Az Öreg-Bakony hutái között

Itiner

• Németbányán a K◼ jelzésen gyalogolunk keresztül kelet felé.
• A falut a K jelzésen hagyjuk el keleti irányban.
• Elérve az erdészeti utat jobbra fordulunk a P jelzésre.
• Egy széles réthez érve bal felé teszünk kitérőt a P● jelzésen a közeli Tiszta-víz-forrásig.
• A P jelzésről később jobbra, a P+ jelű turistaútra váltunk, ezen keressük fel Csehbányát.
• Csehbányáról továbbra is a P+ jeleket követjük a Szénpajta pihenőhelyig.
• Németbányára a K jelzésű turistaúton térünk vissza.
• A falu főterére a K◼ jelzésen gyalogolunk be.

A túráról részletesen

Németek a Bakonyerdőben

Németbányát a 18. század közepén alapították, a közeli erdőségeket feldolgozó üveghutát pedig német telepesek működtették. A mértéktelen erdőirtás mindössze néhány évtized alatt az üzem bezárásához vezetett - addig évi kétszázezer darab terméket állítottak elő. A jégkorszaki szelek által a területen szétteregetett lösztakaró sovány megélhetést adott a földművelő lakosságnak - akiknek nagy része a 20. századi kitelepítések során elhagyta Németbányát (ezzel szellős beépítettségű falukép született). Az elzártsággal járó nyugalom karba öltve jár az erdős környezettel, ennek okán ma üdülőfalut hagyunk el, amikor nekikezdünk túránknak a K◼ jelzésen. Még megfigyelhetünk itt néhány régi építésű, jellegzetes német házat. A telepesek eredetileg tornác nélküli, egyajtós épületeket emeltek maguknak - ellentétben a magyarokkal, akiknek minden szobája az udvarra nyílt, és ugyanebben az irányban kis tornácuk is volt. A törökök kiűzése után érkezett németek lassacskán „rákaptak" a tornácra, melynek oszlopai között alacsony fal húzódott néhány nyílással - az 1957-es turistakalauz ezt egyedisége miatt „bakonyi típusú" háznak nevezi.

Tetők alatt

A falut kelet felé szeljük át a K◼ jelzésen. Amikor a házakat felváltja az erdő, egy aszfaltcsík balra, a valamikori Iharkút felé tart. A dolomit üregeiben felgyűlt, később a fedő rétegek által megvédett bauxitkincs feltárása nemcsak Magyarország legjelentősebb dinoszaurusz-lelőhelye, hanem tragikus esemény színtere is. Iharkút falut a bányászat érdekében 1980-ban felszámolták, lakóit erőszakkal kitelepítették. (A bauxitbánya 2002-ben fejezte be működését.)

Az Országos Kéktúra K jelzésén tartjuk a keleti irányt az erdőbe lépve, és menedékes, szép bükkösben enyhén emelkedünk, ahogy a Szállás-tető dolomittestének oldalát kísérjük. Az iharkúti bányához vezető, az egykor erre döngető teherautók méretére szabott utat is keresztezzük, és változatos korú, jó állapotú rengeteget róva hullámzunk. Fölfelé tekintve itt-ott korábban mélyült szárazvölgyek tagolják a szomszédos lejtőt.

A Pénz-lik (kitérő)

Pókhálókat szaggatva, nehezen követhető ösvényen kitérőt tehetünk a föntebb harántoló ösvény egy sziklás pontjára: sötét, félkör alakban hajló hegyperemen bújnak elő a mohos, marcona dolomitsziklák, melyek a hajszabarnai Pénz-lik hasadékbarlangját rejtik. A fokozottan védett, mintegy 120 méter hosszú járat gazdag denevér élőhely, és falait sok helyen cseppkövek fedik. A padlón esős időszakban apró tavak, pocsolyák csillannak, innen származhat a környékbeliek által ráragasztott név. És persze nem a Bakonyban járnánk, ha a néphiedelem nem szólna a barlangban régen rejtőzködő Savanyó Jóska betyárról. A tájékoztató táblával is ellátott helyszínről meredek, csúszós ösvény kanyarog le a lejtő sziklakibúvásait kerülgetve - legyünk óvatosak, az avar kisebb-nagyobb köveket fedhet el szemünk elől! 

Egy kisvasút hűlt helyén

Kisvártatva aszfaltútra lépünk (P jelzés, jobbra) - az Öreg-Bakony peremi rögei között, szerkezeti árokban évszázadok óta átjárást biztosító Szénahordó út ma erdészeti útvonal, az elágazásig tartó részén pedig egykor kisvasút zakatolt. A sínek Városlődöt kötötték össze Franciavágással, a régebbi vonalak összekötéséből 1957-ben létrejött hálózat hossza meghaladta a 35 kilométert. Az 1960-as években megváltozott közlekedéspolitika háttérbe szorította a vasúti közlekedést - az olcsóbbá váló közúti javára -, így fokozatosan a bakonyi pályákat is felszámolták.

Eltűnő fenyvesek

Rövidesen egy Y-elágazás bal ágán tisztásról erdőbe lépünk, és egy méretes fenyvestelepítés hűlt helyére jutunk. A hűvöset kedvelő, nagy csapadékigényű fenyő persze nem őshonos az alacsony bakonyi tájakon, gyors növekedése miatt azonban régebben előszeretettel telepítették letermelt erdőrészek helyére. A klímaváltozás azonban nem kedvez az állományoknak: az egyre hosszabb aszályok, a perzselőbb hőségek, illetve a téli hótakaró hiánya megviseli a fenyőfákat, melyek kiszáradva legyengülnek és elpusztulnak. A beteg erdőben elszaporodó szú, illetve egyéb kártevők terjedésének megakadályozására ezeket az állományokat napjainkban sok helyen letermelik, a haszonszerzési célt is részben kielégítve. Utunk következő kilométerein szép számban akadnak olyan lékek, melyek a kivágott fenyves helyén már az őshonos fajok növekedését szolgálják.

Balról a Pápavár oldalának szálbükköse kísér, de mielőtt igazán bevennénk magunkat a csarnokerdőbe, egy elágazásnál jobbra fordít a P jelzésű turistaút. Kerítést kísérünk, mögötte hatalmas letermelt folt nyit egy kis kilátást, ezért a háttérben felismerhetjük a radarjáról azonosítható Kőris-hegyet, valamint a Nagy-Som-hegy homlokát. Az újabb elágazásban tábla ismerteti a fenyők pusztulásának okait - jobb oldalt még megmaradt egy folt a nedves gyantaillatot árasztó, szélben suhogó fenyvesből, melynek tűlevélszőnyeges-mohos talaján keskeny, de élesen tündöklő sávokban hever a napfény.

Indiánok földjén

Kövesutunk nagyjából szintben kanyarog a sűrű, sok helyen fiatal erdőben, majd tágas rétre ér. A hegység hatalmas rengetegét használó, indián hagyományokat követő felnőtt csoportok, de iskolások is használják időnként a hatalmas kaszálót. Balra széles út fúrja magát a bokrok közé, a P● jelzés mintegy 500 méteres kitérővel különleges forráshoz kalauzol. Keresztezünk egy hosszú, árnyas irtásrétet, melynek levegőjét a környező lejtők és a Fekete-séd vízpárája határozza meg - ennek megfelelően hűvös zugban járunk. Túlfelén átlépünk a patakon: a Séd névvel a Bakonyban és a Balaton-felvidéken találkozhatunk, a helyi elnevezés sebes folyású patakot jelöl. Kisvártatva a Tiszta-víz-forrás fölött állunk. Ne számítsunk foglalásra, a természetes állapotok szerint a víz a földből buzog elő, és méretes forrásmedencében gyűlik össze, kristálytiszta kis tavacska kavarog a lábunk előtt. A megtett ösvényen jutunk vissza a P jelzésre.

A turistaút átkel a patakon - legyünk óvatosak a széles kis vízfolyás partjának közelében, a kavicsosnak látszó mederben egy szemvillanás alatt bokáig süllyedhetünk. A hordalékát kerülgető forráság égerligetének árnyékában többször megküzdünk a sáros gázlókkal és partszakaszokkal, majd balra kiemelkedve hátrahagyjuk a völgyet. Fenyőkkel elegyes erdőben, rövid kis kaptató tetején egy elágazás kínál választási lehetőséget: a jobbra induló P+ jeleket kell követnünk, és aktívan keresnünk, mivel jelenlétük elég gyér, festéket is régen láttak már. A mélyúttá váló erdészeti nyomot balra hagyja el a turistaút, és ágas-bogas, marasztaló méterek következnek. Tágas hátat taposunk, majd széles fakihordó úton fordulunk balra. Ezt rövidesen elhagyjuk, és kiélt, kifosztott erdőrészletben, hatalmas tarvágásokon át közelítjük Csehbányát. Kétszer is átmászunk egy vadvédelmi kerítésen, pontosabban az arra állított létrákon, végül széles legelőn lépjük át a falu határát.

Huta Bohamica

Csehbánya csak a 18. században keletkezett, első hutamestere a közeli Városlődről (pontosabban az akkori Pilléről) hozatta cseh munkásait a „Huta Bohamicába". A következő évtizedekben fehér és zöld palackok, poharak és ablaküvegek kerültek ki a mesterek kezei alól. Az üveggyártás hatalmas faszükséglete miatt a környező erdők rohamos ütemben tűntek el, a huta végül közel negyven év működést követően megszűnt. A lakók nagy része ekkor földművelésbe kezdett, kihasználván a lankás vidék löszös talajának jó termőképességét. Persze a II. világháború utáni lakosságcserék során a csehek nagy számban hazaköltöztek. A község egyre népszerűbb a turisták körében, mivel eldugott helyzete, zöld szomszédsága ideális pihenőhellyé teszi.

Visszatérés

Átkelünk a központon; a templommal szemben világháborús emlékművek állnak. A P+ turistaút a kis horgásztavak medre mellett vág neki az apró, faluval bélelt medence oldalának. A beszédes nevű Ökör-mezőről visszatekinthetünk a háztetők mozaikjára - tulajdonképpen innen tárul fel leglátványosabban Csehbánya szép fekvése. Az erdőszélen áll a Malasics-ház, amely egykor az erdésznek nyújtott menedéket, ma kulcsosházként áll a természetkedvelők rendelkezésére. Egy széles hát túloldalán fontos útcsomópontba érkezünk: a korábban már érintett bauxitszállító úttal találkozunk, melynek elődje, az egykori kisvasút is itt zakatolt valaha. A fedett pihenővel ellátott, tágas tisztásról nekirugaszkodva túránk utolsó szakasza következik, ezúttal az Országos Kéktúra K jelzése lesz a vezetőnk. (A Szénpajta elnevezés alighanem a térség hatalmas erdőiben folyó szénégetés emlékét őrzi, és a tisztás korábbi funkciójára mutat rá. A térképre nézve szemet szúrhat az "érclyukak"  elnevezés is: a 18. században itt folyt bauxitbányászatra utalnak, amelynek során a kitermelt nyersanyagot az úrkúti mangánérccel vegyítve Kislőd vashámorában dolgozták fel. 

A turistaút ösvényre lép, és a patakpartot követi. Sáros időben, illetve kényelmes kedvünkben jobban járunk a lényegesen szélesebb és kevésbé egyenetlen dózernyomon. Egy kereszteződés túloldalán ház áll - innen hosszú, monoton sétával, a sekély völgy alján érkezünk Németbánya szélére. A hosszanti, vizenyős Jáger-rét túlfelén már Németbánya fogad. Bal felé, ismerős úton, a K◼ jelek segítségével fejezzük be kiadós menetelésünket.