Xantus János Gömbkilátó
A szokatlan formájú, különleges kilátót a balatonboglári Várdombon kell keresni a kalandpark és a bobpálya mellett. Az egyedi forma mellé fantasztikus panoráma is jár.
A gömb formájú kilátó, hivatalos nevén Xantus János Gömbkilátó 2012 óta látható mai formájában, bár az 1950-es években építették a brüsszeli világkiállításra. Utána egy ideig a Budapesti Nemzetközi Vásár látványossága lett, végül a '60-as évek végén került Boglárra.
Eleinte üveggel akarták borítani a felületét, de végül letettek róla, így maradt a nyitott, 15 méter átmérőjű, 240 háromszöglemez alkotta szerkezet. A Gömböt állagromlás miatt többször is be kellett zárni hosszabb időre, míg végre 2012-ben felújították.
A 165 méter magasan álló kilátóból a Balatonban és a szemközti, északi parti tanúhegyekben gyönyörködhetünk. A XX. század elején a Várdomb teljesen kopár volt, a város egykori elöljárója, Gaal Gaston ültette be feketefenyővel. A '60-as évekig egy faszerkezetes kilátó is állt itt. Ma a Gömbkilátó előtt kellemes, dimbes-dombos területen lehet sétálni, piknikezni. A kilátó egy élménypark mellett található, így a látogatást összeköthetjük kalandparkkal, bobozással vagy íjászattal is.
Nyitvatartás
vasárnap | 10:00–18:00 |
hétfő | 10:00–17:00 |
kedd | 10:00–17:00 |
szerda | 10:00–17:00 |
csütörtök | 10:00–17:00 |
péntek | 10:00–17:00 |
szombat | 10:00–18:00 |
Árak:
Belépőjegy:
- Felnőtt: 590 Ft
- Gyerek: 490 Ft
Az adatok tájékoztató jellegűek, és a 2023 márciusi állapotot tükrözik. Érkezés előtt mindig tájékozódj a szolgáltató honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!

Tömegközlekedéssel
- Ha busszal megyünk, a Balatonboglár, Iskola megállónál szálljunk le.
Megközelítés
- A buszmegállótól és a parkolótól 400 méter sétával érjük el a kilátót.
Parkolás
- Az Árpád és a Kilátó utca sarkánál találjuk a legközelebbi parkolót.
Koordináták
Ajánlatok a környéken
A somogyi Balaton-part híres panorámájának nyomába eredünk ezen a túrán: a fonyódi tanúhegyeket borító parkerdők csertölgyes, feketefenyves ...
Kifejezetten változatos hangulatú futás: számos különböző domborzat, talaj és környezet váltja egymást, nem mellesleg pedig romantikus kolostorrom ...
Számos kilátópont és egy különleges vízvételi lehetőség, a kékkúti Theodora-forrás is színesíti utunkat a Badacsonyörsről Salföldön, Kékkúton és ...
A közepesen hosszú, de könnyű túra a Balaton-partról indul, és a szőlőhegyek mentén vezet fel a Káli-medence keleti őrhegyére, a Hegyestűre.
Öt nap élménytúrázás a Balaton-felvidék legszebb tájain – ez az idei Fjällräven Vándortúra lényege, ha néhány szóban akarnánk összefoglalni.
A nomád vándortúra első napján az indulók Zánkától Mencshelyig jutnak el, kisebb-nagyobb hegyek megmászásán keresztül, de fantasztikus panorámák ...
Kőtenger és bazaltorgonák, levendula és rizling, gyógynövények és templomromok – Magyarország egyik legszebb kistáján járunk, amely kényelmesen ...
A hegy bazaltsapkáját megkerülő körtúra a Kisfaludy-kilátót és a hegy két nagy bányáját is érinti.
Mutass mindent
Xantus János Gömbkilátó
8630 Balatonboglár
Tulajdonságok
- 8 Közeli túrák
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
A közösség fényképei