uralmat a völgyben. Réges-régen romboló és építő munkája alakította ki a meredek völgybevágást és a lapos völgyaljzatot - semmi mást nem tett, mint az elmúlt 13 millió évben mindig is: szaladt, amerre kedve tartotta. A 2010-es évek végén felmerült a vasút felújítása és a turizmus fellendítése a belső területeken is egészen a Hajagosig, de a társadalmi és természetvédelmi ellenállás megállította a kisvasút visszatértét, ráadásul a belső területeteket megkapta a nemzeti park az addigi erdőkezelő Ipoly Erdő zrt.-től.

Bár egy ideje már nem tölti be eredeti funkcióját, a Kuruc- és a Csarna-patak találkozásánál lévő Hamuház az erdei faanyag egyik jellemző felhasználási módjára, a hamuzsírégetésre emlékeztet. A tiszta fahamuból előállított kálium-karbonátot, amely a 18. században Magyarország egyik legfontosabb exportcikke volt, a szappan- és üveggyártásban használják. Itt, a völgyek találkozásánál fennmaradt a szétágazó vasúti pálya váltórendszere, mely a pataktól magasabb helyzetének köszönhetően ipartörténeti emlékként túlélte az árvizeket.

A Nagybörzsöny felől érkező Német-út és Mária-zarándokút csatlakozásával a Hamuháztól a K jelzésen folytatjuk utunkat. A meredek, sziklás oldalak közé szorított erdő a gótikus templomok hangulatát idézi a sötét völgytalpról a magasba törő bükkök ívesen összekapcsolódó lombkoronájával. Ám itt a falakat, az oszlopokat és a mennyezetet az erdő élő teste alkotja, zsoltárok helyett pedig a patak csobog szüntelenül.

A rendkívül hangulatos szakaszt pár kilométer után a Feketevölgy Panzió épülete töri meg. Idáig tették rendbe a vasutat is, ami hétvégente szállít turistákat. Innentől a panzióhoz vezető aszfaltúton sétálunk - kárpótol, hogy a patak árterében olykor famatuzsálemeket is megőrző nyárfás ligetek kísérnek bennünket. Szűk két kilométer után kényelmesen visszaérünk kiindulópontunkra, a Kemence-patak partján álló Ifjúsági Táborhoz.