Falulátogatás a szalajkaházi kisvasúttól

Itiner

• A Szalajkaháztól a Z◼ jelzést követjük Mátraszentimre központjáig.
• Mátraszentimre főterén balra fordulunk a Z jelzésre, melyet már a falu határa után balra, a P jeleken hagyunk el.
• Az autóút keresztezése után a P+ jelzésen indulunk lefelé.
• Egy elágazásnál balra térünk a S+ jelzésre.
• A Szalajkaház kerítése után jobbra térünk, és a Z◼ jeleken érkezünk vissza a kisvasút végállomásához.

A túra részletes leírása

A Szalajkaház

Az ökoturizmus egészen friss dolog az ember és a középhegységek kapcsolatában. Évszázadokon keresztül csak a faanyag és az abban rejlő gazdasági lehetőségek vonzották az embert ezekre a síkvidékinél zordabb éghajlatú, ráadásul nehezebben járható tájakra. A Nagy-völgy kisvasútja 1906-ban kezdte működését, feladata a letermelt fa és a bányászott kő kiszállítása volt. Amint az Északi-középhegység század eleji neve, a „Mátraerdő" is mutatja, a Kárpátok lakói a magasabb hegyek árnyékában ezt az alacsony, változatos, de erdős középhegységi tájat hatalmas rengetegként azonosították. A trianoni határváltozások után a természetjárás felfedezte magának a korábban elhanyagolt, alig keresett Mátrát - így például a személyszállítás is 1926-ban indult meg a kisvasúton. A '70-es évekig azonban a teherfuvarozási funkció dominált, az ekkoriban kiépített feltáróutak és a gazdaságosabb közúti (teherautós) szállítás azonban csaknem fölöslegessé tette a hálózat fenntartását. A vágányokat sok helyen felszedték, napjainkra pedig kizárólag a turisztikai funkció maradt meg.

A kis esőbeálló mögötti úton elindulva a Z◼ jelek kísérnek a Szalajkaház kerítéséig. Az erdei szállót a 2010-es években újították föl, de nevéből sejthetjük, hogy más célokat szolgált valamikor. A szalajka szlovákul hamuzsírt jelent, ami az üveggyártás egyik elengedhetetlen kelléke volt, hiszen a szilikátos anyag olvadáspontját csökkentette. Az üveg alapjául szolgáló szilikátot (kvarckavicsot vagy homokot) hamuzsírral (és mésszel) keverték. A huták kemencéiben végzett folyamat óriási mennyiségű fát emésztett fel. A Mátra völgyeiben, majd később a lapos tetőkön a török idők után beköltözött szlovák telepesek végezték az erdei munkát - még falvaik neve is foglalkozásukra utalt (Felsőhuta és Fiskalitáshuta, azaz a mai Mátraszentistván és Mátraszentlászló), a völgyek találkozásánál épült Szalajkaház is üveghutaként működött egykor.

A völgy alján

Elsétálunk a kellemes fekvésű épület előtt, és a Csukás-patakot követve nekivágunk a szűk, árnyas völgynek. Régen vasúti sínek követték a vízfolyást egészen a Blokkházig. A bővizű, sebesen rohanó patak méretes, kerekre csiszolt andezitgörgetegeket kerülget. A Mátra dél felé kibillent szerkezetének eredménye, hogy a hegység leghosszabb völgyeit itt, a déli oldalon találjuk. Ezek egészen a tetők alá érnek, vizeiket sok kisebb forrás táplálja, amiket a Felső-Mátrára hulló csapadék éltet. Egy ponton sötét, vészjósló fenyves részben letermelt foltját keresztezzük, majd az egykori kisvasút pilléreit használva kelünk át a patakon - könnyen felismerhető az egykori töltés maradványa.

Apró rét ékelődik az erdőbe, aztán egy elágazásnál düledező, mégis hangulatos gerendakunyhó áll velünk szemben. Pályafutása kezdetén a Blokkház ellenőrző épület lehetett, ahol a fát szállítók céduláit („számláit") kezelték. Néhány méterrel följebb fekszik Bagi Jóska sírja - a galyatetői erdész egy vadászbalesetben vesztette életét. A turistaút egyre határozottabban emelkedik, el is távolodik a patakmedertől. Feljebb kőmezőn lépdelünk át, néhol hatalmas sziklatömbök hevernek.

A Vadvirág turistaház

Nyomvonalunk nagy hurokkal segít leküzdeni a legmeredekebb lejtőt, és elérjük a felső-mátrai aszfaltutat. Ezzel lényegében meg is érkezünk Mátraszentimrére, a valamikori Ötházhutára, Magyarország legmagasabban fekvő településére. Területére 1900-ban költözött be Mátraszentistvánról (Felsőhuta) öt szlovák család. A buszfordulónál hotel áll - a korábbi Vadvirág turistaház helyén. A 20. század elején Mátraszentimre krumpliföldekkel és legelőkkel övezett irtványtelepülés volt szállások és turisták nélkül. A falu tanítójának, Bándy Lajosnak volt két unokahúga, Rózsika és Bertuska. A két lány az erdélyi hegyekből származott, s amikor a trianoni határváltozások nyomán a hazai természetjárók elkezdték felfedezni a Mátrát, a testvérek házat béreltek a településen, ahol vendéglőt nyitottak, később szállást is adtak. Amikor már az autóút és a buszközlekedés is elérte a Felső-Mátrát, új, 24 szobás panziót is építettek. A II. világháború után ez lett a Vadvirág Turistaház, mely a Turistaházakat Kezelő Vállalat szárnyai alá terelve lassan tönkrement, majd a 2000-es években összedőlt.

Besétálunk a faluközpontba, ahol az 1980-ban épített, alpesi stílusú, a megszokottól merőben eltérő arculatú templom érdemel említést. Balra térünk a Z jelzésre, mely a szűk főutcát követi. Éttermek és büfék kínálnak felfrissülési lehetőséget, majd végül a focipályánál mellékútra lépünk, és a temető, valamint az I. világháborús emlékmű között búcsút intünk Mátraszentimrének. Innentől a P jeleket figyeljük, hiszen ezeken kisvártatva balra kell fordulnunk, hogy a szélfútta bükkösben folytassuk túránkat.

Kőmezők és bükkösök

A Nagy-Átal-kő köves csúcsát kerüljük, túloldalán rozoga nyaralóépület düledezik a fák sűrűjében. Meredek ereszkedés után ismét átkelünk az autóúton, és a P+ jelzésen egyelőre szintben lendülünk tovább. Jobbra rét ékelődik az erdőbe, balra kis őrház áll. A Kis-Átal-kő vadregényes, sziklás szoknyája mellett indulunk lefelé, és egyelőre alig lejtő, szálbükkös borította oldalt taposunk. Néhol mohos kőtengerek pöttyözik a talajt - a változó méretű kőmezők egykor összefüggő kőzetfelszínek voltak, lávaárak maradványai, melyeket a jégkor hideg periódusaiban a fagy felaprózott. Mohos hátuk a mátrai erdők sajátos, jellemző látványa, ahogy a szintvesztéssel változó erdő is. A sötét, zárt lombozatú bükkös helyét a melegebb, délies kitettségű, alacsonyabb terepen füves aljú tölgyes uralja. Holtfában gazdag, szép szakasz veszi kezdetét, felhagyott szekérutunk vadregényes tájat tár fel, végül ösvénnyé szűkül - mintha egy félreeső felvidéki hegységben járnánk. Átlendülünk az Árnyék-tető hegyes bércnyúlványán, és egy szintező erdészeti utat átlépve hevenyészett tábla terel a S+ jelzésre.

Hangulatos fenyvesen át közelítjük a völgytalpat, a sok kis árok között hullámozva egyszer csak feltűnik a fák mögött a Szalajkaház fehér fala. Mellőle jobbra, a Z◼ jelzésen térhetünk vissza a kisvasút állomására.