Élet a rengetegben az Északi-Börzsöny mélyén

Itiner:

• A S jelzésen indulunk a Kemence-patak völgyében, majd a gerincen a Tótok útján érünk a Lopona-fejezetig.
• A Lopona fejezet előtt a Cicőkére egy rövid szakaszon a S▲ jelzésen jutunk fel.
• A Lopona-fejezetnél a P jelzésen lekanyarodunk észak felé a Lopona-hegyen keresztül a Nagy-völgybe.
• A Z jelzésen indulunk tovább a Nagy-völgyben lefelé, majd a Kalakocs-pataki pihenőnél a Zöldmálon felkaptatunk a gerincre.
• A K jelzésen nyugat felé Bernecebaráti érintésével jutunk vissza Kemencére.

A túráról részletesen:

A Kemence-patak völgyében

Túránkat Kemence közelében, a kisvasút végállomásáról indítjuk a S jelzésen. A Börzsöny központi részét a 20. század előtt nem lehetett ilyen könnyen megközelíteni, mert a folyását folyton változtató patak mocsaras égerligeteket táplált. A központi területek átszelésére a lapos hegyhátban tetőző gerinc volt a legmegfelelőbb; túránk első szakaszát egy ilyen, a Tótok útjának elnevezett szakaszon tesszük meg.

Az egykori, faszállításra kiépített vasutak bő egy évszázada kezdték el behálózni a Börzsöny belső területeit. Pont itt, a Kemence-patak völgyében indult a keskenynyomtávú vonalak kiépítése az Észak-Börzsöny erdőinek hatékony kitermelése végett 1910-ben a Kemence-Királyháza szakasszal. Évről évre beljebb harapózott a tájba a sínpár a rengeteg mélyére, felfűzve a gerincvonalra az oldalvölgyekben és hegyoldalakon futó, sokszor szokatlanul kacskaringós vonalvezetéssel fektetett pályát. Az Északi- és Központi-Börzsöny faállományának nagy részét a Kemence-völgyön és a szomszédos Nagy-völgyön keresztül szállították ki, míg a hegység túlsó felén a nyugati részeket Nagybörzsönyön és Márianosztrán át Szob felé, a déli részt pedig a Királyréten és Szokolyán keresztül futó Török-patakot követő vonalon továbbították a feldolgozó helyekre.

A Börzsöny jelentős részét behálózó vasútvonal a háború után elavulttá vált. Mivel a kevésbé költséges feltáróutakon keresztül a hegység közel valamennyi területét elérték teherautóval, így a fakitermelés átpártolt a rugalmasabb megoldásra. A sínpárokat a hatvanas évek végén kezdték el felszámolni a hegyoldalakban és itt, a Kemence-patak felső folyásánál. A kemencei vasút megszűnésére a kilencvenes évek árvizei tették fel a pontot: '95-ben és '99-ben a hidak és a töltések jelentős része leomlott vagy megrongálódott. Jelenlegi formáját lelkes önkéntesek és egykori szakemberek áldozatos munkájának köszönheti, akik újjáélesztették a vonatos közlekedést Kemence és a Fekete-völgyi panzió között.

Godóvár megállótól az erdészeti úton haladunk felfelé a Kemence-patak völgyében a S jelzésen. Egy bő kilométer után letérünk a műútról, és az egykori Kemence-völgyi vasúti ágat követve, mára már csak a völgyben megmaradt töltés elegyengetett felszínén haladunk tovább a patak mellett. A völgyet és a lentebbi falut is elkeresztelő patak neve a szláv eredetű "Kamenica" szóból származik, melynek jelentése "köves". Ezt a jelzőt a Központi-Börzsönyből kiszállított rengeteg vulkáni törmeléknek köszönheti, melyet lekerekedett görgetegek formájában láthatunk végig a patak folyása mentén.

Az ős-börzsönyi kalderában

Röviddel az erdőbe ágazás után a patak lapos öntésterületén haladó út egy hatalmas vadcseresznyefánál elkanyarodik a meredek hegyoldal irányába. Megkezdjük kapaszkodásunkat a gerinc felé. Az eddigi vegyes égeres, nyárfás, tölgyes vegyes erdőt felváltja a melegkedvelő cser- és kocsánytalan tölgy. A meredek hegyoldal azonban hamar kinyílik a sziklagyepes ligetben, ahol a kövirózsás, sziklakiszögelésekkel tarkított meredek rétről beláthatjuk a szemben elterülő Központi-Börzsöny vulkáni tömbjét. A méretkülönbség nem véletlen, hiszen a túránkkal érintett részek a Központi-Börzsönynél régebben, a vulkanizmus kezdeti szakaszában keletkeztek.

A 16,5 millió évvel ezelőtti sekélytengeri aljzaton lerakodó vukláni rétegek a tenger szintje fölé emelkedő vulkanikus szigetet hoztak létre. A vulkanizmus első szakaszának 16 millió évvel ezelőtti lezárulása után a trópusi éghajlaton erodálódott felszínek jöttek létre. A hegységperemi területeken a vulkáni anyag lemosódásából keletkező homokkövek a jellemzők, míg itt a központi részen valószínűleg egy nagyobb kaldera roncsait láthatjuk, melynek lapos gerincén fut a tótok útja, utunk első harmada. A szemben lévő központi Börzsöny csak ezután, 14,5 millió éve keletkezett, és a már kiemelt térszínen egy jóval magasabb tömböt alkotott. Ugyanakkor ez az 1000 méter fölé magasodó rétegvulkán is nagyrészt leerodálódott, így eredeti formáját és magasságát már csak részben mutatja. A felénk eső hegyoldalak gerincei az egykori központi vulkán talapzatának formáját őrzik.

Az ős-börzsönyi kaldera tetejére felérve ismét öreg tölgyerdőkben haladunk, melyek az itteni erdészeti munkálatok alapjait szolgáltatják. A fakitermelés napjainkban főként gépesített erővel folyik - a múlt században, a motorizáció előtt még kézifűrészek, balták harapták a fákat, amiket aztán lóval, kézi erővel szállítottak el. Itt, a börzsönyi területeken egy érdekes, román szánkónak nevezett szerkezet szolgált a kivágott és felhasogatott farönkök szállítására. Az Erdélyből behozott találmányt helyi faanyagból formálták, több mázsa rönköt pakoltak rá. Az eszköz elejénél egy markos szánkós irányította és fékezte a hegyoldalon leereszkedő szerkezetet, mely meglehetősen igénybe vette kezelőjét. Egy ilyen román szánkó használatát még láthatjuk a '80-as évek elején készült "Másfélmillió lépés Magyarországon" kultikus sorozat börzsönyi epizódjában.

A gerincút a kezdeti szintemelkedés után meglepően enyhén hullámzik. A lapos térszín mélyedésében a vadak által kedvelt ivó- és fürdőzőhelyet találunk: a Felső-tó 10 méter széles mélyedését. A nyári melegben az itt élő állatok számára létfontosságú tavacska a csapadékvizeket gyűjti össze ebbe a lefolyástalan, lokális mélyedésben. Enyhe hullámzás után érkezünk az utak csomópontjában lévő Varjas-pihenőhöz, ami inkább egy nagyobb, padokkal és asztalokkal ellátott esőbeálló. Érdemes kicsit megpihennünk, elfogyasztani az elemózsiánkat a hangulatos erdőben. A helyi mélypontból egyenletesen felfelé kapaszkodik gerinctúránk legjobb kilátópontjáig, a Cicőke csúcsáig. Legyünk figyelmesek azonban, mert a széles erdőgazdasági útból alig észrevehető csapáson ágazik le a S▲ jelzés, mely a törmelékes hegyoldalon a csúcsig vezet. A 454 méter magas Cicőke teteje kőrises tölgyerdővel borított, de bő ötven méterrel lejjebb, dél felé egy köves tisztás nyílik a Kemence-patak völgye felé, ahonnan belátjuk a Központi-Börzsöny hatalmas vulkáni tömbjét. Innen érzékelni igazán a másfél millió évvel fiatalabb rétegvulkán igazi tömegét, mely "öregapja" hátán a magasba tört.

A Cicőkéről érdemes a gerincen haladó S▲ jelzésen leereszkedni, mert a meredek oldal túlságosan köves. Hamar visszacsatlakozunk a széles dózerúton haladó S jelzéshez, mely rövid kitérőnk közben kikerülte a csúcsot. Pár száz méteres, enyhe emelkedővel érjük el túránk legmagasabb pontját, a Lopona-főt. Kilátással azonban nem kecsegtet a hegy, sűrű erdő borítja lapos csúcsát. A 457 méter magas hegytetőn leágazunk a S jelzésről a P jelzésre, ami éles kanyarral vezet be az egyre zártabb és sötétebb erdőbe. Részben a magasságnak, de főként az észak felé lejtő hegyoldalnak köszönhetően átveszi az uralmat a bükk. A lankásan ereszkedő hegyhát egy szűk kilométer után egyre meredekebben zuhan az alant húzódó völgybe. Az eddigi csapás nehezen követhető, kövessük figyelemmel a jelzést! Az utolsó szakaszon ismét megenyhül a lejtés, és egy hangulatos, köves gerincnyelven, a kétoldalt egyre közelítő völgyek felett érkezünk a Nagy-völgybe.

Betyárok vidékén

A völgy alján széles erdőgazdasági út vezet a hegység belsejébe. Ahogy a Kemence-völgyben, itt is fakitermelő vasút húzódott a 20. század elején. A régebbi időkben a betyárok búvóhelye volt; alig két kilométerre innen a hegység mélyén rejtőzött Sisa Pista, a híres nógrádi betyár rejtekhelye, ahova a pandúroktól menekült erdei viskójából. A terület ugyanis két vármegye határán feküdt mélyen a rengetegben, ahol pont át lehet szökni a határ túloldalára.

Sisa Pista a környék híres betyárja volt a 19. század derekán. A Cserhátban, Nagylóc mellett született Benkó István néven, ám gyerekkorától „sisának” hívták vásott természete miatt. Bár tisztességes juhászcsaládból származott, 15 évesen gyanúba keveredett az általa őrzött nyájból eltűnő birkák miatt. A helyi pandúr kínzással akarta a fiatal juhászt megtörni, hogy regélje el a juhok sorsát, de ő csak a megtorlást ígérte meg vallatójának. A tovább tevékenykedő juhász ismételt orgazdaságai miatt börtönbe is került, ám megszökve bujdosásra, immár hivatalosan is elkönyvelt betyárkodásra adta a fejét. 22 évvel ifjúkori megkínzása után összefutott az akkorra már kegyetlenkedései miatt elcsapott pandúrőrmesterrel, akit bicskájával lefejezett. Az emberölés után három vármegye üldözte, s végül az egerbaktai csárdában elfogták. Pere a rengeteg kárvallott meghallgatása és ügyeinek felgöngyölítése miatt 2 évig tartott. 20 évre ítélték, melyet a börtönben elkövetett önbíráskodás miatt megtoldva egy évvel, napra pontosan ki is töltött. Szabadulása után a megjuhászodott bandavezér, mint a betyárkodás és a kerülőutak ismerője vadőrnek állt Drégelypalánk, majd Bernecebaráti erdeiben. A jóindulatú erdőkerülőt mindenütt szerették, 64 évesen bekövetkezett halálakor nagy tömeg kísérte utolsó útjára; cigányzene mellett temették el a Bernecebaráti temetőben, ahol ma is megtalálhatjuk sírját.

Életéről számos legenda él a nép nyelvén, melyben az igazságos útonálló szerepét tölti be, aki a gazdagok pénzét a szegények megsegítésére fordítja. Egy század elején, helybéliek által elbeszéltek alapján készült leírás álljon itt az 1938-ban megjelent turisták lapjából: "Fáin, derék ember volt Sisa Pista - úgymond -, cifra szűrben járt, lobogós ingben, fényes baltával. Az övét teletűzdelte késekkel, pisztolyokkal. Olyan egy legény volt a Pista! Hát persze otthon nem volt, nem is lehetett maradása; elbujdosott az erdőn. A szegénylegények mind hozzáálltak. Néha tizenhatan, tizennyolcan is bandáztak. A szegényt nem bántották; az uraságtól egész nyájakat elhajtottak. Aki vándorlónak rossz volt az inge, azt Sisa biztosan megsegítette gyolccsal, kanaváccal."

Amennyiben szeretnénk meglátogatni búvóhelyét, egy órás kitérővel tehetjük meg a Nagy-völgyön felfelé, ahol a kb. két kilométer után a Betyár-forrásnál tanösvény vezet a hegyoldalban rejtőző barlanghoz. Hasznos információ, hogy a tanösvény végállomásával szemben, az árok túloldalán található a valódi barlang, ami igen nehezen közelíthető meg.

A P jelzéssel a völgybe érkezésünktől alig pár tíz méterre felfelé találjuk az Oszlopó-forrást, ahol kétségesen tiszta, de a hegyből fakadó vizet tudunk venni a kialakított medencéből. A forrással szemben, a patak túloldalán elterülő hangulatos réten esőbeállót, padokkal és asztalokkal ellátott pihenőhelyet találunk. A Z jelzésen lefelé, Bernecebaráti irányába vezet tovább utunk a rétekkel tarkított égeres, füzes patakpart mellett. Egy km után, a jobbról befutó Kalakocs-völgy torkánál rét széli esőbeálló és padok fogadnak. Itt kanyarodik fel a hegyoldalnak a turistaút. Rövid kaptató után a széles gerincen haladunk tovább.

Bernece határában a baráti erdőkben

A hegyhátra felérve egy hosszú rét szélére érkezünk, ahol keresztülhalad a "Börzsönyi Kék" turistaút, utunk további kísérője. Északnak a Z és K jelzésen tovább lehet menni Hont felé az időszámítás előtt emelt Jenelc-hegyi sáncokon és a vulkán peremi sekély tengerekben lerakódott, csigákkal és kagylókkal teli üledéket átvágó Honti-szakadékon át. Mi praktikusan azonban visszakanyarodunk a hegység nyugati pereme felé, Bernece irányába az egyedül vezető K jelzésen. Az egyre ligetesebbé váló táj érzékelteti a lakott település közelségét. A közelben volt a mára már lakatlanná vált Csitár-puszta, melyre egyedül az út mellett öreg fák közé eldugott feszület, a Csitár-kereszt emlékeztet.

A magánföldek határán kanyargó út közel szintben halad a széles hegytetőn. A Szira-erdő tölgyese után egyre meredekebben bukik alá a hegygerinc és az egyre gyakoribb akác jelzi a falu közelségét. Bernecebaráti valójában két település, a Nagy-völgy oltalmában megbújó Bernece és a Kemence-patak partján futó országút melletti Baráti 1928-as egyesülésével jött létre. A két falurész között emelkedő dombon áll az ókori földvárra épített, erődített templom; a mellette lévő temetőben nyugszik Sisa Pista.

Az erődtemplom és a temető mellett halad el a K jelzés, amin mi is visszatérünk Kemencére - vagy egy alternatívaként Bernecebaráti főutcáján a K+ jelzéssel lejuthatunk a legközelebbi buszmegállóhoz.