Kövér kör a Kevélyek vidékén

Itiner

• Pilisborosjenőről a KT jelzést követjük (először a főutcán lefelé) az Ezüst-hegyi bánya udvarának bejáratáig.
• Balra térünk a P jelzésre, amit a gerincen követünk a Nagy-Kevélyen át egészen a Kevély-nyeregig.
• A K▲ jelzésen, egyenesen teszünk kitérőt a Kis-Kevélyre, majd visszatérünk a Kevély-nyeregbe.
• Jobbra, lefelé indulunk a Z jelzésen, amit a Solymári-árok völgyében végig követünk.
• Egy elágazásban balra váltunk a K+ jelzésre, ami beletorkollik a K jelzésbe.
• Balra fordulunk a K jelzésen, ami átvezet a Köves-bércen, vissza Pilisborosjenő szélére.
• A falu szélén jobbra térünk a jelzés nélküli Föld utcára, amiről aztán balra váltunk a Budai útra, így zárjuk be a kört.

A túra részletes leírása

Hajdani bor- és bányavidék a sziklák árnyékában

A nagyszerű, zöld fekvése miatt egyre növekvő Pilisborosjenő főutcáján még tetten érhető a település régmúltja. A KT jelzésen indulunk el lefelé; láthatunk még néhány hagyományos kialakítású, hosszúkás házat is. Az eredetileg szőlőművelő falut a törökök pusztítása után német telepesek élesztették újra, ám többségük a II. világháború után távozni kényszerült. Helyükre erdélyi és felvidéki magyar családok érkeztek, az utóbbi évtizedekben pedig a Budapestről kiköltözők új házai hizlalják a kis medencét bélelő települést. Ahogy balra kanyarodunk egy mellékutcára, meglepő méretekkel tornyosul a háttérben a Nagy-Kevély kolosszusa - tetejét fehér sziklák pettyezik. Egyik utcát váltjuk a másikra, mígnem elérjük a faluhatárt, és jobbra fordulva megkezdjük erdei kirándulásunkat.

A terepviszonyokat hűen szemlélteti, hogy a gerinc apró kiemelkedése, az Ezüst-Kevély kevesebb mint 200 méterre van tőlünk légvonalban, ám 100 méterrel magasabban tetőzik. Ennélfogva nem is jöhet szóba más, mint a hegyoldalban történő harántolás - no persze folyamatos emelkedéssel és jelentős kerülővel. Komolyabb kihívásra nem kell számítanunk, szűk ösvényünk enyhe kaptatással „kínál meg"; a díszlet a telepített feketefenyves dominálta elegyes erdő átláthatatlanul sűrű képe. Néhol sziklás-köves púpok emelkednek a tűlevélszőnyeges csapás mentén, így jutunk el az ezüst-hegyi kőfejtő bejáratához.

A felhagyott udvarban egykori sekélytenger part menti, iszapos-homokos üledéke tárul fel, melyet a mélyből feltörő meleg vizes oldatok cementáltak rendkívül keménnyé. A 19. századi építőiparban népszerű, ún. hárshegyi homokkő a budapesti építkezések anyagául szolgált, de malomkőnek is fejtették. A bánya különlegessége a végében nyíló Papp Ferenc-barlang, melynek felső szintje a homokkőben tátong, alsóbb járatai pedig a hegytömeg egyéb üledékes kőzeteibe hatolnak - egészen 66 méteres mélységig, mintegy 400 méter hosszan. A felfelé hatoló hidrotermális oldatok kitágították a járatrendszert, viszont mivel a hasadékok elsődlegesen homokkőtest törészónájában keletkeztek, a barlang különösen omlásveszélyes, ezért tilos belépni. Mindenesetre a sziklafal aljában szerényen ásító bejáratot érdemes szemügyre venni. (A Kevélyek kemény, építőanyagnak alkalmas kőzeteit a hegycsoport fővárosközeli fekvése miatt több helyen is fejtették. Nem példa nélküli, hogy a bányászat barlangokat tárt fel, azonban ezek egyik-másikát el is tüntette.)

A Kevélyek gerincén

Rálépünk a P jelzésre, és ezzel belevágunk a gerincútba. Fönt már a cseres-tölgyes uralja a hegyhátat, ami keskenységével lep meg - ehhez pedig igen meredek oldalsó lejtők csatlakoznak. Itt-ott a hajdan kopár hegyoldalakra telepített, illatos fenyvesek is elérik a gerincet, és feltűnőek a kisebb-nagyobb kőrakások, sziklavárak is. Némelyikük kőfejtőt rejt, hiszen egyes foltokban kovás oldatoktól keménnyé vált, építőanyagnak kiváló hárshegyi homokkő-sapka települt a dolomitra és mészkőre. Az erdő már befedte a kis bányaudvarokat, amik csak változatosabbá varázsolják a hol enyhén emelkedő, hol megnyugvó útvonalat. Elérjük az Ezüst-Kevély alig észlelhető tetőpontját, ahol rövid csapás vezet ki jobbra. Kőfejtőjének sziklafalai között felhagyott menedékkunyhó rejtőzik - a 20. század elején a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) turistái építették, ám a kevély-nyergi ház megépülésével elvesztette funkcióját és felhagyták. (Az építményt hívták egy időben Reuma-kunyhónak is, és egy rendszerváltás előtti kalauz arról is beszámol, hogy a Tanácsköztársaság üldözött kommunistái bujdostak itt, malomkőfaragó munkásoknak kiadva magukat.)

Hosszabb pihentető szakasz áll előttünk, ellaposodik kissé a hegyhát. Aztán újra az ég felé hajlik az ösvény, mellőzünk egy pazar fekvésű, panorámás védkunyhót, és ostrom alá vesszük a csúcsot. Többször is kilátunk a Budai-hegység felé, de az igazán hatásos, nagyszabású panorámát a Nagy-Kevély csúcstömbjének oldalsó tisztásáról kapjuk meg. Fölérve visszatekinthetünk a gerinc bejárt szakaszára és Budapest elképesztő méreteire, a horizonton a Gödöllői-dombság hullámzik, északabbra a Mátra gerince, rajta a Kékes-tető kéklik (de felbukkan a bükki Nagy-Eged piramisa is). Ha kisétálunk a sziklaletörésre, mellbevágó az élmény: alant Pilisborosjenő medencéje, amely távban roppant közel, szintben mintegy 300 méterrel lejjebb fekszik - szédületes a mélység, amit a hófehér sziklaélek csak tovább vadítanak. Ezért pedig nem más felel, mint hogy a Nagy-Kevély előterében egy markáns vetővonal húzódik - egyik oldalán a hegycsoport kiemelkedett, másikon a Pilisvörösvári-árok a mélybe zökkent. Túlfelén a Budai-hegység tört a magasba: adótornyairól felismerhetjük a Hármashatár-hegy csoportját, mögüle kibukkan a Széchenyi- és a János-hegy, jobbra a Nagy-Szénás és a Kutya-hegy tornyosul, leghátul a Nagy-Kopasz emelkedik. Balra a Gellért-hegy apró rögénél talál egymásra a hegyvidék, a Duna és az Alföld, míg jobbra fordulva a Pilis hosszú vonulata hullámzik. Nyugati oldalát mintha lenyesték volna, meredeken szakad le az árok felé. Szabad szemmel is kivehető az óriási tömegű Pilis-tető kilátója, a tömb mellett pedig a Zajnát-hegyek csoportja képez hidat a szomszédos hegységek közt. Hegyekben és településekben gazdag, színpompás tájként hullámzik a főváros hátsó kertje, amit a pulpitusként szolgáló sziklás púpról csodálhatunk.

Ha sikerül erőt vennünk magunkon, és búcsút inteni a marasztaló látványnak, a jelzés még emelkedő úton vezet néhány métert. A Nagy-Kevély 534 méter magas tetőpontját is útba ejtjük - rajta már csak csonkok emlékeztetnek a valamikori (leégett) kilátóra. Innen túránk igen kényelmes szakasza áll előttünk: fokozatosan ereszkedünk a gerincélen, közben panorámás szakaszok, nagyszerű fekvésű kilátópontok váltakoznak. Feltárul a Hosszú-hegy fölé magasodó Pilis-tető tömbje is, tőle jobbra Csobánka medencéje és a Visegrádi-hegység látszik. Változatos és gyönyörű a táj, ha pedig nem nyáron érkezünk, a lombjukat vesztett fák ágai között csaknem folyamatosan élvezhetjük a magasságélményt.

Rövidesen leérünk a Kevély-nyeregbe, ahol tűzrakók és egy esőbeálló fogad csak - nem volt ez mindig így, hiszen hosszú évtizedeken keresztül állt itt az 1920-as évektől a Stromfeld Aurél-menedékház. Köveit a kor szokásainak megfelelően hátizsákban hordták fel a turisták, akik a TTE vezetésével emelték az épületet - 5 év munkájának eredményeként 60 ember számára készült menedék a nyeregben. Étterme meleg ételt is kínált, ám népszerűsége miatt gyakorta hosszúra nyúlt a várakozás, forrás hiányában pedig az italellátás is meg-megakadt. Története 1992-ig tartott, amikor leégett egy nappal azelőtt, hogy a Pilisi Parkerdőgazdaságtól a Budapesti Természetbarát Szövetség kezelésébe került volna.

Kitérő a Kis-Kevélyre

Népszerűsége révén a helyszín alighanem napjainkban is alkalmas lenne egy turistaház üzemeltetésére, hiszen a szélrózsa minden irányában indulnak innen gyakran járt turistautak. Túránk a K▲ jelzésre terel, amely a Kis-Kevélyt veszi célba. Lanyha emelkedő veszi kezdetét. Érintjük a szűk kilátással kecsegtető Stromfeld Aurél-emlékpadot (a névadó a Tanácsköztársaság vezérkari főnöke és a Természetbarátok Turista Egyesületének tisztviselője volt), előle visszapillanthatunk a Nagy-Kevély oldalára. Bozótos, néhol alagútként a növényzetbe fúródó ösvényen haladunk, felfűzünk egy kilátóhelyet, aminél azonban nem érdemes hosszan időzni, hiszen a panoráma a csúcsról lesz az igazi - ami kisvártatva elő is tűnik. Oldalában, akárcsak nagyobbik testvérén, sziklás letörés díszeleg. Sétáljunk ki rá, és vegyük szemügyre a tájat! Balra a gerinc oldalát simíthatja végig tekintetünk, szemközt a Budai-hegység hullámzik, jobbra a gigantikus Pilis-tető emelkedik. Belátunk Csobánka medencéjébe, megcsodálhatjuk Dobogókő erdős hátát, és a távolba meredve a Gerecsét is pásztázhatjuk.

Fenyővarázs a hegyaljon

Élvezzük ki a látványt, hiszen túránk hátralévő szakasza nem a panorámáról fog szólni. Visszatérünk a nyeregbe, és túlfelén jobbra lefelé indulunk a hegyről. Már a Z jelzést követjük, jó darabon ez lesz a kalauzunk. Széles sétányon ereszkedünk, balra sziklagyepek, majd hatalmas dolomitsziklák tűnnek fel (köztük barlangüreg rejlik). A köves út végül leér a Kevélyek tövébe, és egy sorompó után elágazásba torkollik. Innentől kényelmes erdészeti utakon kanyargunk - először is jobb felé, maradva a Z jelzésen. Néhány újabb elágazás után egy tarvágás széléről rálátunk a Kis-Kevély büszke ormára, más érdekességgel ez a szakasz sajnos nem szolgál. Egy dózerút keresztezése után meredeken szállunk alá, és megkerülünk egy mohos sziklarakást - túloldalán pedig beérünk a Solymári-völgy vízmosásának mélyedésébe. A többnyire száraz árkot annak peremén követjük. Mészkőformációkon átbukdácsolva, helyenként meglepően élénk formák közt kerülünk át a meder túloldalára, ahol aztán morzsalékos, csúszós szakaszon, tölgyek törzsébe kapaszkodva küzdjük magunkat egyre lejjebb. Megszelídül az út jellege, és száraz, sekély patakmosás mellett, lapos terepen sétálunk. Nem sokáig, hiszen az árok újra elmélyül, és bár a turistaút régen odalent vezetett, most hangulatos, kifejezetten kellemes harántösvényen kísérjük a mélyületet. Kiterjedt, és persze ültetett feketefenyves gyantaillatú vidékén gyalogolunk, néhol hatalmas dolomitoszlopok emelkednek a fák között. Ezeket a mélyből feltörő meleg vizes oldatok járták át és cementálták különösen keménnyé - így aztán a környezetükkel könnyedén elbánó erózió kevésbé fogott rajtuk, minek következtében kimagasodtak fokozatosan lepusztuló szomszédságukból.

Az árok túloldalán laktanyát és katonai területet takar a növényzet; egy ponton függőhíd vezetett át. Sajnos deszkái már hiányoznak, így rámenni sem lehet, pedig jelentős mélységet segítene legyőzni. Még néhány kis kanyar és apróbb hepehupa a fenyvesben, továbbá egy kőfejtőt is mellőzünk, mígnem elágazásba torkollik utunk. Ne engedjünk a csábításnak, érdemes rászánni magunkat még néhány kilométerre! Ennek megfelelően válasszuk a balra kiágazó, fölfelé lendülő K+ jelzést, mely hosszan követi a Fehér-hegy oldalát, enyhe emelkedőkkel és lejtőkkel vezetve keresztül annak tölgyesén. Az eseménytelen vándorlásban felüdülés a Kutyák-völgyének torka, ahová a Balázs-lépcsőn ereszkedik be a turistaút. A sziklás szakadékból azonnal ki is mászunk a túloldalon - de érdemes kitérőt tenni a mélyére is, ahol páratlan formában tárul fel a helyszínt felépítő, változatos rétegsor. Még néhány ereszkedés és kaptatás, és csatlakozunk az Országos Kéktúra K jelzésébe.

Liliputi erdőkatlan

Balra fordulva az utolsó megpróbáltatás előtt állunk: köves, végre markáns hangulatú sétányon hágunk fel a Köves-bércre. Egy éles balkanyar végre irányba állít, és kellemes ösvényen nekivágunk a hajdani kőbányát átszelő tekergésnek. A lapos hegyháton meglepően egyedi, sajátos miliőjű tájszelet vár ránk: a színes, alacsony és átlátható növényzet már lassan elfedi a bányagödröket, de a mohos kövek és a girbegurba formák, a tartalmas látvány nagyszerű terepet alkotnak. Évmilliókkal ezelőtt folyók hordaléka terült szét a tengerben, amit a part menti hullámverés folyamatosan mozgatott, átkevert. A durvaszemcsés homokkövet később a mélyből felhatoló, kovás oldatok járták át és cementálták sokkal keményebbé (ún. hárshegyi homokkővé). Ezt az építőanyagot fejtették elsősorban a terület bányagödreiben. De a mélyebb tengerben lerakódott kiscelli agyag sem marat érintetlen: ezt a Bécsi út túloldalán található téglagyár számára fejtették (a Köves-bérc délnyugati szegletében) - a belőle készült tégla kelendő volt az országban.

Nyírek, kőrisek és nyárak, ahol pedig régebben megkezdődhetett, és előrébb tart a beerdősülési folyamat, ott tölgyek fedik el a hepehupás táj mélyedéseit. Liliputi kis sziklateknő ez erdővel bélelve, hangulatos és barátságos léptékű táj. Rögtönzött tűzrakókat hagyunk el, végül köves tereplépcsőn érkezünk meg a falu szélére. Belépünk Pilisborosjenő házai közé, néhány utcával lejjebb azonban a K jelzés egy balkanyarral ismét a település szélére irányít. Balra mezőgazdasági tábla, jobbra a házak közt a Kevélyek tekintélyes, valószínűtlenül meredek falú lánca uralja a látképet. Végül elhagyjuk a Kéktúrát, és a Föld utcán jobbra tartva, majd a Budai úton bal felé visszaérünk kiindulópontunkra, a buszmegállóba.