A Magas-Mátra érintése

• A Mátravasút Szalajkaház végállomásától a Z◼ jelzésen érjük el magát a Szalajkaházat.
• Itt a jobbra térünk a S+ jelzésre, és ezt követjük az Üvöltő-bércig, ahol balra, a S jelzésre váltunk.
• Kicsivel az után, hogy balra elhagytuk az erdészeti műutat, egy jelzetlen ösvényen mászhatunk fel a Nyesettvárhoz.
• Ezután tovább követjük a S jelzést Galyatető széléig, ahonnan a K jelzés kísér minket a Péter-hegyesén át a Mátra-bércre.
• A Piszkéstetői Obszervatóriumtól a P jelek mentén ereszkedünk Mátraszentimrére.
• Mátraszentimrén, a II. Rákóczi Ferenc utcán balra térünk a Z◼ jelzésre, amit már a túra végéig követünk.

A túra részletes leírása

Hajdani iparvasutak nyomán

A gyaloglást a Mátravasút Szalajkaház végállomásánál kezdjük, de túránknak valójában már a kisvasutazás is élményteli része. Az a vonal, amelyen ma Gyöngyös felől ide, a Mátra mélyére döcögünk, kalandos történettel büszkélkedhet: az őse rendhagyó módon, a közeli völgyekben futó, keskeny nyomtávú iparvasúti pályák összekapcsolásával született a 20. század elején, vagyis „felülről lefelé” épült ki Gyöngyössolymosig. Akkoriban személyszállításra nem használták, hanem az erdőben kitermelt javakat – elsősorban fát és követ – indították útnak rajta a rendeltetési helyük felé.

A lóvontatást 1916-ban váltotta fel az első gőzmozdony, éspedig nem is akármilyen trükkel. Mivel a két település között még nem létezett keskeny nyomtávú vonal, a mozdony úgy jutott el Gyöngyösről Gyöngyössólymosra, hogy egy darabon lerakták előtte, majd, miután ezen a szakaszon áthaladt, felszedték mögötte a síneket, és így tovább. Bár az iparvasutak fénykorában a környékbeli vonalak összhossza csaknem 50 km volt, a közúti szállítás térhódításával és az erdőgazdasági utak kiépülésével veszítettek a jelentőségükből, és az 1980-as években ezt, azaz a szén-pataki ágat is elbontották. 2012-ben, immár kifejezetten turisztikai céllal született újjá; jelenleg a Szalajkaház végállomásig szállítja az utasokat tavasztól őszig.

Kapaszkodás a Galya-tetőre

Magát a Szalajkaházat innen a Z◼ jelzésen, rövid sétával érjük el. A ma (előre foglalható) turistaházként és erdei iskolaként üzemelő, szépen rendben tartott épület eredetileg erdei lak volt, ahol a 19. században hamuzsírt – az üveggyártás egyik alapanyagát, szalajkát (kálium-karbonátot) – főztek. A szó a latin „sal alcali”, azaz alkáli só kifejezésből származik, és ebben az alakjában valószínűleg szlovák közvetítéssel honosodott meg a környéken.

A háznál jobbra térünk a S+ jelzésre, és átkelünk a Szén-patakon, amit épp innen, a Csukás-patak és a Cseternás-patak összefolyásától neveznek így. Egykor mindkét patak völgyében vezetett iparvasút, a vonat a cseternási vonal legmeredekebb szakaszát csúcsfordítóval küzdötte le. A kövekkel teleszórt meder mentén, egy égerligetben hamarosan elérjük a kőfoglalású, padokkal szegélyezett József Attila-forrást, majd egy hajtűkanyart követően meredek kaptatón hagyjuk el a völgyet, hogy szuszogva felkapaszkodjunk az Üvöltő-bércre (a hagyomány szerint régen farkasok tanyáztak erre). Itt balra, a S jelzésen indulunk felfelé a Galya-tető csoportjának déli oldalára jellemzően viszonylag (legalábbis az északi oldalhoz képest) lankás gerincek egyikén, az Üvöltő-hegy északkeleti oldalában csatlakozva be a Mátraszentimre felől erre szerpentinező erdészeti műútra, amely a kerékpárosok kedvence.

Az aszfalton nagyjából szintben haladva kifújhatjuk magunkat, mielőtt a jelzés rövidesen letér róla, és Galyatetőt megcélozva újra a hegynek fordul. Erről pár száz méterrel feljebb egy balra nyíló, jelzetlen ösvényen mászhatunk fel a Nyesettvárhoz. A nevét a 812 m magas csúcs alakjáról kapó erődítményből ma már csak a kivételesen szépen megmaradt, kb. 70x35 m-es, észak-dél tengelyű mély sáncárok látszik, amelyből különféle korokból származó eszközök kerültek elő. A középkorban valószínűleg egy korábbi földvárra építkezhettek itt, de a történetéről alig tudunk valamit. A csúcsról, mivel körös-körül fák borítják, nem nyílik kilátás, a hangulata azonban – részint elszigeteltségének köszönhetően – így is magával ragadó. Ráadásul az idős állomány a Galyatetői Szentélyerdő része: 140-190 éves bükkök is alkotják. A Mátra második legmagasabb csúcsának öreg bükköstöredékei egymástól elszigetelve, szétszórtan találhatók meg a hegytömb teteje körül.

A S jelzésre visszatérve, a meghitt Málnás-réten túl nemsokára keresztezzük a mátrai műutat, majd egy fenyvest elhagyva, egy gázlón átkelve megérkezünk az 1930-ban, a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület I. világháborúban elhunyt tagjainak emlékére foglalt Galya-csurgóhoz. A nép a Mátra déli oldalán fakadó forrásokat nevezi csurgónak. Vulkáni múltjából, mindenekelőtt a tufarétegek jó vízzáró képességéből adódóan a hegységben meglehetősen sok forrást találunk, hiszen a csapadékvíznek távoznia kell valahogy a talajból, de a legmagasabban lévők értelemszerűen kevésbé bővizűek, mint amelyek lejjebb fakadnak. Ennek ellenére régebben a Galya-csurgót is felhasználták a közeli Galyatetői Nagyszálló vízellátásának biztosításához.

Páratlan kilátás

Galyatető tövében becsatlakozunk az Országos Kéktúra K jelzésébe, és ezen balra térve a modern Galyatető Turistacentrumnál találjuk magunkat (itt ehetünk-ihatunk, sőt akár meg is szállhatunk). Vele szemben az egykori Galyatetői Nagyszálló – ma Hunguest Grandhotel Galya – andezitből épült tömbje emelkedik, amely a Horthy-korszakban, az 1930-as évek végén létesült állami pénzből, de a szocializmus idején élmunkás üdülőként működött. A vendégei között (mindkét rezsim alatt) megfordult Kodály Zoltán is, aki 1941-42 telén itt komponálta a békéért könyörgő, az 1945-ös budapesti ostrom alatt befejezett Csendes mise orgonaszóló-változatát.

A turistacentrumtól egy lépcsősoron felkapaszkodunk a Péter-hegyesén álló Galya-kilátóhoz, amelynek tetejéről az egész ország egyik legkáprázatosabb panorámája nyílik. Nemcsak a Mátrát pásztázhatjuk végig róla Siroktól a Muzsláig, hanem a Karancs-Medvest, a Bükk-fennsíkot, a Zempléni-hegységet is, sőt tiszta időben elláthatunk a Magas-Tátráig. A kilátó különlegessége, hogy nomád körülmények között ugyan, saját derékaljunkon és hálózsákunkban, de meg is szállhatunk benne, mivel a látszóbeton falak között három puritán szobát alakítottak ki. Fűtés nincs, tisztálkodni a Galyatető Turistacentrumban lehet (ott is foglalhatjuk le a szállást), viszont cserébe panoráma, áram, wifi és kaland van.

A Mátra-bérc érintése

A kilátótól a Mátra-bérc mentén, öles bükkök között hagyjuk magunk mögött Galyatetőt, és sétálunk lefelé. Az 1960-ban létesített, Konkoly-Thege Miklósról elnevezett Piszkéstetői Obszervatóriumnál, Magyarország legnagyobb csillagvizsgálójánál áttérünk a már egy ideje mellénk szegődött P jelzésre. Ezen a főút mátraszentistváni leágazásánál útba ejtjük a hangulatos, koraősszel a gímszarvasok nászénekétől zengő Bőgős-rétet, ahol kiépített pihenőhelyet találunk, majd megérkezünk Mátraszentimre keleti csücskébe.

Most épp csak érintjük az ország legmagasabban fekvő települését, az egykori Ötházhutát, a környék közigazgatási központját. Ha úgy tartja kedvünk, a II. Rákóczi Ferenc utcán besétálhatunk a központba, és megnézhetjük például a Szent Imre-templomot, illetve több helyen fogyaszthatunk meleg ételt is.

A községet kelet felé, a Z◼ jelzésen hagyjuk el. Az út mellett rövidesen megpillanthatjuk Bagi József, az 1964-ben elhunyt galyatetői erdész kopjafás síremlékét. Először a Bőgős-réti folyás, majd a gerendákból ácsolt Blokkháztól a vele egyesülő Csukás-patak csobog mellettünk. Hajdan egészen idáig vezetett az iparvasút egyik ága – a vonal maradványait, így a korhadt talpfákat és a patakon átvezető hidak pilléreit, ma is megfigyelhetjük.

Ahogy lankásan lefelé tartunk, a kövekkel teleszórt, kacskaringós medret helyenként fahídon keresztezve kígyózó ösvény egyre hangulatosabb, itt-ott sűrű, de rossz állapotú fenyvesek foltjain át vezet a Szalajkaház felé. A kört bezárva kényelmes terepen érkezünk meg a már ismert turistaházhoz, ahonnan visszasétálunk kezdőpontunkig, a Mátravasút végállomásáig.