Soproni KÉK-frankos

A túra végig a K jelzést követi. A túra 5. ellenőrzőpontjához, a Fehér-barlanghoz a KΩ jelzésen kell kitérőt tenni.

A túra részletes leírása

A túra a római kori gyökerekkel rendelkező Sopronból, a „hűség városából” indul. Ezt a titulust nem csupán az 1921-ben történt sorsdöntő népszavazásának köszönheti, hanem az azt kiharcoló fegyveres ellenállásának is. Kiinduló- és egyben végpontunk a Balfi út mentén található Anger-réti sporttelep, még pontosabban az Anger büfé, ahol parkolni is tudunk. Itt kell feljegyezni az első igazolókódot, majd a nyugatnak való indulás után városnézéssel telnek az első kilométerek. Számtalan kulturális és történelmi emlék csábít az ellenállhatatlan város felfedezésére, de a kék jelzés követése során csak kivonatot kapunk az itt váró élményekből. Aki nem csupán egy könnyű túrára és egy szép jelvényre vágyik, annak több napot kell szánnia a Sopronra, mert bőven akad itt élményt és kikapcsolódást nyújtó program és látnivaló.

A K jelzés a Balfi úton közelíti meg a barokk épületekkel teli belvárost, majd a Pap-réttől a Bem és a Végfordulat utcán kanyarodik fel a történelmi hangulatot árasztó Halász utcára, és a Sas tér után a Bécsi úton vezet tovább. Keresztezve a 84-es főutat kisvártatva a Koronázódombon találjuk magunkat, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk, benne a tornyokkal tűzdelt várossal, és az azt övező Soproni-hegység vonulatával.   

A Koronázódomb

A 248 méter magas Koronázódomb (Königsberg) a Bécsi-domb keleti nyúlványa, amely fontos események színhelye volt a 17. században. Sopron szabad királyi városként ebben az időszakban az aranykorát élte: négy rendi országgyűlést tartottak itt, ami egyet jelentett azzal, hogy Sopron átmenetileg Magyar Királyság „fővárosa”, koronázóvárosa lett. A ferencesek főtéri templomában három ízben tartottak koronázási szertartást, ebből kettőt az aktuális  uralkodó házasságkötése révén trónra kerülő feleségének tartottak.

Az első és egyben utolsó királykoronázásra az 1625. évi országgyűlés végén került sor: III. Ferdinánd fejére az esztergomi érsek, Pázmány Péter tette fel a Szent Koronát. Ezt követően a király lóháton kereste fel a világi ceremónia helyszíneit, köztük a Szélmalom-kapu előtti hegyet, ahol megtette a hagyományos kardvágást a négy égtáj felé, jelezve, hogy az országot bármely irányból érkező veszéllyel szemben kész megvédelmezni. A helyet azóta hívják Koronázódombnak.

A Virágvölgy városrész kertvárosi környezetében haladunk tovább észak felé. Az elnevezés már 1510-ben is felbukkan a soproni iratokban Blumental formában, ekkor a város nyaralóterülete, illetve pihenőhelye volt. Itt áll, közvetlenül a Virágvölgyi út mentén második igazolópontunk, a 18. századi legendás Szent Kereszt-, vagy másik nevén a Remetekápolna, amit Schaffer Gáspár saját földjén, egy régi fafeszület helyén emelt. A kápolnához anno tartozott egy sekrestye is, amiben Skopal Simon remete lakott, és amit később ki is bővített: kis karzatot, előszobát, szobát és kamrát is épített hozzá. A remete később, II. József szerzetesrendeket betiltó rendelete után kénytelen volt feladni magányos életmódját, és világi életet kellett folytatnia. Elsősorban egyházi ruhákat varrt, majd idős korában szegényházba került, és ott is halt meg. A remetelak már régen eltűnt, a kis kápolnát – ami 2001 óta helyi védettséget élvez – viszont napjainkban is ápolják.

Eddigi gyaloglásunk nem sokat mutatott a túra névadó tematikájából, ámbár egyik-másik kertben már láthatunk szőlőtőkéket, s ez már egyértelműen jelzi, hogy nem vagyunk messze a bortermő vidék nedűt adóföldjeitől. Egy darabon még a Csőszház utca kertes házai mentén visz az utunk, majd a dűlő tetejére érve kezd kibontakozni előttünk a napsütötte szőlősorok megkapó látványa, valamint a távolban húzódó – a nem is oly távoli Fertő víztükrét nagyban kitakaró – Fertőmelléki-dombság markáns vonulata. 

Dombháton haladva végül elhagyjuk a telkeket, és egy jobbkanyart követően – balra, a P+ jelzésre térve másfél kilométeres kitérővel kereshetjük fel az Ó-Hubertusz-kilátót – már akácosban lejtünk a dűlő ültetvényei felé. Pár lépést követően panorámás nyílt terepen, Magyarország egyik legrégibb borvidékének szőlősorai mentén élvezhetjük a Fertő-táj szépségét.

A Soproni borvidék

Az Alpok lábánál, a Fertő tó mellett elterülő Soproni borvidék nagyjából 1800 hektárnyi ültetvénnyel rendelkezik. A szőlővidék két fő tömbben helyezkedik el: az északi terület Fertő és Balf között, a déli terület Soprontól keletre, egészen Fertőszentmiklósig húzódik. A környék speciális klímáját Közép-Európa legnagyobb sós vizű tavának köszönheti, amelynek felülete visszaveri a napfényt, víztömege nappal tárolja, éjszaka pedig visszasugározza a hőenergiát, továbbá a levegő páratartalmára is jótékony hatással van.  

A klíma mellett a talaj sokszínű termőrétege is hozzájárult a vidék több évezredes szőlőkultúrájának kialakulásához. Maga a borvidék kristályos gneisz és csillámpala, illetve mészkő alapkőzeten található, amit folyami hordalék, agyag, homokkő és lösz, egyes helyeken pedig barna erdőtalaj fed. A szőlő már a római korban is jelen volt Sopronban, az első írásos említése azonban 1277-es dézsmalevélben található. Ez idő tájt a város fő tevékenységének számított a bor előállítása és értékesítése, ehhez kapcsolódóan pedig számos előjoggal bírt. Ilyen volt például a szabad borszállítás, ami komoly üzleti előnyt jelentett a soproni nedűnek.

A filoxérát megelőző időkben a fehérbor volt jellemző a környékre. A 20. század elején főként kékfrankost telepítettek vissza a borvidékre, jelenleg a területek 80%-án kék szőlő terem, amiből 60% kékfrankos, melyből semmivel össze nem téveszthető, karakteres borok érlelődnek.

A kékfrankos legendája

Sopron városát 1809 májusában elfoglalták Napóleon császár katonái. A helyieknek beszállásoltatási kötelezettségük volt: napi háromszori étkezést és bort kellett biztosítani a katonáknak. A megszállás ideje alatt több mint 100 000 liter bort kellett a franciáknak átadni, ami igen megterhelő volt a helyiek számára, ráadásul a részeg katonák sok problémát is okoztak.

A kékfrankos név születésének legendája is ebből az időből származik. A történet szerint a franciáknak vörösbort eladó „poncichterek” (gazdapolgárok) az akkortájt forgalomban lévő kétféle frankból csak a kék színűt fogadták el – ez persze nem lehet igaz, hiszen akkoriban még a fehérbor dominált a környéken. Bár a kékfrankos fajtát már ekkoriban is ismerték, tömeges telepítése csak a 19. század végi filoxéravészt követően történt meg. 

A kék út szőlősorok, majd egy tangazdaság gyümölcsöse mentén éri el a túra harmadik igazolópontját, a Jánostelep mellett található egykori rabtemetőt, amit ,,kőhidai 301-es parcellának” is neveznek. Az elkerített területen kereszt és kopjafák kilenc mártírhalált halt forradalmár emlékét őrzik, akik 1956-ban a haza szabadságáért küzdöttek.

Jánostelepet a Rüsten-dűlő csalitosa mentén érjük el, ahol gazdaságok, majd lakóházak mentén haladunk, kisvártatva pedig a Soprontól 4 kilométerre fekvő, de a városhoz tartozó Tómalom lakó-pihenő övezetébe érkezünk. Szép házakkal és villákkal kísérve érjük el a környék egyik nevezetességét, a városrész nevét adó tavacskát, ami pecázásra és strandolásra egyaránt rendelkezésre áll.

A festői Tómalom

A meredek dombvonulat lábánál húzódó tó vize vélhetően már a 16. században is malmokat hajtott, sőt egyes feltevések szerint a rómaiak idejében is létezett. Idilli környezete 1842-ben megihlette a terület akkori tulajdonosát, aki nyilvános fürdőt hozott itt létre. Az 1918-ban történt fejlesztések során egy 14 szobás szállóval és egy vendéglővel bíró fürdőtelepet alakítottak ki.

A hely népszerűségét bizonyítja, hogy a ’30-as években a strand szomszédságában néhány nyári villát is felhúztak. A szépen kialakított környezet az ekkor még létező malommal együtt a II. világháborúban megsemmisült. A fürdő újjáépült, gyönyörű környezete napjainkban is várja a strandolni és pihenni vágyókat.

Miután félig megkerültük a tavat, és a Tómalom fürdő bejáratától pár lépésre megtaláltuk az igazolópontot, megkezdjük a Kecske-hegy megmászását. A kaptató nem túl hosszú, és ha nem vagyunk restek, a leágazó S jelzésen (néhány száz méteres kitérővel) magára a tetőre is felkapaszkodhatunk, ahol egy kilátótorony madártávlatából szemlélhetjük a tájat.

Kitérő a Kecske-hegyi kilátóhoz

A Fertőmelléki-dombság 208 m magas púpján álló kilátó legfelső szintjéről csodálatos körpanorámát élvezhetünk. Alattunk déli irányba elnyúló Szárhalmi-erdő zöldell, kelet felé a Fertő tó vizét láthatjuk megcsillanni, délnyugat felé Sopron házai tűnnek fel, mögöttük a Soproni-hegység magaslatai rámázzák a látóhatárt. Észak felé tekintve Kismartont és a Lajta-hegységet pillanthatjuk meg. A látnivalók beazonosításában a kilátó korlátjára erősített táblák segítenek.

Visszatérve a K jelzésre, a keskeny dombvidék hátán dél felé haladunk, immáron egy különös B jelzéssel közösen, amely nem más, mint a Borostyánkő tematikus túraútvonal.

Borostyánkő út

Az ókorban az egyik legjelentősebb kereskedelmi út a Borostyánkő út volt, mely keresztülszelte Európát az Északi-tengertől a Földközi-tengerig, és érintette Sopron római kori elődjét, Scarbantiát. Az utat főként – hírközlési és hadi célok mellett – az akkori római luxuscikk, a borostyánkő szállítására használták. Ennek a fontos útvonalnak állít emléket a 306 kilométeren át kanyargó B jelzésű túraút, amely Pannonia provincia egykori központjából, az ausztriai Deutsch-Altenburgból (Petronell-Carnuntum) indul, és a Rába-menti Szentmártonban (St. Martin an der Raab), ér véget. A nyomvonal 28 kilométer hosszú szakasza érinti a Fertő-tájat, Sopront és a Soproni-hegységet is.

A Szárhalmi-erdőben

Az eddigiektől teljesen eltérő tájban folytatjuk az utat a Fertőmelléki-dombság hátán, ami lényegében a Lajta-hegység nyúlványa. Az itt elterülő Szárhalmi-erdő sűrű elegyesében keskeny ösvényen haladunk. Bár a térképen egy szénégető romja, továbbá a vasajtóval lezárt Zsivány-barlang rövid kitérőre invitálnak, különösebb látnivalóval ezek nem szolgálnak. Az eseménytelen útszakasz ettől függetlenül hangulatos, már-már vadont idéző környezetbe vezet.

A molyhos tölgyesek és a csertölgyek ligetes állományait itt-ott magasabb tájakat idéző bükkök tarkítják. Helyenként karsztbokorerdő és sztyepprétek tagolják az egységes növénytakarót, ami különleges élőhelyet biztosít több száz növényfajnak, köztük ritka és fokozottan védett növényeknek, mint például a boldogasszony papucsa, a légybangó, a nagy ezerjófű vagy a hangyabogáncs. Májusban a fokozottan védett orchideák (kosborfélék) huszonhárom különböző faja virágzik itt.

Kényelmes menetben kanyargunk a hegyplatón, mígnem keresztezzük a Fertő partját és Sopront összekötő utat. Innen néhány emelkedős lépéssel felhágunk a környék legmagasabb pontjára, a Pinty-tető geodéziai toronnyal koronázott tetejére. Itt találjuk túránk negyedik igazolópontját. Nem árt tudni, hogy a vaslétrákon meghódítható torony ajtaja nyitva áll, azonban felmenni a magasba tilos és életveszélyes!

A toronytól enyhe lejtéssel ereszkedünk a dombhát déli oldalán. A K jelzés lassan visszatér Sopron határába, de még mielőtt magunk mögött hagynánk a természetet, vár ránk egy látnivaló, amit a KΩ jelzésen tett kitérővel érünk el. Ez a nevében sokat sejtető Fehér-barlang, amely egy felhagyott kőfejtő hófehér sziklafalánál találunk. 

A Fehér-barlang

A környék barlangjai közül a Fehér-barlang a legnagyobb látogatható sziklaüreg, amely 16 m hosszú és 4 m magas. A Szárhalmi kőfejtőben található barlangjáratokat a régi történeti források és legendák az egykori huszita rablóvárral (Macskakő várával) hozták összefüggésbe: a vár alatt húzódó pincerendszer részének tartották. Az igazság az, hogy a fehérlő lajtamészkő karsztformáit valóban emberi kéz alkotta, de azok csak a középkori bányászat során keletkeztek, ugyanis itt fejtették az égetett mész készítéséhez szükséges mészkövet.

A barlangtól pár perces trappolással leereszkedünk a dombról, és a Fehér útra ráfordulva már Sopron belvárosa felé tartunk. Itt már házak között követjük a jelzést, ami kisvártatva a forgalmas M85-ös autóút bekötőútjainak körforgalmaihoz vezet. Ezen a szakaszon a kerékpárúton haladunk, ezért körültekintően közlekedjünk. A Balfi út körforgalmát követően már látjuk a sportpályát, illetve kiinduló- és végpontunkat, az útmenti büfét. Ahhoz, hogy soproni élménytúránk teljes legyen, kóstoljuk is meg a kékfrankost, lehetőség szerint a Belváros történelmi miliőjében. Amennyiben pedig inkább a sört szívleljük, Sopron folyékony kenyeréről is híres.