Nagyhuta – Füzér (OKT 66. napi túra)

Nagyhután a polgármesteri hivatal kerítésén bélyegezhetünk, mielőtt az erdei aszfaltúton átgyaloglunk Kishutára. A két hutafalu a 18. század elején jött létre, szlovák lakosságuk üveget készített a környező erdők felhasználásával, a későbbiekben pedig drótos és üveges vándoriparosaik az ország egészen távoli szegleteibe is eljutottak. Kishuta meglepően hosszú település, jó ¾ óra alatt talpalhatunk végig főutcáján, melyet keresztez a Pálházi Erdei Vasút vonala. A kisvasút érdekes ipartörténeti emléke a Tokaji-hegységnek: ma Pálháza és Rostalló közt szállítja a turistákat, de az 1980-as évek elejéig Sárospatakig értek a sínek Füzérkomlóstól, sőt, egy időben egészen Nyíregyházáig nyúlt a hálózat.

Kishutát a Pálházára vezető bekötőúton, a vasúti sínek mellett hagyjuk el, de a sínszálak hamar az erdőbe kanyarodnak, eltávolodva az aszfalttól. A Pálházáig tartó, bő félórás sétán nincs szintemelkedés, az egyetlen érdekesség a zajáról már jó távolról észlelhető perlitbánya. Ez az egyetlen hely az országban, ahol a főként hő- és hangszigetelő-anyagként, másodsorban szűrőanyagként használt perlitet fejtik (1958 óta). A kőzet egyébként a riolit egyik változata, amely e savanyú magma és a vizes környezet hatására képződik.

Pálházára, Magyarország legkisebb városába a kisvasúti sínek mellett sétálunk be, itt több étterem és szálláslehetőség közül is választhatunk, és innen a legkönnyebb hazautazni is. A K jelzés az alacsony forgalmú, kanyargó bekötőúton vezet föl Füzérradványba – hátrapillantva néhol szép a kilátás a mezőkön túli hegyekre. A Korom-tető szoknyáján ülő falu nevezetessége a 19. században, Ybl Miklós tervei alapján átalakított Károlyi-kastély, amelynek parkját a 18. században kezdték el kialakítani, de javarészét a 20. század elején építették. Több száz éves famatuzsálemek, tó és sok kilométernyi sétaút található az angolkertben, míg a kastélyban az annak történetét és egykori mindennapjait mutatja be a kiállítás.

Füzérradvány központjában, a templommal szemközti táblán találjuk a Kéktúra bélyegzőjét. Mellette okospadon lehet telefont tölteni.

Füzérradvány – Füzér

A falut a kastélypark kerítése mentén hagyjuk el, és a Korom-tető tömbjének oldalában kezdünk lankásan emelkedni. Egy pontról még belátunk a kastélyparkba, mielőtt beleveszünk az elegyes tölgyesbe – ami, szállítóút ide vagy oda, kifejezetten szép állapotú. A természetes viszonyok azért is maradhattak meg a hegytömb erdőiben, mert a gerincén húzódik a határ, ráadásul amikor a 19. század elején a telkibányai vájárok aranyércet kerestek itt, kaolinra bukkantak. A bánya ma is működik, a hollóházai porcelángyárnak szolgáltat alapanyagot. De fejtettek itt malomkövet is, a hegy gyomra tehát hosszú ideje jobban érdekelte a helyieket, mint a fái.

A Kéktúra egy ponton letér a szállítóútról (balra), és fölfelé indul a hirtelen meredekké váló lejtőn. A terep is megváltozik: tábla tájékoztat róla, hogy az erdőgazdálkodás szem előtt tartja a viszonylag természetes viszonyok fenntartását, ami látszik is az erdőn, hiszen holtfák hevernek mindenfelé, köztük pedig kőtömbök fedik a talajt. A kőtengernek tűnő jelenség valójában nem teljesen természetes képződmény, részben a feljebb található, hajdani malomkőbánya kőzetanyaga teríti be a hegyoldalt. Az ösvény balra fordul, és szintet tart, itt a leglátványosabb a környezet: minden belep a moha, a néhol autónyi kőtömböket és a közéjük szorult, korhadt fatörzseket is.

A lejtőn állítólag félkész malomkövek is találhatók. Előrébb felhagyott szállítóúttá szélesedik az ösvény, ennek lejtője után, jobbunkon fedezhetjük fel a fák között a régi malomkőbánya félköríves falait. A kovás oldatokkal átjárt, ezért megkeményedett riolittufa kiválóan faragható, ugyanakkor kellően ellenálló, hogy malomkőként hasznosítsák, de jobb minőségben is fejtették a közelben: a Sárospatak melletti, taváról és látványos formáiról híressé vált Megyer-hegyen.

A Kéktúra kövekkel szegélyezett ösvényen kanyarodik jobbra, fölfelé hatolva a meredekebbé váló hegyoldalon. A terepet a bányászat felszíni nyomai határozzák meg: mindenfelé horpák, zárt, széles lyuggatják. Ezek az omlasztásos bányaművelés hatására keletkeztek, lényegében berogyott az egykori tárók fölött a föld. A moha itt is gyakori díszletelem, kifejezetten változatos a táj, és az erdő is keszekusza. Fölérünk egy szállítóútra, itt már kisimul a terep, és egységesen középkorú tölgyes fedi a hegyet.

A beszakadt bányajáratok mélyedéseiben kialakult tavak egyike a Kis-Büdös-tó, ami után a hegytető felé fordul az út. Sűrű, immár elegyes rengetegen kanyargunk, a gerincen átbukva pedig megjelenik a bükkös. Itt is bányászati horpamező fedi a hegyet, de ez a lejtőn elmarad. Sötét szálbükkös fedi a Korom-tető felső részét, balra, a törzsek között szúrhatjuk ki a Kenyhercz-kút paddal-asztallal, kis faházikóval kiépített forrását. Az egykori uradalmi erdészről elnevezett csurgóból szárazabb időszakban is folyik a víz, és ez az egyetlen pihenőhely Füzérradvány és Füzérkajata között.

Lefelé ereszkedve jól látható, hogy az erdőbe kör alakú lékek engednek fényt, így viszont a leendő örökerdőben minden korosztályú fa megjelenik, sűrű, változatos viszonyokat teremtve. Végül fiatalos peremén érünk ki egy szállítóútra, amin balra fordulunk. Itt, baloldalt hatalmas hagyásfa (a régi letermelésnél a termés biztosítása céljából meghagyott), a „200 éves tölgy” áll. Más izgalmat nem tartogat az út Füzérkajatáig, elsétálunk egy erdészház mellett, és széles szállítóúton, majd aszfalton kanyarodunk be az apró zsákfaluba, Füzérkajatára.

Az utca mellett sűrűn sorakoznak a pad-asztal felszereltségű pihenőhelyek (az egyik mellett kék kút, egy másik mellett kerekes kút is van), az első balra esőtől kilátunk a Tokaji-hegység centruma felé is. Füzérkajata túloldalára rövid az út, ott pedig egy gyömölcsös mellett kikanyarodunk a faluból. Viszonylag röviden hullámzunk a földúttal az erdőben, mígnem kiérünk a Török-földre, ahol teljesen megváltozik az útvonal hangulata. Szemben végre feltűnik a sziklabércen ülő füzéri vár, mellette a Milic-csoport erdős hegyei, szemközt a Mejeszke kopárosa. A mezőn széles kanyart leírva jutunk túl, majd rövid erdei séuta után már Pusztafalu egykori legelőinek, kaszálóinak széléről, még közelebbről nézhetjük a füzéri várat – és tőle jobbra a Tolvaj-hegy sziklás arca is kibontakozik. A kopárosok közt a legnagyobb a Sólyom-kő, de a több kisebb-nagyobbnak köszönhetően a Dunakanyartól keletre ez a legsziklásabb vulkáni eredetű hegy. Érdemes tudni róla, hogy az 1930-as években a csúcsáról kezdődött az Országos Kéktúra, mert a kiszemelt Nagy-Milicen az erdőbirtokosok nem akarták átengedni a turistákat.

Panorámás, látványos földúton érünk be a többször elnéptelenedett, a Tolvaj-hegy miatt erdélyi látképű Pusztafaluba. Kopjafás temetője mellett enyhén emelkedve kanyarodunk ki a településről, és a Tolvaj-hegy előterében elterülő kaszálón át sétálunk a Mejeszke alá. Az erdei ösvényről egy ponton jobbra ágazik ki a S▲ jelzés, ami nehezen követhető, de a Via Carpatica Vulcanica narancs trapéz jelzései már jobban láthatók. Mindenképpen javasolt megtenni a kb. 10 perces kitérőt a Mejeszke sziklájára – ahol az erdei út élesen jobbra fordul, az ösvény visszafelé tér ki a kilátóhelyre. Ha megtaláltuk, sétáljunk ki a fenyők mögötti kopárosra, mert a panoráma szenzációs: szemközt a Bába-hegy erdős tömbje, alant a Hegyköz terpeszkedik, a túloldalán a Tokaji-hegység centrumának teljes tömege hullámzik. Balra elnézve a távolban a szlovákiai (Mátra magasságú) Vihorlát, mögött az Ungvár feletti kárpáti hegyvidék dereng.

Visszatérve a K jelzésre, erdőszélen, de a fák alatt sétálunk egy darabig, majd nagy földre jutunk ki. Mivel lejt, a túloldalán a teljes Hegyközi-medence és a Tokaji-hegység látszik, közepén a Csattantyús-hegy emelkedik minden másik bérc fölé, balra a Sátoros-hegyek kúpjai sorakoznak. Újabb elegyes erdősáv után kiérünk Füzér földjeire, és egy rövid emelkedő után feltűnik szemben a füzéri vár. A falak alatt sötétlő dácitszirt a vulkáni kürtőben megrekedt magma kihűlésével keletkezett, és mivel igen kemény, jobban ellenállt az eróziónak, mint környezete, ezért magasodik ilyen meredeken a táj fölé. Balra, egy facsoport alatt csúcsos tetejű, pados, apró esőbeálló áll. Balra vethetünk még egy pillantást a hegység tömeges megjelenésű központi részére, majd Füzér egyik utcájára érünk. A bélyegzőt a faluközpontban, egy táblán találjuk az út jobb oldalán.