Az Északi-Bükk őrbástyáin

Itiner:

• Nagyvisnyóról indulunk a S jelzésen a Dédesi-várhegyhez.
• Rövid kitérőt teszünk a dédesi várhoz a KL jelzésen.
• A S jelzésen tovább folytatjuk a Kisvár alatti nyeregig.
• A Kisvártól a K jelzésen a Verebec-váron át érkezünk Bánkútra.
• Bánkútról a Z+ jelzésen érkezünk fel a Bálványra, majd ereszkedünk vissza Nagyvisnyóra.
• A buszmegállóhoz a S jelzésen balra fordulva jutunk.

Útleírás:

Két megye határán, Nagyvisnyóról a Bán-völgybe

Nagyvisnyó központjából indulunk keleti irányba a S jelzés mentén. Nagyvisnyó jellegzetes palóc falu, ahol az országútra merőlegesen épített házak és udvarok összeolvadásából fésűszerű településszerkezet alakult ki. A helyiek megélhetését főként az erdő adta, a Szilvás- és Bán-patak szűk völgyét kaszálóként használták a helyiek.

A faluszéli kaszálórétek mellett, az Északi-Bükk lábánál teszünk meg egy bő kilométert, míg a Taró-bérc ligetes vonulata fölött feltűnik első úti célunk, a Dédesi-várhegy jellegzetes, erdővel borított kúpja. A völgytalp elkeskenyedik itt, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye határán, a Bükk és a Borsodi-dombság erdei összezáródnak előttünk. Itt érkezik ki a dédesi és a Taró-gerinc közül a Bán-patak is, előzékenyen elénk kanyarodva égerfákkal szegélyezett szalagjával. Követjük a patak folyását felfelé, a hegyek közé vezető erdészeti út mentén. Balkézre hangulatos erdei kocsma, büfé áll a hegylábi erdő árnyékában. A „Fapuma” kultikus helyszíne a Bükk északi lábának, ahol az erdőn dolgozók, kirándulók, a közeli Ifjúsági táborból érkezők találkoznak és vitatják meg az erdő, a hegy, az élet dolgait.

Innentől valóban határvidéken haladunk, a Bán-völgy erdészeti útja ugyanis a megyehatár; valamint itt találkozik a hegylábi rét a gerincek sűrű erdejével. Pár száz méterre az ifjúsági tábor épületei mellett bevág a S jelzés balra a tölgyerdőbe, ahol megkezdjük a hosszan tartó kapaszkodást a Bükk tetejére. Közel hétszáz méter szinttel áll felettünk a Bálvány, de a kitérőkkel, a gerinc hullámzásával az ezer métert közelíti a leküzdendő szintemelkedés. Ennek ellenére jól beosztva hódítjuk meg a magasságot, melynek első szakaszán a Bán völgyének nyugati oldalában, kellemes, világos tölgyerdőben kapaszkodunk. Hamar a gerincre érünk, a Vár-erdőnek nevezett sűrű rengetegbe, ami a középkorban jellemzően tarra volt vágva, hogy az ellenség ne rejtőzhessen el benne. Egymásba fonódó erdészeti utakon érkezünk a Dédesi-várhegy kúpjának lábához. A meredek kiemelkedésbe vágott széles dózerúton küzdjük le az első jelentősebb szintet a kúp túloldalára. Itt keresztezünk egy ókori sáncot is, ugyanis a Dédesi-várhegyet is magába foglaló gerinc egy sokkal nagyobb és régebbi erődítés helyszíne, melyet a következő kilométereken testközelből láthatunk. Először azonban a középkori dédesi várat ostromoljuk. 

A dédesi vár meghódítása

A Bán-völgy meredek oldalából kiérkezünk a dédesi vár és a Kis-vár közötti nyereg alá. Még a 2000-es évek elején hangulatos rét volt itt, ami a vár alatti lapos területen az egykori piactér helyszínéül szolgált. Mára már sűrű bozót fedi ezt a részt, ami mellett lekanyarodunk a várhoz vezető, KL jelzésű ösvényen. A Vár-hegy kúpja köré csavarodó út egy teljes fordulatot tesz meg a tetőpontig, közben az egyre kövesebb, sziklásabb oldal sűrű erdejében kapaszkodunk az óramutató járásának irányában. Az északi oldal sötét hársas bükkösében vastag mohaszőnyeggel takart törzsek között érjük el a Vár-hegy természetes védővonalát, az északkeleti oldalon húzódó sziklapadot. Az ösvény is meredekebbre vált, de pár lépéssel kiérünk a szikla tetejének kilátópontjára.

A természetes őrhelyről belátunk a túloldali Vár-völgy mélyen alattunk húzódó, sűrű erdővel takart bevágásába. A szemközti, barázdált oldal felváltva bükkössel és tölgyessel fedett, míg a Vár-völgy felső szakasza oldalágakra szakad, a Recem-, Moldva- és Torma-völgyeket igazi vegyes összetételű rengeteg takarja. A szétágazó völgyrendszer meredeken fut fel a Bükk-hegység tömbjére, a fennsík északi peremére, ami jobbra a kilátóval és átjátszó adótoronnyal jól felismerhető Bálvány csúcsában tetőzik. Előtte impozáns mészkőtorony töri meg a lankásan hullámzó erdős gerincet: a Kis-vár sziklaszirtje fokozottan védett, a sziklamászók által kedvelt, egyik legszebb fekvésű hazai sziklabércünk.

A csúcsra még egy rövid kanyarral érkezünk, amivel bezárul a kör a Vár-hegy körül. Az erdős púpon romos falmaradvány áll, töredéke csak az egykori várnak, mely a hegység északi részét uralta. Vesztét a török ostrom szorítása alól elmenekülő védői okozták, a legenda szerint ugyanis 15 napi harc után a kilátástalan helyzet elől elvonuló védők a bevonuló törökökre robbantották a várat.

Kapaszkodás a Bükk-fennsík peremére

A KL jelzésen az elágazáshoz visszatérve folytatjuk a szintek faragását, a Verebec-vár gerincének kiszögeléseit kerülgetjük a S jelzésen. Elhaladunk a fák sűrűjén át felsejlő Kis-vár fehér mészkőtornya mellett, és a mögötte lévő nyeregben egy elágazásnál becsatlakozunk az Országos Kéktúra vérkeringésébe. Itt ugyanis a S jelzés lekanyarodik a Vár-völgy meredélyébe, az eddig használt dózerutat a K jelzés kíséri tovább. A 2000-es évek végéig még turistaút vitt fel a Kis-vár sziklabástyájára is, de a csúcsjelzést megszüntették a fokozott védelem, a sziklák sérülékeny növényvilága, a szirten költő sólymok miatt.

Ha a Kis-várra nem is, de a közeli Vásárhely-kőre kinézhetünk. Tovább a dózerúton, a K jelzéssel megkerüljük a szemben magasodó kúpot. A kanyarból jobbkézre, a hegy nyugati oldalán egy tisztás nyílik, alatta sziklaszirt nyújt félköríves panorámát. Ami a dédesi várból takarásban volt, azt innen belátjuk. A Bálvány jól felismerhető tömbjétől az északnyugati gerincek láncolatán túl Nagyvisnyóig és a nógrádi dombvidékig feltárul a nyugati látóhatár, „Palócföld” központi része.

A továbbiakban lankásan emelkedünk a Verebec-vár gerincén a széles dózerút mentén. Fiatalos és vegyes kőrises, gyertyános-bükkös mentén kanyarodunk rá a Pados-oldalra, ami valóban sziklapadok láncolatával tagolt. Itt érkezünk az ókori vár központi területére is, ahol jelentős vaskori leletet tártak fel. A település nyomai, az erődítést körülvevő sáncok fedezhetők fel a gerinc legmagasabb pontja, a Verebec-vár körül. A Vaskapunak nevezett elkeskenyedő gerincszakaszon az eddigi tölgyes erdő öreg bükkösbe vált, és egy kis kiemelkedés túloldalán beérkezünk az utak csomópontjaként szolgáló Verebec-nyeregbe. Hosszú ideig a meredek keleti letörés mentén itt érkezett fel az Országos Kéktúra útvonala a Vár-völgyből, keletnek a szintúton. A Nyír-kő és a farkasnyaki elágazás felé vezet a dózerút, de mi dél felé folytatjuk a meredek Ördög-oldalban kapaszkodó úton.

A rendkívül kitett északi oldalban, sűrű bükkösben oldalaz a dózerút. A Központi-Bükk mészkőtömbje itt puhább, palás kőzetekbe vált, így a könnyen lekopó öreg üledékek mentén több száz métert zuhan alá a magasba emelkedett mészkőplató északi széle. Az egyre kövesebb, sziklásabb hegyoldal egy bő kilométeren keresztül teszi próbára erőnlétünket, ám az Ördög-oldalból kiérkezve egy csapásra feloldozást nyerünk. A nyereg laposán szintben egy fenyőerdő mellett keresztezzük a bánkúti autóutat, és pár méterre balkézre, a túloldali gyertyános-bükkösben, enyhe ereszkedéssel bevágunk a bánkúti sípályák felé. Rövid oldalazás után elérjük a széles szalagként az erdők között húzódó rétet, ami télen, az egyre ritkább havas időszakban sípályaként üzemel. Az utolsó felvonósorral szemben patinás turistaház mellett haladunk el, ahol szállást és ellátást is kaphatunk. A régi síház előtti padokon, a Bán-kút mellett megpihenhetünk az utolsó kapaszkodó előtt, ami felvezet a hegység tetejére.

A Bálvány kilátópontja, a Bükk legmagasabb elérhető pontja

A sípálya mellett a völgyfőben felkapaszkodunk a nyeregbe, ahol a parkoló túloldalán, a Fehér Sas Panzió mellett jobbra, az aszfaltút kanyarjában belépünk az erdőbe, immár a Z+ jelzést követve. Egy sziklás kiszögelésen felérkezünk a Bálvány köves gerincélére, amit nyugat felé követünk a hegy legmagasabb pontjáig. A gerinc kis hullámját meglovagolva, az utolsó rövid kaptatón felérkezünk a fenyők, kőrisek és bükkök fedte csúcsra az átjátszó toronyhoz és a Petőfi-kilátóhoz.

Az épület több szinttel rendelkezik; amennyiben nincs tériszonyunk, érdemes a középső deszkapadozatról az utolsó létrán is felkapaszkodni, mivel innen, a legmagasabb szintről tárul fel igazán a kilátás. Körülöttünk a Bálvány erdeje, melynek legfelső ágai felett éppen látható a Dédesi-várhegy és a Kisvár sziklás csúcsa észak felé. Megkapó az északra leszakadó gerincek formagazdagsága, a mélyen bevágódó völgyek sűrű erdőtakaróba vesznek el. A legmélyebb völgyrendszer pont alattunk nyugati irányban az Ablakos-kő-völgye, amiből csak a körülötte kimagasló, igen meredek gerincéleket lehet kivenni. Felette a távolban a nyugati látóhatárt a Mátra szegélyezi, melytől északra megannyi dombtetővel hullámzik a három megye és a mai Szlovákia határán a palóc dombvidék, a Heves-Borsodi-dombság, a Karancs-Medves vulkáni vonulatai. Északra a Bükk lába és az Upponyi-hegységen túl a Kárpátok felvidéki szakasza látszik jó időben egészen az Alacsony-Tátra havas bércekben tetőző szalagjáig, tőle jobbra a Magas-Tátra sziklacsipkés koronájáig. Délre a Bükk-Fennsík nagy része belátható a szelíden hullámzó, erdős tájjal és a kúpok között ülő rétekkel. Érdekes jelenség a bánkúti sípálya felett az ezredfordulón felépített radarállomás, ami fehér gömbjével óriás golflabdára emlékeztet. Alatta a Garadna völgyének bevágásán keresztül ellátunk Miskolcig, az Alföld pereméig.

Hosszú ereszkedés a Szilvási-völgybe

A csúcs alatt a Z jelzésen folytatva irtásra érkezünk, aminek túloldalán egy dózerutat követünk észak felé ritkás, öreg erdőben. Eleinte még a Bálvány szelíden hullámzó platóján maradunk, ahol az erdőgazdasági utak keresik a leglankásabb vonalvezetést. Egy rét szélén keresztezünk egy szintben haladó dózerutat, és az erdei tisztás túloldalán, a Bálványból kiágazó gerincet követve, egyre meredekebb letörések között kanyargunk a Z+ jelzéssel. Körülöttünk a hegység egyik legvadabb vidéke, a szinte áthatolhatatlan szurdokvölgyek és sziklás oldalak jégkorszakból visszamaradt flórának és sok védett állatnak adnak otthont. A gerinctől balra eső, szélsőségesen meredek hegyvidék fokozottan védett terület. A védettséget maga a vad formavilág garantálja, bár Nagyvisnyó felől erdészeti vasút nyomult fel a szurdokvölgy torkolatáig a 20. században a kitermelhető erdőkért.

Határozottá formálódó gerincélen, annak enyhe hullámzásával hatolunk át a sűrű erdőségeken. Alig járt vidéke ez a Bükknek; a Bánkúton tapasztalt turistaforgalom nem jut át a Bálvány tömbjén, innen már csak Nagyvisnyó lehet a legközelebbi célpont többszáz méter szinttel alattunk. A gerinc követi a mélyen alattunk húzódó Ablakos-kő völgyének kanyarulatát, amellyel nyugatra fordulva hullámzunk 700 és 800 méter szint között a Taró-főn és a Száraz-pallagon keresztül.

Egy utolsó kiszögellés után meredeken ereszkedni kezd az út északnyugat felé a Mála-bércen, mögöttünk marad az Északi-Bükk letörésének fokozottan védett vidéke. Egyre gyakrabban nyílik kilátás az erdőirtásokon keresztül az alattunk húzódó dombvidékre. Az eddigi kevert bükkösök mindinkább tölgyesbe váltanak a csökkenő magassággal. A Mála-bérc két és fél kilométeres ereszkedése alatt 350 méter szintet veszítünk egyhuzamban. Az alsó részen már akácosban és feketefenyvesben túrázunk, de a gerinc utolsó kiemelkedése Nagyvisnyó felett fenyőligetben, réteken keresztül vezet, ahonnan megkapó látvány tárul elénk a dombokká szelídülő hegység peremén. Mögöttünk az északi gerincek vadul hullámzó vonulatai, legszélen az impozáns Kisvárral és a Dédesi-várhegy kúpjával. Bánkút és a sípályák kivételével az egész eddig megtett útvonalat belátjuk, méltó zárásaként a hosszú túrának. A Méhecső-oldal lankás rétjén át, a porták mögött megérkezünk Nagyvisnyóra, az Eger és Kazincbarcika közötti országútra. A buszmegállóhoz az S jelzésen balra térve jutunk vissza.