A Budai-hegység csúcspontjai

Itiner

• A Tisza István térről Budapest felé indulunk a főutca S jelzésén.
• A községházánál balra térünk a P jelzésre, amit a Nagy-Szénás oldaláig követünk.
• Balra váltunk a K jelzésre, amin a Nagy-Szénáson át a Fenyő-tisztásig maradunk.
• A Kutya-hegy oldalában vándorlunk tovább a K+ jelzésen.
• Egy elágazásban jobbra térünk a S jelzésre, amit a Fehér út kilátópontjáig követünk.
• A Szerdahelyi-vágás utáni kilátóhelyről visszafordulunk a S jelzésen, és visszatérünk Nagykovácsiba.

A túra részletes leírása

Nagykovácsi, a Budai-hegyek remetéje

A főváros szomszédságában egészen kivételes Nagykovácsi fekvése: minden oldalról hegyek keretezik, valódi zsákfaluként bújik meg medencéje alján. Területe már a római korban is lakott volt, de nevét egy későbbi időszakban nyerte el, amikor királyi szolgák, pontosabban fegyverkovácsok lakták. Aztán a török időkben elnéptelenedett, később pedig sváb telepesek érkeztek a hegyek közé, melyek bőségesen ellátták őket munkával és javakkal. A medencét a korábbi patakok hordalékának termékeny talaja béleli, a mezőgazdálkodás lehetőségét nyújtva, de a mészkő, a dolomit, majd a szén bányászata is fontos bevételi forrást biztosított - akár az erdő, ahol a fakitermelés, illetve a mészégetés jelentette a megélhetést. Németeket azonban már alig találunk: a II. világháborút követően, mindössze 3 nap alatt 800 családot ültettek vonatra a solymári vasútállomáson, ahonnan Németországba szállították őket. Csupán tucatnyi família maradt Nagykovácsiban - a kitelepítettek helyére pedig a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény keretében felvidéki magyarok érkeztek. (Kisebb számban jöttek új lakók Erdélyből és a Jászságból is.)

A falu főutcáján (kezdésnek Budapest felé) indít útnak a S jelzés, amit azonban a Polgármesteri Hivatal épületénél lecserélünk a P jelekre. Balra hagyjuk el a főutcát, és érintjük a modern megjelenésű református templomot. Mögötte széles placc terül el az egyébként szorosan beépített faluban, így rálátunk a Szénás-csoport hegyeire. A Bánya utcát tapossuk - neve a pilisi szénmedence peremén folytatott szénbányászat emlékét őrzi, amit az iparosodó Budapest fűtőanyag-szükséglete hívott életre a 19. század közepétől. A Zsíros-hegy csoportjába számos tárót fúrtak (egyikük alagútként kötötte össze Nagykovácsi és Pilisszentiván határát); a Tisza-lejtősakna és a Heisler-lejtősakna itt, a közelben nyílt. Előbbit gazdaságtalansága miatt hagyták fel néhány év elteltével (az 1920-as években), utóbbit pedig kutatási céllal mélyítették, de egy halálos áldozatokat követelő baleset miatt a hatóságok még azelőtt bezáratták, hogy a kitermelés elindulhatott volna.

Emberek a Szénásokon

Egyre emelkedő, kiadós séta áll még előttünk a lejtőre felkúszó házak közt. Aztán egy balkanyar után végre fák veszik át a falak helyét, és meredek ösvényen, ligetes erdőben kapaszkodunk. A terület fokozott védelmet élvez, ami el is kél e sérülékeny helyen: Nagykovácsi kiváló fekvése, a panorámás telkekkel kecsegtető lejtők beépítése komoly veszélyt jelentene a rendkívül ritka fajokat rejtő Szénások csoportjára.

Maga a tájkép is páratlan: fenyőcsoportok, zárt, girbegurba tölgyesek és piciny rétek váltakoznak a csúcs felé. Egy elágazásban megérkezik a Kéktúra, és ugyan utunk a K jelzésen balra vezet, előrefelé rövid kitérő az egykori nagy-szénási turistaház helyének meglátogatása. Az épületet eredetileg védkunyhónak szánták (síelések idejére), de a tervezés közben megnőttek az igények, és végül (1924-ben) egy menedékház építésébe fogott bele a Munkás Testedző Egyesület a hegyoldal védett pontján. Nem is akárhogy: komolyabb tőke híján az egyesület tagjai eleinte a helyszínen kifejtett kőből építkeztek, illetve maguk hordták fel az építőanyagot, a későbbiekben pedig a helyben kitermelt agyagból préseltek téglát (kézi téglapréssel). A tájba illő megjelenésű épület nagy népszerűségnek örvendett, ezért bővítették is. Legutóbb, 1934-ben a jellegzetes, üvegezett falú étterem készült el, ekkortól lakta állandó jelleggel gondnok is a házat, ami folyamatos üzemre állt át. Hanyatlásának története sajnos megegyezik honi társaiéval: 1949-ben államosították, és állapota hamar romlásnak indult. Végül az épületet felhagyták, kifosztották, és a Másfélmillió lépés Magyarországon c. sorozat forgatása után még a romjait is ledózerolták - ráfogván, hogy rendszerellenes szervezkedések színhelye volt.

Magashegyi hangulat a város határában

A K jelzés derűsebb célpontot vesz célba: a Nagy-Szénás tetejét. Az erdőből kilépve mintha magashegység gyephavasi zónájába csöppentünk volna, eltűnnek a fák, és a csúcsra hágó kőmorzsalékos ösvényen egyre szélesebb tájat ölel át a kilátás. Nehéz lenne a látványt bármihez is hasonlítani: a hegy szabdalt lejtőit tölgyesek, máshol a magasabb hegyeket idéző fenyők hegyes csúcsai foltozzák, fölöttük azonban selyemzöld kupolaként domborul a Nagy-Szénás. Alant Nagykovácsi medencéje fekszik, mögötte a Budai-hegyek legmagasabb pontja, a Nagy-Kopasz háta emelkedik, jobbra fordulva pedig a vele azonos magasságú Kutya-hegy sötét csúcsa tornyosul. Észak felé feltűnik a gerecsei Hegyes-kő és Nagy-Gete, valamint a Pilis teljes vonulata. Felismerhető a sziklabordás Kétágú-hegy, a Pilis-tető monstruma, a Hosszú-hegy laposa és a Kevélyek két bérce. Mögöttük a Visegrádi-hegység domborodik, északkeleten pedig (tiszta időben) a Mátra halmai jegecesednek. Természetesen a legközelebbi magaslatok sem maradnak rejtve: a Hármashatár-hegy és csoportja már Budapest felé irányítja a tekinteteket, és könnyű felismerni a kilátóval ékesített János-hegyet, mi több, a szögletes Hárs-hegyet is.

De minek köszönhető ez a minden ízében egyedi tájkép, melynek a körkilátást nyújtó Nagy-Szénás a meghatározó eleme? A választ megadó folyamat kezdőpontjáig visszatekintve azt mondhatjuk, hogy az erdők kivágásának. Az irdatlan faéhségű mészégetés oltárán letermelt erdők helyén ugyanis legeltetésbe fogott a helyi lakosság (de a filoxéravész előtt a szőlőtermesztés is jelen volt), így a hegytető megmaradt gyepesnek. Ráadásul az egyre jobban lemosódó talaj sem tudott jól regenerálódni, hiszen a hegyet felépítő dolomit jól aprózódik (murvásodik), de mállása lassú, így a talajképződés is körülményesen, lassan történik. Ezért a növényzet csak komótosan képes megtelepedni rajta - jellemzően csak a lágyszárúak, hiszen a vaskosabb gyökérzet nincs mibe kapaszkodjon. E dolomitsziklagyepek ráadásul igazi növényritkaságoknak adnak otthont: a világon ez a terület a pilisi len egyetlen élőhelye, de hazánkban a Kitaibel-varfű is csak itt fordul elő. A Szénások hegycsoportja miattuk is fokozottan védett terület, melynek európai jelentőségét bizonyítja, hogy 1995-ben elnyerte az Európa Diplomát.

Védelem és vadászat

A Szénásokra irányuló természetvédelmi figyelem nem újkeletű, hiszen Kaán Károly már az 1930-as évek elején javasolta egy „rezerváció" létrehozását, Pilisszentiván birtokosa, Karátsonyi Imre gróf pedig intézkedett is a pilisi len védelméért. (A fajt egyébként jóval korábban, az 1890-es években leírta Borbás Vince, a Budapest környéki flóra neves botanikusa.) A hivatalos oltalmat végül csak 1951-ben kapta meg a terület. Érdekesség, és a korai védelem okainak értelmezéséhez hasznos adalékkal szolgál, hogy a Nagy-Szénástól északra eső, turisták elől ma is elzárt hegységrészről apró betűs említést tesz az 1934. évi turistakalauz (szerk.: Dr. Vigyázó János), miszerint az ott található Ördög-torony és Kis-Ördög-torony „tilos terület, melyet vasár- és ünnepnapokon különös szigorúsággal őriznek. Részben ültetvény, részben pedig vadászterület." A leírás szerint a látogatás engedélyhez kötött, melyet néha megadnak, ha azt legalább egy héttel előre kérelmezi a turista a budapesti Karátsonyi-palotában.

A hegy, ami a kutyát sem érdekelte

Míg a meredekebb, ezért az eróziónak kitettebb déli lejtőkön nyílt dolomitsziklagyepek fordulnak elő (azaz a kőzet is kibújik a növényzet takarójából), addig a lankásabb északi oldalakon zárt sziklagyepek jellemzőek. A csúcspontok körül hangulatos megjelenésű, árvalányhajas sztyepprétek is előfordulnak, a látványt felrázó, de tájidegen fenyvesek pedig a korábbi kopárfásítások maradványai. A K jelzés éppen az egyik nagy lejtésű, déli oldalon lendít lefelé a hegyről. Nagykovácsi látványát lassan eltakarják a fák, és szintben haladó ösvényünket szép fekvésű, tágas rétek láncolata kíséri. Az egyiken elágaznak a jelzések, túránk egyenes irányt tartva, a K+ jeleken vezet tovább. Elhaladunk egy régi határkő mellett (lesz még rá alkalom), és lassan elmaradnak a tágas, vadakat csalogató rétek, ugyanis belépünk a Kutya-hegy vegyes erdőjébe. Termetes bükkök is feltűnnek a néhol áthatolhatatlanul sűrű pagonyban, jelezvén, hogy viszonylag magas, északi oldalban bandukolunk. A korai katonai felmérések térképein németül még Hundsbergként szerepelt a hegy, később ez eltűnt, és helyette a Bükkös-hegy elnevezés jelent meg (eleinte németül Buchwaldként). A Kutya-hegy magassága körül is észlelhető némi bizonytalanság: míg a 3. katonai felmérés (a 19. század végén) 569 méteresnek, ezzel az egész hegység legmagasabb pontjának tünteti fel, a 20. századi turistatérképeken többnyire számérték sem szerepel mellette. A jellegtelen csúcsról azóta (a modern technikának hála) bizonyosan tudjuk, hogy 559 méterével a Budai-hegyek 2. legmagasabb pontja, vélhetően csupán centiméterekkel elmaradva a Nagy-Kopasztól.

A változatlan hegyvidék

A csúcs túloldali lejtőjén ismét lefelé menetelünk, és újfent szétnyílik az erdő: pompás rétről látunk ki a Gerecse legmagasabb részére. Tisztások láncolatán, hangulatos keréknyomon érkezünk meg egy vadvédelmi kerítéshez (ami a terület értékes növényeit hivatott megkímélni a túlszaporodott vadállomány taposásától és rágásától), kapuján átjutva már a S jelzésű Fehér úton járunk (jobbra). Nevét a folyton-folyvást kibukkanó dolomit színéről kapta, ami az egész terület felépítője, és a keréknyomokat is megfesti. A könnyen murvásodó kőzetbe a földtörténet korábbi, csapadékosabb időszakaiban patakok vágtak mély árkokat, különösen szabdalt, élénk domborzatú zónát faragva itt, a hegység nyugati csücskében. A kopárosokkal tarkított, rétekkel is tűzdelt erdőség még a 20. század második felében is lezárt vadászhely volt, ahová máig csak ez az egy turistaút jelenti az egyetlen belépési lehetőséget. Jelzésből és a kirándulókat szolgáló infrastruktúrából továbbra is hiány van errefelé - immáron elvileg természetvédelmi okból. A gyepterületek ugyanis ritka növényfajoknak jelentenek menedéket (mint pl. az István király szegfű), ahogy a szűk völgyek sziklás oldalainak sajátos mikroklímaviszonyai is speciális élőhelyi viszonyokat alkotnak.

A fenyőfoltok, tölgyesek és tisztások keveréke karakteres hangulatú szeglete a Budai-hegységnek, ahol már alig érezni a közeli nagyváros hatását. Egy ponton piciny csapás hív balra; pár méterrel előrébb, a bércorról nagyszerű kilátás nyílik a Zsámbéki-medence és a Gerecse irányába (baloldalt feltűnik a Velencei-hegység is, a távolban pedig a Vértes és a Bakony). A turistaút ereszkedik picit, és egykori koronauradalmi határkövek mentén, nem csillapodó szépségű vonalvezetéssel kalauzol a száraz sztyepprétek között. Egy újabb tisztás hosszúkás foltjáig gyalogolunk, ahonnan megint megcsodálhatjuk a Gerecse távoli domborulatait, de tisztán látszik a hosszúkás csíkként elterülő Vértes, no meg annak takarásából előbújva a Bakony is. A Velencei-hegység két kis halomként azonosítható, jobbra, a fák lombja fölött kibukkan a Pilis-tető háta. Előtűnnek a Mária-völgybe hajló lejtők zord dolomitkopárjai is, így már nem csak a térképen rajzolódik ki a terület különös meredeksége.

Nagykovácsi ördöge

A turistaút innen Perbált veszi célba (erdős szakaszon, majd a faluszéli földeken át), mi azonban visszafordulunk Nagykovácsi irányába. Ugyanazon a nyomon haladunk, de ezúttal nem hódítjuk meg a Kutya-hegyet, hanem a S jelzést követjük. Sűrű pagonyban ereszkedünk, ami Nagykovácsi határában enyészik el. Balra gyümölcsöst takar a fasor, jobbra a Forrás-dűlő bozótosa terül el - nevét annak köszönheti, hogy itt ered az Ördög-árok (korábbi nevén: Kovácsi-)patak, mely a Budai-hegység egyik legmeghatározóbb vízfolyása. Kétszer is áttör a sasbércek közt: Budapest határán szurdokban küzdi át magát (Remete-szurdok), Hűvösvölgy buszállomásának közelében pedig szelídebb, de szűk árkot vájt (amit azóta beépítettek, elfedve ezzel az eredeti formákat). Később, Pasarétnél a patak a város alá kényszerül, és az Erzsébet hídnál ömlik a Dunába.

Hosszú séta következik köves szekérúton, mígnem megérkezünk a nagykovácsi ófalu szélére. Innen már a Kossuth Lajos utcán maradva, mintegy 10-15 perc alatt érkezünk vissza kiindulópontunkra, Nagykovácsi központjába, ahol több étterem is segít kiheverni a túra fáradalmait.