Gödöllői Kéktúra

Itiner

• A túra Gödöllőtől Bagig, végig a K jelzést követi.

A túra részletes leírása

Bár Gödöllőről indul, a kék út lényegében elkerüli a többek között pompás kastélyáról nevezetes várost. A K jelzések a település határában fekvő arborétumnál kezdődnek, ahová a busszal érkezőknek a Gödöllő, méhészet, a vonattal közlekedőknek a Gödöllő, Állami telepek megállónál kell leszállniuk. Utóbbitól még pár száz méter séta szükségeltetik a startpont eléréséhez, ahol akár egy egésznapos programot is tartogat a Gödöllői Arbo-park. A füvészkert alapvetően erdészeti kutatások céljából jött létre a 20. század elején, és csak 1989-ben nyílt meg a nagyközönség számára. Az arborétumban kis területen többféle erdőn is keresztülsétálhatunk, hiszen 130 nyitvatermő és 650 lombos fa-, illetve cserjefaj él itt. A hangulatos erdei utakat játszótér, erdei fitneszpark és számtalan pihenőhely teszi változatossá. Látványosak az 50-100 éves duglászfenyő-, nyalábtűsfenyő- és jegenyefenyő-gyűjtemények, az idős oregoni álciprus- és nyugatituja-csoportok, a mamutfenyő-állomány, az akác-fajtagyűjtemény, a gyantásciprusok, az atlaszcédrusok, valamint az őshonos és egzóta tölgyek.

Indulás a kék úton
Az arborétum parkolójából kezdődő murvás úton lendülünk neki a Bagig tartó távnak. A szelíd emelkedőket tartogató dombság rögtön akácossal köszönti vendégeit, s ez a tájra jellemző fafaj még sok helyen kíséri majd széles utunkat. A mai erdőkép kialakulásában jelentős szerepe volt az évszázadokon át tartó erdőhasználatnak, ugyanis a 20. század elején évente több száz hektár erdőt vágtak ki, majd az újraerdősítés legegyszerűbben tájidegen fajokkal volt kivitelezhető, ezért akácot, fekete diót, bálványfát és feketefenyőt ültettek. Túránk során az erdőtársulások mozaikosságát mi is tapasztalni fogjuk.

Rálátás az erdőre
Kerítést kísérve kerüljük meg az arborétumot, majd az akácost cserjés váltja, néhány száz métert követően pedig kelet felé nyílik kilátás. Továbbhaladva katonás sorban ültetett akácok „adnak díszszemlét", a Nagy-Fenyves nevű erdőrészbe fordulva pedig szintén szabályos telepítések keltenek ambivalens érzéseket: semmi természetesség nincs ezekben az ültetvényekben, erdőtömbjeik mégis sajátos bájjal bírnak.

Keletnek tartunk, és csupán egy-két alkalommal kell figyelnünk a jelzésekre, melyek alapvetően egyértelműen vezetnek a terepen. Az erdészeti út keréknyomán haladva süppedős talajra lehetünk figyelmesek, s a helyenként kibukkanó homok a gödöllői táj felszínformáinak kialakulásáról árulkodik. A területet az Ős-Duna és mellékfolyói által lerakott üledék töltötte fel, majd mindezt a pleisztocénban lösz és futóhomok borította be. Ez a löszréteg délkelet felé haladva egyre egységesebb és vastagabb foltokban bukkan a felszínre.

Keresztezzük a térképen is feltüntetett Királyi utat, melynek neve a gödöllői térség múltjáról regél. A terület több száz éven át királyi, később kormányzati vadászterületként főként a vadgazdálkodás érdekeit szolgálta. Erzsébet királyné (Sisi) is szeretett erre kirándulni, emlékével utunk későbbi szakaszán találkozunk.

Virágszőnyeggel körülvett, romos vadászház tőszomszédságában érjük el a Gödöllőt Valkóval összekötő országutat. Katonasír és útszéli kereszt mellett kelünk át az aszfaltcsíkon, s alig néhány lépést követően magányos K jelzésünk mellé több turistajelzés is becsatlakozik, köztük egy különös, sárga mintájú is, amely a Kárpát-medence legnagyobb ókori védőműrendszere, az itt húzódó Csörsz-árok felfedezésére invitál. Az egyedülálló történelmi látnivaló rövid kitérő a Gödöllői Kéktúráról, ezért nem érdemes kihagyni.

Átélhető történelem

A Csörsz-árok keletkezésnek története homályba vész, még a történészek között sincs róla egységes álláspont, ám ez mit sem csökkent az Alföldet átszelő, több mint 1200 kilométer hosszú árokrendszer monumentalitásán. Ha valaki kíváncsi a késő római kor egyik ma is felfedezhető maradványára, az a kékről leágazó tanösvényen szó szerint belegyalogolhat a múltba.

Pár száz métert követően erdészeti aszfaltúton érjük el az Erzsébet-pihenőt. Gödöllői tartózkodása idején Sisi rendszeresen kilovagolt ide, egyik kedvenc pihenőhelyére. Ennek emlékét a hely nevén túl márványtábla is őrzi. A kellemes környezetben fekvő pihenőhelynél nappalra kibérelhető pihenőház, asztalok, padok, tűzrakó, valamint kis, fedett esőbeálló biztosít kényelmet a kirándulóknak.

Eddigi utunk során is változatos fafajú ligetekben haladtunk, a pihenőtől azonban már a Korona-erdő elegyesében járunk, amelyben a tölgy és a gyertyán dominál. Természetesen az akácosok sem maradhatnak el, feketefenyőt viszont errefelé már ritkán látni.

Vízválasztó dombokon

Utunk során feltűnhet, hogy a Gödöllői-dombság nem túl gazdag felszíni vizekben, mindössze tíz patak ered a területén. Ezek közül a kék út gyakorlatilag csak egyet érint (Bagon), források közül pedig egyet sem. Érdemes ezért megfelelő mennyiségű folyadékot magunkkal vinni. Ugyanakkor vízügyi szempontból a tájegység érdekessége, hogy vízválasztóként működik: a dombság legmagasabb pontjától – a Margitától (344 m) – az isaszegi Kálvária-hegyen, a péceli Bajtemetésen és a gombai Vár-hegyen keresztül Albertirsáig nyúló, fő vonulata nyugatra a Dunába, keletre a Tiszába tereli a vízfolyásokat.

Továbbra is szintemelkedés nélkül, kényelmes földúton tartunk északkeleti irányba. Mielőtt a Ménescsapás-tető keleti végében kiérnénk a körbetekintést engedő szántóföldek szélére, elhaladunk a térképen jelzett „Szkíta halomsírok” mellett. Ha utunktól balra olyan látványos ősi halomkúpokat keresnénk, mint amilyenek pl. a Bakonyban láthatók, akkor sajnos csalódnunk kell: itt csupán alig, leginkább csak a szakavatott régész szemeknek látható terepformák árulkodnak a vaskori nomád lovasnép egykori jelenlétéről.

Erdei utunk virágos tisztásokat érintve vezet az Aszódi és Gödöllői járás határmezsgyéjén. Alig találkozni erre kirándulóval, s ha kellő csendben járjuk a vadban gazdag erdőt, nagy valószínűséggel megpillanthatunk egy őzet, vaddisznót vagy szarvast. A Ménescsapás-tetőn ismét gazdagodik túránk színpalettája: az út által is érintett virágos mezők pompája mellett szélesen elnyúló szántók engednek kilátást a tavasszal különösen színgazdag, erdős lankákra.

A dombhátról az eddigi terepviszonyokhoz képest meredeknek mondható ereszkedéssel fordulunk le északi irányba, ami a Nagy-völgyi-árok, illetve a végállomást jelentő Bag felé vezet. Gyertyános-tölgyesben kanyargunk egyre lejjebb, majd a helyenként kinyíló erdőből újabb csodás tájrészleteket fedezhetünk fel. Egyes pontokon még a Börzsöny és a Mátra hegyláncait is megpillanthatjuk.

Megérkezés Bagra

Az utolsó állomásunkat jelentő község határát fenyőkkel tarkított fiatalosban érjük el. Egész eddigi utunk során csupán ezen a rövidke szakaszon haladunk ösvényen, az összes többi rész földutas menet. A Nagy-völgyi-árok mentén térünk be a községbe, amin a K jelzés különösebb látnivaló nélkül vezet keresztül. Átkelünk az M3-as autópálya felett, melynek tőszomszédságában csörgedezik az Egres-patak. A vízfolyást szegélyező liget (a felüljáró mellett) egy kis pihenőt rejt, amit Fási-kertnek hívnak. Padok és asztalok, tűzrakó és információs tábla, valamint esőbeálló található itt, amennyiben nem zavar minket a közvetlenül mellettünk dübörgő autópálya. A piknikező egy rövidke környezetismereti tanösvény része, ami a felüljáró végénél álló Nepomuki Szent János-szobor mögött kezdődik.

A Fási-kerttől már csupán néhány száz lépés a bagi vasútállomás, ami a 19 km hosszú túra végpontja.