Bükki Kéktúra, 2. szakasz: Pazsagi turistaház–Jávorkút

• A túra során végig, a Pazsagi turistaháztól Jávorkútig a K jelzést követjük.

A túra részletes leírása

Pazsagi turistaház–Derecske-lápa 

 A Pazsagi turistaházat és a körülötte álló erdészházakat elhagyva hosszú erdei út előtt állunk, Bükkszentkeresztig messze elkerülünk minden települést. A középkori Pazsag falunak már nyoma sincsen. A változatos, helyenként kifejezetten természetes képű erdőt völgyekben szeljük át, és egy alig észlelhető nyereg után megkezdjük az ereszkedést a Derecske-lápa mély árkában. Itt található szakaszunk első igazolópontja is, ami egy kettős törzsű fenyő az út északi oldalán.

Derecske-lápa–Bükkszentkereszt

A rövid oldalvölgy a Hór-völgybe torkollik, ami viszont az ország leghosszabb patakvölgye, és a Déli-Bükk egyik legjellegzetesebb helyszíne. Alján köves út követi a patakot, amely mentén a K jelzés balra vezet. Enyhén emelkedünk, jobbra a Hideg-patak-völgy ágazik ki, torkolatában ház áll – ez volt egykor a felsőtárkányi oldalvölgybe vezető kötélpálya és a Tebe-rét rakodójától idáig közlekedő kisvasút végállomása, ide és innen szállították a feljebb letermelt fát.

Nem sokkal feljebb a völgy kiszélesedik, és ezzel elérjük a környék legszebb pontját, a Tebe-rétet. Jobbra kis tó terül el, ami csapadékos időszak vagy hóolvadás után az egész lapályt betöltő állóvízzé duzzad – az azonban „száraz”, valójában vizenyős formájában is igéző látvány. A hegyoldalak és rétek szegélyezte mélyedés oldalában, az utak elágazásánál fedett esőház áll, hosszú ideig ez lesz a legideálisabb pont a megpihenésre. 

A vizes lapályt a répáshutai állatok legelőjeként használták hosszú ideig, a sok víz pedig a rossz lefolyásnak, a sok betorkolló völgyből érkező patakoknak és a közeli Hór-forrásnak köszönhető. Utóbbi a karszt túlfolyójaként működik, ezért csak időszakosan működik. Nem sokkal följebb található a gyertyán-völgyi üveghuta, a hegység utolsó üvegcsűrjének helye – az üveggyártáshoz szükséges kvarchomokot (békasót) itt, a Tebe-rét körüli kis fejtésekből nyerték.

Balra barlangászkutató-ház áll a fák mögött, a Bükki Kéktúra azonban a Tebe-rét felső vége után jobbra tér, és erdőben kezd kapaszkodni a száraz aljú Sügér-völgybe. A kifejezetten nehezen járható, sűrűn benövényesült völgyben nincs keréknyom, turistaforgalma elenyésző, a szűk árok alját követő ösvényen nehéz mozogni, pár kidőlt fa is akadályt képez. A vadregényes, őserdei hangulatú terepet végül enyhébb lejtőszögű völgyfő váltja, változó állapotú ösvényszakaszok követik egymást, mígnem kiérünk egy erdészeti betonútra. Rövidesen elérjük a baloldalt álló Ilona-házat, ami mellett padok és asztalok állnak. Előrébb fakad a tönkrement Ilona-kút (igazolópont), aminek vize egyébként lejjebb, a kivágott erdőfolt túloldalán, egy víznyelőben tűnik el.

Az aszfaltút balra kanyarodik, kikerüljük rajta a tarvágást, és egy domborzati hullám tetején jobbra hagyjuk el. Szép, sötét szálbükkösben vágja le az út kanyarját az ösvény, majd a K jelzés ismét az aszfalttal egyesül. Ezen érünk ki a Déli-Bükk egyik legszebb pontjára, a szinte ismeretlen Dorongos rétjére. Alacsony hegyek és fenyőcsoportok szegélyezik – a fák alatt rejtőző, egykori erdészház mellé ugyanis örökzöldgyűjteményt telepítettek, ennek maradványai ma is megvannak. Magas küszöbe miatt a rétnek nincs lefolyása, egykori víznyelői közül néhány máig aktív (időszakosan), felszínét sekélyebb töbrök teszik hepehupássá.

A hatalmas tisztást északi, sziklakapus vége előtt jobbra hagyjuk el, rövid erdei ösvényen érkezünk vissza az aszfaltra, amin célba vesszük Bükkszentkeresztet. A 19. században az erdő kímélése érdekében összesűrítették a legelőket, ezek maradványa a mai Lófő-tisztás és a rétláncolat. A hangulatos helyszínt az erdő szorongatja minden oldalról, kaszálás nélkül beerdősülne – de eredeti kiterjedésének már felét sem éri el. A falu szélén, balra találjuk a IV. Béla-emlékművet (igazolópont), ami arra emlékeztet, hogy a muhi csata után menekülő királyt itt érték utol a tatárok. Sikerült azonban megvédeni, így eljutott a bélapátfalvi kolostorig.

Bükkszentkereszt–Erdészeti emlékmű

A szlovák lakossággal betelepített, hajdani üveghuta ma felkapott üdülőfalu, és a hegység legmagasabban fekvő települése. A Bükki Kéktúra röviden szeli át a falut, a főutcán jobbra fordulva, a központban azonban érdemes enni-inni egyet, mert innentől Jávorkútig lakatlan tájon sétálunk majd, ahol nincs lehetőség utánpótlást szerezni. (Számtalan vendégház és panzió is működik a faluban.)

A K jelzés rögvest ki is fordul a faluból, és a Száraz-Szinva-völgy hűs pásztáján, köves keréknyomon indul le a Szinva-völgybe. Itt-ott mészkősziklák bukkannak elő, de hamar elérjük az autóutat, amit röviden balra kell követnünk. A forgalom és a beláthatatlan kanyarok miatt ez nem egy veszélytelen szakasz, de gyorsan ráfordulunk a közforgalom elől elzárt lusta-völgyi aszfaltútra. A gyengén emelkedő, erdős völgy jó hosszan eltart, az útszakasz a nevét Lendeczky Lászlóról, a B.A.Z. megyei természetjárók egykori elnökéről kapta. Vízfolyás itt régóta nincs, a völgy két kőzetpászta határán alakult ki. 

Fönt már a Bükk-fennsíkon, a platóra jellemző bükkösben járunk, ami jól be is sűrűsödik, amikor az emelkedő véget ér. Egy hurokkal jutunk a Kurta-bérci erdészház mellé, ahol sok pad és asztal is áll, a turistaút túlfelén pedig keskeny rét terül el. A peremi fa árnyékában világháborús katonasírt találni.

Innentől még nagyon sokáig követjük az aszfaltot, de a bükk-fennsíki táj legjava erről eltereli a figyelmet. Egyre több töbör jelenik meg az út mellett, a kanyarok ezeket kerülgetik. Balra, az egyik mély töbör alján, kivágott fenyves helyén látható az erdei munka áldozatainak állított Erdészeti emlékmű, amely igazolópont is egyben.

Erdészeti emlékmű–Jávorkút

A néhol sziklakibúvásokkal, még egy-egy megmaradt fenyőfolttal színesített, keskeny rétláncolatot követő turistaúton a szintkülönbség minimális, viszont a vékony peremekkel elválasztott, mély töbrök látványa az egész Bükki Kéktúra meghatározó élménye. A platót egykor vulkáni törmelékszórásból származó, puhább kőzetek fedték, ezeket vágta át az akkori vízfolyás, elérve a mészkőfelszínt, amibe víznyelőket oldott. A nyílások a patak folyásán egyre följebb keletkeztek, így a korábbi nyelők szárazzá váltak, majd eltömődtek, és ma töbörsorként lyuggatják a felszínt. Az oldalukban álló fenyők és borókák magashegyi hangulatot kölcsönöznek a tájnak.

A Menyecske-töbör nevű rét után csatlakozik oldalról a hasonló megjelenésű Kecskeláb-rét. Az elágazás mellől egy erdőtűz után tűntek el a fák, leégett, illetve kivágott erdő helyén kanyarodunk jobbra, hogy a Nagy-Kőris oldalában végre belépjünk az öreg bükkök árnyékéba. (Maradhatunk egyébként az aszfalton is, az is ugyanoda vezet, mellette pihenőhely is áll.) Jobbra fordulunk, és szintén töbrök mentén, de immár erdőben érjük el Jávorkút erdei telepét, ahol szállás és étterem is működik, valamint bővizű forrás fakad.

A tornácos házat 1920-ban gróf Bethlen István építtette vadászkastélynak, azóta több épülettel is kiegészült. A 19. század második felében telepített jókora fenyvesek közt zöldellt a panziótól keletre a „svédfenyves" is, melynek magjait a névadó országból hozatták, nyugaton pedig az elsőként ültetett „ősfenyves" található. Különös módon (többek közt) ezek a rendkívül hangulatos, de tájidegen állományok képezték hivatalosan az 1977-ben létrehozott Bükki Nemzeti Park egyik magterületét.