A Vértes esszenciája: a Vértesi panoráma-tanösvény

Az út során végig a Vértesi Panoráma Tanösvény feliratú táblák nyilait kell követnünk.

A túráról részletesen

Hagyományos tanösvény vadregényes és változatos terepen

Ha az ember tüzetesebben megvizsgálja a Vértes térképét, könnyen feltűnhet a Csákberény feletti, turistautak által nem érintett Meszes-völgy, amely a csatlakozó völgyhálózattal igazán vadregényes tájat takarhat. Ebbe az egyedülálló tájba enged bepillantást a falu határában álló Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum mellől induló tanösvény. A tanösvény eligazító tábláját rögtön a múzeum mellett találjuk, a tanösvényen pedig egyedi jelzés vezeti végig az érdeklődőt. Bár a tanösvény „tananyaga" korántsem új vagy újszerű (a Vértes hegység déli lejtőinek és völgyeinek jellemző természetes és ember alkotta természeti környezetét, azaz különböző erdőtársulásait ismerhetjük meg), de a 4,6 km hosszúságú túra annyira változatos terepen halad, olyan remek vonalvezetése van, hogy a táj varázsa egyértelműen mindent visz azoknál, akik kicsit is nyitottak a szépre és a különleges helyekre. És mivel ezen az erősen szabdalt, vadregényes környéken turistaútvonal nincs, egyúttal kicsit olyan titkos is ez a tanösvény. Arról nem is beszélve, hogy a múzeum mellett egy faszénégető boksát mutatnak be. 

A dolomitkopárok varázsa

A túra (és egyben a Vértes) egyediségét az adja, hogy a domborzati viszonyok függvényében kifejezetten meglepő sűrűségben és közelségben váltják itt egymást sziklagyepek, karsztbokorerdők, száraz tölgyesek, bükkösök, cseresek és kultúrerdők. Lássuk sorjában! A dolomit mint üledékes kőzet erősen aprózódik, így jön létre a tanösvény mentén, illetve a Vértes déli oldalán több helyütt megfigyelhető, meredek sziklaletörésekkel, mély völgyekkel és kopár dolomitlejtőkkel tagolt, látványos domborzat (dolomitkopárok sorozata).

A Vértes délre néző lankás, mély szurdokokkal szabdalt oldalát az ország legnagyobb egybefüggő, 150 évnél idősebb fákból álló erdője borítja. A Csákberény és Gánt községhatárába tartozó, mintegy 800 hektárnyi, leginkább molyhos tölgyesekből, valamint a völgyekben hozzájuk csatlakozó szurdok- és törmeléklejtő-erdőkből álló növénytakaró első ránézésre nem tűnik sem kiemelkedően természetesnek, sem túl öregnek. Még sincs ehhez fogható más erdőterületünk, ahol az élővilágnak közel ezer hektáron alig kell szembesülnie a hagyományos vágásos erdőgazdálkodás hatásaival – ezért az erdőterület a WWF Magyarország Szentélyerdőinek sorába tartozik. Az erdő már csak azért sem tűnik idősnek, mert a molyhos tölgyek, virágos kőrisek ritkán érnek el jelentős méreteket. Gyakran sarjaztatták őket a múltban, és a sarj eredetű fákra különösen jellemző a csenevész, görbe, alacsony termet. 

Az időutazásnak is felfogható tanösvény először telepített fenyvesben visz felfele egy gerincen, ahol a táblák egyszerűen, de korrekten írják le, miért is volt fontos a tájidegen fenyőkkel teleültetni a falvak felett található, régebben intenzíven használt és ezért jelentősen erodált hegyoldalakat (2. tábla: kopárfásítás). És megtudhatjuk azt is, hogy a fenyő miért és hogyan pusztul napjainkban (3. tábla: fenyőpusztulás), illetve, hogy egy kis odafigyeléssel hogyan adja át helyét a természetes növénytársulásoknak, miután előkészítette a talajt. Pont mikor ez utóbbit olvassuk a harmadik táblán, egy varázsütésre megváltozik a táj: az erdő alacsonnyá, a táj pedig ligetessé válik, és feltűnnek a ritka növényeknek otthont adó gyönyörű sziklagyepek. Megérkeztünk a cserszömörcés, virágos kőrises karsztbokorerdőbe (a hasonló nevű 4. tábla), amely minden bizonnyal ősszel mutatja meg igazán mesés arcát, amikor is a cserszömörce felveszi színes ruháját.

Aztán az út kivezet bennünket az erdőrezervátumnak otthont adó Meszes-völgy fölött álló oromra, ahonnan valóban meseszerű a kilátás: nem is annyira a délre nyújtózó messzi táj, hanem a Meszes-völgy két oldalán, illetve a becsatlakozó kisebb völgyek közötti gerinceken elszórtan sorakozó zárt sziklagyepek vonzzák a tekintetet. A csendben várakozó bakancsos turista azt remélné, hogy bármikor kiléphet egy koronás szarvas valamelyik rétre. Itt találjuk az egyedülálló völgyhálózatot bemutató 5. táblát.

Fényfürdőt követően irány az árnyas bükkös!

A kitérő után a tanösvény nemsokára élesen balra kanyarodik, s beereszkedik a szomszédos Pénzverő-völgybe. Fejünk felett mindössze pár tíz méterre látjuk az előbb járt sziklagyepek alját, itt azonban ősi bükkös zord homálya fogad. Az egymáshoz ennyire közel eső, merőben eltérő erdőtársulások teszik igazán varázslatossá a Vértest (6. tábla: társuláshatár). A kifejezetten ritka, délszaki növényeknek otthont adó, mediterrán jellegű sziklagyepek alatt pár méterrel, a meredek északi oldalakban, már hűvös bükköst találunk, amely éppen ellenkezőleg, a jégkorszakból itt maradt, hidegkedvelő reliktumfajoknak ad menedéket.

Érdemes a leszakadt sziklatömbök mohás párnái mellett pihenni és szemlélődni egyet, az út innen gyorsabb menetben, kevesebb megállóval (7. tábla: erdőnevelés és 8. tábla: kultúrerdők) vezet vissza a múzeumhoz (közben találunk még egy bájos Mária-képet, ami szintén szemlélődésre csábít).

A Vértesi panoráma-tanösvény igazi „vetélytársa” a szomszédos, Csákvár felett található Haraszt-hegyi tanösvénynek, és együtt igazán jó okot szolgáltatnak arra, hogy akár gyerekekkel, akár nélkülük megtudjuk, miért is egyedülálló a maga nemében a gyönyörű Vértes.