A Villányi-hegység nyugati végein

Itiner

• A buszmegállótól a Z jelzésen indulunk el délnyugat felé, és ezt követjük Csarnótán át a Kopasz-hegy nyugati lejtőjéig.
• A K jelzés becsatlakozásánál átváltunk arra, és balra fordulva felkapaszkodunk a Kopasz-hegyre, majd az 58-as út átszelése után megmásszuk a Tenkest.
• A Tenkes csúcsa alatt balra térünk a S jelzésen.
• A S+ jelzés kiágazásánál ezen folytatjuk utunkat, és sétálunk le Túronyig.
• Amikor elérjük a S jelzést, megint ezt kezdjük követni bal felé. Ez az 58-as utat ismét átszelve épp kezdő/végpontunknál, a buszmegállónál torkollik bele a Z jelzésbe.

A túra részletes leírása

A 48-as népfelkelők gyülekezőhelyén

A csendes, Baranya megyei település, a Villányi borvidékhez tartozó Túrony leghíresebb műemléke a felújított Árpád-kori templom, amellyel majd túránk végén ismerkedünk meg. A falu már jóval annak építése előtt lakott lehetett, hiszen 5-6 ezer éves bronzkori cseréptöredékek is kerültek elő a környékéről, a rómaiak idején pedig hadiút vezetett erre. Az első írásos említését 1237-ből ismerjük, Turul néven – ebből a török eredetű szóból feltevések szerint a toronyhoz hasonlóan képződhetett a Túrony alak.

A település a török hódoltság alatt is végig lakott maradt, a történelemkönyvekbe azonban az 1848-49-es szabadságharc egyik tragikus epizódja, a „túronyi csata” révén került be. Miután Kossuth Lajos az orosz beavatkozás miatt népfelkelést hirdetett, Noszlopy Gáspár, somogyi kormánybiztos utasítására Kossa Dániel marócsai rektor szabadcsapatokat kezdett toborozni, amelyek 1849 júniusának elején az Ormánságban, az Oszró (ma Csányoszró) melletti erdőkben gyülekeztek. Gondot jelentett, hogy a vezetőik többnyire katonailag képzetlen értelmiségiek (köztük falusi lelkészek és tanítók) voltak, akiknek kevés fogalmuk lehetett a rájuk váró kihívásról, de Kossa módszerei is hagytak maguk után kívánnivalót: a településeket felgyújtással, a bíróikat golyóval fenyegette meg, ha nem állítanak ki elég embert. Ezért a csapatok nem teljesen önkéntes alapon szerveződtek, és így a harci szellemük eleve kétséges volt.

A nagyjából ötezer, kaszákkal, vasvillákkal és egyéb szerszámokkal felfegyverzett népfelkelő végül Mitterpacher Gusztáv honvéd százados vezetése alatt, Vajszlón keresztül a csarnótai erdőbe vonult, ahol a Siklóst megszállva tartó Stokucsa őrnagy granicsárjai (a Habsburgok oldalán harcoló, szerb nemzetiségű határvédő katonák) június 9-én jóformán pillanatok alatt szétkergették őket. A beszámolók alapján nem világos, hogy maguk az ellenállók mekkora veszteséget szenvedtek, Túronyt azonban a granicsárok bosszúból felégették, miután a református lelkész a parókia ablakából kilőve megölte egyik tisztjüket.

A buszmegállótól a Csarnótát Kistótfaluval összekötő, Z jelzésű turistaúton sétálunk nyugat, majd délnyugat felé. Egy kavicsos utat követve elhaladunk a temető mellett – Túrony eredetileg ezen a helyen lehetett, a lakói valószínűleg a tatárjárás után települtek át oda, ahol most is áll a falu. A házakat magunk mögött hagyva hamarosan megérkezünk a bájos Csarnótai-tóhoz. A 2010-es évek közepén mesterségesen létesített, magántulajdonban lévő ivadéknevelő tavat dél felől kerüljük meg, aztán átvágunk a Sziget-oldal cserfákkal elegyes erdőfoltján, és kilépünk a Csarnóta melletti szántóföldekre. A tágas határban érdemes szétnéznünk a hullámzó búzamező fölött: egy vadászles mögött láthatjuk a Villányi-hegység második legmagasabb hegyét, az innen laposnak tűnő Tenkest, csúcsán a lokátorral, de közelebb feltűnik a Kopasz-hegy is, amelyet könnyen beazonosíthatunk a tetején trónoló, henger alakú kőkilátóról.

A Kopasz-hegy csodás panorámája

Túránk során mindkettőt megmásszuk majd, most azonban még Csarnóta templomtornya felé vesszük az irányt. Egy földúton besétálunk a drávaszögi zsákfaluba, az 1858-ban emelt református templomnál keresztezzük egyetlen aszfaltozott útját, és az ellenkező irányban, még mindig a Z jelzést követve elhaladunk egy régi, roskatag pince mellett. Markánsan, szinte alagútszerűen bevágódott löszmélyúton át jutunk ki a Kopasz-hegy (vagy Nagy-hegy) nyugati lejtője alatt elterülő földekre.

Most főleg gabonát termesztenek itt, de a tájat fehéren pettyező, ligetekben megbújó présházak a szőlőművelés gazdag múltjáról tanúskodnak. Ez nem meglepő: Csarnóta még bőven a Villányi borvidékhez tartozik, és a lakosai közül ma is többen foglalkoznak borkészítéssel, bár ez, mint Siklós környéke általában, főleg fehérboros terület. A települést övező dombokon telepített szőlőskertek közül mi is megpillanthatunk párat. Az emberi jelenlét nyomait magán hordozó, mégis elhagyatott, időtlen nyugalmat árasztó táj csendes szemlélődésre csábít. Észak felé, a pirosló pipacsok és a közeli erdősáv mögül kikandikáló csarnótai templomtorony hátterében a Nyugati-Mecsek csúcsai, a Misina, a Tubes és a Jakab-hegy kéklő füzére uralja a horizontot, míg délre a Kopasz-hegy szerény magaslatába ütközik a tekintetünk.

Alig pár száz méter, és a Z jelzés véget is ér, ahogy becsatlakozik a Villányt Diósviszlóval összekapcsoló, magasabb rendű K jelzésbe. Ezen balra fordulunk, és egy magasles mellett elkezdünk kapaszkodni a Kopasz-hegyre, amelyre a nevéhez méltóan egyre gyérebb növényzetben, keskeny, köves ösvényen jutunk fel a felszínre kibukkanó mészkőtömbök között. A plató peremére érve érdemes visszanéznünk: a mondás szerint az Ormánság „addig tart, amíg a bikla ér” (a bikla helyi viselet, egy fehér alsószoknya), de innen úgy tűnik, mintha a végtelenbe veszne az erdőfoltokkal, szőlőültetvényekkel és termőföldekkel felszabdalt sík.

Bár a Kopasz-hegy platóján csak néhány csenevész fa és bokor nő, a sziklegyepekre jellemző növényzetben kifejezetten gazdag. Nem egy mészkőtömböt sárgán virítva kereteznek a tűző napot jól viselő borsos varjúháj telepei, amely csípős ízéről kapta a nevét, s bár a népi gyógyászatban használták például magas vérnyomás kezelésére is, ne kóstoljuk meg, mert (legalábbis nagy mennyiségben) hányást és hasmenést okoz. Rövidesen megérkezünk a 2008-ban épült, hengeralakú kőkilátóhoz, ahol érdemes szusszannunk egyet, hogy kiélvezhessük a nagyszerű körpanorámát. Jóllehet, a torony csak pár méterrel emelkedik a 272 m magas Kopasz-hegy csúcsa fölé, nemcsak a Mecsek vonulatát pásztázhatjuk végig róla, hanem tiszta időben az ellenkező irányban, azaz dél felé felsejlő, már Horvátországban lévő Papuk hegységet is. A látvány legdrámaibb eleme azonban következő úticélunk, a közeli Tenkes lapos alakja, és a Szársomlyó bányával elcsúfított, piramisszerű sziluettje. Előtte, bár ehhez meg kell erőltetnünk a szemünket, észrevehetjük a máriagyűdi kegytemplomot, jobbra pedig Siklóst, közepén a sasbércen trónoló várral. Ha eleredne az eső, a kilátó aljába behúzódhatunk előle.

Izgalmas, sziklás terepen kezdjük meg az ereszkedést kelet felé. A Villányi-hegység többi részéhez hasonlóan itt is megfigyelhető, hogy az északi oldal sokkal meredekebb a délinél; ez a miocén kori, déli irányú kéregmozgások eredménye, amelyek feldarabolták, és „pikkelyszerűen” egymásra tolták az üledékes eredetű rétegeket. A hét közül itt (nyugat felől számolva) a második pikkelyen vagy rögön, a Tenkes hegyin járunk. A köves ösvényen néhol egészen látványosan kibukkanó mészkőtömbök mentén lavírozva hamarosan elérjük a bezárt kőbányát, majd az 58-as út mellett álló Tenkes csárdát. A hangulatos vendéglő 1889 óta segít csillapítani az éhes utazók éhségét, és híres színvonalas konyhájáról, 2006-ban a Baranya Megyei Értéktár Bizottság is felvette a megőrzésre érdemes értékek listájára. Túránk során ez a legjobb étkezési lehetőség.

Kapaszkodás a Tenkesre

Óvatosan szeljük át a Harkány-Pécs főutat, hogy a Janus borház épületei mellett, a szőlősorok tövében nekivághassunk a Tenkesre vezető emelkedőnek. A következő bő 1 kilométeren kb. 150 méternyi szintkülönbséget kell leküzdenünk, de vigaszt jelent, hogy végre, túránk során először, összefüggő erdő ad árnyékot ehhez. Ahogy a Villányi-hegység más részein, itt is sok az akác, kicsit feljebb azonban már a tetszetősebb tölgyek és kőrisek veszik át az uralmat.

Az emelkedő végén a K jelzés keresztezi a Tenkes csúcsára telepített lokátorhoz vezető aszfaltutat. Mi majd a S jelzésre áttérve lefelé megyünk rajta, de ha kedvünk van hozzá, előbb felsétálhatunk az őrzött objektumhoz – bár emiatt kilátás nincs a hegytetőről, és úgyis csak a kerítéséig jutunk, az út mellett május-júniusban gazdagon nő a nagyezerjófű és a színpompás, rikítóan sárga tarka nőszirom. Mindkét növény védett, eszmei értékük 5000 Ft, ezért ne (ezért se) bántsuk őket, legfeljebb távolról gyönyörködjünk bennük! Az útról egy viszonylag friss tarvágásnak köszönhetően távolról gyönyörködhetünk a Mecsek látványában is.

A Tenkes tetejét uraló lokátor védett létesítmény, de érdekesség, hogy 1975-ben ugyanezen a helyen állították fel az ország első, szovjet mintára létrehozott jégelhárító rendszerének a lelkét jelentő mobil, pótkocsira szerelt radart is, amellyel a felhőképződést követték nyomon. Miután az 1970-es évekre drasztikusan nőtt a jégesős napok száma, a kísérlethez azért választották Dél-Baranyát, mert itt az országos átlaghoz képest a biztosított területek jóval nagyobb arányán keletkezett jégkár. Ha egy felhőtartomány a radar szerint jégesővel fenyegetett, speciális, műanyag burkolatú vagy ejtőernyős rakétával ezüst- vagy ólomjodidot juttattak a belsejébe, amivel mesterségesen kikristályosították, és így „megkötötték” a jégképződéshez nélkülözhetetlen vizet. Bár ezzel is keletkeztek jégszemek, csak jóval kisebbek, mint egyébként, úgyhogy a talaj felé hullva megolvadtak, és többnyire esőcseppként érték el a felszínt. A lokátor maximum 30-40 km-es távolságból volt képes elemezni a felhőket, és a megyében 11-12 rakétakilövőt telepítettek. A rendszer modernebb utódja 2018 tavasza óta az ország több részében üzemel.

A szőlőskertektől az Árpád-kori templomig

Ha visszatérünk a K jelzés keresztezéséhez, vagy fel sem sétáltunk a hegy tetejére, a S jelzést követve, az aszfaltúton, a Mecsek szalagjával a szemünk előtt kezdünk ereszkedni a Tenkes lankás északi oldalán. A S+ jelzésen balra térünk egy földútra, és néhol egészen sűrű növényzetben, hársak, tölgyek és kőrisek sikátorában folytatjuk a gyaloglást Túrony felé. Ahogy kijutunk a hegy nyugati oldalára, a keskeny ösvényről hirtelen feltárul a táj: bal felé megpillantjuk a Túrony és Csarnóta közötti dombokat. Rövidesen a Hegyderék szőlőskertjei közé érünk, ahonnan a tőkék hátterében utunk során már a sokadik szögből vehetjük szemügyre előző állomásainkat, a Tenkest és a Kopasz-hegyet. Innen akácos dzsumbujban, majd egy mélyúton vezet a jelzés a Felső-Avas présházai közé. Egy kis tisztáson nomád táborhelyet találunk tűzrakóhellyel és padokkal, asztallal.

Kicsit lejjebb, ahol keresztezzük a S jelzést, azon balra fordulunk, és a mélyút végén hirtelen feltűnik Túrony híres Árpád-kori műemléktemploma. Az eredeti építmény feltehetően íves szentélyzáródású volt, de még a 13. században kibővítették, majd a 15. század elején új, kolostorboltozatos, gótikus szentélyt építettek hozzá, lebontva a régit. Ezt a belső térben ma is látható, csúcsíves diadalív választja el a templom hajójától. Miután a rácok 1709-ben megtámadták és felégették a falut (az égésnyomok a szentély területén is láthatók), a lakosság elmenekült, és csak 1726-ban tért vissza. Hosszas munkával felújították a templomot is – ekkor erősítették meg támpillérekkel a falait, és ekkor készült a szép, kazettás mennyezet, amelynek érdekessége, hogy eredeti festésének mintáit 1913-ban a Zsolnay Porcelángyár is lemásolta a termékeihez. Ehhez azonban sajnos lebontották és elszállították a mennyezetet, így ma csak a kékre festett korláttal rendelkező nyugati karzat alatt láthatunk pár virágmintás kazettát. A templom berendezéséből figyelemre méltó még a szintén kék Mózes széke, amelyen egy fohász olvasható. Az épület mai formáját 1827-ben nyerte el, amikor hozzáépítették a tornyot, 2000 és 2006 között pedig felújították. Ma református templomként működik – Túrony lakossága még a török időkben tért át a református hitre, és a többségük ma is ehhez a felekezethez tartozik.

A Kossuth Lajos utcán, továbbra is a S jelzést követve gyaloglunk le a nagy forgalmú 58-as főúthoz, amit ismét óvatosan szelünk át, és hamarosan visszaérkezünk kezdőpontunkhoz, a buszmegállóhoz.