Árva és Liptó határának őrbástyája, a Šíp

Itiner

• Stankovany vasútállomásáról kezdetben a folyópartra tartva követjük a Z jelzést a Podšíp rétjéig.
• A Podšíp rétjén a pásztorszállások mögött a S jelzésre váltunk, ami a Šíp csúcsán át, majd a Žaškovské sedlo nyergén jobbra kanyarodva vezet vissza a kiindulópontra.

A túra részletes leírása

Vágon innen, időn túl

A Vág (Váh) folyó völgye, Stankovany (Sztankován) falu vasúti megállója remek startpont, hiszen a település beleolvad a szaggatott mészkő- és dolomitpúpok alkotta tájba. A csúcsos meredélyek paravánként követik a Vágot, amit a Z jelzésen, a kocsma melletti utcán elindulva pillanthatunk meg. A Nagy-Fátra északi peremét átfűrészelő folyó mellett csupán a kanyarulatok menti kiöblösödésekben és a völgytorkolatokban tudtak kialakulni kisebb falvak, ma viszont a vasúti fővonal és a kellemetlenül forgalmas autóút (pontosabban az egyelőre hiányzó autópálya-alagút) miatt a környék szinte városi zajterheléstől szenved.

A Vág mentén sétálva néhány tipikus liptói portát is megcsodálhatunk, a hosszúkás, keskeny faházak szorosan egymás mellett sorakoznak. Mint a kihelyezett információs tábla írja (szlovákul), a fenyőből épített házakat mohával szigetelték, padlójuk sokáig döngölt agyagból készült, a belső falakat szintén agyaggal kenték be, és mésszel festették. A tetőt egészen az 1970-es évekig hasított fazsindellyel fedték - ez egyébként fontos gazdasági terméke is volt Liptónak, a zsindelyeket sokáig tutajokon juttatták ki a hegyek közül. Kémény nem volt a házakon, a kandalló füstje felszállt a padlásra, majd kis lyukakon keresztül, lassan távozott. És bár Mária Terézia tűzvédelmi okból kötelezővé tette a kéményt a 18. században, megépítésük rendre elmaradt. Nem sok van már meg a régi házakból, de amelyik igen, az rögtön kitűnik környezetéből.

Az utcát követve szemközt a Kis-Fátra fenséges, havasi gerince dereng hatalmas erdőből előbújva, jobbra pedig a háztetők hátterében célpontunk, a Zadný Šíp sziklataréja csalogat. Az út kivezet a faluból, és a turistaút a hegy felé fordul – először aluljárón kel át a vasútvonal alatt, majd balra röviden követi a síneket. Végül a jelzés az erdőbe hív, és sűrű, bükkök dominálta vegyeserdő ösvényén kezd emelkedni. Egy forrás után kellemetlenül meredek csapáson, tarvágás foltján sarjadó fiatalost is érintve keresztezünk szállítóutat. A lombok között kilátni a Vág hegyek alatt kanyargó völgyére.

Valamelyest szelídül a lejtőszög, amikor megjelennek a fenyők, előrébb pedig egy irtott terület pereméről kiélvezhetjük a Kis-Fátra tömegének igéző látványát. De túránk egyik legszebb pontja sincs már messze: az ösvény hamarosan kivezet Podšíp (szó szerinti fordításban kb. „Šíp hegy alja”) telepének tisztására. A feltáruló panoráma festői, igazi liptói tájkép: szemközt a rengetegből gyephavassá emelkedő kis-fátrai hegyvidék szélén a Nagy-Rozsutec (Veľký Rozsutec) tör az ég felé, a környező hegytömbök mintha meghajolva húzódnának szét a tekintélyes sziklamonstrum előtt. A Šíp dolomitormainak tövében pedig kis faházikók sorakoznak az erdőaljon bukolikus idillben. Podšíp korábban kicsiny pásztorfalu volt, bár mérete és félreeső mivolta okán a 19. századi állami térképek némelyikéről nemes egyszerűséggel lemaradt. Mindössze kb. 10 család élhetett a telepen; zord hétköznapjait az 1950-es években hagyta hátra utolsó állandó lakója, azóta gyakorlatilag skanzen, amit egyre több túrázó keres fel. A liptói népi stílusú, védett házak között, egy vén fa árnyékában tűzrakó hely és néhány pad jelenti a turisztikai infrastruktúrát, a réten nyári időszakban találkozhatunk még legelésző birkanyájjal és pásztorokkal is. Az épületeket egyébként a korabeli szokásoknak megfelelően egy kút köré építették, de a forrást ma az erdőben, a turistaúttól pár méternyire kell keresnünk.

Árva déli bástyájának ostroma

A házikók magántulajdonban és szerencsére remek állapotban vannak. Podšíp leginkább egy túlzó, parasztromantikus festmény hangulatát árasztja, különösen ősszel, amikor az elegyes erdőség fafajai más-más színekben pompáznak. Innen már a S jelzést követjük, amely a faházak mögött vág neki a kaptatónak. A sziklákkal tűzdelt lejtőt a keskeny ösvény harántolva, enyhén emelkedve szeli át. A csapás kiépítőjét, Podšíp hajdani lakosát egy kis emlékmű idézi fel. Utunk végül jobbra fordul, és szűk árokban, kíméletlen meredekséggel veszi célba a hegytetőt. Végül őserdei hangulatú bükkösből kanyarodunk ki a sziklás gerinc élére: a csapás innentől a leszakadás peremére szegődik. Lentről a forgalmas folyóvölgy zaja szűrődik föl, a lombok között pedig olykor-olykor ablakok nyílnak a környező, erdős hegytengerre.

A megszelídülő kaptató a Zadný Šíp („Hátsó-Šíp”) csúcsán végződik, ahonnan szó szerint szédítő panoráma nyílik a Fátrák vidékére. A Vág is megcsillan, de a hegyek közé préselődött folyót útját inkább csak a mély kanyarulatok rajzolják ki. Nyugaton a Kis-Fátra hosszan nyújtózó, lapos déli részének háta emelkedik a Turóci-medence túlfelén, de az annak északi határán tornyosuló „Kriváni-Fátra” elsimuló lejtői is látszanak a gyephavasi gerinc alatt. Szemben a Nagy-Fátra völgyek százaival szabdalt, végtelen hegytömege hullámzik, bal felé mindehhez az Alacsony-Tátra erdővidéke kapcsolódik. A mészkő- és dolomittornyokról nyíló, fejedelmi kilátás kizárólag tömeges megjelenésű hegyvidéket tartalmaz.

A csúcstól egy rövid, ám annál izgalmasabb gerincvándorlás veszi kezdetét az alig magasabb főcsúcsra. Szél által tépázott, sovány talajon vagy sziklarepedésekbe kapaszkodó, hajlott fák a jobb, őserdei ziláltságú, sűrű rengeteg a bal oldalon. Közben újra és újra kilátunk az Alacsony-Tátra és a Nagy-Fátra hatalmas erdőségére, a csúcspont is feldereng néha, de a séta legérdekesebb része egyértelműen az a szakasz, ahol egy tornyokra szakadozott sziklafal a déli, töredezett lejtőre szorítja az ösvényt, ami átbújik két sziklabástya között. A rövid sikátor olyan szűk, hogy valósággal át kell préselődni rajta, s ez hátizsákkal nem is olyan egyszerű. A drámai formakincsért és a környező hegyek csúcsos alakjáért a sasbérces szerkezet mellett végső soron a Vág és az Árva folyók és a beléjük torkolló patakok felelősek: a körbefűrészelt hegyek meredekké vált lejtőin a leszakadó, alátámasztásukat vesztett mészkő- és dolomittömbök robusztus ormokat hagytak hátra. Útközben több pontról kilátunk, és észak felé is kileshetünk egy sziklatetőről: a fák fölött kikandikál a Nagy-Rozsutec tömbje, azonkívül a Beszkidek erdővidéke hullámzik a távolban.

A hullámvasutazás az 1170 m-es Šíp meghódításával, egy utolsó, kurta kaptatóval végződik, a csúcsot jelző tábla körül kis tisztás terül el. Immár nyugat felé is kinyílik a látvány, így a Fátrák és az Alacsony-Tátra havasai mellett a Kócs-havas (Veľký Choč) közeli, kupolaszerű tömbjét, hátterében pedig a Liptói-havasok szabdalt tömegét is megcsodálhatjuk. Az erdők lombozatát számos sziklaszirt töri át, bármerre nézünk. A csúcs neve egyébként (a környék lakosságából kiindulva) vélhetően szlovák eredetű lehet, és szó szerinti fordításban nyilat jelent, de a trianon előtti magyar irodalomban Síp hegyként is emlegetik - ezt pedig kaphatta a csúcsot övező, szabdalt sziklapalástról is, ami lentről nézve, kis fantáziával pánsípra emlékeztet.

Zöld folyosó az autóúton át

Lefelé viszonylag kényelmes, csak néhol kövessé váló ösvény vezet pazar szépségű, vad rengetegben – ami egyébként a Szlovákiában legmagasabbnak számító, rezervátumi védettséget élvezi, így a sokszínű élővilág érdekében az ösvényt tilos elhagyni (hiába csábít néhány nagyobb szikla). Az elnyúló hegyorrt követjük lefelé, a legszebb ponton egy sziklatömb állja utunkat. A meredek lejtmenet alján rétek szabdalta fenyvesből lépünk ki a Žaškovské sedlo nevű nyeregbe, ami túránk utolsó igazán szemet gyönyörködtető megállója. A hatalmas tisztást sötét fenyőerdő keretezi, végében a Vág túloldalán strázsáló Kopa sziluettje emelkedik. A legszélső fák árnyékában fedett pihenőhely található, kialakításának köszönhetően a padlásán aludni is lehet.

Ökológiailag rendkívül fontos e térség: a Tátravidék felé zöld folyosóként ívelő Kócs-hegység erdősége a Šípi-Fátra tömbjében találkozik a két Fátrával, így a nyílt térszíneket kerülő nagyragadozók jellemző vándorútvonala húzódik itt. A Vág vagy az Árva sekély folyama nem jelent számukra komolyabb akadályt, a zsúfolt autóút annál inkább. (Ezt a problémát valamelyest orvosolja majd, ha elkészül az autópálya alagúti szakasza Ružomberok és Turany között.) Mindenesetre ne lepődjünk meg, ha medvenyomra lelünk a sárban, vagy egy nagy, sötét alakot látunk cammogni a tisztás (remélhetőleg) túlsó szélén. Igaz, ez extrém ritka esetnek számít, hiszen e félénk állatok leginkább csak átszelik, nem pedig tartósan lakják ezt a kis kiterjedésű erdőtömböt, ráadásul jellemzően akkor aktívak, amikor a túrázók már levonultak a hegyről.

A S jelzés jobbra tart, és fenyvesben, erdészeti szállítóúton vezet le a faluba. Csak a Vág völgyébe érve nyílik szét az erdő, és a rövid utcasétát követően a meghódított csúcs is feltűnik, amikor elérjük a vasútállomást (mellette kocsma segít elütni az időt a vonat érkezéséig).