Séta Gömör szelíd szurdokában, a Murány-áttörésben

Itiner

• Beretke (Bretka) központjából a tanösvény Z\ jelzésén kapaszkodunk fel a templomhoz, majd látogatunk el a Pes-kő (Peško) barlangjához, végül átkelünk a Murányon.
• A folyó túloldalán már a Z jelzést követjük (jobbra) a Murány-áttörés közepéig, a Rosszgyár (Stará huta) épületéig.
• A Rosszgyártól is maradunk a völgyben, de már a S jelzésen túrázunk egészen az áttörés végéig, ahol jobbról elmarad a hegyoldal.
• A S jelzésen térünk vissza a Rosszgyárhoz.
• A Rosszgyártól ezúttal jobbra követjük a Z\ jelzést, amely a dombtetőn át vezet vissza a Murány hídjához.
• A hídon átkelve jobbra fordulunk, és jelzetlen ösvényen, a temetőn átkelve jutunk vissza Beretke központjába.

A túra részletes leírása

Sziklaformák a dombok rejtekén

A Sajó és Gömör dombjai közé szorult Beretke (Bretka) lealacsonyodó hegyorra „kúszik” fel, így az apró templomrom és a fehérre meszelt falú református templom a faluközpont fölött, mészkősziklákon ülve uralja a településképet. A háborúk előtti formájában (képeslapok tanúsága szerint) kifejezetten attraktív és karsztforrásra települt strandfürdőjének hála pezsgő kis falu volt, de mai, némileg ütött-kopott formájában is megőrzött egy keveset hajdani kelleméből.

A Murány-áttörés (Prielom Muráňa) tanösvénye (Z\ jelzés) a kiágazó utcáról, korláttal felszerelt lépcsőkön és sziklákon át kapaszkodik a templomokhoz. A robusztus, szögletes falmaradványok alakjukban pont passzolnak a lent látható panelkockához, még ha történetük sokkal régebbre is nyúlik vissza. Az 1860-as években emelt Szent András apostol-kápolna a II. világháborúban kapott végzetes találatot hasonlóan a szomszédos templomhoz, ám csak az utóbbit építették újjá. Mellőle ráláthatunk a Sajó alacsony, erdős dombokkal szegélyezett völgyére, melynek túlvégén kibukkan a bükki Bél-kő sziluettje és a Vajdavár-vidék.

Az épület túloldalán a falu 7 vasbeton bunkerének egyetlen megmaradt képviselője omladozik. Az orosz csapatok rakétája által eltalált géppuskafészek szűk belső terében is körülnézhetünk. A tanösvény innen a dombtető bozótosába hág, majd legelőre ér, amelyről a Sztolica és a Murányi-karszt is látszik a távolban, takarásukból pedig az alacsony-tátrai Király-hegy bukkan ki. A keréknyom hamarosan eltűnik, és sziklás terep jelzi, hogy megérkeztünk a Pes-kő (Peško) hátára. Lefelé hajlik a csapás, és ötletesen kialakított, korláttal biztosított lépcsőkön, mohos, töredezett mészkőtömbök szorításából léphetünk egy parányi sziklakiszögellésre. Korlátozott a kilátás, de először mutatkozik az alattunk zúgó Murány (Muráň).

Még egy kis lépcsőzés, és izgalmas környezetben, tekintélyes méretű, sima felületű szikla oldalában fogad a Pes-kő-barlang sötét folyosója. (Előtte forgatható, háromnyelvű és tartalmas információs tábla, valamint padok találhatók.) A 16 m hosszú alagút neve (magyarországi névrokonaihoz hasonlóan) barlangos sziklát jelent, és egykor barlangi patak oldhatta ki, amit a bevágódó Murány később magába „csapolt”. Az ember régen felfedezte magának (az i.e. 4. évezredben), akárcsak a 2 m magas óriásszarvas, amely a tundra sztyeppéit rótta, és alsó állkapcsát hagyta hátra az üledékben. A járat túloldalán, kis sziklapáholyban árnyas pihenőhelyet alakítottak ki. A Pes-kőről az ösvény a folyópartra ereszkedik, majd a sűrűn átvágva hídhoz vezet. Átkelés után a Murány-áttörés irányába fordulunk, és ezúttal alulról csodálhatjuk meg a parton „strázsáló” Pes-kő sziklát. A Vízköz (Medzi vodami) laposán járunk, amit az 1920-ban épült malom hajtóárka és a Murány fogtak közre. Még duzzasztógátat is emeltek a folyóra, lehetővé téve a csónakos szállítást, később pedig (1955-ig) vízerőmű is termelt a helyszínen.

A Murány-áttörés

A Z\ jelzésű tanösvény kisebb mészkősziklák és a partvonal közötti szűk sávban, alacsony partfalak alatt utat találva követi az ívesen kanyarodó folyót. Az árnyas „folyosóban" összebólintanak a fák a széles meder fölött, és hol az egyik, hol a másik oldalon türemkednek elő mohos mészkőbércek a buja növényszőnyegből. Az erdei idill röviden elmarad, amikor a 2. folyókanyarulat előtt felkaptatunk a dombhátra, kikerülve a szakaszt, ahol régebben láncok segítették át a túrázókat a Murányt kísérő falakon. A legelőt keresztező csapásról rálátunk a túlparti sziklákra (Sólyom-szikla), majd ismét erdőben, kőpadokba faragott lépcsősoron ereszkedünk vissza a folyó mellé. Néhány méteres kitérővel kereshető fel a Rosszgyári-barlang (Hutnianska jaskyňa), amelynek elkeskenyedő üregében a német csapatok tiszti állást rendeztek be a II. világháborúban.

Mivel a völgy összeszűkül, a folyó ismét vadabb arcát mutatja, és tajtékot hányva fordul rá a rövid, szurdok jellegű szakaszra. A mohos karrmezővel borított, balról betorkolló oldalvölgyben kanyarodunk majd vissza a túra végén, ezért ha valaki úgy érezné, hogy eleget látott, itt van lehetőség rövidíteni az útvonalon. A völgykereszteződés placcon kis pihenőhely és tábla található, a túloldalon pedig Szlovákia területének legöregebb, magas kéményes vasgyára működött egykor (Rosszgyár vagy Szöggyár / Stará huta, neve elhagyatottságára utal). A 17. századi massa mindössze néhány évig üzemelt a gömöri kohászati térség peremén, falcsonkjaihoz alacsony vízállásnál át is kelhetünk. Innentől a S jelzés kalauzol tovább a kissé kiszélesedő, de a korábbiaknál határozottan sziklásabbá váló folyóvölgyben. A vízparton tágasabb az ártér, és megjelennek hód rágta fák is. A terület viszonylagos érintetlenségét 1980 óta szavatolja védett státusz, de a vízzel érkező, hódgátakban és természetes torlaszokban elakadó szeméttömeg hervasztó látvány. A sziklás, nehezen hozzáférhető terep elegyes erdőképe viszont annál szebb, és állítólag nem kevesebb, mint 20 hatszáz évesnél idősebb tölgyfát is rejt.

Az andalító folyóparti sétából a Murány-áttörés legszebb, sziklakordonos egyenese ráz fel dús növényszőnyegével és mohos kőtengereivel. Ezúttal a tanösvény partján „nőnek” nagyobbra a mészkőfalak, majd egy kisebb sziklakapu után a táj ellaposodik, és a völgy izgalmas szakasza véget ér. Ellátogathatunk ugyan a kb. 10-15 perces sétával elérhető Mellétére (Meliata), de túraleírásunk a visszautat javasolja.

Kitekintés a legelőről

A S jelzésen, a megtett úton sétálunk vissza a Rosszgyár elágazásáig, ahol ezúttal jobbra, a karrmezős, kövekkel „behintett” oldalvölgybe fordulunk, újra a Z\ jelzést követve. E szerkezeti árokban fakad a terep formáját nevében megrajzoló Seggvágány-kút, amely után nem sokkal meredek, rövid kaptató következik. A dombhátra érve már legelőn, a szurdokerdő peremén sétálunk Beretke irányába, és bár a jelzés nem mindig egyértelmű, az irányt nem lehet elvéteni, és előbb-utóbb balunkon ismét felbukkan a Sólyom-kő sziklaformációja – itt ne kanyarodjunk le balra, hanem célozzuk meg a rét nyúlványának túloldalán folytatódó erdőszélt. Hamarosan feltűnnek a falu házai és a Pes-kő fala (a távolban pedig a Bükk-fennsík), végül letaposott, köves lejtőn ereszkedve jutunk vissza a Murány partjára, a turistahídhoz. Átkelés után forduljunk jobbra, így az ösvény a temetőn keresztül navigál el a főtérre.