A Nagy-Fátra cápauszonyának és bálnahátának felfedezése

Itiner

• A Teplá dolinában a S jelzést követjük az Útulňa Limba hegyi szállás érintésével a Rakytov alatti hágóig (Severné Rakytovské sedlo).
• A Rakytovra balra, a Z jelzésen kapaszkodunk fel, majd ezen folytatjuk tovább a gerincen, a Sedlo Ploskej nevű hágóig.
• A Ploská csúcsára a S jelzés mentén teszünk kitérőt (jobbra).
• Végül a S jelzésen ereszkedünk le Liptovské Revúce Vyšná Revúca településrészére.

A túra részletes leírása

Bepillantás a Nagy-Fátra erdős tömegébe

A Revúca patak völgyéből indulunk, Liptovské Revúce (Háromrevuca) alsó határából, a Teplá dolina torkolatától, a S jelzést követve. Sűrű fenyvesben haladunk a hegyvidék központja felé jól követhető, széles dózerúton, ami egy kilométer után sziklás szűkülethez ér. Az apró szurdok nagy izgalmakat nem rejt, de felkészít a hegység változatos geológiájára, izgalmas tájképére, melyben a puhább és keményebb kőzetek formálta, hullámzó és néha drámai terep a meghatározó. A hegység legnagyobb tömegét ez a középidei, sárgás, márgás mészkő adja. Ebből épülnek fel a legmagasabb csúcsok, így a szurdok után, az erdő felett kikandikáló Rakytov, első célpontun is, amely izzasztó magasságban tornyosul felettünk.

Az út fokozatosan emelkedik, ahogy a rövid szurdok után, a völgyben kanyarodva egyre közelebb érünk a hegy lábához. Érintünk egy hangulatos vadászházat is, ami felett újra kissé beszűkül a völgy, és visszakanyarodik a széles dózerút a hegyoldalra. Kevésbé használt, göröngyös szekérúton folytatjuk utunkat a völgytalpon, keresztezve az ágakra szakadó patakot, majd „hirtelen ötlettől vezérelve” nekiszaladunk a lejtőnek. Komoly szintemelkedést küzdünk le a Rakytovból kiágazó mellékgerincre kaptatva, ahol átszeljük a nemrég elhagyott dózerutat is, majd öreg bükkökkel körbevett, pompás hegyi kaszálórét szélén érintjük az Útulňa Limba apró menedékkunyhóját.

A szálláshelyként is üzemelő faház csak előzetes bejelentkezéssel vehető igénybe éjszakára, mivel a személyzet nem tartózkodik állandóan a hegyen. Hangulatos, kicsiny tó is fekszik a ház mellett, a legmeghatóbb látvány mégis a rétről kitárulkozó panoráma. Először tekinthetünk körbe a sűrű, vegyes erdőkkel és ligetes legelőkkel pettyezett, tarka hegyvidéken a messzi látóhatáron húzódó Alacsony-Tátra főgerincéig. A környező hegyek erdőinek és legelőinek köszönhette gazdasági kincseit a természeti értékekben is gazdag Liptó vármegye. A meredek hegyoldalak biztosították a faanyagot, míg a lankásabb völgyek és hegytetők a juhállományt éltették, sajtot és gyapjút szolgáltatva a lakosságnak.

A ház felett még öreg bükkfákkal árnyékolt erdősávot keresztezünk, de följebb kiérünk a havasi legelők szintjére, és a meredek hegygerincet körívesen kerülve a Rakytov északi lábánál fekvő hágóba (Severné Rakytovské sedlo) érkezünk. Innen a gerincen haladó Z jelzésre váltunk (balra tartva), és az egyöntetűen meredek hegytaréjt az északkeleti oldalról ostromoljuk egy végső lendülettel. Amennyiben az időjárás nem megfelelő, jeges az út, vagy csak kihagynánk a meredek kaptatást és ereszkedést, a S jelzés elegánsan kikerüli a Rakytov csúcsát nyugat felől, és a túloldalon a Z jelzéshez kapcsolódva folytathatjuk a gerinctúrát.

Kapaszkodás és oldalazás a csúcsrégióban, a Nagy-Fátra harsányzöld útján

A Z jelzésen nekiszaladunk a sziklás, elkeskenyedő gerincnek, éstörpefenyves-, valamint sziklagyepfoltok váltakozása közepette küzdjük le az utolsó 150 méternyi szintkülönbséget. A korábbi, korlátozott panorámájú út után itt, szinte végig a gerincen haladva már tágas panoráma kísér. A lépcsőzetes felépítésű, sziklás ösvényre fókuszálunk, de a szusszanásnyi pihenőkben elkapja tekintetünket a végtelennek tűnő hegyvidék. Mindkét irányban meredek völgyek és csúcsok tagolják a tájat, a Nagy-Fátra hegyvilága különösen vadregényes terep, a kárpáti nagyragadozók itt igazán otthon érzik magukat.

A felszökés végén keskeny hegycsúcsra érkezünk, ahonnan valódi körpanoráma nyílik. A főgerincen kívüli legmagasabb hegytetőről a Nagy-Fátra északi felének döntő részét belátjuk. Meghatározó a hegységet kettészelő Ľubochnianska dolina (völgy), amely tagolt beszakadásával szétválasztja a hegység két oldalgerincét – ennek túloldali ága mögött a Kis-Fátra hegyvidéke kandikál felénk. Érdekes, hogy a „kis testvér” északi tömbje magasabb a Nagy-Fátránál, kiterjedésével viszont a környező hegység uralja Nyugat-Szlovákia központját, és összefüggő, erdős hegyvidéket alkot az Alacsony-Tátrával, melynek főgerince már hosszú, füves szalagként kanyarodik keleti irányba. Különösen szerencsés esetben, ha a látási viszonyok megengedik, a Vág tágas völgyén túl a Liptói-havasok és a Magas-Tátra csipkézett csúcsai is látszanak, egykori gleccserek szaggatta, csipkés hegyormaik élesen elkülönülnek a többi hegységtől.

A hegy déli oldala sem lankásabb, mint amin feljutottunk, így óvatosan, lépésről lépésre biztos támaszt keresve araszolunk a törpefenyőbokrok között kanyargó ösvényen. A nyugati hegyorron indulunk lefelé, de hamar délre fordulunk, és a délnyugati gerincen érünk a hágóba (Južné Rakytovské sedlo).

Innentől a gerinccel együtt hullámzunk fenyvesek és a köztük nyíló tisztások, nagyobb rétek váltakozása közepette. Az első hegyormot jobbról, majd a Minčol ormát balról kerüljük közel szintet tartva. A téli útvonal itt a hegygerincet követi, hiszen a meredek leszakadáson lavinaveszélyes hólejtők alakulnak ki. Ahogy a Minčol túloldalára érkezünk, az eddig is látható Čierny kameň (Fekete-kő) élesen kiemelkedő, sátortetős csúcsa határozza meg a tágas tisztás hangulatát. A kellemesen elterpeszkedő réten magányos fenyők teszik különösen érdekessé a tájképet, mintha mindannyian a sziklás bálványként föléjük tornyosuló hegyen csodálkoznának. A bércet alkotó mészkőblokk a tektonikai mozgások hatására tolódott rá az alatta szélesen elterülő, puhább, fiatalabb üledékes kőzetfelszínre. Az öregebb, keményebb bitumenes mészkő jobban ellenállt az erózió ostromának, mélytengeri környezetben keletkezett, sötét sziklái több mint 200 millió év távlatából, kőzetté tömörödve, tekintélyt parancsoló megjelenéssel dacolnak az idővel és az elemekkel. A sziklatornyokkal támogatott, erdős orom komoran tekint körbe a környező, lepusztuló világon. A nemzeti park különös becsben őrzi, ezért fokozott védelemmel illette a sziklákra tagolódott hegytömböt.

Az Z jelzésű út a lankás, nyugati oldalról kerüli a Čierny Kameň tömbjét. Forrást is érintünk a sűrű fenyvesben, aminek túloldalán fokozatos kapaszkodásba kezdünk a Ploská széles tömege felé. Ha kifutunk az időből, vagy kimerített az eddigi hegymenet, esetleg az időjárás válik tarthatatlanná, akkor a Čierny Kameň előtt a P jelzésen ereszkedhetünk le a faluba. Ugyanez a helyzet a hegy túloldalán is: ahogy a Ploská alatti hágóba (Sedlo Ploskej) érkezünk, a S jelzésen kényelmesen elhagyhatjuk a gerincet. Azonban innen felkapaszkodhatunk a közeli csúcsra is, kényelmes, lapos háton leküzdve a 150 méteres emelkedőt.

A Ploskán egyesül a Ľubochnianska dolina beékelődésével elválasztott északkeleti és északnyugati gerinc, míg dél felé az összefüggő füves hátakban folytatódó főgerinc is remekül látszik. A Nagy-Fátra tagolt nyugati része újabb völgyrendszerként rajzolódik ki, nyugati szomszédunk, a Borišov orma alatt pedig a meghitt hangulatú Chata pri Borišovom is „beköszön”. A menedékház remek helyszín, hogy a hegyen töltsük az éjszakát, így ha tehetjük, használjuk ki, hogy az erdők felett nyíló panorámájával örök élményt nyújtó házban étkezést és szállást is biztosítanak.

Ereszkedés a Revúca völgyébe

Amint a Ploská csúcsáról körbetekintve beteltünk a végtelenbe nyújtózó hegyvidék látványával, a hágó irányába visszafordulva, a S jelzésen kezdjük meg ereszkedésünket. A széles háton már megtett úton gyalogolunk lefelé, majd a hágó alatti menedékkunyhó mellett fordulunk rá a völgyre. A puritán hegyi menedéknek szánt földszintes kunyhó (Salaš Mogury) alkalmat ad a rövid pihenésre, fedett belterében padot és asztalt is találunk, így szusszanásnyi időre pihentethetjük lábunkat a hosszú túra vége előtt, az ereszkedés kezdetén. Az évszázadokat túlélt pásztorkodásnak köszönhetően rengeteg fenyőfa kunyhó épült a tágas, füves gerinc peremén, jellemzően a források mellett, és e szállásokat a túrázók is menedékhelyként használták. Ez a felújított kunyhó a hegyhát viszontagságai ellen nyújt védelmet, ugyanis az uralkodó széliránynak közel keresztben fekvő gerincet komoly szelek ostromolják, a csapadék itt nagyrészt hó vagy jég formájában esik, de a nyári záporok is komoly veszélyt jelentenek az oltalom nélküli, nyílt terepen.

Lendületes ereszkedésbe kezdünk a hágó alatti tisztás lejtőjén, amiből pár száz méter után gerincet formálnak a környező forrásokból fakadó patakok. Kezdetben újabb, hegyi menedékként is szolgáló fakunyhót találunk. A Salaš Moguryval közel egy magasságban, a szemközti hegyorron áll a Salaš Krátka, de a Čierny kameň alatt is található egy ház, a Salaš Koniarka. Az 1200 méter körüli magasságot az teszi ilyen népszerűvé, hogy a mögöttünk húzódó hegygerincből itt lépnek ki a források, állandó vizet biztosítva embernek és állatnak egyaránt.

Tisztások és legelők foltjain ereszkedünk, így remekül belátunk az egyre közelebb kerülő völgybe. Lassan a falu házai is kivehetővé válnak: népszerű volt egykor errefelé, a sűrű fenyvesek hegyvidékén a gerendaház, ám ennek képviselőit sajnos már csak elvétve találjuk meg a faluban. A meredekebbé váló árokban némi kanyargással érkezünk a főutca szalagjára felfűzött házak közé – Liptovské Revúce (Háromrevuca) legfelső településrészének központját érjük el a S jelzésen. Az örök érvényű templom, kocsma, buszmegálló triónál fejezzük be túránkat. Hálát adhatunk az égnek, ha jut időnk egy frissítőre a busz előtt, vagy legurulhatunk autónkkal a Revúca patak mentén.