Láncra vert sziklavilág – át a Vörös-torony-hágón

Itiner

• Tarajkáról (Hrebienok) a Z jelzést követjük a Bilík-menedékház (Bilíková chata) érintésével a patakhoz közeli elágazáshoz (Rázcestie nad Dlhým vodopádom).
• Az elágazástól rövid kitérőt teszünk lefelé a S jelzésen a Hosszú-vízeséshez (Dlhý vodopád), majd visszakapaszkodunk az elágazásba.
• A Z jelzést követjük a Tarpataki-vízesések melletti elágazásig (Vodopády Studeného potoka).
• Az elágazásból egyenesen tartunk a K jelzéssel a Rainer-kunyhó (Rainerova útulňa) mögötti elágazásig (Rázcestie nad Rainerovou chatou).
• Ebből az elágazásból a P jelzésen kapaszkodunk fel a Zamkovszky-menedékházhoz (Zamkovského chata).
• A menedékháztól a Z jelzést követjük a Kis-Tarpataki-völgyben (Malá Studená dolina) a Téry-menedékházig (Téryho chata).
• A Téry-menedékháztól a S jelzéssel tartunk a Vörös-torony-hágón (Priečne sedlo) át a Hosszú-tavi-menedékházig (Zbojnícka chata).
• A Hosszú-tavi-menedékháztól (Zbojnícka chata) a K jelzésen ereszkedünk le a Rainer-kunyhó melletti elágazásig (Rázcestie nad Rainerovou chatou).
• Az elágazásból jobbra tartunk a P jelzéssel Tarajkáig (Hrebienok).

A túra részletes leírása

Zuhatagfüzér az ormok alatt

A túrát a siklóvasút hegyállomásáról kilépve, Tarajkáról (Hrebienok) indítjuk a Z jelzésen. A széles útról a Lomnici-csúcs oldalára nyílik szó szerint festői kilátás, hiszen éppen ezt a tájszeletet festette meg Csontváry Kosztka Tivadar is. Néhány kanyar után elérjük a Bilík-menedékházat (Bilíková chata), amely a 19. század végi Tarpatakfüred közelében épült, miután az 1927-ben leégett. A hajdani Rózsamenház helyén az 1930-as években emelték a hosszúkás (és a tátraszéplaki főorvos által épített, róla elnevezett) Guhr-menedékházat, ami a II. világháború után Pavol Bilík síversenyző és partizán nevét kapta meg. A romantikus fekvésű, faburkolatú épület ma inkább a turistaházaknál eggyel magasabb szolgáltatási színvonalat képviselő hegyi hotel (horský hotel) kategóriába sorolható, és étkezési lehetőséget is nyújt. Az ösvény a ház mögött összeszűkül, és köves terepen kanyarogva vezet egyre lejjebb, a mélyben zúgó Tar-patak (Studený potok) mellé.

Egy elágazásból jobbra, a S jelzésen teszünk rövid kitérőt a Hosszú-vízeséshez (Dlhý vodopád), amely a Magas-Tátra leghosszabb zuhatagrendszerének alsó tagja, és egy lánccal védett sziklapadról csodálható meg. Visszatérve az elágazásba, ezúttal egyenesen követjük a Z jelzést egy kisebb erdőfolton keresztül, hogy a túloldalán megpillanthassuk a Nagy- vagy Középső-vízesés (Veľký vodopád) 13 méteres, széttöredezett sziklalépcsőjét. Innen a K jelzés vezet enyhén fölfelé tartva a Kis-vízesés (Malý vodopád) gránitcsúszdájához, ahonnan a Rainer-kunyhó (Rainerova útulňa) takaros és általában nyüzsgő kőépületéhez kanyarodunk. Az elpusztult erdőfolt közepén álló házikó ma egyszerű büféként működik, benne pedig gazdag tárgyi gyűjtemény mutatja be a tátrai teherhordás és mászás történetét. A ház nagy idők tanúja, hiszen a Magas-Tátra déli oldalának első menedékháza volt: Rainer János György, Tátrafüred akkori bérlője építtette 1865-ben. Közel húsz évvel később mellette emelték a Zerge Szállót (Chata Kamzík), ettől fogva a kunyhó ennek raktáraként működött. (A turistaházat 1980-ban rossz állapota miatt elbontották.)

A K jelzés métereken belül csatlakozik a Tarpataki-völgy két felső ágába tartó, éppen itt elágazó turistaúthoz. Balról fogunk megérkezni a nap végén, most pedig jobbra tartunk a P jelzéssel, hídon keresztezve a patakot. A Gánt (Zadný Oštep) tövében kaptatva a Felső-turistaút, a Tatranská Magistrála ösvényén járunk, amelyet az 1930-as években alakítottak ki korábbi csapások felújításával, illetve összekötésével. Az utat fedő, rendezett kőtömböket kézi és mechanikus erővel forgatták a helyükre, hogy az ösvény időtállóan dacolhasson az elemekkel. Egy hídról láthatjuk, ahogy a Kis-Tar-patak (Malý Studený potok) a sziklaereszéhez alkalmazkodva ferdén aláhulló Óriás-vízesés (Obrovský vodopád) 20 méteres lépcsőjében zubog alá. Nem sokkal följebb fordulunk rá a Kis-Tarpataki-völgyre (Malá Studená dolina), és nagyjából szintet tartó sétányon, hatalmas gránitsziklákat mellőzve vesszük célba a hegység magasabb régióját. És ezzel megérkezik a kilátás is, mélyen belátunk a fenséges, szabdalt sziklafal alatt szétnyíló Nagy-Tarpataki-völgybe (Veľká Studená dolina). Két gleccser találkozásának szintjében járunk, hiszen a Nagy-Tarpataki-völgy hosszabb és erőteljesebb jégára az utolsó jégkorszak során mélyebbre vájt, míg a Kis-Tarpataki-völgy gleccsere e ponton csatlakozott hozzá. A fővölgyet (szemközt) és függővölgyét (ebbe tartunk) tehát vastag jégfolyam véste és tágította, a Nagy-Tarpataki-völgyben a mozgó jég vastagsága fénykorában a 200 métert is meghaladhatta - tetejének vonalát a völgyoldal függőleges sziklafelületei rajzolják ki.

A Magas-Tátra egyik legszebb völgyében

Egy fenyvesfolt tisztásán, festői díszletek előterében áll a kellemes megjelenésű Zamkovszky-menedékház (Zamkovského chata). A kívül-belül hangulatos, faburkolatú épület küllemével és erdős környezetével egyedi a szlovák oldalon. 1943-ban építette Zamkovszky István hegyivezető és hegymászó, aki korábban a Téry-menedékház teherhordója, majd társbérlője volt. Bár a szocializmus sötét évtizedeiben a névadót kiköltöztették a házból, de még a Magas-Tátrából is száműzték, a rendszerváltás idejében Zamkovszky leszármazottai visszakapták tulajdonukat, ami máig is az övék, és más szlovákiai menedékházakhoz hasonlóan bérlői rendszerben működik a gondnok kezei között (aki 1996 óta irányítja a csapatot). A konyhán a Tátrában megszokott ételeket készítik, de mivel hosszú út áll még előttünk, nem érdemes elidőzni.

A Z jelzésre váltva sűrű fenyvesben kanyarodunk a Kis-Tar-patak (Malý Studený potok) mellé, amin röviddel feljebb a turistaházat kiszolgáló mini-vízerőművet láthatunk. Nem sokáig tekergünk a lucosban, a meredek ösvény hamar kiér a sűrű törpefenyvesbe, és a táj is feltárul: a Magas-Tátra déli oldalának egyik legzöldebb, és sokak szerint legszebb völgyében járunk. A gleccservéste, U-alakban szétterülő völgy szegélyén összeolvadt, hatalmas törmelékkúpokat nagyrészt befedte a növényzet, így a kétezer méter fölé tornyosuló, függőleges sziklameredélyek sötét granodioritja alatt zöldell a táj. Szemközt pedig egy hatalmas fal rejti a gleccser „kiindulópontját", a Szepesi-Öt-tó tengerszemek pettyezte katlanját, frontján vízesés szalagja csillan. A drámai sziklalépcső alatt a „lecsorduló" jégár nagyobb erővel gyalulta le a völgyet, azóta pedig a szűk mélyedés alján felhalmozódott kőzettörmelék, valamint a zuhatag tövében lelassuló, tekergőző patak hordaléka némileg feltöltötte, elegyengette a völgytalpat. Így aztán alig emelkedve közelítjük meg a tófalat, amelynek tetején a Téry-menedékház épülete ül. A kényelmes ösvényt a Magyar Turista Egyesület Tátra Osztálya rendezte el, és a turistaház építésekor a szűkebb részeket robbantásokkal tágították a teherhordó lovak kedvéért.

A járdaszerűen elrendezett köveken gyorsan haladhatunk, mígnem a turistaút a 200 m magas tófal elé, a Közép-orom tövében benyúló törmeléklejtőre hág, és komoly meredekséggel kezd emelkedni. Az ösvény a kapitális kőtömbök között is jól kiépített és könnyen járható, a vízesés alatt láncokba is kapaszkodhatunk, ha nagy lenne a vízhozam. A Nagy-kaptatóról (Veľký svah) visszatekintve pazar a kilátás a teljes Kis-Tarpataki-völgyre, végül azonban a sok kanyar kisebb sziklakatlanba terel, ahol újabb szerpentinezés veszi kezdetét a Kis-kaptató (Malý svah) törmelékkúpján. A tófal küszöbén, 2000 m-es magasságba érve a Téry-menedékház (Téryho chata) masszív kőépülete köszönt, no meg a Szepesi-Öt-tó tengerszemei (Päť Spišských plies). Ez a korábbiaknál már jóval kietlenebb világ, hiszen csak zord kőtömeg és szédítő magasságú, fekete ormok töltik ki, illetve veszik körül a katlant. A 2015 m-es magasságon álló Téry-menedékház (Téryho chata) megjelenésében is illeszkedik ebbe a környezetbe robusztus („a völgy gránithúsából kirobbantott sziklatömbökből való") kőfalaival és egyszerű alakjával. Amit egyébként nagyrészt az átadása, 1899 nyara óta őriz, mert néhány apróbb módosításon és hozzáépítésen (pl. a terasz) kívül nem változtattak rajta az eltelt évszázad során.

A ház építését a selmecbányai orvos, a magyar szervezett természetjárás úttörője, Téry Ödön kezdeményezte, de a munkáknak csak valamivel később, a Magyar Turista Egyesület létrejötte után tudtak nekikezdeni. Az építkezést a Budapesti Osztály szervezte, így az épületet eredetileg Budapesti-háznak tervezték nevezni, végül az MTE elnökéről keresztelték el (akarata ellenére). A völgyben vadászati joggal rendelkező bérlő (Szontagh Miklós) ugyan ellenezte a helyszínválasztást, mondván, hogy a turistajelenlét miatt el fognak tűnni a zergék, szerencsére nem tudta érvényre juttatni akaratát. Mivel az építőanyagot a köveken kívül valahogy fel kellett szállítani, a munka emberfeletti teljesítményt kívánt: Majunke Gedeon főépítész terveinek megfelelően egy anyagraktárat létesítettek Tarajkán, egyet (egy munkásszállással egyetemben) pedig a Tüzelőkőnél, amely valahol a Kis-Tarpataki-völgy mai erdőhatárának közelében helyezkedett el. (A tüzelőkövek a turistaházak építése előtt menedéknek használt, áthajló sziklák voltak, amelyek alá be lehetett húzódni - többüket fallal és ajtóval lényegében kunyhóvá alakították.) Utóbbi pontig lovak szállították az építőanyagot, onnan pedig napszámosok cipelték azt tovább. A menedékházat azóta többször felújították, ma 3 szobában 24 főnek nyújt szállást (persze az étkező padlóján is lehet aludni, ha teltház lenne), konyháján pedig érdemes enni egyet, mielőtt továbbindulunk túránk legizgalmasabb szakaszára.

A jégcirkusz páholyában

A ház előtt körbenézve, a tófal leszakadása felett kiszúrhatjuk a hegység (és a Kárpátok) második legmagasabb hegytömbjén a Lomnici-csúcs kilátóteraszát, míg a völgy másik oldalán az elsőként Téry által (1876-ban) megmászott Közép-orom (Prostredný hrot) piramisa magasodik. Az épületet a Lomnici-csúcs felől vizslatva a háttérben húzódó gerincen feltűnik következő célpontunk, a csorba sziklafoggal megszakított bevágásáról felismerhető Vörös-torony-hágó (Priečne sedlo) is. Ahogy a S jelzésen továbbindulunk, a Magas-Tátra legzordabb arca vesz körül: hatalmas, jégformálta sziklapáholy (Öt-tavi-katlan / Kotlina Piatych spišských plies) terül el a szabdalt gerincek alatt, benne öt tengerszem csillog. Ez volt a hajdani gleccser „bölcsője", ahol a jégkorszaki viszonyok között, mintegy százezer éven keresztül több hó gyűlt fel, mint amennyi elolvadt. A fokozatosan csonthóvá alakuló hótakaró egyre vastagabbra nőtt, és a képződő gleccserjégből hatalmas, lassan mozgó jégár indult a tófalon átbukva végig a völgyön, kiszélesítve azt. A felső katlant, avagy a cirkuszvölgyet főleg a jég okozta aprózódás tágította, alját viszont a jégtakaró gyalulta enyhén hullámzóvá. A túlmélyített pontokon alakultak ki a tengerszemek, miután hozzávetőleg 8-10000 éve, az utolsó eljegesedés végén a gleccser elolvadt.

A turistaút meredeken vezet a katlan falára, egy magasabb tereplépcsőn láncok segítenek át. Rálátunk a menedékház tetejére, majd egy éles jobbkanyar közben először farkasszemet nézünk a Közép-orom tekintélyes meredélyével, aztán hatalmas, fagyaprózta kőtengeren kanyarodunk be a szomszédos, kisebb völgyfőbe. A kietlen törmeléklejtőn az ösvény jól járható, de némi figyelmet igényel, balra pedig már igazán közelinek tűnik a hágó - a falon kiszúrhatjuk a felfelé araszoló túrázókat is. A völgy végét szerpentinnel ostromló turistaút a Kis-Nyereg-hágóba (Sedielko) tart, amely alatt a Kék-tó (Modré pleso), a hegység legmagasabban (2157 m-en) fekvő, állandó tava fekszik. Rá azonban nem látunk, mert a S jelzésen maradva visszafordulunk a túlsó törmelékpalástra, amin fáradságos kaptatással, helyenként lényegében lépcsővé formált ösvényen kerülünk a Vörös-torony-hágó (Priečne sedlo) alá.

Egyszersmind kibukkan a törmeléklejtő alól a nyers sziklafal, amelyen vasláncok csüngenek. Párhuzamosan fut a láncos úttal a Magas-Tátra 2021-ben átadott, első via ferratája (ez egy irányban, innen fölfelé járható, és nem kötelező hozzá a ferrataszett). Láncból is több lóg egymás mellett, hagyományosan a bal oldaliak a lefelé, a jobb kézre esők a felfelé igyekvő túrázókat szolgálják (ugyanis a hágó mindkét irányban meghódítható). A turistaút viszonylag tagolt, ferde sziklafalon vezet, ennélfogva gyakorlott túrázóknak a lépések könnyűek, a kitettség pedig még enyhe tériszonnyal is elviselhető. Egy köves vályú oldalában kapaszkodunk fölfelé, a láncok segítenek lendületesebben mozogni, és biztos, ugyanakkor rugalmasságuk révén „személyre szabható" fogódzót nyújtanak a falmászás közben. Egy ponton az elsimuló falba vert létrafogakon kell felmászni, de több helyen töredezett párkányok nyújtanak pihenési lehetőséget útközben. Közben érdemes vissza-visszapillantani: pazar a kilátás a Lomnici-csúcs alatti, kővel bélelt katlanra. A Kis-Majunke-torony (Priečna vežička) sziklafoga mellett érünk fel a szinte pengeélesre vékonyodott gerincre, a hágóba. A túra hosszánál fogva a napnak erre az időszakára a Nagy-Tarpataki-völgybe (Veľká Studená dolina) már jó eséllyel felkúsztak a felhők, eltakarva a közeli ormokat. A 2352 m magas Vörös-torony-hágót emberemlékezet óta használták zergevadászok (jelenlétükre utal az alant húzódó Vadász-lejtő / Strelecké polia elnevezése is), de a túrázók is viszonylag korán, 1846-ban átjutottak rajta, míg vasláncokkal először 1934-ben szerelték fel.

Zergelesen a kőtenger sziklahullámain

Ha szerencsénk van, és tiszta a kilátás, még a Téry-menedékház körüli katlanoknál is kietlenebb terepet pásztázhatunk végig. Szemközt hatalmas, komor és élesen szabdalt sziklagerinc húzódik, alatta éppen a mélybe hajlik a völgy, felső lépcsőjén pedig alig bukkan ki némi zöld a sziklatörmelék alól. A turistaút e ponton egyesül a ferratával, de balra, a morzsalékos árokban is ereszkedhetünk (láncokba kapaszkodva). Miután lemásztunk a vaskapcsokon, érdemes a ferratát választani, ennek drótja és remekül elhelyezett fémfokai viszonylag kényelmes utat biztosítanak a kellemetlen terepen. Igaz, ez a meredekebb opció, de legalább kevésbé botladozós. Miután leküzdöttük magunkat a rövid, biztosított szakaszon, hosszan keresztezzük a Nagy-Tarpataki-völgy peremi törmelékpalástját, amelyről a völgy, ha lehet, csak még kopárabb képét mutatja. A kőtenger sziklahullámain bucskázó ösvény fárasztó kanyargással kalauzol a Metélőhagymás-tó (Sivé pleso) partjára - a hágótól idáig mormotát és zergét is jó eséllyel láthatunk, ez a zord terep elsősorban az ő élőhelyük.

Egyre több helyen bukkannak ki a havasi gyepek a sziklaszőnyeg alól, és kisebb-nagyobb tengerszemeket is érintünk. Az összes tátrai völgy közül itt található közülük a legtöbb (20-nál több), méretüket tekintve viszont általában picik és sekélyek. A felgyülemlett jégtakaró által hepehupássá vésett terep halmain áthágva, kiadós menetelés végén érkezünk meg a Hosszú-tavi-menedékházhoz (Zbojnícka chata), amely a völgyfő zord viszonyaihoz igazodva egy puritán, környezetébe illeszkedő, lapos kis épület. Odabent étkező és gyorsan pörgő, a megszokott ételeket és italokat kínáló konyha nyújt felfrissülési lehetőséget, és a ház szobájában 16, tetőtéri matracszállásán 20 főnek nyújt éjszakázási lehetőséget egész évben (persze itt is lehet az étkezőben aludni teltház esetén). A szlovák név tükörfordítása szerint Rabló-házként is ismert, de a zerge- és orvvadászokon kívül mások nem vetődtek erre, az elnevezés eredete pedig tisztázatlan (származhat az épület barátságtalan téli viszonyait megragadó egykori gondnoktól, de a közeli tengerszemek nevéből is). A története 1907-ig nyúlik vissza, amikor egy kis vadászkunyhó épült itt, ami 1910-től a túrázók előtt is megnyílt, majd 1924-ben a legnagyobb csehszlovák turista egyesület (KČST) alakította klasszikus turistaházzá (kibővítve az épületet). Azóta persze többször felújították, 1998-ban pedig leégett, a következő év végére azonban újjáépült. (Ebből a tátrai teherhordóverseny, a Sherpa Rally is részt vállalt, ugyanis a versenyzők abban az évben építőanyagokat cipeltek a helyszínre.)

A víz útján az erdők közé

A háztól a K jelzés mutatja az utat lefelé. Az első kanyarokban gyakorta látni a sziklahavasok szelíd lakóit, a zergéket. A hegységben már az utolsó jégkorszak óta jelen vannak, és a Tátravidék elszigeltsége miatt az állomány külön alfajjá (tátrai zerge) fejlődött. Létszámuk (amelyet évente kétszer számolnak meg) napjainkban stabilan valamivel 1000 fölött alakul, ami komoly természetvédelmi sikertörténet, hiszen a 2000-es évek elején mindössze 160 egyed szökellt a nemzeti parkban. Ekkoriban kezdték téli etetésüket, de a magashegyi turistautak lezárása, a téli zárlat is fontos tényező: ez a párzási időszakban kezdődik, amikor a nőstények csak rövid ideig állnak készen a hímek közeledésére, és az utódok megszületése után ér véget, hiszen a májusban érkező, mozgást tanuló kölykök az első hetekben könnyen szenvedhetnek balesetet. A kritikusan veszélyeztetett faj mindkét időszakban rendkívül zavarérzékeny, ezért fontos tőlük távol tartani a túrázókat - ám legyünk rá tekintettel, hogy a hirtelen mozdulatokra mindig ijedten reagálnak. Csapatokban mozgó növényevők, kifejlett példányaikra elsősorban a hiúzok és a farkasok, kicsinyeikre még a ragadozó madarak is veszélyt jelentenek.

A turistaút elvezet a piciny Hosszú-tó (Dljé pleso) mellett, felvillantva a tengerszemek végzetét: a kőzettörmelék viszonylag gyorsan feltölti ezeket a tavakat, amik ezért földtörténeti értelemben rövid életűnek számítanak. Sziklás terepen, kis zúgó mellett, majd törpefenyők közé érve küzdjük le az első nagyobb tereplépcsőt. Egy újabb „agg" tengerszem mellett balra fordul az ösvény, és meredeken ereszkedik le a Nagy-Tar-patak (Veľký Studený potok) mellé. Itt már zöld takaró borítja a tájat, szemközt pedig a Közép-orom hatalmas meredélye tör a növényzet fölé. Hídon kelünk át, és fárasztó, köves (téli körülmények idejére röviden lánccal is biztosított) csapáson baktatunk le a törpefenyvessel borított törmeléklejtők közé, ahol a völgy talpa is fokozatosan ellaposodik. Újabb patakkeresztezést követően még egy utolsó kis szerpentin vár ránk, majd elérjük az erdőzónát, és vadregényes fenyvesen vágunk keresztül. Ez azonban nem tart sokáig, hiszen a völgy torkolatában hatalmas területen pusztított a 2004. évi szélvihar, letarolva a fenyvest, a megmaradt fákat pedig az elszaporodott szú támadta meg. A száraz csonkok között már cseperedik a következő generáció, viszont amíg nem nő fel, addig még egyszer végigmustrálhatjuk a két Tarpataki-völgy egyesülését. A reggel érintett elágazáshoz érkezve jobbra, a P jelzésen fejezzük be a túrát. Akadálymentesített sétányon, a Nagyszalóki-csúcs oldalának letörését átszelve, szintben baktatva jutunk vissza Tarajkára, a sikló felső állomására.