Gerinctúra a Keleti-Mátra bércein

Itiner :

• Az útvonal végig az Országos Kéktúra K jelzését, illetve a Mátra-bérc ʍ jelzését követi.

A túráról részletesen :

Fel a Mátra hátára, a Kalapos-tetőre

A Sirok, Nyírjesi út (lakótelepi átjáró) buszmegállótól indulunk a K jelzésen. Az első kb. 1,8 km-et sajnos aszfalton kell megtennünk, de mivel nincs közelebbi, rendszeresen járatokat fogadó buszmegálló ahhoz a ponthoz, ahol az Országos Kéktúra nyomvonala elhagyja a Kőkútpusztára vezető műutat, nincs más választásunk. Innentől kapaszkodásunk enyhe és egyenletes, ahogy a bozótos erdőn át haladunk a Mátra gerincének legkeletibb kiemelkedésére, a Nagy-Őr-hegyre. Egy kis vízfolyást keresztezve érkezünk a Sólyom-forrás pihenőhellyel ellátott tisztásához. Sajnos az esőbeálló már rozoga, de funkcióját ellátja. A tisztás vegetációja annyira elburjánzik nyáron, hogy a forrást és a turistautat is nehezen találjuk.

A tisztás feletti tölgyesben érintjük az Őr-hegy keleti lejtőjén húzódó hatalmas kaszálórétet, ahonnan a legszebb a rálátás a siroki várra és a Tarna áttörésére. A jelzés a rét mellett halad, a kilátáshoz azonban be kell sétálnunk a rétre.

A Nagy-Aszó-hegy lankáján haladunk tovább a fiatal tölgyesben. Egy kis vállra felérve leágazik a K◼ jelzés Kőkútpuszta felé. Ez egy becsatlakozási pont, másik alternatívája az útnak - a kettő közti különbség csak annyi, hogy az utóbbi lakott területről indul.

Innen viszont határozottan ráfordul az ösvény a hegyoldalra, és két dózerutat keresztezve, egy nagyobb délre forduló ívet leírva felérünk a ténylegesen vett gerincre. Egy régi irtást határoló kerítés kapuján áthaladunk: ettől a ponttól indul a szigorúan vett gerinctúra. Hamarosan elérjük a Kalapos-tető laposát, ahonnan megenyhül az emelkedés, majd a közeli Aszó-tetőtől enyhe hullámzással végig az 500 méteres szintvonal körül haladunk.

A Gazos-kőn át a Jóidő-kútig

A Kalapos-tetőtől markáns változáson megy át a táj. A déli lankák a gerincet elérve éles peremmel váltanak át az északi oldal meredek letörésébe. Ennek a letörésnek tektonikai és klimatikus okai vannak. Kialakulása után ugyanis a Mátra vulkáni tömbje megbillent dél felé a vulkáni anyagot szolgáltató törésvonal déli szegélyének süllyedése miatt. A kibillent tömeg északi oldala annyira erős nyíró erőnek volt kitéve, hogy a tektonikus vetődések mentén az északi oldalak a mélybe zuhantak.

Ezt a törési felületet bontotta tovább a jégkorszakok zord időjárása, amikor a repedésekbe fagyó víz egyre mélyebbre hámozta az északi sziklákat. Ezt a hátrahagyott felületet látjuk manapság is az északi gerincélen, melyre az egész vonulat egyik legszebb példája a Gazos-kő, utunk első, valódi panorámát nyújtó kilátópontja.

A Gazos-kő sziklás felülete egy határozott vonal mentén zuhan a mélybe, így 180 fokos panoráma tárul elénk a Mátra északi vidékei felé. A Bükktől a Galya-tetőn át a Karancs-Medves vulkáni kúpjaiban tetőző Palócföld hullámzó vidékéig ellátunk. A Gazos-kő környékén már szép, öreg tölgyesben haladunk, mert a meredek széleket nem termelték le.

A Cseresznyés-tető kúpján átkelve a Remete-tisztás nyergébe érkezünk, ahol lehetőségünk van felfrissülni és vizet venni a tisztás északi végében lekanyarodó, K● jelzésen elérhető, közeli Remete-forrásból. A vulkanikus hegységek vízjárása sajnos rapszodikus, jól leköveti az időjárást. A kőzet repedéseinek tárolókapacitása csekély, így a források hamar kiapadnak az aszályos időszakban.

A Remete-tisztástól utunk egy erdőgazdasági kerítést követ, mely világos, fiatalos tölgyerdőt szel ketté. Az út enyhe emelkedéssel kerüli a Remete-tetőt, majd a Jóidő-nyak Mária-képet őrző fái mellett lassan beérünk az időszakosan működő Jóidő-kúthoz. Innentől elhagyjuk a lankásan hullámzó dózerutat, és beindul  a szintek leküzdése.

Erőpróba a fűrész első fogain

A Jóidő-kút mögött élesen visszakanyarodunk jobbra, és elhagyjuk a kényelmesen szintező dózerutat, hogy megkezdjük kapaszkodásunkat a Szederjes-tetőre. Irtások közt lépkedünk egyre feljebb a magányos hagyás bükkök kíséretében. A letarolt hegyoldal felső része rálátást ad a megtett felső gerincszakaszra: a kelet-mátrai tetők hosszan elnyúlnak a Bükk irányába. A meredek kapaszkodás hamar véget ér, mivel a 120 méter szintemelkedést alig fél kilométeren belül letudjuk. A csúcsra már lankás gerincélen érkezünk.

A Szederjes-tető sajnos korlátozott kilátásokat ad, azt is a csúcs körüli ritkás erdőből, de érdekes a hegy északkeleti nyúlványán talált középkori sáncmaradvány. A feltárt cseréptöredékekből Árpád-kori erődítést feltételeznek a kutatók, melyről azonban írásos emlék nem maradt fenn. Feltehetőleg a terület urai, az Aba nemzetségből származó Borh-Bodon család vagy a Kompoltiak építhették.

A Szederjes-tető túloldala is igen meredek, bár itt már sokkal kevesebb szintet teszük meg, és azt is lefelé. A Kis- és Nagy-Zúgó-hegyen átvezető gerincszakasz kisebb szintezést tartogat, de a kitett északi oldal és a gerincélt borító árnyas öreg erdő rendkívül hangulatos. Elhaladunk egy tisztáson álló, körbekerített vadászház mellett, és váltakozó irányú kilátások mellett leereszkedünk a Domoszlói-kapuba.

A szár-hegyi kaldera felszabdalt kúpjain át

Ez a természetes átjáró a völgyek hátráló eróziójával harapta be magát a gerincélbe, melyen a Keleti-Mátra gerincét a legalacsonyabban tudta áthidalni a helyi lakosság. Recskről és Parádról ez a legkézenfekvőbb átjáró dél felé. A Domoszlói-patak ilyen hatékony bevágódásának eredete a vulkáni szerkezetnek köszönhető. A szakemberek egy nagyobb vulkáni kráter beszakadását sejtik a területen, melyet a környező csúcsok koszorúja jelöl ki. A Nagy-Szár-hegyben tetőző ív feltehetően a szerkezeti mozgások következtében darabolódott tovább, létrehozva az erősen egyenetlen csúcsrégiót.

A következő három hegy ugyanis különálló meredek kúpokkal szabja három hullámra a gerincet. Rögtön az első a legmeredekebb: az Oroszlánvár görgeteges kaptatója egész utunk legkeményebb küzdelme. A ritkás, sombokrokkal teleszórt hegyoldal száz méter szintet küzd le pár száz méteres távon. A csúcsra felérve fellélegezhetünk, ahogy a különös, gyűrű alakú bemélyedéssel árkolt tetőt megkerüljük.

Az egyértelműen mesterséges védmű egy szűk területet kerít be a csúcson, ami az egykor itt állt erődítés magja lehetett. A tatárjárás után építhettek várat a területen uralkodó Kompoltiak, majd a török időkben pusztulhatott el. Szakszerű feltárás nem történt a várban, de feltételezhetően a csúcson található fellegvárat alsóbb védművek és a nyugati oldal lankáján kiszolgáló épületek övezhették.

Bár a várról keveset tudunk, a helyiek meséjében az építtető agglegény Komploti urat lovászának leánya csábította el: egy oroszlánt megszelídítve felült annak hátára, így nyerve el az uraság megbecsülését és szívét. A fenevadat még kőbe is faragták - a valóságban az egyetlen oroszlán az Árpád-kor végén a Mátra vidékén maga a várúr volt, akit meg kellett szelídíteni. Mindenesetre mi meglovagoljuk az Oroszlánvár hátát, és fakó sörényén, a nyugati oldal füves gerincélén leereszkedünk a nyeregbe.

A Cserepes-tetőnek csak az oldalában halad az ösvény, de így is erős hullámot rajzol alattunk az út, míg beérünk a túloldali Cserepes-nyeregbe. Egykor vadászkunyhó állt itt, mára már romja sem látszik. A következő Nagy-Szár-hegy több értelemben is túránk csúcspontja. Erős emelkedő kezdődik a nyeregből, ami a vegyes kőrises-gyertyános-tölgyes erdőben vezet fel a tetőre. A Kékes tömbjétől különálló, szabályos vulkáni kúp a Keleti-Mátra legmagasabb csúcsa. A Kékestető elviszi a turistaáradatot a környékről, így ez a kevéssé ismert hegy megmaradt eredeti pompájában. Semmi emberi beavatkozás nem szennyezi ezt az idilli környezetet, tegyünk róla, hogy maradjon is így!

A hegy tetején sziklás rét terül el, csodálatos panorámát nyújtva főként a déli lejtőkre, az Alföldre és a felette trónoló Kékes tömbjére. Megérdemeljük a látványt és a pihenést. A mögöttünk lévő, halántékunkon pulzáló szakasz a legnagyobb kúppal lezárul, innen már csak a Felső-Tarjánka rétjéhez, a Hármashatár alatti nyeregbe kell leereszkednünk, ahonnan hosszabb szakaszon oldalazunk a gerinc peremén.

Pihenőút a Markazi-kapu környékén

A következő szakaszon megkönnyebbülve sétálunk a lankás hátakon hullámzó napfényes tölgyesekben. A minimális szintezéssel ajándéknak érezzük a pihentető, igen hangulatos erdei sétát, ami a Mrazinca-tetőt megkerülve északra fordul, és leereszkedik a Markazi- kapuba.

A Domoszlói-kapuhoz hasonlóan ezt az átjárót is egy kalderába vágódó völgy nyitotta - ugyanis a Kékes tömbjébe délkeletről felharapódzó Vár-völgyet is egy kaldera lenyomatának vélik a szakemberek. A Markazi-kapunál találkozik ez a beszakadás az észak felől hosszan benyúló Ilona-völggyel, ami hazánk legmagasabban fekvő természetes vízesését rejti, és egyértelműen a Mátra egyik legszebb vidéke.

Kapaszkodás a Kékes tömbjére

A Markazi-kaputól elkezdődik az utolsó, kitartó emelkedés, mely felvezet hazánk tetejére. Az egyre meredekebb oldalban harántoló út lassan osztja be a szintemelkedést. A Kis-Sas-kő sziklákkal pettyezett rétje alatt elosonva megkerüljük a gerincélt, és az északi oldal sötét, öreg bükkösében haladunk az egyre vadabb vidéken. Itt testközelből tapasztalhatjuk, milyen elementáris erők alakították ki ezt a drámai tájat. A vetődések mentén leszakadt tömbök messze alattunk hevernek, míg mi a felszakadt, kifagyott felszínen próbáljuk megvetni a lábunkat. Szerencsére a turistaösvény határozott sávja vezet körbe a gerincélek és a köztük húzódó katlanok mentén.

Az egyik ilyen kiálló sziklacsoportnál lehetőségünk van kibukkanni a sűrű bükkös fölé, ahogy a turistaútról egy rövid ösvény válik le a Dinsznó-kőre. Semmiképp ne hagyjuk ki a csodás látványt! A leszakadás felett álló szilaj bércről a táj felé kerülünk, és hosszan belátjuk a Mátra északi lábát a távolban húzódó Galya-tetőtől a messzeségbe vesző felvidéki hegyekig.

Az idáig vezető oldalazás az egyenetlen terepviszonyok miatt tartalmazott csekély hullámzást, innentől viszont monoton emelkedés jellemzi a meredek oldalba vágott ösvényt. A Kis-Sas-kő északi sziklái alatt kapaszkodunk, ahogy utunk fogást keres a leszakadáson. A Sas-kőig az árnyékos északi oldalban maradunk. Nyolcszáz méter környékén járunk; ebben a magasságban már a bükkös a meghatározó.

A hosszú oldalazást a Sas-kő sziklás vonulata töri meg, ahogy az ösvény a sziklák alatt átbukik a gerincen, és a lankásabb déli oldalról közelíti meg a kitett bércet. A sziklákról először délkelet felé nyílik kilátás: eddigi utunkat belátva, majd a szikla tetején elhelyezett emlékműtől közel teljes körpanoráma nyílik. A terméskőből emelt obeliszk a világháborúban elesett turistákról emlékezik meg.

A Sas-kőtől igen hangulatos gerincszakasz következik, ahol váltakozva ligetes, ritkás erdőben és sziklás gerincen haladunk, közel állandó szintben. Érintjük az Erzsébet-sziklákat és egy kővel csipkézett tisztás közepén álló fakeresztet. A Sötét-lápa nyergénél keresztezünk egy dózerutat, és újra nekiveselkedünk a meredek hegyoldalnak, ami egyben az utolsó kaptató túránk során.

Ez az ősi öreg bükkök között felkapaszkodó ösvény vezet a Kékestetőre, ami szó szerint tető. Maga a csúcstömb egy meredek leszakadásokkal szegélyezett trapéz, melynek szárán, a keleti gerincélen kapaszkodunk fel. Ahogy a maradék száz méter szintet leküzdjük, és hirtelen megenyhül a meredekség, elérjük a bűvös ezer méteres határt - egyedüli lehetőségként az országban. A Kékestető legmagasabb pontja ennek a laposnak a nyugati végén található, úgyhogy a tető peremén oldalazva, a meteorológiai állomás épületei alatt haladunk tovább.

Magyarország tetején

Utunk utolsó szakaszán ősi bükkösben járunk. Nem köztudott, pedig az ország egyik utolsó, érintetlen erdeje található az ország tetején. A területet birtokló gróf ugyanis erdőrezervátumot hagyott meg a hegy csúcsán, aminek csak egy részét emésztette fel a Kékestetőn a világháború után végbement építkezési láz. Itt, az északi peremen még láthatjuk az évszázados erdőt, ahogy a turistaút kanyarog az ősi törzsek között.

Az épületek megszaporodnak, és a sípálya tisztását elérve feltűnik a hegytetőt uraló monstrum, a Kékesi átjátszó adó gigászi tornya. Eltörpül alatta a nemzeti színűre festett, Magyarország tetejét szimbolizáló kőtömb, ahol a főként busszal és autóval felérkező kirándulók nyüzsögnek, szelfiznek.

Itt értékeljük igazán a közel háborítatlan vadonban megtett túránkat, mellyel elértük hazánk tetejét. Lehetőségünk van enni, inni, valamit a vásári forgatagban, vagy emléket vásárolni a bazársoron - de talán a legszebb szuvenír, amit hazavihetünk a Kékesről, az az élmény, ahogy a vulkáni kúpok panorámáján át megmásztuk az ország legmagasabb csúcsát.