Vándorlás az eltűnt gleccserek nyomában a Magas-Tátra keresztútján

• Lysá Poľanáról a K jelzés vezet végig a Poduplaszki- (Bielovodská dolina) és a Litvorovi-völgyön (Litvorová dolina), a Lengyel-nyereg (Poľský hrebeň) alatti elágazásig.
• A Lengyel-nyeregbe (Poľský hrebeň) a Z jelzésen kapaszkodunk fel a Fagyott-tó (Zamrznuté pleso) feletti elágazásból.
• A Lengyel-nyeregből (Poľský hrebeň) a S jelzés vezet fel a Kis-Viszoka (Východná Vysoká) csúcsra, és ezen is ereszkedünk vissza.
• A Lengyel-nyeregből (Poľský hrebeň) a Felkai-völgyön (Velická dolina) át Tatranská Polianka (Tátraszéplak) vasútállomásra a Z jelzésen, illetve az utolsó száz méteren jelzés nélküli utcán túrázunk le.

A túra részletes leírása

A Poduplaszki-völgy jég vájta hegyvidékén

Lysá Poľanáról, az épp csak pár házat számláló, egykori határátkelő buszfordulójától indulunk el. Itt még találunk közértet, ahol fel tudjuk tölteni készletünket, ha szükséges. Miután lekanyarodunk a Lengyelországba átmenő főútról a patakvölgybe, hosszú út áll előttünk mindenféle étkezési és szálláslehetőség nélkül. A Poduplaszki-völgy (Bielovodská dolina) Szlovákia háborítatlan határvidéke, ahol csekély emberi jelenléttel, még kevesebb épülettel találkozunk. Az utolsó lakott hely a Bialka-rét (Bielovodská poľana), ahol a helyi erdész tanyázik, feljebb már csak egy ideiglenes táborhelyet találunk, jóval messzebb, a Magas-Tátra túloldalán, a Felkai-völgy (Velická dolina) középső részén fogad majd a Sziléziai ház (Horský Hotel Sliezsky Dom), az erdőhatár felett álló hegyi hotel.

Széles erdészeti út hatol felfelé a völgyben, a patak folyásirányával szemben sétálunk a K jelzésen, amit a völgyben felfelé végig követünk, csak a hágó előtt pár száz méterrel térünk majd le róla. A Bialka-patak (Biela voda) széles medre az út alatt, foghíjas fenyvesben kanyarog, jobb partján az út melletti oszlopok jelzik az államhatárt. Hóolvadáskor folyóvá duzzadó áradat hömpölyög le a mederben, amit a part védelmében beépített rönkfák is sejtetnek. Felettünk a Tátra lábának mészkőhegyei emelkednek: ez a kőzetblokk, ahogy a lengyel oldal előhegyei és a Bélai-Tátra is, a felboltozódó, gránitos alaphegységről csúszott le, és emelkedett a gránitmag hátán a magasba. A Tisovka mészkősziklái magasan felettünk boltozódnak – ez egy rendkívül felkapott téli mászóhely, ahol a megfagyott vízeséseket, jeges sziklafalakat küzdik le a leggyakorlottabb hegyi sportolók.

Az előhegységet elhagyva, bő két kilométer megtételével tágas területre, a Bialka-rét (Bielovodská poľana) tisztására érkezünk, szélén az erdészház őrködik a völgy csendje felett. Innen remekül rálátunk a szemben húzódó hegyvidékre, a Magas-Tátra fő tömegére, amibe több völgy is mélyül. Mi a bal oldaliban fogunk a csúcsrégióba hatolni, de a legnagyobbnak tűnő bemetszés, a Halas-tavi-völgy (Dolina Rybiego Potoku) már a lengyel oldalhoz tartozik, ami a Magas Tátra egyik legforgalmasabb, legnépszerűbb (és talán legszebb) vidéke.

A Halas-tavi-völgy kiágazása után átváltunk a patak túloldalára, hiszen innentől a határvonal is a jobbra felszökő gerincre kanyarodik. A hosszú erdei vándorlás felénél járunk, egy tisztás szélén fedett pihenőhely kínál lehetőséget a töltődésre. Jobbra felettünk irdatlan tömegével a Molnár (Mlynár) tornyokkal támogatott „gránitpalotája” nyújtózik az ég felé - a következő pár kilométeren meghatározó látvány az eget ostromló gránitfalak sora. Egy nagyobb fehér törmeléklejtő szemlélteti a sziklavilág nem szűnő változásait: a repedések mentén elvált, több ezer tonnányi szikla a 2010-es évek végén vált el a Molnár tömbjétől. Lábánál az erdő feltűnően megviselt állapotban van, a fenyők jelentős része beteg, vagy már elszáradt.

A fehéren kiálló bordák felett a Magas-Tátra főgerince is kirajzolódik, e csúcsokkal koszorúzott, kopár sziklavilágba vezet további utunk. Ahogy elhaladunk a Poduplaszki-völgy hegymászótáborának elágazása mellett, az eddig lankásan emelkedő ösvény komolyabb kapaszkodásba kezd a meredeken felszökő völgyfőben. A Poduplaszki-völgy végéhez érünk, ahol a Cseh-tavi- (Česká dolina), a Kacsa- (Kačacia dolina) és a Litvorovi-völgy (Litvorová dolina) ágazik el három irányba. A Poduplaszki-völgy fejezete, a Kacsa-völgy félköríves katlant formázó bemélyedése mellett elhaladunk, viszont a belőle kifolyó patak alkotta Kacsa-völgyi-vízesést (Hviezdoslavov vodopád) remekül belátjuk a szakadatlanul szerpentinező ösvényről. A 60 méteres zuhatag a hegység egyik legnagyobb vízesése.

A hirtelen felszökésen közel 300 méter szintet küzdünk le alig egy kilométeren, miközben a táj jellege is gyökeresen megváltozik. A sziklás hegyoldalban már alig áll néhány ritkás fenyő- és nyírfacsoport, a növényzetet innentől törpefenyőbokrok uralják, melyek felett remekül rálátunk a környező csúcsokra. Meghatározó látvány a Magas-Tátra főgerince, ami épp felettünk kanyarog a Litvorovy-csúcstól (Litvorový štít) a Gánokig (Ganek). Az impozáns csúcsok egységes északi falaival körbeölelt Kacsavölgyi-Zöld-tavat (Zelené pleso Kačacie) éppen elkerüljük, és a törpefenyők sűrűjén át csak részleteiben látjuk, de balra felfelé a Litvorovi-völgyet (Litvorová dolina) követve hamar elérjük a Litvorovi-tó (Litvorové pleso) egy szinttel magasabban fekvő víztükrét. Minden tó alatt meredek leszakadás, körülöttük tál alakú mélyedés jellemzi a völgyet, ami a jég képződésének és tájformáló tevékenységének lenyomata. A mélyedésekben gyűlt össze nagyobb mennyiségű hó, ami jéggé tömörödve, és a peremen átbukva elkezdte erodáló munkáját a gránithegység tömegében.

Az egyre sziklásabbá váló környezetben lassan a törpefenyők is elmaradnak, havasi gyepszőnyeg borítja a stabilabb felszíneket. Felettünk épp a Vastag-torony (Hrubá veža) sziklabérce strázsál a völgy felett. Az utolsó tófalat leküzdve a Magas-Tátra egyik legzordabb katlanjába, a Fagyott-tó (Zamrznuté pleso) környékére érkezünk, ahol szinte mindent meghatároz a törmelékhalmokká aprózódott szikla. A tengerszem is jégpáncélba burkolózik az év legnagyobb részén, csak a nyári hónapokra enged ki, de környékén még ekkor is megmaradnak a jéggé tömörödött hófoltok. Az ösvény megkerüli a tavat, és a túloldali törmeléken elérkezünk az első útelágazáshoz. Itt a K jelzésen átkelve a Rovátka (Prielom) láncokkal biztosított hágóján kitérőt tehetünk a Hosszú-tavi menedékházba (Zbojnícka chata), ahonnan másnap még mindig visszatérhetünk túránkra, vagy a Nagy-Tarpataki-völgyön (Veľká Studená dolina) át leereszkedhetünk Ótátrafüredre (Starý Smokovec).

Egyébként eredeti irányunk a Lengyel-nyereg (Poľský hrebeň) felé vezet, ahova a Z jelzésen, palánkkal és lépcsőkkel megtámasztott, szerpentinező ösvényen jutunk fel. A Lengyel-érjük el a Kis-Viszoka (Východná Vysoká) csúcsát, ami a főgerinc turistaúton elérhető, központi sziklabérce, ennek megfelelően lenyűgöző panorámával. A nyeregből egyébként feltárul a déli oldal is, belátunk a Felkai-völgybe (Velická dolina), lefelé vezető utunk terepére, amit egyértelműen a Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovský štít) gránitorma ural. A Kárpátokban a legmagasabbra törő, 2655 méteres csúcs széles falrendszerrel és az annak tövében terpeszkedő törmelékhalmokkal „támaszkodik” a völgytalpon. 

Csúcstámadás és diadalittas ereszkedés a déli oldalon

Egy utolsó nekirugaszkodással bő 200 méteres emelkedőn kapaszkodunk fel a Kis-Viszoka (Východná Vysoká) 2428 m-es csúcsára. A jellegzetesen piramis alakú hegy északi oldala hatalmas fallal zuhan alá, így figyelmesen kövessük a kitaposott ösvényt, amelyen a S jelzés navigál. Egyből a nyereg felett sziklás felszökéseken vezet keresztül az ösvény, pár vaskapocs és lánc segít leküzdeni a meredek sziklabevágást. Épp a gerinc vonalán haladunk, néhol balról vagy jobbról kerülve a gránitélt.

Pár száz méter után kiszélesedik a csúcslejtő, és az út is jobbra, az északi letöréstől eltávolodva folytatódik a kényelmesebb délnyugati oldalon. Felfelé kapaszkodva a törmeléklejtő egyre keskenyebb lesz, végül egészen beszűkül, és eléri a sziklás csúcsot. Kinyílik körülöttünk a tér, fentről a hegység egyik legimpozánsabb panorámája nyílik.

A legmeghatározóbb látvány a hegység eddig takarásban levő keleti oldala: szinte elrugaszkodik tekintetünk, ahogy talpunknál a 400 méterrel alattunk lévő Nagy-Tarpataki-völgy tágas medencéjébe szakad a gránitcsúcs. Számos tavat is látni, de a legfeltűnőbb a keleti láthatárt kitöltő, csipkézett ormok sora a Jég-völgyi- és Lomnici-csúccsal koronázva. Balra tőlük a jellegzetesen piramis alakú, sávozottan mészkősziklás Bélai-Tátra különül el a Magas-Tátra gránittömegétől. Jobbra fordulva, a főgerincről lefűződve a Bibircs és a Nagyszalóki-csúcs alkot külön csúcscsoportot. Ellenkező irányban a Gerlachfalvi-csúcs irdatlan tömege uralja a Felkai-völgyet, és jól látszik a csúcskereszt alatti bemetszés, ami jellegzetesen töri meg a tarajosan boltozódó csúcsívet.

A visszavezető út ugyanazt a nyomvonalat követi, mint amin feljöttünk, de vigyázzunk a törmeléklejtőn, és különösen a havas foltokon (ha vannak)! A hágóhoz közeli sziklás felszökéseknél a legkönnyebb eltéveszteni az utat, így ha elbizonytalanodunk, inkább forduljunk vissza, és keressük meg a jelzett ösvényt. Egy eltévedés itt komoly következményekkel járhat.

A Lengyel-nyeregből a Z jelzésen folytatjuk utunkat. Rövid, láncos szakasz vezet le az alant húzódó törmeléklejtőre, ahonnan már jól kiépített ösvény kanyarog lefelé egészen Tátraszéplakig (Tatranská Polianka). Balról kerüljük az elkeskenyedő végű Felkai-Hosszú-tavat (Dlhé pleso velické), majd a Gerlachfalvi-csúcs törmeléklejtőjén ereszkedünk lendületesen. Szembekerülünk a Gránát-tornyokkal (Granátová stena), a Felkai-völgy felett „függő”, több száz méteres gránitfalakkal. E tekintélyes méretű felszökések kedvelt sziklamászó-célpontok, a zord falak drámai hangulatot teremtenek a völgyben.

A gránitlapokkal kirakott ösvény lapos területre érkezik, előttünk a Tátra egyik legszebb, vadvirágos rétje, a Virágoskert (Kvetnica) terül. Egykor sekély tó lehetett itt, ma havasi virágokban gazdag élőhely. Egy kicsi, időszakos tavat láthatunk a rét szélén, ahova a legnagyobb vízfolyás érkezik a Gerlachfalvi-csúcs keleti oldaláról, a Karcsmar-folyosóból, a csúcsra tartó, egyik klasszikus téli útvonalról. A Virágoskert túlvégén hirtelen leszakad a völgy, alattunk kibontakozik a Felkai-völgy folytatása, a Felkai-tó (Velické pleso) és a partján álló Sziléziai-ház (Horský hotel Sliezsky dom) tömbje. A meredek tófalon 200 métert ereszkedve, nagy ívben érkezünk a Felkai-tó partjára, túloldalán lehetőségünk van a hegyi hotelbe térve pihenni, enni, inni vagy akár megszállni. (Bent külön turistarészleg is működik.)

A Sziléziai-házat a Hunfalvy-menedékkunyhó helyettesítésére építette 1895-ben az MKE névadó Sziléziai szakosztálya. A házat népszerűsége miatt tovább is bővítettek, azonban 1962. november 30-án leégett. Végül 1968-ra készült el a ma is látható betonépület, az újjáépített Sziléziai-ház azonban hegyi szállóként szélesebb köröknek nyitott pihenési lehetőséget. Az épület 2010-ben komplett felújításon esett át, külsejét nagyrészt fával borították, belül modernizálták.

A ház után a Z jelzésen maradva lassan visszaérünk az erdőbe, eleinte még törpefenyvesek, luc- és cirbolyafenyő csoportok között vág át az ösvény, mígnem a Felkai-patak (Velický potok) bemetsz az alattunk domborodó végmorénadomb puha üledékébe.  Az erdő néhol siralmasan megkopaszodott, épp úgy ahogy a Poduplaszki-völgy felső részén láttuk. Lejjebb, ahol a 2004-es orkán megtépázta az erdőt, már vegyes faállományú, ifjú erdő bokrai szegélyezik utunkat. Az egykori öreg fenyvesnek pár lábon maradt képviselőjét láthatjuk, így helyenként a katasztrófa idején lombkorona nélküli, lombhullató vörösfenyők tekintélyes törzse mellett haladunk el. Végül feltűnik a szanatórium épülete és a pár szállóból, hétvégi házból álló üdülőtelep. Itt érjük el hosszú vándorlásunk végét, a település alsó részét keresztező vasútvonal állomását.