Zselici sziklaformák nyomában

• A buszmegállóból északkeleti irányba indulunk a K jelzésen.
• A kistótvárosi kilátó után 1 km-rel a K● jelzésen folytatjuk utunkat.
• A dombhátra felérve balra fordulunk a Z◼ jelzést követve.
• Hajmás után letérünk balra a Z● jelzésen a Kaposgyarmati-mésztufahasadékhoz.
• A hasadék után, a dűlőútra kiérve jobbra fordulunk a Z jelzésen, ami elvezet Kaposgyarmatra.

A túra részletes leírása

Indulás Gálosfáról

A falu neve először 1425-ben Galusfalva alakban szerepelt oklevélben, amikor Szerdahelyi Csepel János fiai, és Szerdahelyi Dersfi Márton, a zselicszentjakabi apátsággal szemben követelték maguknak a települést. A 18. századtól a 20. század elejéig a Festetics család birtokolta, akik az 1804-ben országos vásártartási jogot kapott faluban kúriát építtettek. A község tartozéka volt a középkori Szent-Lukácsfalva helyén fekvő Szentluka-puszta, a Kistótváros és Nagytótváros helyén települt Kistótváros-puszta és Nagytótváros-major, valamint a Gálosfától nyugatra eső Törjék-puszta is. A buszmegállóból északkeleti irányba indulunk a K jelzésen, és átkelünk a Csurgó-árok hídján, majd hamarosan (jobbra) elhagyjuk az aszfaltot, és az 1900-ban átadott Kaposvár-Szigetvár-vasútvonal töltését keresztezve haladunk tovább. Az 1972-ben megszüntetett vonal az I. világháború éveiben jelentős teherforgalmat bonyolított, és a zselici búza szállításában később is fontos szerepet töltött be.

A következő hídnál szerény kilátás nyílik Gálosfa irányába és a környező dombokra. Jelzésünket követve széles dűlőúton közelítünk az erdőkkel fedett hátak felé, az út mély nyomvályúiban vízi- és vízparti életközösségeket találunk, melyekben megjelenik a vízi hídőr, a víz felszíne alatt pedig akár egy-egy kis csibort is megpillanthatunk. A Bőszénfa délnyugati határából a Kaposba tartó Surján-patak hídja után elérjük az erdő szélét, majd az út jobbos kanyarjában balra tartva kiadós kapaszkodásba kezdünk. A Bükk-alja árnyas erdőjén át a Szamár-dombra hágunk, ahonnan a Bükk-tető felé vezet jelzésünk. Megközelítjük a kistótvárosi magánkilátót, ami magántulajdonban van, így felmászni nem tudunk rá. A fatoronytól szintben haladunk tovább.

Kistótváros

Ders fia, Miklós mester 1335-ben ezen a területen alapított egy Szent László titulusú pálos kolostort, és a nemes alkalomból a közösségnek adományozta a Surk erdő egy részét, valamint két malmot Bát faluban a Kapos folyón, egy-egy szőlőt Kökényesfő és Thormoch falu határában, mellettük Szerenketeleke faluval. Miklós mester később erőszakkal visszavette egykori birtokait, ami miatt perbe keveredett a pálosokkal, végül pedig I. Lajos király az egyház javára döntött. A 16. század elején az Imreffy családé lett a birtok, akik sáncárokkal körülvett várkastélyuk építésekor védelmi célból az ekkor már Tótvár(os) néven említett település körüli, nagy kiterjedésű erdő jelentős részét kivágták. Ezután jelentősebb erdőirtás csak 1722-1802 között volt a területen. A kolostort Gyöngyösi Gergely 1520 körül a pálos rend egyik leggazdagabbikaként jellemzi. Valószínűleg az 1543-as török hadjárat idején pusztult el.

Hamarosan, úgy 1 km múlva elérjük a K● jelzést, amin meredek ereszkedésbe kezdünk Kistótváros vadkerítése mentén. Leérünk a völgybe, ott a kaszálón és a Kistótvárosi-patakon átkelve visszatérünk az erdőbe, ahol a pihenőtől már feltűnik a Csepegő-kő.

Csepegő-kő

A Sárközi-erdő fő látványossága a helyi természetvédelmi oltalom alatt álló Csepegő-kő és a tövében fakadó Csepegő-kút. A környéket a Kistótvárosi-patak egyik időszakos mellékága formálta a mai alakjára, miközben a Zselic negyedidőszaki szakaszos kiemelkedése során bevágta magát a környéket fedő laza üledékes rétegsorba. Alatta pedig a Pannon-tó partmenti zónájának üledékét érte el (ezek adják a Zselic fő tömegét). Ezekkel a jobban cementált pannon homokkő rétegekkel már kevésbé bírt a víz, így kialakult a ma látható kis szurdok kicsiny vízesése, melyen a patak lebukik. A kis cseppköszerű bevonatok úgy képződnek, hogy a homokkőben lefelé szivárgó, a talajban enyhén savanyúvá váló csapadék lassan oldja a kőzet karbonátos ásványait, és az így szállított mész a réteglapok felszínén, valamint a kőzet repedései mentén kicsapódik. A sziklafal tövében találjuk a Csepegő-kút forrást, melynek környezetében a hűvös, párás klímát jelző gímnyelvű fodorka és májmohák tenyésznek, amik élettevékenységük során szén-dioxidot vonnak el a vízből, segítve az édesvízi mészkőt felépítő kalcium-karbonát kicsapódását. Mivel azonban ez a folyamat még így is lassú, fokozott figyelemmel óvjuk ezeket a kicsiny képződményeket.

Panorámás séta a dombtetőn

Jelzésünket követve falépcsőn kapaszkodunk fel a meredek völgyoldal ezüsthársas-bükkösén át, majd ösvényünk lassan ellaposodik, és a dombháti gyepek határán futó széles dűlőútra már egy akácosból érünk ki. Itt balra fordulunk a Z◼ jelzést követve, ami hamarosan több, a Mecsek irányába nyíló kilátópontot is érint. Alig érezhető ereszkedésbe kezdünk, és lassan bezárul a panoráma, búcsút inthetünk a Zengő tekintélyes tömbjének. Hamarosan néhány idős kocsánytalan tölgy hagyásfa alatt haladunk tova, majd a csőszkunyhó után erdőszélre érünk, ahonnan szép kilátás nyílik Kistótvárosra. További 1,5 km kényelmes séta után jelzésünk élesen balra kanyarodik, innen egészen Hajmás határáig egy lassan felverődő erdő útján haladunk. Egy vadkerítésnél kiérünk belőle, itt az ösvényre már ránőttek az erdőszél cserjéi, ami miatt egy kb. 20 m-es bozótharcra készüljünk. A kerítések között jutunk ki az országútra, amin jobbra fordulunk Hajmás irányába.

Hajmásra Ivánkapusztánál érünk be, melynek helyén feküdt a középkorban Ivánkafalva, amit a Győr-nemzetség birtokolt, és 1571-ben 3 házból állt. Hajmást 1346-ban említi először oklevél, amikor Szerdahelyi Dersfi Péter birtokába került. Az 1425-ben Haghmas néven jegyzett település később a törökdúlás áldozata lett. Csak a 18. században telepítettek németeket a faluba, ekkor alakult ki a mai faluszerkezet. Az északi részt Magyarfalunak hívták, míg a délit Németfalunak, népessége a 19. század végéig gyarapodott. Az országutat követve átsétálunk Hajmáson, majd még a volt vasútállomás előtt balra, egy kapun át kis kitérőt teszünk a Z● jelzésen a Kaposgyarmati-mésztufahasadékhoz.

A Kaposgyarmati-mésztufahasadék

Átkelünk a Surján-patakon, melynek neve bozótos patakot jelent. Az erdőbe beérve hamarosan emelkedni kezdünk, keresztezzük a patak mellékvizét, és a meredek szakasz vége felé padokhoz érünk. Itt találjuk jobb oldalon a mésztufahasadékot. A Surján-patak egyik időszakos mellékvize a Csepegő-kőhöz hasonló módon vájta ki a szakadékos völgyet és a benne található sziklát, ám az édesvízi mészkő kiválása itt gyorsabb ütemben folyik. A kis vízesés mellett a szurdok másik jellegzetes képződménye a Bivalyfej névre keresztelt, sötét árnyalatú travertínó (azaz mésztufa) szikla.

Ezt követően egy hosszabb szakaszon közel szintben haladunk, majd a dűlőútra kiérve jobbra fordulunk a Z jelzésen, és a gyepen átkelve visszatérünk az erdőbe. Kaposgyarmat házai közt elhaladunk egy kis kápolna mellett, melytől már nincs messze a buszmegálló, túránk végpontja. Mellette, bal oldalon az 1992-ben kialakított halastavat, egy székelykaput, egy régi tűzoltókocsit és a sportpályát találjuk, a jobb oldalon három múlt század eleji feszület sorakozik. A Hármas kereszt az I. világháborúban elesett hősöknek állít emléket.