Tókör Farkasgyepű környékén

Itiner

• Farkasgyepűről a K◼ jelzésen indulunk el keleti irányba (a falu közelebbi széle felé).
• A K◼ jelzést kell követni egészen Németbányán át az Országos Kéktúra útvonalának csatlakozásáig.
• Németbánya túloldalán jobbra fordulunk a K jelzésre, amit a Szénpajta tisztásáig követünk.
• A Szénpajtától jobbra követjük a P+ jelzést a Pisztrángos-tóig.
• A Pisztrángos-tótól a Z● jelzés mutatja az utat a Farkasgyepűre vezető műútig.
• Túránk végpontjára a Z+ jelzés kísér vissza.

A túráról részletesen

Farkasok földjén

A túrát éppen a különös templom közeléből indítjuk: a masszív hatást keltő épület egyaránt hordoz gótikus és román stílusjegyeket, hasonlít katedrálisra és szimpla vidéki parókiára is. Farkasgyepű eredetileg kedvelt vadászterület volt (Mátyás király például előszeretettel hajtotta itt a helybéli vadakat). A hatalmas bakonyi rengeteg (Bakonyerdő, Bakonyer Wald) vadvilága jelentősen különbözött a maitól, nagy számban lakták például farkasok (igaz, a „nádi farkas", avagy aranysakál mára visszatért a területre), őket tüskés árok vagy sövény, a gyepű tartotta távol az emberek javaitól (innen a név). A kezdetekben (18. század) csárda, majd üvegfúvó üzem épülésével indult a falu története, melyet német telepesek népesítettek be. Központjában az egykori csárda szerepéhez hasonlóan a Nimród vendéglő „csapolja meg" az átmenő forgalmat, és persze kiváló befejezőpontja bármely környékbeli túrának.

A főút mentén indulunk el a K◼ jelzésen a falu közelebbi vége felé. A bal oldali házak sorát záró épület kerítése mentén vágunk neki az erdőnek - az őrzőkutyák izgatott csaholása közepette. Farkasgyepű a csaknem 400 méteres dombtető közelébe épült, míg a szomszédos Németbánya a völgy aljához tapadt. A turistaút fiataloson, majd szellősebb szálerdőn gázol át. Rövid emelkedés után lejtőn érkezünk meg következő állomásunkra.

Deutschhütten

Németbányát a 18. század közepén alapították, a közeli erdőségeket feldolgozó üveghutát pedig német telepesek működtették. A mértéktelen erdőirtás mindössze néhány évtized alatt az üzem bezárásához vezetett, ami addig évi kétszázezer darab terméket állított elő, melyekre a farkasgyepűi üvegfúvók tevékenysége is támaszkodott. A jégkorszaki szelek által a területen szétteregetett lösztakaró sovány megélhetést adott a földművelő lakosságnak - akiknek nagy része a 20. századi kitelepítések során elhagyta a községet (ezzel szellős beépítettségű falukép született). Még megfigyelhetünk itt néhány régi építésű, jellegzetes német házat. A telepesek eredetileg veranda nélküli, egyajtós épületeket emeltek maguknak - ellenben a magyarokkal, akiknek minden szobája az udvarra nyílt, és ugyanebben az irányban kis tornácuk is volt. A németek lassacskán „rákaptak" a tornácra, melynek oszlopai között alacsony fal húzódott néhány nyílással - az 1957-es turistakalauz ezt egyedisége miatt „bakonyi típusú" háznak nevezi. A természetközeli fekvés ma főként az üdülni vágyókat vonzza a helységbe, amelyen először át kell vágnunk, majd a végénél jobbra kanyarodunk az Országos Kéktúra útvonalára.

A K jelzés a Jáger-rét szélén fut a sekély völgyben, majd a vendégházat elhagyva keresztezi a (részben a) régi kisvasút töltésén épült szállítóutat. Baloldalt széles fakihordó nyom kísér, a turistaösvény azonban a patakpartot követi. Egy tágas, pihenővel felszerelt tisztás, a Szénpajta neve a hegyvidék erdőségeit hasznosító, mára megszűnt szénégetés emlékét őrzi. A térképre tekintve felfedezhetjük az Érclyukak helynevet, mely szintén letűnt korok ipartevékenységére utal: az ország területén elsőként, a 18. században itt folyt bauxitbányászat; a kitermelt nyersanyagot Kislőd vashámorában az úrkúti mangánérccel vegyítve olvasztották meg.

Kísérleti erdő a lankák között

Elhagyjuk az Országos Kéktúra útvonalát, és az iharkúti (mára bezárt) bauxitbánya szállítóútjára lépve jobbra indulunk a P+ jelzésen. Rövid kaptató után, a kanyar előtt jobbra fordulunk, és ösvényen lépünk be a Farkasgyepűi Kísérleti Erdő Természetvédelmi Területre. Az 1920-as években Roth Gyula, nemzetközileg is elismert erdészprofesszor kezdte itt vizsgálni a természetszerű erdőfelújítási módokat, melyek lényege röviden, hogy a fakitermelés nem jár hatalmas tarvágásokkal. Helyette az erdő természetes folyamataihoz hasonlóan csak egyedenként vagy kisebb csoportonként vágnak lékeket, amelyeknek az aljára lejut a fény, ezzel pedig megkezdődhet az új generáció fejlődése. Így - akár egy természetes állapotú rengetegben - különböző korú, méretű (és fajú) fák élnek egymás közvetlen közelében. (Persze ez nem igaz a kísérleti erdő egészére, annak egyes foltjaiban eltérő állományok élnek.) A védett erdőrészletben bőven akadnak 100 évesnél idősebb példányok, és folyamatos az ökoszisztéma megfigyelése is. A Roth Gyula-tanösvény információs táblái segítenek megismerkedni a területen folyó kutatásokkal és persze az élővilággal.

A Pisztrángos-tó

Hangulatos földút vezet az elegyes, többnyire zöld szőnyegű erdőben, végül hirtelen lehajló kanyarban közelítjük meg a Pisztrángos-tó partját. Az öles bükkfák lombfüggönye mögött már látszik a csillanó vízfelszín, melyen a ráhajló ágak falevelei úszkálnak békésen. A tavacskát 1973-ban duzzasztották a Bittván; nevével ellentétben pisztráng nem él benne. Különösen ősszel, a túlpartról nyújt varázslatos látványt, hiszen a dús lombozat színpompáját megduplázza a rezzenéstelen víztükör, mintha csak egy giccses, bazári festményt bámulnánk egy világvégi csárda falán. Persze a valóság sokkal elragadóbb, érdemes lemenni a partig - azonban az összeeszkábált, ingatag stégeken legyünk óvatosak, állapotuk többnyire nem valami bizalomgerjesztő! A turistaút átvezet a gáton; a gyerekeket inkább a laposabb túloldalon engedjük közel a tóhoz, hiszen itt egészen a vízpartig merészkedhetünk. A tó partján 2020-ban felújított erdei bútorgarnitúrán pihenhetünk meg.

Búcsút intve a Pisztrángos-tónak, a P+ jelzés egy széles szállítóúton vezet tovább. Innen nemsokára egy alig észlelhető bevágásnál balra, derékszögben nekiugrik az emelkedőnek a Z● jelzés. Áthágunk egy alacsony háton, később egy árkot keresztezve kikapaszkodunk a Farkasgyepűre vezető erdei útra. Néhány kanyar, és már kint is vagyunk a főúton, melyen jobbfelé a Z+ jeleken érkezhetünk vissza a faluba.

Az eltűnt kisvasút

Részben a ma forgalmas országút mentén 1928-tól kisvasút szállította a fát, illetve a farkasgyepűi szanatórium épületének kőanyagát. Később a vonal a falu fűrészüzemének produktumát cipelte a városlődi vasútállomásra. 1952-ben összekötötték a két meglévő bakonyi kisvasutat, ezzel több mint 36 kilométeres hálózat jött létre. Bár az 1960-as évek elején még személyforgalom indult, az évtized végére érvényesült, új közlekedéspolitikai koncepció a közúti szállítmányozás javára elkezdte felszámolni a vasúti kapacitásokat, ennek részeként 1976-ra a sínek eltűntek a bakonyi tájból.