Kilátások a zergék ösvényéről a Magas-Tátra északi őrbástyáján

Itiner 

• A Fehér-tavi-csúcsra (Jahňací štít) a S jelzés vezet fel a Zöld-tavi menedékháztól (Chata pri Zelenom plese), és ezen is ereszkedünk vissza. 

A túra részletes leírása 

A Zöld-tó alpesi hangulatú katlanjában

A Zöld-tavi menedékház (Chata pri Zelenom plese) drámai helyszínen emelt épületétől indulunk, az északon felettünk magasodó, sűrű törpefenyvessel takart lejtőn. A kiváló érzékkel megválasztott ponton álló menedék 1897-től üzemel, bár egy évtizeddel korábban már volt a tóparton menedékkunyhó, ami azonban többször megrongálódott és le is égett. Az elődje hibáiból okulva kőből felépített turistaházat a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) védnöke, Frigyes főherceg tiszteletére eredetileg Frigyes-menedékháznak nevezték, de később a tóról, illetve a 2. világháború utáni államosítás után Albert Brnčal szlovák hegymászóoktatóról nevezték el. (Róla kapta szlovák becenevét (Brnčalka) is.) A rendszerváltás után tértek vissza a két világháború közötti Zöld-tavi menedékház (Chata pri Zelenom plese) elnevezéshez, és az épület jelenleg egész évben szálláslehetőséget biztosít 56 ággyal a szobákban és 30 matraccal a tetőtérben, így kényelmes és rendkívül hangulatos éjszakázás után indulhatunk a környező csúcsok megmászására. A ház népszerűségére való tekintettel jóval előre kell szállást foglalnunk, hogy biztosan kapjunk helyet. Ha másért nem, legalább egy frissítőre, levesre, gőzgombócra érdemes betérni, és a védett, panorámás ebédlőből megcsodálni a szemközti, monumentális sziklavilágot.

A ház mögött kerülő, S jelzéssel ellátott ösvényen hamar a tettek mezejére lépük, azaz a meredek hegyoldalon rögtön kezdetét veszi a szintemelkedés. Monotonon tapossuk a csikorgó, morzsalékos gránitköveket, melyek lépcsőzetesen egymásra halmozva, gyökerekkel összefogva vezetnek egyre magasabbra. Már az első 100 méter szintemelkedés közben is megtapasztalunk pár függőlegesnek tűnő felszökést, amiken azonban mindig adódik támasz, lépés, kapaszkodó, akár a sziklafelszín sarkos törései, vagy a környező törpefenyők gallyai, törzsei segítenek leküzdeni az elsőre lehetetlennek tűnő próbatételt. A meredek tófal felkészít a nagyobb magasságokban tapasztalható helyzetekre, így már itt, a ház fölött felmérhetjük erőnlétünket, képességeinket, az adott időjárási- és terepviszonyokra adott reakciónkat, hogy a későbbiekben rutinból orvosolhassuk problémáinkat.

Érdemes néha pár lélegzetvétel, de akár néhány perc erejéig megszakítani a monoton taposást, és körbenézni környezetünkben. A látványt uralja a szemközt egyre teljesebben kibontakozó Wéber-csúcs (Malý Kežmarský štít) fala és a Késmárki-csúcs (Kežmarský štít) északi letörése, amely kisebb megszakításokkal közel 1000 méteres gránitfalat alkotLegendás sziklamászóutak vezetnek ezen a monumentális, napot szinte soha nem látott falrendszeren, és a lehetetlennek tűnő kihívás leküzdésén hegymászónemzedékek nőttek fel. A letörés közepén húzódik keresztül a Német-létra, az a függőleges falakat megtörő párkányrendszer, ami a Lomnici-csúcs északi oldalába vezet, és a 19. században szepesi bányászok járták réztartalmú telérek kitermelése végett.

Az eddig közel kétszáz méter szintet szerpentinnel áthidaló ösvény folyamatosan balra tartva vezet be a Vörös-tó (Červené pleso) völgyébe, ahol a gránittömbök között, a jég formálta teknőben valóban kis tavat találunk. Itt szusszanásnyi pihenőt tarthatunk a folyamatos kaptató után. A tóból kifolyó víz szinte egyből a hatalmas kövek közé szivárog, a vízfolyás a felszín alatt szalad tovább a Zöld-tó felé. Innen tárul elénk először a Fehér-tavi-csúcs tömege, és innen tudjuk végigpásztázni a gerincre felvezető utat. Viszont az eddig folyamatosan mögöttünk terpeszkedő Késmárki-csúcs (Kežmarský štít) innentől elbújik a Karbunkulus-torony (Jastrabia veža) mögött, így a Zöld-tó katlanjába zubogó megannyi vízfolyás hangjával együtt elmarad a tágas alpesi látvány. 

Harántolás kőmezőkön és hófoltokon a Vörös-tó völgyében

Innentől a sokkal szűkebb Vörös-tavi-völgyben (Červená dolinka), a Zerge-csúcs (Kozí šťít) lábánál haladunk füves foltokkal tarkított törmelékhalmok között. Szemközt értelmezhető közelségbe kerülnek a gránitfalak, rajtuk jó időben már kivehető méretű sziklamászókat is láthatunk. A Fehér-tavi-csúcsot (Jahňací štít) eredetileg Fecske-hegynek (Schwalbenberg) nevezték, mivel a sziklás környezetben sok hajnalmadár (szlovákul hegyi fecske) él. Később hívták Zerge-csúcsnak, ami idővel átragadt a délkelet felé kiágazó hegygerincé legmagasabbra kiemelkedő csúcsára, de a jelenlegi szlovák névből magyarosított Bárány-csúcs is szerepelt a listán.

Nagy ívben kerülünk meg egy füves oldalgerincet, amin túl gyakran az előző télről megmaradt, jegesedett hófoltokon kell átvágnunk. Egyébként innentől már szinte csak kőhalmok között lépegetünk. A vegyes méretű tömbök a legutolsó eljegesedés idejéről maradtak hátra, hiszen közel tíz ezer évvel ezelőtt olvadtak ki az itt húzódott gleccserből. Szembetűnő a sziklafalak alatt elterpeszkedő, tál alakú mélyedés, ahol a hó összegyűlve jéggé tömörödött, és elkezdte hosszú, mozgalmas, a hegység völgyeit mélyítő útját.

Nagy ívben kanyarodunk a szemközt legmagasabbra nyújtózó, sziklás csúcs irányába, a törmeléklejtő felső peremén azonban az ösvény élesen visszafordul balra, a füves-köves lejtőre. A gránitlépcsők meredek felszökéssé formálódnak,  és az ösvény alig 100 méter hosszú, de a legnagyobb izgalmakat tartogató szakaszán láncok segítenek át. A tereplépcső tetején érjük el a Káró-tavi-átjárót (Kolový priechod), ahol a legmélyebbre ereszkedik a gerinc. Ezen a ponton rögtön át is fordul az ösvény a túlsó, északi oldalra, ahonnan már igazi csipkézett gránitsziklavilágban folytatjuk.

Ez az első alkalom, hogy valóban körbetekinthetünk a környező tájon, amely itt észak felé drámaian kitárul. Tekintetünkkel a lengyel-szlovák határvidéket pásztázhatjuk a Bélai-Tátra legnyugatibb csúcsaitól a Magas-Tátra északi oldalgerincein át, a Zakopane körüli dombokig. Mélyen alattunk indul a Karó-tavi-völgy (Kolová dolina), ami a Hátsó Rézaknák völgyével (Zadné Meďodoly) egyesülve a Jávor-völgybe (Javorová dolina) fut, széles folyosót nyitva a Magas- és a Bélai-Tátra, a gránit- és a mészkőhegyek között. 

Csúcstámadás és diadalittas visszavonulás

Innentől szinte végig sziklalépcsőkön kapaszkodunk a csúcsig, de az ösvény vonalvezetése trükkös, ezért oda kell figyelni.  Az utat többnyire kirajzolják a kopottabb sziklák és a kitaposott fűcsomóka, néhol pedig a jelzések navigálnak többnyire a gerincen, máshol pár méterrel alatta, a védett és tagoltabb északi oldalon. Előbb egy sziklabordán mászunk át, ami után kissé alászállva folytatjuk az oldalazást immár a gerinctől messzebb, majd egy újabb gránitbordán túljutva mélyebbre ereszkedünk egy bevágásba, ami már közvetlenül a csúcsra vezet. Némi szerpentinezést kell csak letudnunk az utolsó, közel száz méteres emelkedőn, mire teljes körpanoráma koronázza fáradozásainkat.

Fölérve cseréljünk pólót, vagy/és öltsünk melegebb felsőruházatot, hogy a hőmérsékletkülönbség és leginkább az élénk szél mellett is zavartalanul élvezhessük a kilátást, a felemelő csúcsélményt. Északra és keletre tekintve láthatjuk az immár alattunk húzódó Bélai-Tátra teljes gerincét, fehér sziklahullámoktól tarajos csúcsait. Mindkét oldalon mélyen belátunk a Magas- és a Bélai-Tátra között húzódó völgyrendszerbe, és közel végig követhetjük a csúcsra megtett utunk nyomvonalát. A legmeghatározóbb látvány azonban a főként délies irányban kirajzolódó, megdöbbentően csipkézett és zord sziklakompozíció, amit a Magas-Tátra 2500 méter fölé kapaszkodó csúcsai alkotnak. Keletről pásztázva jellegzetes a Késmárki-csúcs (Kežmarský Štit) gránitpiramisa, amitől a sárkányhátszerű Villa-gerinc húzódik a csillagvizsgáló épületében tetőző Lomnici-csúcsig (Lomnický štít). Jobbra tőle a Fecske-torony különül el, ahonnan hosszú, csipkézett gerinccel ereszkedik a vonulat a Téry-horhosig - ezen a 20. század közepén még jelzett turistaút vezetett keresztül. Ha szerencsések vagyunk, és elég tiszta az idő, a környező csúcsokon kívül látszik még a Magas-Tátra nyugat felé ívelő folytatása, amiből látványosan emelkedik ki a Tátra-csúcs (Vysoká), mielőtt észak felé ereszkedve megszelídül a lengyel folytatásban. A Tátra körül pedig számos erdős hegység és medencerendszer alkotja a Kárpátok végtelenbe nyújtózó vonulatát.

A Fehér-tavi-csúcs első feljegyzett megmászása 1793 nyarán történt, egy angol utazó, Robert Townson a Grosser Hans nevű zergevadásszal együtt ért a hegy tetejére. Ennek ellenére hamarabb is járhattak itt helyi pásztorok, bányászok, kincskeresők. Az első téli megmászás azonban szinte biztosan magyar hegymászók érdeme, ugyanis 1911. december 3-án Hefty Gyula Andor és Rokfalusy Lajos hódította meg a hóba burkolózott orom tetejét.

A visszaút pontosan megegyezik a felfelé vezetővel, viszont arra nagyon figyeljünk oda, hogy a gerinc mentén ereszkedve ne szaladjunk túl a Karó-tavi-átjárón, amit egy szalagokkal jelzett fakaró is mutat. A hegymászó etika szerint a láncos szakaszokon és az ösvényen is engedjük el a felfelé haladókat, akiknek sokkal nagyobb erőbefektetés a kapaszkodás, mint számunkra az ereszkedés. A láncoknál érdemes szembefordulni a sziklafelülettel, és hátrafelé araszolva ereszkedni, míg a meredekebb ösvényen mindig támaszkodjunk és kapaszkodjunk a kezünkkel is.