Búzás-völgyi tókerülő

Itiner

• Recskről a Mátraderecskére vezető aszfaltúton, a Z↺ jelzésen indulunk el, amit egészen a Búzás-völgyi-tó utáni elágazásig követünk.
• Az elágazásban balra térünk a Z jelzésre, amin a dombháti elágazásig maradunk.
• A dombháton jobbra fordulunk a K+ jelzésre, amin 5-10 perces kitérőt teszünk egy kilátópontig, majd visszatérünk.
• Balra, visszafelé indulunk el a Z jelzésen, amit a tó túloldalán lévő horgászbüféig követünk.
• A büfénél balra térünk a Z↺ jelzésre, ami Recskre, a főúthoz vezet.
• A főúton jobbra a K+ jelzést követjük egészen a kiindulópontig.

A túra részletes leírása

Recsk határában, a gulyák pettyezte dombokon

Recskről a Z↺ jelzéshez csatlakozva a Hunyadi János úton indulunk el a Mátrával szemközti dombvidék központjába. Recsk a hazai érctermelés egyik legnagyobb volumenű bányájáról, a Lahóca-hegy rejtette, aranyat és ezüstöt is tartalmazó rézvagyonról volt híres, amit a 19. és 20. században fejtettek nagy erőkkel, megalapozva a falu fellendülését. Az 1970-es években a kimerülőben lévő felszínközeli telepek miatt visszafogták a termelést, a bánya alkalmazottai a diósgyőri acélgyárba kényszerültek. Ezután egy kilométer körüli mélységben komoly hintett rézmennyiséget sikerült feltárni, ennek ellenére az 1990-es évek végén a bányajáratokat elárasztották, és végül bezárták. A szintén a falu melletti kényszermunkatábor a Mátra északi előhegyei között működött az 1950-es években. A csákány-kői bányában kizárólag kőfejtést végeztek, és ide köthetők az államvédelmi hatóság elhíresült kegyetlenkedései, valamint az eltusolni próbált politikai internálás is.

A Szent István király-templom előtt elfordulva meredekebbé válik utunk, majd a romosodó Barkóczy-kastély mellett kapaszkodunk a falu határába. A 19. század végén a területet birtokló Barkóczy báró építette kastély mára magántulajdonba került, így nem látogatható. Az épületben az ÁVH székelt az 1950-es évek elején, a helyszínen elkövetett tettekről a szemközti hegyek közt található kényszermunkatábor emlékhelyének kiállításán tudhatunk meg többet (ezt a túra előtt vagy után érdemes megtekinteni).

A faluból kiérve aszfaltos úton térünk a Kürti-patak völgyébe, ami a Mátrától északra fekvő dombok közé vezet. Széles legelőkről látunk rá a tájra a meredekebb erdős letjők között. A terület régóta az állattartás helyszíne, jórészt most is ridegen tartott gulyák pettyezik a zölden hullámzó dombokat. Egy erdőszéli lakóterületnél elérjük a Z jelzést, ami erdészeti utat követve kanyarodik a házak közé. Az erdőssé váló dombok között enyhe kapaszkodásba kezdünk, a házak felett keresztezünk még egy vizenyős tisztást, majd a vízfolyás árka mellé szegődve gyertyános-tölgyesen vágunk át. Ez feljebb már csak az út bal oldalát kíséri, alattunk akácos foglalja el a völgyfőt.

Rövid kaptatás után a szerény méretű domb tetejére érünk, ahol a faállomány is megváltozik: évszázados, göcsörtös gesztenyék kísérik az utat. A környéken több hasonló gesztenyefasort is találunk, Parád és Parádfürdő körül jellemzőek az uradalmi időkből megmaradt, az időjárás szélsőségeitől óvó útmenti fasorok. Az út a gerincszakasz után a keleti lejtőn ereszkedik Laki-puszta irányába. Itt látunk rá először a környékre, a gesztenyefák vastag törzsei között feltűnik úti célunk, a hosszan nyújtózó Búzás-völgyi-tó és a legelőkön túl a Bükk tömege is.

Dombok alatt, tóparton

A völgy felé ereszkedve gazdasági épületek és istállók is feltűnnek, a Laki-pusztának nevezett, egykori uradalmi állattartó telepet a középkorban itt ált Lak településről nevezték el. Az Árpád-kori falu a török hódoltság idején tűnt el, később már csak majorság maradt fent a területen. A környező vidék a Rákócziak birtoka volt, a szabadságharc bukása után Althan Mihály tulajdonába került, később a Károlyiak tulajdonolták.

Az állattartó telep végén elérjük a mesterséges tavat övező ligeteket és a szekérutat, amin észak felé, a tavat tápláló patak hídjához gyalogolunk. Ha hosszúnak találjuk a túrát vagy az időjárás, esetleg időszűke miatt rövidítenénk, érdemes dél felé, jobbra követni a tavat szegélyező körutat, ami alig két kilométer hosszú a tározó nyugati partján. A keleti oldal nagyszerű panorámákat nyit a Mátrára, ezért javasolt inkább arra kerülni.

A tó északi csücskében tábla jelzi az elágazást, ahonnan jobbra, a Z↺ jelzésen folytatjuk utunkat. Kiérünk a Búzás-patakon 1972-ben felduzzasztott Búzás-völgyi-tó keleti partjára, amit széles földúton követünk. Az út mentén több helyen árnyas pihenőhelyeket találni, a tóparti idillt a dombok mögött markánsan felszökő Mátra látványa színesíti: a hegység keleti gerince, az innen nézve hatalmas Kékes tömbje, odább pedig a Galya-tető foglalják keretbe a tájat. A hosszú kanyargás végén, de még a tó völgyzáró gátja előtt balra fordulunk, és csatlakozunk egy erdészeti úthoz. Rajta balra térünk, és enyhe emelkedőn kezdjük követni a Z jelzést.

Rövidesen, a dombtetőre érve jobbra fordulunk a K+ jelzésre, ami mintegy 5-10 perces kitérővel vezet el a következő dombtetőn található kilátópontig: innen rálátunk a tó tükrére, Recsk üdülőtelepére, és a hullámzó dombvidék mögötti Mátrára. Ellenkező irányban a Tarna völgye és a hátterében magasodó, alig ismert hegység, a Vajdavár-vidék mutatkozik (középen) legmagasabb tömbjével, az Ökör-heggyel.

A Z jelzésre visszatérve ismét leereszkedünk a tóhoz, és átkelünk a völgyzáró gáton. Innen látni a legnagyobb szeletet a víztározóból, hiszen hosszában terül el előttünk az egyébként keskeny medence. A túloldalon már a recski üdülőtelep alatt sétálunk, és a horgászbüfénél csatlakozunk a Z↺ jelzésbe, amelyen balra fordulva rövid emelkedővel jutunk ki a Búzás-völgyből. A dombhát után már aszfalton bakatatunk be Recskre, szemközt a Mátra hatalmas bércei rajzolnak hátteret a településnek. A jelzés a főútig vezet, amelyen jobbra, a K+ jelzésre térve jutunk vissza a kiindulópontra.