Nagy-Szénás

Szokatlan az olyan csúcs Magyarországon, aminek hiányzik az erdő a tetejéről, és még csak nem is sziklás. Ugyan nem egy gyephavas, de hangulatában és látványvilágában a Nagy-Szénás mégis arra hasonlít: az illúziót erősítik a hegyoldal árkaiból csúcsukkal kikandikáló fenyők. A körpanoráma az egyik legjobb Budapest szomszédságában, de ha csak rövid délutáni kiruccanásra vágyunk, akkor mindenképpen verhetetlen.

A hegy szabdalt lejtőit tölgyesek, máshol fenyők lakják, fölöttük azonban zöld (ősztől fakó sárga) kupolaként domborul a Nagy-Szénás. Alant Nagykovácsi medencéje fekszik, mögötte a Budai-hegyek legmagasabb pontja, a Nagy-Kopasz háta emelkedik, jobbra fordulva pedig a vele azonos magasságú Kutya-hegy sötét csúcsa tornyosul. Észak felé feltűnik a gerecsei Hegyes-kő és a Nagy-Gete, valamint a Pilis teljes vonulata. Felismerhető a sziklabordás Kétágú-hegy, a Pilis-tető monstruma, a Hosszú-hegy laposa és a Kevélyek két bérce. Mögöttük a Visegrádi-hegység emelkedik, északkeleten pedig (tiszta időben) a Mátra halmai derengenek. A közeli Hármashatár-hegy és csoportja már Budapest felé irányítja a tekintetet, és könnyű felismerni a kilátóval ékesített János-hegyet, előtte pedig a szögletes Hárs-hegyet is.

A csúcson kereszt, egyik oldalában pedig pad is áll.

Az élőhely

Az irdatlan faéhségű mészégetés és a budapesti építkezések oltárán letermelt erdők helyén legeltetésbe fogott a helyi lakosság, így a hegytető előbb fátlanná, majd gyepessé alakult. A Nagy-Szénás neve a 18-19. századi térképeken Weingarten Berg, jelezvén, hogy főként déli lejtőin meghatározó volt a szőlőtermesztés (vélhetően a 19. század végi filoxéravészig).

A fedetlenül egyre jobban lemosódó talaj nem tudott regenerálódni, hiszen a hegyet felépítő dolomit jól aprózódik (murvásodik), de mállása lassú, így a talajképződés is körülményesen, lassan történik. Ezért a növényzet csak komótosan tud megtelepedni rajta – jellemzően csak a lágyszárúak, hiszen a vaskosabb gyökérzet nincs mibe kapaszkodjon. E dolomitsziklagyepek ráadásul igazi növényritkaságoknak adnak otthont: a világon ez a terület a pilisi len egyetlen élőhelye, de hazánkban a Kitaibel-varfű is csak itt fordul elő. A Szénások hegycsoportja miattuk is fokozottan védett terület, melynek európai jelentőségét bizonyítja, hogy 1995-ben elnyerte az Európa Diplomát.

A védelem

A Szénásokra irányuló természetvédelmi figyelem nem újkeletű, hiszen Kaán Károly már az 1930-as évek elején javasolta egy „rezerváció” létrehozását, Pilisszentiván birtokosa, Karátsonyi Imre gróf pedig intézkedett is a pilisi len védelméért. (A fajt egyébként jóval korábban, az 1890-es években leírta Borbás Vince, a Budapest környéki flóra neves botanikusa.) A hivatalos oltalmat végül csak 1951-ben kapta meg a terület.

Érdekesség, és a korai védelem okainak értelmezéséhez hasznos adalékkal szolgál, hogy a Nagy-Szénástól északra eső, turisták elől ma is elzárt hegységrészről apró betűs említést tesz az 1934. évi turistakalauz (szerk.: Dr. Vigyázó János), miszerint az ott található Ördög-torony és Kis-Ördög-torony „tilos terület, melyet vasár- és ünnepnapokon különös szigorúsággal őriznek. Részben ültetvény, részben pedig vadászterület.” A leírás szerint a látogatás engedélyhez kötött volt, melyet néha megadtak, ha azt legalább egy héttel előre kérelmezte a turista a budapesti Karátsonyi-palotában.

Míg a meredekebb, ezért az eróziónak kitettebb déli lejtőket nyílt dolomitsziklagyepek fedik (azaz a kőzet is kibújik a növényzet takarójából), addig a lankásabb északi oldalakon zárt sziklagyepek jellemzőek. A csúcspont körül hangulatos megjelenésű, árvalányhajas sztyepprétek is fellelhetők, a látványt felrázó, de tájidegen fenyvesek pedig a korábbi kopárfásítások maradványai.

A védett növények és a talaj sérülékenysége miatt fontos, hogy a jelzett turistautakat ne hagyjuk el!

Nyitvatartás

Árak:

Ingyenes