Rozsnyó rejtőzködő havasa, a Pozsálló

Itiner

• Csucsomból (Čučma) a Z jelzést követjük a Chata Volovec turistaház érintésével a Pozsálló (Skalisko) csúcsára.
• A Pozsállótól (Skalisko) balra fordulunk a P jelzésre, amelyet a következő elágazásig követünk.
• Az elágazásban balra fordulunk a S jelzésre, amely visszavezet a Chata Volovec épületéig.
• A Chata Volovec épületétől a Z jelzésen ereszkedünk vissza Csucsomba (Čučma).

A túra részletes leírása

Az érchegység ölelésében

Csucsom (Čučma) végén a Z jelzésen vágunk neki az előttünk tornyosuló, de a mély völgy paravánja mögé rejtőző hegygerincnek. A 18-19. század folyamán különös, pusztító természeti jelenséget jegyeztek fel a faluban: 32-33 évente a Pozsálló (Skalisko) szemközti hegyoldala (ahogy akkoriban emlegették) „megnyílt”, és a mai turistaház alatti forrásból erőteljes villámárvizek indultak meg, magukkal sodorva a szűk völgy házait. Ennek hátterében egy forráscsoportot sejtettek, amelynek felszín alatti tározója szabályos időközönként telt meg, és áradt ki, ám valószínűbb, hogy klasszikus villámáradásokat, hirtelen hóolvadás vagy nagyobb esőzések után bekövetkező vízlefolyásokat figyeltek meg. Ugyanis a csapadékvíz nem tárolódik a mélyben, hanem gyorsan átfolyik a hegytömb palás kőzetein (amire rásegítettek az erdőiktől megfosztott, csupasz hegyoldalak), az áradás pedig felerősödve éri el a hosszú völgyek lakott torkolatait.

A főként német ajkú lakosság jelentős része egyébként a 16-17. századig a völgyrendszerben lakott, házcsoportjai az ércbányászat helyszíneihez közel, az olvasztók, kőzúzók, malmok közelében álltak. A bányatelepek megszűnésével Rozsnyó (Rožňava) lakossága is megnőtt. A városra föntről kapunk majd príma panorámát, azonban a következő órákban túránkat a zárt erdő képe határozza meg. A fák közé lépve kétnyelvű tábla figyelmeztet rá, hogy a lakatlan völgyek kiterjedt rengetegén bizony medvékkel is osztozunk – tartanunk azonban nem kell tőlük, a többi nagyragadozóhoz hasonlóan elkerülnek minket, és csupán maroknyi példány kóborol a térségben.

A Z jelzésű turistaút széles erdészeti utakon szeli át a völgy hűvösét élvező bükköst, és ahogy a lejtőn egyre feljebb kapaszkodik, szép, füves aljú tölgyesbe vezet. A napnak kitett, magasabb régióban ugyanis már a melegkedvelő, a bükknél rendszerint alacsonyabban elterjedt tölgyesfoltok is megjelennek, majd a két faj keveredésére lehetünk figyelmesek. Egy rövid, meredek kapaszkodó után ismét a nyugati lejtőn folytatjuk utunkat. Páfrányokkal pettyezett, mohos kőtenger mentén, forrást is érintve jutunk ki a lombhullatók közül. Részben letermelt fenyves foltos pagonyában érünk a turistaház alá, balra pedig első ízben látunk ki Rozsnyó és a Gömör-Tornai-karszt mészkőfennsíkjai felé.

Az ökör fején, a Pozsálló szikláján

Egy jobbkanyarral a ház felé fordulunk, ekkor tűnhet fel először az épület teteje. Az irtványfolt miatt kissé nehezen járható, de rövid ösvényszakasz végén a háztól mintegy 30 méterre épített, fedett tűzrakóhoz érkezünk – immár életerős fenyvesben. (A pihenő túloldalán, kb. 10 méternyire forrást találunk.) Balról már a Chata Volovec, az egykori Pozsállói-menedékház faburkolatú épülete hívogat. A pihenőhelyekkel körített, teraszos házikó mellett egy sziklakibúvás tövében, csőből csordogál az iható forrásvíz, a korláttal biztosított terasz előterében pedig nem hagyják felnőni a fenyvest, hogy a megmaradt fák csúcsai fölött kiláthassunk a Gömör-Tornai-karszt szögletesre „faragott” mészkővidékére. A panoráma nem szédítő, de a dús fenyves, a víz csobogása és a turistaház vérbeli hegyvidéki hangulatban összegződnek. A kilátás meghatározó eleme a Bükk-fennsík meglepően széles mészkőtönkje, a Kárpátok vidékét pedig a Mátra szalagja zárja a távolban.

A ház lassan évszázada jelent menedéket a pozsállói rengetegben, hiszen elődje 1933-ban, a Csehszlovák Turisták Klubja (KČST) jóvoltából épült, később többször is kibővítették. 1938-ban, az első bécsi döntés nyomán, egész Gömörrel együtt Magyarország fennhatósága alá került, ahol a II. világháború lezárásáig maradt (az MTE kezelésében). Ma szerény belterű, hangulatos, panorámás (zárt) terasszal rendelkező házikó, amely júliusban és augusztusban mindennap, azon kívül hétvégenként várja a túrázókat néhány meleg étellel, italokkal és 16 ággyal. (Üzemeltetője egy csucsomi civil szervezet.) Éjszaka a bejáratot lámpa világítja meg, és több mozgásérzékelős kamera is figyeli az épületet; ennek ellenére, ha zárva találjuk, sátrazhatunk mellette.

A háztól rövid kapaszkodás csupán a Pozsálló (Skalisko) csúcsa, ehhez továbbra is a Z jelzést kell követnünk az épület fölötti fenyvesben. A meredek ösvény néhány perc után „tör ki” a vadregényes fenyvesből, és áfonyás réten éri el a gerincet. Azonnal feltűnik a fák fölé nyúló, levelesen rétegelt „Barát-kő”, ahogy egykor hívták a Pozsálló (Skalisko) csúcson álló, vadromantikus megjelenésű szikláját. A puhább környezetéből kipreparálódott, szél marta tömb tetején kereszt áll, mellőle az ország keleti felének nagyját belátjuk, mivel közel s távol nincs jelentősen magasabb pont a térségben. Északnyugaton a Magas-Tátra hatalmas ormai sorakoznak, tőlük balra az alacsony-tátrai Király-hegy (Kráľova hoľa) szabályos kúpja őrködik a végtelen erdővidék felett. (A háttérben a hegység főcsúcsa, a Gyömbér is feltűnik.) Dél felé fordulva a Sztolica (Stolica), majd a Gömör-Szepesi-érchegység lealacsonyodó vonulatai terelik a tekintetet az Északi-középhegység tagjaira. A határ túloldalán azonosítható a Karancs tömbje, a Mátra hosszú vonulata, a Vajdavár-vidék legmagasabb púpjai, valamint a Bükk tekintélyes méretű fennsíkja is. (Hihetetlennek tűnhet, de a „bükki kövek” némelyike, pl. a Bél-kő és az Őr-kő is kirajzolódik, csak éppen „hátulnézetből”). Alattunk Rozsnyó városa terpeszkedik, túloldalán a Gömör-Tornai-karszt lapos mészkőtáblái sorakoznak.

Keleten a Tokaj-Eperjesi-hegyvidék is látszik, és azonosítható néhány a gerinc folytatásán sorakozó csúcsok közül is (pl. Kloptaň), míg északon a Lőcsei-hegység (Levočské vrchy) terül el. A hosszú felsorolás talán érzékelteti, hogy páratlanul tágas kilátással, óriási távlatokkal van dolgunk, és még a Kárpátok hegyeinek sűrűjében sem gyakori az ennyire jó kémlelőpozíció. Mindezt tetézi, hogy tömeges hegyvidék centrumából nézelődünk, a gerinc pedig idilli, magashegyi környezetet hordoz. A viszonylag szerény magasság (1293 m) is elég volt hozzá, hogy a Pozsálló rövid ideig, az első bécsi döntést követő néhány hónapban Magyarország legmagasabb csúcsa legyen – e címet a kárpátaljai Hoverla vette át tőle 1939 márciusában.

Havasi hangulatból a letarolt irtványokra

Egyébként a szomszédos csúcspont, a mindössze pár méterrel alacsonyabb Ökör-hegy (Volovec) nevével is azonosították a hegytömböt korábban (a sziklacsúcsot hívva Pozsállónak). Éppen erre indulunk tovább, de immár a P jelzésen, érkezésünkhöz képest bal kéz felé. Csapásunk a „szlovák kéktúra", a szlovák nemzeti felkelés (SNP) tematikája mentén kialakított vándorút része, amely a Duklai-hágótól Pozsonyig (pontosabban Dévényig) vezet végig az országon. A korábbi legeltetés eltüntette az erdőt a széles gerincről, így igazi havasi környezetben, törpefenyvesfoltokkal is szegélyezett, áfonyaszőnyeges fenyőligetekben folytatódik a túra. Vissza-visszapillantgatva többször is feltűnik a csúcs sziklája, de előrefelé is pompás a táj: tisztásokkal szabdalt, szélfútta, öreg fenyvesben baktatunk, néhol előbukkan a lombok fölött a Király-hegy fejedelmi tömbje.

Aztán mintha elvágták volna, a dús fenyves átengedi helyét a szélviharok tépázta, szú által felemésztett, részben pedig letermelt erdőfoltoknak. Bár sejthetően a klímaváltozás kezdte ki e telepített, egyveretű fenyvesek egészségét, a szúkárra hivatkozva döbbenetes méretű táblákat, egész hegyoldalakat vágtak tarra a térségben. A hegység főgerince körül páratlan kiterjedésű foltokban tűnt el az erdő egyik évtizedről a másikra, helyén letarolt, vigasztalan irtványterület maradt hátra – és ránézésre sokfelé ismét fenyves cseperedik. A hegyhát legszívósabb fenyőligeteiben azonban mindmáig előfordul és költ az igen ritka, erősen veszélyeztetett fácánféle, a siketfajd, amely a terjedelmes, háborítatlan rengeteget kedveli. Élőhelyeinek felszámolása miatt állománya összezsugorodott, és védelmében a környék turistaútjai mentén táblák jelzik, hogy hol tilos a táplálékát jelentő erdei gyümölcsök gyűjtése, illetve a túraösvények elhagyása. (A Pozsálló közelében is ilyen területen járunk.)

Rövidesen elágazásba ereszkedünk, ahonnan balra fordulunk, hogy a S jelzésen visszatérjünk a turistaházhoz. Hosszú, letarolt szakasz következik: a gerinc alól és a szomszédos hegyek némelyikéről teljesen eltüntették a fenyvest, így folyamatos kilátást élvezhetünk az Alacsony-Tátrától délre eső hegyvidékre, főképp az alant elterülő gömöri tájra, hátterében a Mátra és a Bükk kontúrjaival. Rozsnyó felé szélesre tárt karokként nyúlnak a hegység erdős oldalgerincei és völgyei; tarvágás ide vagy oda, a panoráma fenomenális. Átszelünk egy fenyőfoltot, majd újabb irtásfolton sétálhatunk a gömöri táj fölött. Ezt követően már bekebelez a lucfenyves, és nem is ereszt, mígnem elérjük a Chata Volovec épületét. Miután feltöltöttük a vízkészletet, esetleg ettünk, illetve pihentünk is egyet, a Z jelzésen lefelé indulva, a nap elején megtett úton hozzávetőleg másfél óra alatt ereszkedhetünk le Csucsom (Čučma) házaihoz.