Essegvár

Az Árpád-korban az Atyusz, majd az Igmánd nemzetség birtokolta a területet, ahol a 13. század végén épülhetett a vár. Pontos idejét nem tudjuk, első írásbeli előfordulása 1309-ből ismert, amikor az Igmándok eladták a „Castrum Scegh” néven említett várat a rokon Lőrinte nemzetség egy tagjának. Ettől kezdve az ő, illetve az Essegvári családnevet felvett utódai birtokolták a várat a 16. század közepéig. Essegvár a család lakóhelyeként és birtokközpontként is szolgált.

1499-ben Essegvári Ferenc, a Szapolyaiak pápai várnagya zálogba kapta felesége, Himfy Orsolya birtokait, így székhelyét a nagyobb Döbrönte várába tette át. Innentől már csak a hanyatlásról és pusztulásról szól a vár története. Ez utóbbit a török időkhöz kötik: bár közvetlen ostromáról nem tudunk, feltehetően Veszprém 1552-es elestével semmisülhetett meg a vár. Később az újjátelepülő falu használta fel a rom köveit a házak építőanyagaként.

Bár az Essegváriak szerettek pereskedni, és ezért rengeteg oklevél maradt fenn, a várról kevésben esik szó. A cserépfedéses palota szárnyat említi az egyik, meg egy nagy kaput, ami megosztotta a külső és belső várat. 

A hegy lapos tetején épült várat dél és kelet felől jókora szárazárok védte. A bejárat feltehetően a keleti oldalon, az árkon átvezető fahídon lehetett.

A szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos, mintegy 60x70 méter nagyságú vár első falai és a várudvart övező, fából készült lakó- és egyéb épületek a 13. században épülhettek, melyeket feltehetően a 14. században építettek át kőépületekre, köztük az északi oldalon állt kápolnát.

A 15. században készültek el a külső tornyok, egy-egy nagyobb épület, a lakóépületek és más helyiségek, talán a lovagterem is. A vár udvarának északi részén állt a ma már alig felismerhető kút vagy ciszterna.

Falai a négyszögletes keleti torony, a kaput védő torony csekély maradványa és a déli várfal kivételével mind megsemmisültek, eltűntek, illetve a föld alatt vannak, ahogy ezt egy 2019 nyarán végzett talajradaros felmérés is kimutatta.

A vár területén a ’90-es és 2000-es években folytatott kisebb ásatási munkákat a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum. Ekkor nagyszámú kerámiatöredék, állatcsont (konyhai maradvány), valamint nyílhegy, kések, övcsatok, sarkantyú és Hunyadi János ezüst dénárja került elő. 2003 óta folyamatos állagmegóvó munkálatok zajlanak.

A hegytető a várrommal remek kilátást ad a Bakonyra, a plató falu felőli északi oldalán pedig a kálvária keresztjei láthatóak.

Nyitvatartás

Egész évben szabadon látogatható.

Árak:

Ingyenes