Séta a Szádelői-szurdok sziklavilágában

Itiner

• A Szádelő (Zádiel) szélén található parkolóból a P jelzést követjük a szurdokon végigvezető aszfaltúton.
• A szurdok végi elágazásban egyenes irányt tartva rövid kitérőt teszünk a turistabüféhez (Zádielská Chata), majd visszasétálunk az elágazáshoz.
• Balra térve, a K jelzésen kapaszkodunk föl a fennsíkra, és végigmegyünk a szurdokperemen.
• A második kilátópont utáni elágazásból jobb felé, a tanösvény Z/ jelzésén ereszkedünk vissza Szádelőre.
• A faluban jobbra fordulunk a P jelzésre, amely visszavezet a parkolóba.

A túra részletes leírása

Séta a sziklafalak alatt

Szádelő (Zádiel) házsorai éppen addig nyúlnak, amíg a hegyek engedik, a faluszéli parkoló körül már a sziklafalak határozzák meg a tájat. A szabdalt mészkőszirtek közelségét a település neve is őrzi: a szád régi magyar szó, amely nyílást vagy hasadékot jelent, ez előtt fekszik a falu, így már érthető is a Szádelő név. A P jelzésű tanösvény végigvezet a völgyön – amely formavilágát tekintve inkább szurdoknak nevezhető, és bár turistaút már 1886-tól vezetett benne, az 1928-ban lefektetett aszfaltút puhított valamicskét vad jellegén. (A korabeli feljegyzések szerint, aki korábban végig akart haladni a kanyonon, annak deszkát is kellett magával vinnie, ha nem akart a vízbe gázolni. Az ösvényt a Magyar Kárpát Egyesület Keleti-Kárpátok osztálya építette, hídjaihoz két gróf, köztük a terület birtokosa, Dreher Antal biztosította a fát.)

A tanösvény információs táblái magyar nyelven is olvashatók, és a túra első felében a betont tapossuk csupán. Így viszont séta közben más dolgunk sincs, mint a hatalmas sziklaidomokat és „szobrászuk", a Szár-patak (Blatnický potok vagy Chotárny potok) zúgóit figyelni. Eleinte még szélesebb a völgy, aztán a meder és az aszfalt mellett megjelennek a mohos mészkősziklák, a vízfolyás pedig kisebb-nagyobb kőlépcsőkön bucskázik le. A vízesések újra és újra felbukkanó, de apró látványelemek, a sziklaformák viszont egyre csak szaporodnak és növekednek. Néhol a magasból lepergő kőzettörmelék kisebb-nagyobb lejtői terülnek szét egy-egy oldalvágatban, aztán már ténylegesen függőleges falak alatt menetelünk. Feltűnik egy gigászi, egyenes mészkőtorony is: a kanyon ékessége, a 105 méteres Cukorsüveg (Cukrová Homoľa) Szlovákia legmagasabb sziklatornya. Hajdanán a fennsíkhoz tartozott, aztán az erózió keskeny bordát faragott belőle, végül teljesen elszakította korábbi környezetétől.

Kikerüljük a karcsú „mészkőszobrot”, és a szurdok legszűkebb, mindössze néhány méter széles szorosán kelünk át. Ahogy egy 1864-ből származó tájleírás kiválóan megfogalmazza: „a sziklák között lesiető hegyipatak szakadatlanul cseveg, s futását jelzőleg majd susogó, majd csörgő, majd zuhogva csapkodó hangmenetekbe megy át, s csak a bérczek felett nyargaló szél harsogja tul koronkint versenyző, vad akkordjaival.”

A patak felé ki-kihasasodó, egyre zordabb, töredezett sziklaformák a Szlovák Paradicsom bármely szurdokába belesimulnának, és a bordáikat kerülgető patak is kellemes látvány. A völgy végül kiszélesedik, és egy elágazásnál végleg elmaradnak a mészkőbércek – innen tegyünk rövid kitérőt a turistabüféhez egyenes irányt tartva. A völgykereszteződésbe épített, platók letöréseivel keretezett létesítmény remek feltöltődési lehetőség túránk fordulópontján: ha nyitva tart, ehetünk és ihatunk is egyet, mielőtt nekivágunk a kaptatónak. (Bár az épület falán a Zádielská chata, azaz „Szádelői turistaház" felirat olvasható, ez valójában csak egy büfé, a kulcsosházként működő szálláshely odébb található. Turistaház már a 20. század elején is állt itt, de a mesebeli rönképület a II. világháborúban megsemmisült. Később a sziklavilág elsősorban a kassai sziklamászókat szólította ide, ezért az 1960-as években ők építettek maguknak új házat a közelben.)

Panorámák a sziklaperemről

Az elágazásba visszatérve ezúttal balra, a K jelzésre fordulunk. Üdülőt hagyunk el, és szálbükkösben, mérsékelt emelkedőn kanyargunk föl a Szádelői-fennsík (Zádielska planina) platójára. Ahol fáradalmainkért rögtön kilátópont (Na Skale) jutalmaz: a hegyperemi tisztásról immár felülnézetből csodálhatjuk meg a szurdok falaiból kitüremkedő sziklavilágot. Tényleg mintha csak kiszakadt volna egy szelet a fennsíkból, minden körítés nélkül tűnnek elő a vaskos sziklabarázdák. És természetesen a helyi legendárium is ebből a látványból táplálkozik, amikor a szakadékon menekülés közben átugrató lovasokról (köztük Szent László királyról) regél. A Cukorsüveg apró, de tetszetős torony innen nézve, és ha felidézzük, hogy mutatott alulnézetből, az jól érzékelteti a hasadék méreteit.

Utunk ezután a kanyonnal párhuzamosan vezet végig a hegyhát keszekusza erdőségén és rétjeinek láncolatán. A karsztos mélyedések (pl. töbrök, víznyelők) miatt hepehupás felszínt egykor összefüggő erdőség borította, de a fák letermelése után a falubeliek legelőként hasznosították a könnyen átjárható terepet. Ez néhány évszázad alatt lepusztította a sekély talajréteget, a karros, köves felszínt pedig csak lassan, nehezen hódítja vissza a bokorerdő – ami újra előretör, hiszen juhnyájak már csak elvétve legelnek a térségben. (Azért pont ezen a réten, nyáron nem ritka a kolomp hangja.) A növényvilág viszont meglehetősen sokszínű, hiszen a fennsík a kárpáti és pannon flóratartomány határán fekszik, és élénk mikrodomborzata mozaikos mikroklímát rejt, amihez a flóra is alkalmazkodik. Előfordul itt a havasi őszirózsa és a korai szegfű, a mészkősziklák között pedig fellelhető a tornai vértő is, amely az egész világon csak itt, a karszt néhány pontján fordul elő.

A turistaút ismét a vegyes, átláthatatlan fakavalkádba vezet, és átkel egy vaskori eredetű erődítmény sáncán. A temérdek, oltalmat nyújtó barlang miatt már az ősember is megfordult a térségben, de IV. Béla neve is előkerül az egyik üreghez kötődő mondában – annyi bizonyos, hogy a király regnálása idején vadászott a környéken. Végül az ösvény ismét kivezet a szurdokperemre, ahonnan végre feltárul a kanyon mészkőkorridorja. A látvány lehengerlő: 300 méter mélyről zúg a patak, szemközt pedig éles sziklabordák támasztják a megszakadó fennsíkokat. Különösen a vegetációs időszakon kívül részletgazdag a panoráma, amikor a gyűrt mészkőszőnyeg teljes valójában kibontakozik lombpaplanjából – a kontúrokat még ki is emeli, ha esetleg egy kis hó is fehérlik a tarajokon. Ellenkező irányban a határon emelkedő Alsó-hegy és az Aggteleki-karszt látszik a Torna széles lapályának túloldalán, de a szurdoknál nem kevésbé festői az elsimuló Felső-hegy alakja sem.

A szakadék peremét elhagyva röviden erdőben, majd ördögszántáson (köves, karros terepen), borókabokrok között hullámzik az ösvény, így érkezünk meg a lejutás lehetőségét kínáló elágazáshoz. Jobbra, a tanösvény Z/ jelzésén ereszkedünk le napsütötte, ebből fakadóan nyáron kellemetlenül forró, karsztbokorerdős szerpentinen. A sziklás tereplépcsőkben dúskáló ösvényen Szádelő, a Torna völgye és a szomszédos fennsíkok látványa kísér a hegylábhoz. A faluba érkezve jobbra, a P jelzés mentén jutunk vissza a parkolóhoz, a buszmegállót pedig bal felé találjuk.