Sárvár – Káld (OKT 5. napi túra)

A tóparton, tavak között indul a túra: a Csónakázó-tó melletti esőbeállón található a Kéktúra sárvári bélyegzője (de aki vonattal érkezik, az a vasútállomáson is bélyegezhet). A tórendszer az egykori téglagyár „leszármazottja”, ugyanis ennek agyagját termelték ki itt a 20. század elejétől, majd amikor bezárt, az 1970-es években tavakat alakítottak ki a hátramaradt gödrökben. A város főútján kerüljük meg a fürdő épületét – Sárváron 1961-ben fürdőlétesítés céljából kerestek termálvizet, és találtak is, közel 1000 méter mélyen. A Kéktúra azonban egy másik víz, a Rába felé terel, aminek hídja után balra kanyarodunk egy kereszteződésben, és Hegyközség házai között sétálunk tovább, enyhén emelkedve. Egykor a városból kiszorult munkásság lakta a ma szőlőkkel és erdővel övezett, kertvárosi hangulatú településrészt, amelynek túlvégén széles erdei útra fordulunk, és szűk ösvényen kapaszkodunk fel a Rába kavicstakarójának hátára.

Fent átkelünk az autóúton, és fenyőkkel is keretezett, kifejezetten hegyvidéki hangulatú réteket szelünk át, csak az út zaja miatt nem marasztaló a helyszín. A Haraszt-erdőbe fordul a Kéktúra, egyenes léniák vezetnek át a fenyőkkel is tarkított erdőfolton. Erdei keréknyomok, farakások, vadászlesek, tarvágások, kerítés és szántók – a síkvidéki kéktúrázás jól ismert díszletei váltakoznak, elhagyunk egy gazdaságot is. Innen délre, az út túloldalán működött 1914-től a kissitkei ideiglenes tábor, ahol ezer orosz és szerb fogoly élt sátrakban és földkunyhókban, hogy a Monarchia legnagyobb fogolytáborát építse Ostffyasszonyfa határába. 1916 januárjáig létezett csupán a kissitkei tábor, amelyben a nyomorúságos körülmények miatt kolera- és tífuszjárvány is kirobbant.

Erdőt rét, rétet erdő, erdőt irtás, irtást erdő követ, közben keresztezzük az egykori Zalabér-Batyk–Sárvár-vasútvonal felszámolt nyomvonalát is, amelyen 1913 és 1975 között volt forgalom. Végül széles rétre jutunk, a peremén jobbra fordulunk, és újabb autóúton kelünk át.

Átvágunk egy mezőn, amely első ránézésre érdektelennek tűnik, de a túloldaláról váratlanul az egész szakasz legszebb kilátása tárul fel: a világos falú, csonka tornyú sitkei kálváriakápolna és a síkból kiemelkedő Ság hegy látványa. Az oldalt ablaktalan, neogótikus stílusú kápolnát 1871-ben emelték, tornyait homokkőből faragták, egyikük villámcsapás következtében vesztette el a csúcsát. Érdekessége, hogy a romossá vált épületet 1986-ban egy Balázs Fecó által szervezett koncert bevételeiből újították fel, azóta minden évben tartanak koncerteket a széles, lejtős placcon.

A következő szakasz nem kimagaslóan szép, de kifejezetten hangulatos: rövid erdősáv után szőlős- és gyümölcsöskertek, illetve üdülők alatt, domboldal lábánál kanyargunk, jobbra széles mezők nyílnak. A növényzet elrejti ugyan, de itt terül el a kemenesi bazaltvulkánok legnyugatibb tagja is (amelyet az ország egyik legnagyobb tufagyűrűje vesz körül); alginitjét a mai napig bányásszák. Idővel elmarad a Hercseg-hegy lejtője, balra kéktúrás (nyári) büfé áll, majd feltárul a panoráma a Kemeneshátról a Bakony felé: egészen a Kab-hegyig és a Magas-Bakonyig ellátni, a síkságot pedig a Somló tömbje uralja.

A hangulatos szakasz végén jobbra fordulunk – itt könnyen azonosítható egy leromlott állomásépület az utca végén –, sínek azonban nincsenek. Ez ugyanaz a vonal volt, amelynek nyomát már kereszteztünk Hegyközség és Sitke között. Gérce főutcáját hamar elérjük, és balra fordulunk. Két bélyegzőt találunk a faluban, mindkettőt a jobb kézre eső járdán: az egyik a polgármesteri hivatalnál, egy kerítés sarkán lóg (itt vízcsapból inni is lehet), a másik előrébb, egy villanypóznán található.

Gérce – Rózsáskerti erdészház

A falu főutcáját elhagyva fölfelé vezet az út, visszafordulva a Ság hegy közelebbinek és nagyobbnak tűnik a korábbiaknál. A temető és a sportpálya mellett lépünk fák közé, keresztezzük a 84-es főutat, és aszfalton érjük el a Farkas-erdő szegélyét hirdető fakaput. Vas vármegye legnagyobb összefüggő és legöregebb erdőjében sétálunk a következő órákban. Az út jobb oldalán áll a Rózsáskerti erdészház, amelynek kerítésén (a sarok közelében) lóg a Kéktúra bélyegzője.

Rózsáskerti erdészház – Hidegkúti vadászház

Innentől aszfalton sétálunk a padokkal és pihenőhelyekkel sűrűn megszórt erdőben – hamarosan balra találjuk az első nagyobb pihenőhelyet, ahol esőház és tűzrakó kínál lehetőséget sütögetésre, akár bivakolásra is.

A Farkas-erdő nevének eredetére négy magyarázat is ismert, ebből három korábbi birtokosai vagy a térségben meghatározó családok nevéhez köti, egy szerint a hajdanán benne élt farkasokról nevezték el. A 19. század végére az üveggyártáshoz szükséges, hatalmas mennyiségű fát eltüzelő hamuzsírfőzés és a legeltetés hatására az erdő lényegében eltűnt, ebben az állapotában került 1875-ben a bajor királyi hercegi családhoz. A Bajorországban elterjedt, modern erdőkezelési technikák használata érdekében bajor erdészeket hozattak a Farkas-erdőbe, köztük Scherg Lőrincet, aki ismét zárt rengeteggé alakította az elhasznált területet. Feleségével közös síremléke egy kanyarral a pihenőhely után, az erdészeti útból balra kiágazó ösvényen érhető el – ezt követi egyébként a K jelzés is.

Ezután hosszan gyalogolunk az egyenes, olykor mohás szegélyű aszfaltúton, de a menetelés nem unalmas, mivel életkorban és fajösszetételben is változatos szerkezetű rengeteg fogja közre az utat; gyertyán, néhol bükk, juhar, kőris, éger és hárs, de akác is elegyedik a zömében tölgyes erdőbe. (Pár erdei- és feketefenyő foltot is kiszúrhatunk, a nézelődéshez több pihenőhely közül is választhatunk.)

Érdekes kitérőre hív egy ponton a balra kiágazó, rövid, kb. 10-15 perc alatt végigjárható tanösvény: öreg, természetes erdőrészleten kanyarog végig, állomásait gombaismereti táblák színesítik. Egyik végállomásán esőház és tűzrakó is található; a tisztás két vén tölgy kidőlésének köszönheti keletkezését: 1995-ben vihar csavarta ki a kb. 300 éves kocsánytalan tölgyeket, melyek a korábbi kitermelésekkor meghagyott hagyásfák lehettek. Ezeket hívták errefelé banyafáknak (az Alföldön basafáknak), mert a helyi mondavilág szerint tövükben találkozgattak a boszorkányok. A Farkas-erdő kialakítása előtti időkből származó tölgyek maradványai a talajon hevernek, és holtukban is látványosak, méretesek. Ugyanitt kopjafa állít emléket a hazai tölgyerdő-gazdálkodás egyik neves alakjának, aki a Farkas-erdőben is tevékenykedett, és táblán olvashatunk egy felszámolt, 120 éves bükkösről is.

A hosszú, egyenes aszfalttaposás vége felé találjuk utunk legidősebb, legtermészetesebb erdőrészletét: 250 évesnél öregebb tölgyek, valamint 120 évesnél idősebb gyertyánok és hársak is élnek a változatos összetételű területen. Legalább 130 éve nem történt itt erdészeti kezelés, ezért a kihelyezett információs tábla Őserdőnek nevezi az erdőrészletet, amelyben továbbra sincs fakitermelés.

Utak elágazásánál érkezünk a Hidegkúti vadászházhoz, vele szemben vén tölgyek alatt alakítottak ki pihenőhelyet. A vadászház melletti réten kápolna áll, a rét és a pihenőhely is kellemes pont, ahol érdemes pihenőt tartani, mielőtt enyhe emelkedéssel Káld felé indulunk. A bélyegzőt a kerítés sarkánál találjuk, mögötte, az udvaron belül 2023 óta turistaház működik 16 férőhellyel.

Hidegkúti vadászház – Káld

Balkanyart veszünk, és gyengén hullámzó, enyhén emelkedő autóúton gyalogolunk a második erdészeti keresztútig, melyen balra fordulunk. A következő jobbkanyarnál egyenes irányt tartva, pár méter kitérővel juthatunk el Vitéz nemes Molnár László emlékkeresztjéig, aki 1944 augusztusában itt zuhant le gépével, és haláláig a legtöbb magyar légi győzelmet aratta a II. világháborúban. Ugyanezen az úton, a K▲ jelzésen további 10-15 percet sétálva érhetjük el a Scherg Lőrinc-kilátót, amelyről a Kemenesalja síkjára, a tanúhegyekre és a háttérben magasodó Bakonyra vethetünk pillantást. A Kéktúra derékszögkanyarokkal cikázik a Kemeneshát apró, száraz árkokkal szabdalt peremén, továbbra is elegyes, látványos erdőben. A szintkülönbség elhanyagolható, de valamivel mozgalmasabb a domborzat, mint korábban.

Egy hosszú egyenes vége előtt meghökkentő vastagságú, kiszáradt fatörzs fekszik az út jobb oldalán. A moha lepte Avasi öreg tölgy az erdőrészletről kapta a nevét – az „avas” pedig óvottat, védettet, azaz olyan erdőt jelölt egykor, amely makkoltatásra szolgált, nem faanyagtermelésre. De jelenthetett öreg, azaz „ó” erdőt is. A fa a Banyafákhoz hasonlóan 1995-ben, kb. 250 éves korában adta meg magát.

A Kéktúra balra fordul, és ezzel eltűnik az eddig megszokott, sűrű, zavartalan erdőkép, itt már intenzív erdőgazdálkodás nyomait láthatjuk. Azért a fák között, kellemes helyen találjuk a Lajos-bükki kirándulóhelyet, ahol esőház és a fák közé, különböző zugokba elhelyezett tűzrakók és padok nyújtanak lehetőséget sütögetésre vagy bivakolásra. A névadó Lajos-bükkök lejjebb álltak az erdőben, 2005-ben döntötte ki őket egy szélvihar, és annak a bükkerdőnek a hírmondói voltak, amelyet Scherg Lőrinc a korábbi tulajdonos, III. Lajos bajor király emlékére hozott létre.

Egy gáznyomás-fokozó állomásnál elérjük az erdő szélét, ezért a kerítés fölött utoljára láthatunk rá a Ság hegyre. Hosszú, pihenőhelyekkel szegélyezett erdei egyenes végén, a Rózsáskerti erdészháznál állóhoz hasonló fakapu alatt érünk ki a Farkas-erdőből. Káldon két bélyegzőhely közül választhatunk: az egyik a főutcán álló kocsmában, a másik az iskola kerítésén található. Mindkettő mellett elvezet a Kéktúra.