Marsbéli kráterek a sztyepprétek között: körtúra Gánt sokat látott dombjain

Itiner:

• Gánt központjától, a római katolikus templom előtti bolttól indulunk a K▲ jelzésen a földtani parkig
• A földtani parkon belül a tanösvény KT jelzését követjük
• A földtani parkból a S+ jelzésen jutunk vissza Gántra

Leírás:

A történelem viharaitól megtépázott Gánton

Gántról, a Szent Vendel tiszteletére szentelt római katolikus templom elől, a közért és a Vértes vendéglő közötti parkolóból indulunk a K▲ jelzésen. A templom elnevezése beszédes, Szent Vendel ugyanis német területeken köztiszteletnek örvendő szent, így jól mutatja a falu gyökereit. Gánt történelme a Vértes többi, eldugott falvához hasonlóan felvirágzások és tragédiák sorozatával terhes.

A hegyközi medencében fekvő Gánt a Csák nemzetség ősi területén az Árpád-kor óta lakott település. A környező falvak sorsában osztozva azonban a török hódoltság alatt elnéptelenedett. A török elvonultával szlovák szénégetők népesítették újra a települést, majd dél-német telepesek érkeztek a területre, akik a 18. század végére már egyedüli nemzetiségként lakták a falut.  A felvirágzásában a falu déli határában felfedezett bauxitvagyon játszott jelentős szerepet, melynek köszönhetően a bányászat lett a fő foglalkozás. A világháború végével azonban a német ajku falut szinte teljes egészében kitelepítették, üresen maradt házaikba a bauxitbánya működtetéséhez szükséges munkaerő költözött be a környékről. Akkoriban a túránk kezdőpontjánál található Vértes vendéglő is a kitermelést vezénylő irodaként funkcionált.

A K▲ jelzés mentén, takaros parasztházak és a meredek hegyoldal fenyvese között haladunk délkeleti irányba a főút mellett. Egy cirill betűs emlékmű mellett haladunk el, melyet a hősi orosz halottak emlékére állítottak a világégés után. A II. világháború utolsó évében ugyanis három hónapig vesztegelt itt a front. A birodalmi erők a középdunántúli térségben komoly védvonalat állítottak  a lendületesen előretörő Vörös Hadsereg megállítására. 1944 karácsonyán jelentek meg az első orosz katonák a faluban, és az elhúzódó kegyetlen küzdelemben hol a német-magyar védők, hol az oroszok kerekedtek felül. Az itt is megroggyanó náci birodalom pár hónappal később kapitulált.

A faluból a néhány száz méterre lévő buszmegállónál kayarodik ki a K▲ jelzés a sziklás hegyoldalban. Egy rövid lefutású meredek völgyet követünk, melyről jobbra, a sziklákkal pettyezett hegytetőre kanyarodik utunk. A falu felett őrködő dombtetőn, a turistaút mellett állították fel a kitelepített németek emlékművét, melyet ma a magyar és az EU-s zászló fog közre. A nácik elvonultával a szovjet megszállás évtizedei következtek, aminek nyitányaként a háború sérelmeit torolták meg a civil német lakosságon. 1945 év végén jelent meg a magyarországi németeket kitelepítésre kényszerítő törvény: „áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki az utolsó népszámlálás összeírása alkalmával német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely fegyveres német alakulatnak tagja volt.”

A német ajkú gánti lakosságnak esélye sem volt, 1946. május 18-án közel ezer fő kényszerült hátrahagyni addigi életét fejenként 20 kg poggyásszal. A középnémet, thüringiai erdőben fekvő Eschwege faluba érkeztek a kitelepítettek, nagy szerencséjükre a Németországot kettéosztó határvonal nyugati oldalára. A falu máig jelentős kapcsolatokat ápol Gánttal.

A sztyepprétekkel tarkított hegytetőtől a vöröslő agyaggödrökig

Az emlékmű kilátópontjától remekül áttekinthetjük a vértesi tájat. Lapos hegyek, inkább dombok övezik a falu körüli szántókat, melyeken Gánttól északra összefüggő tölgyesekkel, míg a település fölé magasodó sziklás oldalon facsoportokkal tarkított rétekkel nyújtózik a táj. A dolomit rosszul oldódó karbonátja ridegsége miatt inkább aprózódik, így a murvás hegytetők szegényes talaján, a napos tetőkön egyedi növénytársulás alakul ki. Jellegzetesek a tavasszal kékeslilán virító kökörcsinek, a sárgálló héricsek, de tavasz végétől láthatjuk fehér virágaival a fokozottan védett Szent István-szegfüvet is, mely a terület kuriózuma.

Utunk innentől hangulatos hullámzásba kezd a lekerekedett murvás hegytetőket kerülgető, apró erdőket, facsoportokat keresztezvő ösvényen. Továbbra is a K▲ jelzés mentén haladunk, ám a réteken gyéren növő fákra festett jelzést nehezebb megtalálni, mint egyszerűen a füves oldalba vágott csapás kacskaringós szalagját követni. A kalandos túra egy hegyi hullámvasút hangulatával vezet végig minket a megkapó tájon.

A falutól bő 1 km-re érünk útvonalunk legmagasabb pontjára, az alig 260 métert magas Meleges tetejére. Bár magasságunk csekély, a domboldal alattunk meredeken szakad a Gánti-patak völgyébe. A kilátást sem takarja sok fa, így a szemközt hullámzó összefüggő erdők felett kóborló tekintetünkkel határozott csúcsélményünk lehet. Érdemes megállni egy fa tövében vagy a legjobb kilátást nyújtó letörés szélén, és kicsit szemlélődni, megpihenni, felfrissülni.

A következő szakaszon a táj ugyanis drasztikusan megváltozik, és az eddigi hangulatos rétek, ligetek kísérte útvonal beereszkedik a domb déli oldalában kimélyített külszíni fejtésbe. Rövid ereszkedés után előtűnik a háttérben vöröslő hatalmas gödör, melyet útvonalunk is keresztez. Az egykori bauxitbánya évtizedek óta hátrahagyott tájsebében a vörös nemesagyag a meghatározó, melyet csak csoportokban tudtak benépesíteni a csenevész fák, bokrok. Kisebb csoda így is, hogy az esőzésekkel gyakran lemosódó, talaj nélküli oldalban egyáltalán bármi gyökeret vert. Az Európa-szerte egyedi túraútvonal kopársága olyan érzetet kelt, mintha egy sikeres Mars-expedición járnánk, és a kietlen tájon sikerült volna megtelepíteni az életet. Drámai a kontraszt a sötétvörös bauxit és a fák zöld lombja között.

A bányagödörben különösen figyeljünk a nyomvonalra, mert nehéz követni a bokrosodó fatörzsekre festett jelzést! Az útvonal a teraszok között kanyarog az egykori külfejtés szintjei között, míg végül kioldalazunk a rekultivált bányából. Egyesül velünk a S+ jelzés is, mely majd a Gántra visszavezető útvonalat navigálja, de érdemes egy rövid kitérőt tennünk a földtani feltáráshoz, a Balás Jenő bauxitbányászati múzeumhoz. Megtehetjük viszont azt is, hogy ezt a szakaszt kihagyjuk, aztán majd később,kocsival visszatérünk a feltáráshoz és a kiállításhoz, ugyanis az közvetlenül a Gántra vezető országút mellett található.

A gánti földtani feltárás 

Az egyesült  K▲és S+ jelzés a nyárfás ligetben lekanyarog a Gánt és Zámoly közötti országútra, ahol az út túloldalán található a Bagoly-hegy földtani feltárása és a Balás Jenő bányamúzeum. A múzeumot egy nagyon látványos, félköríves táróban, a hegy belsejében kapott helyet, ahol a bauxitbányászatról, magáról az nyersanyagról láthatunk egy tartalmas és érdekes összefoglalót, Megtekinthetünk egy kiállítást az itt használt bányászati eszközökből, járművekből is. Közvetlenül a táró előtt állnak a bányában használt vasúti szerelvények és mozdonyok, illetve a múzeumtól függetlenül, de ahhoz kapcsolódva végigjárhatjuk az egykori külszíni fejtésben kanyargó tanösvényt. Ha valóban kíváncsak vagyunk az érdekes földtani és bányászati összefoglalóra, nyugodtan szánjunk rá egy-két órát, és ismerkedjünk meg behatóbban az Európa-hírű bányával.

Itt, a Bagoly-hegy déli oldalában fedezték fel ugyanis azt a bauxitvagyont az 1920-as évek közepén, melyből Közép-Európa legnagyobb bauxitbányája kinőtt. Ennek az a magyarázata, hogy a trianoni békeszerződés után a bányáinak jelentős részét elvesztő Magyarországon fokozott kutatást végeztek az akkori szakemberek az új országhatár területén belül lévő ásványivagyon feltárására. Gánttól délre meg is találták a 3,5 millió tonnára becsült bauxittelepet, melyet azonban vastag meddő fedett. A két világháború között beinduló termeléshez jelentős munkaerőt mozgósítottak, közel ezer ember dolgozott a meddő letakarításában, és a bauxit csillékbe pakolásában. Külön a fejtéshez vasutat fektettek a bodajki fővonal felől, melyen keresztül a feldolgozóüzemek felé tovább tudták szállítani az aluminium-gyártás nyersanyagát.

A gánti bányát a II. világháború alatt hadiüzemmé nyilvánították, és a bauxitot a német hadiipar használta, főként repülőgépgyártás céljából. A háború utáni újjáépítésben üzemelt csúcson a bányászat, ekkor már fokozott gépesítéssel. Ennek ellenére az 1960-as évek elején felfüggesztették a termelést, és a gazdaságtalanná váló bánya 1988-ban végleg bezárt.

Szerencsére azonban a gépek egy részét megőrizték a kiállítás részére, és látványos, érdekes bemutatót alakítottak ki a gánti bauxitbányászat bölcsőjében. A feltáráson átvezető tanösvényen, a különösen szinpompás díszletek közt magunk is végigkövethetjük a nyersanyag kialakulásának földtani hátterét és a bányászat menetét.

Vissza Gántra 

Ismeretterjesztő körutunk után a  K▲és a S+ jelzés már megtett szakaszán visszasétálunk egy pár száz métert, és ezúttal a S+ jelzés felé lekanyarodva visszaérünk a bányagödröt övező erdőbe. A külszíni fejtés után megmaradt felszínen, hangulatos napfényes tölgyesben haladunk, és meglepően nagy, öreg tölgyekkel is találkozunk közben. A vörös agyagos felszínen nővő csenevész fácskák után valóságos felüdülés a tölgyesben vezető ösvényen kirándulni.

Pár száz méter után azonban gyérebb lesz az erdő, és az egyre tágasabb tisztások között kiérünk a dolomitfelszínre jellemző ligetes rétekre, ahol egy dózerutat követve haladunk vissza, a Gánt felé. Utunk a faluhoz legközelebb eső két bányagödör között megmaradt erdőben vezet, majd rövid ereszkedés után a dolomitsziklás hegyoldalak között érünk a település szélére, a szovjet hősi emlékműhöz. Innen visszasétálhatunk kiindulópontukhoz, betérhetünk egy frissítőre vagy étkezni a Vértes vendéglőbe, de akár meg is szállhatunk a Gánt központjában lévő turistaházban, vagy a falusi szálláshelyek egyikében.