Jégbarlang és kanyontúra a Szlovák Paradicsom napos oldalán

Itiner

• Sztracenáról (Stratená) a K jelzés vezet át a szurdokon, majd el a jégbarlanghoz és le az országúthoz.
• A jégbarlang előtti buszmegállótól a P jelzés vezet vissza a Sztracenai-kanyonon (Stratenský kaňon) keresztül kiindulópontunkra, Sztracenára.

A túra részletes leírása

A Szlovák Paradicsom legdélibb szurdoka

Utunk Sztracenáról (Stratená), az apró hegyi falu vasúti megállójától indul, ami a méltán híres Margecany – Banská Bystrica- (Margitfalva – Besztercebánya-) vasútvonal egyik legmagasabb szakaszán található. A Gölnic és Garam folyók völgyében futó vasút a Felvidék egyik legszebb fekvésű vonala: a vonatok számos kanyarral, völgyhíddal és alagúttal küzdik át magukat a sűrű fenyvesekkel fedett hegyvidéken. Érdemes legalább valamelyik közeli közlekedési csomóponttól vonattal érkezni a túrára, hogy utazásunk alatt megtekinthessük a vasútvonal gyönyörű környezetét. Viszont a menetrendet nézzük meg előre, hiszen a járatok csak a nyári túraidény alatt járnak gyakrabban.

Alig indulunk el a K jelzésen a faluban, rögtön egy balkanyarnál elhagyjuk az utolsó házakat. A legszélső porta mellett bővizű forrás kínálja vizét a túrára, majd egy sötét alagút vezet át a vasúti pálya alatt, hogy a túloldalt már a töltés takarásában hagyjuk magunk mögött a települést, és belépjünk az izgalmassá váló völgybe. Buja lapurengeteg fogad a patakparton és a fenyőligetek közötti tisztásokon. Az első métereken még érdemes visszatekinteni a dolomitfalakban leszakadó hegyoldalra, ahol egy rémisztően meredek oldalú sziklakanyon mélyül a hegység belseje felé. A mi oldalunkon inkább a ránk váró izgalmakat sejtelmesen elfedő fenyőerdő a meghatározó. Rögtön hídon keresztezzük a patakot, majd láncot ragadunk, hogy biztonságosan közlekedhessünk a sziklás és meredek hegyoldalon. A technikás szakasz rövid, és nem is annyira kitett, mint híresebb társai a nemzeti park északi oldalán. Híd vezet át a túloldalra a leginkább sziklás részen, így felülről is megtekinthetjük a szorost, ahol a patak szinte nyílegyenes sikátorba kényszerül. A víz mélyíti ezeket a szurdokokat, de útját a kőzettani adottságok határozzák meg: az egyöntetűen tiszta karbonátokból felépülő vidéken a kőzetblokkok közötti fő törésvonalakba mélyülnek a leginkább bevágódott völgyek. Így van ez itt, a Tiesňavy szurdokában is, ahol szinte pontosan északkelet felé, a Gölnic folyó völgyébe ereszkedik a patak.

A kezdeti izgalmak hamar alábbhagynak, alig 100 méter hosszan övezi mészkőfal a patak folyását, míg a legnagyobb problémát nem a sziklás környezet, hanem a kidőlt fenyőfák okozzák. Egy szűkületet még falétra segítségével, majd rövid hídón kerülünk ki, de feljebb már csak a fenyőfatörzseket kerülgetjük. Az emelkedés is alábbhagy egy időre,  így kiélvezhetjük a szétterülő patakvölgy és az árnyas erdő nyugalmát. Az ösvény egyszercsak hirtelen ráfordul a hegyoldalra, és eltávolodunk a pataktól, hogy a gyors emelkedést letudva, kb. 40 méter szint után lankásan harántoljunk az erdőben.

A változást egy rét hozza el: egyszeriben megritkul a fenyves, és hangulatos, fenyőligetektől tarka tisztások, majd szélesre táruló tisztás veszi át a helyet a völgyben. A Pod Hanesovou rétje tarka virágszőnyeggel csábít pihenésre, piknikezésre, szemlélődésre. Már a tisztás elején útelágazáshoz érünk, a K jelzés ugyanis nekiszalad a meredek hegyoldalnak, és felvág a névadó Hanesová hegy tetejére. Mivel ez az irány vezet el a jégbarlanghoz, mi is válasszuk a meredeken az erdőbe váltó ösvényt a kellemes, völgyi réteken „andalgó” P jelzés helyett. Bár nagyobb kerülővel, egy szakaszon jelzés nélküli dózerúton azon az útvonalon is eljuthatunk a jégbarlanghoz, a K jelzés mellett egy másik látványos barlangot is felfedezhetünk a fenyvesben.

Rejtett értékek a felszín alatt

Az emelkedő felénél, a legmeredekebb, sziklás szakaszon egy sötét barlangi száj ásít az erdőre: a Zelená jaskiňa („Zöld-barlang”) bejárata tátong a turistaút mellett. A barlangot belülről is szemügyre vehetjük, a hármas sziklaszáj tágas belső üregbe enged bebocsátást. Ha nem lenne minden nedves, akár kényelmes lakóbarlang is lehetne. A bejárat előtti kis teraszon pad és asztal is fogad, így megpihenhetünk a meredek kaptatás közben.

A barlang felett a hegyoldal sekély szárazvölggyé formálódik, ami egy irtásra vezet, majd kerülővel kapaszkodunk fel a hegy 1100 méter magas tetejére. A sűrű erdő eltakarja a kilátást, az eddig megszokott zárt környezetből itt mégis érzékelhetően kiérünk, hiszen a túloldali meredek lejtő a Gölnic völgyére tekint. A meredek hegyoldalon induló ereszkedés elején rögtön karsztos jelenségek felszíni lenyomatait láthatjuk, hiszen az alattunk lévő hegy felszínét a víz oldó hatása sziklás beszakadásokkal tette egyenetlenné. A hatalmas területű sziklacsarnokot alulról kerüljük, és megérkezünk a Dobsinai-jégbarlang (Dobšinská ľadová jaskyňa) bejáratához. Mindenképpen érdemes betekinteni az UNESCO-védelem alatt álló jégpalotába, ahol a víz és a fagy alkotásai, a gigászi, gleccserszerű jégfolyó egyszerre képes elborzasztani és lenyűgözni. 110 ezer köbméter jég vár ránk, úgyhogy legyen nálunk meleg öltözet, zárt cipő, mert valóban téli körülmények uralkodnak a barlangban. Kezdetben jégveremként, hűtés céljára használták a helyiek a barlang bejáratát, mígnem 1870-ben Ruffini Jenő és társai lemerészkedtek a fagyos sziklacsarnokba. Hamar ki is építették a járatot, lehetővé téve a turistaforgalmat, és 1887-ben a világon az elsők között kapott villanyvilágítást is a barlang. Nem hiába, hiszen a nyári télnek messzeföldről csodájára jártak úgy a kutatók, mint a szórakozni vágyók. Már az 1920-as években buszjárat szállította ide a kirándulókat Dobsináról, és még korcsolyapályát is kialakítottak, amin nyáron is lehetett gyakorolni a téli sportot, egészen a II. világháború utáni időszakig.  A barlangot a korcsolyázási lehetőséggel hirdették, de a téli sportok helyi fénykorában sílesikló és sífutó pálya, sőt, síugró sánc is működött a szomszédos lejtőn, amiknek mára már nyoma sem látszik.

A barlang lejárata a hely adottságaihoz képest kényelmes kiépítettségű: végig masszív rozsdamentes rácsokon sétálunk az eleinte még csak fagyos leheletű üregben. A közel 1,5 kilométer hosszúságú járatrendszerből bő 500 métert járunk végig, igaz, a barlang nagy része egyetlen hatalmas, ferde csarnok, amit jelentős mértékben tölt ki az utolsó jégkorszak óta megrekedt jégmag, több teremre osztva az egyébként egybefüggő termet. Az északi fekvésű bejárat és a zsákszerkezet miatt megreked itt a téli hideg levegő, amit az évezredek óta fagyott jégmag is folyamatosan hűt, így fenntartva a folyamatosan -4 és +0,5 fok közötti átlaghőmérsékletet. A szakértők egy nagyobb barlangi terem beszakadásával magyarázzák a zsákszerű alakot, amely az egyébként összefüggő járatrendszert széttagolta. A jég mellett 70 méteres mélységig, szinte a barlang legaljáig jutunk. Ehhez át is fúrták a jégmagot, a járda a jégbe vájt folyosóban vezet, így belülről is láthatjuk a maghoz fagyott jégrétegek sávjait, akár a fa évgyűrűit. A megvizsgált minták alapján 1700-2000 évesre becsülik a legalsó rétegek korát, melyeket a sziklával való érintkezés lassan megolvaszt, az olvadékvíz pedig a repedésekben elszivárog. Így is masszív jégfal alakul ki a barlang alján, legnagyobb vastagsága 26,5 méter. Megdöbbentő ez a föld alatti, ősi jégvilág, ami „gleccserként” hatol a barlang belsejébe, és régi idők teleinek lenyomatát őrzi.

Ahogy visszakapaszkodunk a felszínre, és kilépünk az üde erdőbe, nagyra értékelhetjük a kinti illatgazdag, enyhe levegőt a barlang steril, rideg jégvilága után. A völgytalpig hátralévő 100 méternyi szintkülönbséget már kényelmesen szerpentinező murvaúton, érdekes tanösvénytáblák mellett tesszük meg. Ezeken korabeli képekkel, gondosan mutatják be a környék múltját és értékeit a középkori bányászattól a modernkori versenyekig.

A Gölnic folyó partján

Az országútra leérve forgalmas világba csöppenünk, és a nyári turistaszezonban étteremben ebédelhetünk a régen bezárt és újonnan épített szállók között. Az út túloldalán, a Gölnic árterén rövid tanösvény invitál a környező lápos terület természeti értékei közé, a völgytalpi rét pedig tágas kilátást nyit nyugatra: az Ostrá skala impozáns sziklasüvege felett a Király-hegy csúcsgombos pajzsalakja koronázza a messzeséget. Az Alacsony-Tátra keleti őrbástyájának fátlan csúcsa már a havasok világa, rajta hatalmas adótorony és átjátszóállomás meredezik, oldalában pedig három jelentős felvidéki folyó ered. Szinte kéz a kézben, azonos magasságban indul az északi oldalból a Gölnic és a Vág, a hegylábi hágóból pedig a Garam. Míg a Vág Nyugat-Szlovákia, a Garam a déli részek fő vízfolyása, az előttünk kanyargó Gölnic a Hernád legjelentősebb mellékfolyója.

A kezdeti lapálynak hamar véget vetnek a komor fenyőerdőkkel fedett, meredek hegyek. Az immár P jelzésű utunk pár száz méter után elhagyja a beszűkülő patak menti rétet, és felkanyarodik a fenyvesbe. Bő 50 métert kapaszkodunk fölfelé egy nyeregbe, amivel átvágjuk a nagyot kerülő folyóvölgyet, hogy a túloldalon ugyanezt a szintkülönbséget lefelé is megtegyük. A vasút alatt átbújva egy darabig az országutat követjük, amely végül az összezáródó hegyek között végeláthatatlan alagútba fúrja magát, akárcsak a sínpálya. Szerencsére van kiút a szorult helyzetből, mert a sziklakanyonba torkolló patak mentén utat nyitottak: ezt 1840-ben Coburg herceg építtette a kohászathoz szükséges szén és megmunkált vasárú szállítására. A Sztracenai-kanyon (Stratenský kaňon) alsó sziklakapuját kellett elbontani, ezen kívül több helyen is tágasabbra vésték a szűk szorost. Egészen az 1970-es évek elejéig szolgálta ez az út a forgalmat, amikor kifúrták az alagutat a vasút mellett.

A sebes pataktól és buja aljnövényzettől idilli szurdokot kényelmes sétával járjuk végig, a vadul kanyargó, egykilométeres útvonal csak enyhén ereszkedik. Itt is tanösvénytáblák mutatják be a környező vidék élővilágát, geológiáját, történelmét, érdekes ábrákkal, képekkel szemléltetve mondandójukat. A szakemberek szerint a Gölnic folyó őse barlangot nyitott itt, aminek beszakadása után megmaradt az eredeti, szövevényes nyomvonal a felszínen. Némely sziklafal valóban szinte fölénk boltozódik – komoly magasságot és távlatokat tartogat a látványos kanyon.

Éles a váltás a lerobbantott sziklakapu helyén, hiszen tágas, lapos, aszfaltozott terepen érjük el az alagútból előbújó országutat, amit még bő fél kilométert követve elérjük Sztracena (Stratená) házait, és visszaérkezünk kiindulópontunkhoz. A faluban (szezonban) több étterem is működik, érdemes meglátogatni az egyiket túránk végén, a hazaút előtt, hogy a kulináris érdekességeket is megtapasztalhassuk.