Történelmi túra a város felett

Itiner

• A buszmegállótól a P, majd a K jelzésen indul a túránk.
• A Királyvölgyi utcán a K+ jelzésre térve folytatjuk az utat.
• Egy üres telken felfelé vezető lépcsőn jutunk el a Szulejmán–kilátóhoz.
• A kilátótól az Alpannonia sárga jelzésén, a Királyvölgyi pihenőnél érünk vissza a K+ jelzésre.
• A Kincs-pihenőnél az aszfaltos úton balra felfelé rátérünk a K● jelzésre.
• Balra fordulunk a K▲ jelzésen, és ezt követjük az Óház-tetőig.
• A kilátótól az első kereszteződésben balra fordulunk a Z jelzésen, ami a Bechtold István-látogatóközpont előtt halad el.
• A belvárosból a P jelzések navigálnak vissza a kiindulópontra.

A túráról részletesen

A Szulejmán-kilátó és a török ostrom

A buszmegállótól délnyugati irányban teszünk pár lépést, majd a kereszteződésben jobbra fordulunk a P jelzésre. A Fő térre érve a K jelzésre váltunk, a Királyvölgyi utcától pedig a K+ jelzés lesz a kísérőnk. Fél km után egy üres telken felfelé vezető lépcsőhöz érünk; ezen felkapaszkodva jutunk a Szulejmán–kilátó 2012-ben avatott épületéhez. Szép panorámát kapunk innen a városra és a Kőszegi-hegységre. Egy helyi legenda szerint 1532-ben I. Szulejmán szultán erről a dombról szemlélte Kőszeg ostromát. A várat mindössze 46 katona, illetve Kőszegről és a környező falvakból bemenekülő 700 ember védte a korabeli Európa legerősebb tüzérségével rendelkező, 70-80 ezer fős török sereggel szemben.

A törökök összesen 19 ostromot indítottak az erősség ellen; az elsőt augusztus 5-én kezdték meg. Négy helyről napokig ágyúzták a várat, melynek során a védők nem törtek meg - sőt az egy hét múlva indított janicsárrohamot is visszaverték. Az utána következő napokban a törökök lőpor segítségével akarták felrobbantani a falakat. Több próbálkozás után egy néhány méteres szakaszt sikerült lerombolniuk, majd a janicsárok újabb (sikertelen) rohamot indítottak. Ezután ostromtornyokat építettek, melyeket a védők megpróbáltak felgyújtani. A vár elleni több mint 24 órán át tartó támadás augusztus 27-én indult, aminek végén a törökök - bár kitűzték a vár tornyaira a lófarkas zászlót - az erősséget nem tudták elfoglalni.

A megsemmisítő török roham augusztus 29-én következett volna, de máig megfejtetlen ok(ok)ból – talán részben Jurisics Miklós várkapitány és Ibrahim pasa személyes ismeretségének köszönhetően – a szultán követséget küldött a várkapitányhoz, és felajánlotta, hogy ha jelképesen átadjuk a várat (vagyis kitűzik a török zászlót), elvonulnak Kőszeg alól. A háromhetes ostrom után alig 200 főre apadt védőseregével Jurisics elfogadta az ajánlatot, így a törökök 11 órakor elvonultak a vár alól - ezért harangoznak minden nap Kőszegen 11 órakor. Jurisics Miklós hőstettéért egyébként a bárói rangot és Kőszeg városát is megkapta, de fiúgyermek híján halála után birtoka a királyi kamaráé, majd 1695-ben az Esterházy családé lett, akik 1931-ig birtokolták a várat.

Egy famatuzsálemtől a Szálasi-bunkerig

A kilátótól az Alpannonia sárga jelzésén indulunk tovább; a Királyvölgyi-pihenőnél érünk vissza a K+ jelzésre. A kereszteződéstől kicsit feljebb újabb lépcső vezet fel az egykor itt álló óriási szelídgesztenye emlékhelyére. Az 1050 cm törzskerületű fára, ami az évgyűrűszámolások alapján 1482-ben kelt ki, amikor Mátyás király visszafoglalta III. Frigyes császártól Kőszeget, Chernel Kálmán hívta fel először a figyelmet 1864-ben. A fa 1963-ban hajtott ki utoljára, majd 1981-re már olyan veszélyessé vált, hogy ki kellett dönteni. Pusztulásához az egyre terjedő gombabetegségek mellett sajnos a kérgébe vésett feliratok is hozzájárultak. A bemutatott szelet, amely jól érzékelteti a fa egykori méreteit, a törzs épebb részéből való.

Tovább folytatva utunkat a tájvédelmi körzet szélét jelző táblánál érünk be az erdőbe, majd a völgyben haladó, kissé meredek úton érünk el a jelzés jobbos kanyarjában álló Szálasi-bunkerhez. Az 1944. október 16-án hatalomra kerülő Szálasi Ferenc november 4-én a Szent Koronára felesküdve másnap Budapesten megalakította a totális diktatúrán alapuló Nemzeti Összefogás Kormányát. Az egyre közeledő Vörös Hadsereg azonban hamarosan menekülésre kényszerítette, így a nemzetvezető főhadiszállását először Farkasgyepűn (Gyepű I.), majd itt (Gyepű II.) alakították ki. A barakktábort és óvóhelyet 1944 novemberében kezdték el építeni sáncmunkára kötelezett polgárok és tatabányai bányászok. Az 1945 elejére elkészült egyik bunker 21 méter mély aknájában egyesek szerint lift is működött. A földalatti két termet egy majdnem 30 méter hosszú folyosó kötötte össze. Szálasi mindössze 1945 márciusában szűk egy hónapot tartózkodott Kőszegen, majd Ausztriába menekült.

A Kincs-pinehő

A kis épülettől hamarosan megérkezünk a Kincs-pihenő nevű parkolóhoz, amit a helyiek többsége csak Okmányosként emleget, mert a műszaki zár nyomvonalán itt állt egy kapu, amin kizárólag a megfelelő okmányok birtokában lehetett belépni a határsávba.

A vasfüggöny kialakulása 1945-1948 közé tehető, amikortól évtizedeken át hermetikusan elzárta Nyugat-Európától a tőle keletre élőket. A műszaki zár- és erődrendszer mellett felállították az előbb határvadász-, majd határőrszervezeteket. A nyugati és a déli határszakaszt átfogóan lezárták, és 1950 végére az osztrák és a jugoszláv határszakaszon 1000 km drótakadályt építettek ki, melyből 871 km-t aknásítottak is. A védelmi munkák összköltsége közel 7 milliárd forint volt.

1955 októbere és 1956 október 20-a között a nemzetközi feszültség csökkenésére megtörtént a nyugati határszakasz aknamentesítése. Az október 23-ai forradalom után azonban a lehetséges fegyveres konfliktus Ausztria felé helyeződött át, így 1957-ben újra elrendelték az országhatár lezárását. A 282 km új típusú drótakadály mellé több mint 1 millió aknát telepítettek. A következő ütemben 1970-ig történt az SZ-100 elektromos jelzőrendszerre (EJR) való átállás, ami azonban a biztonság növelése mellett az állomány leterheltségét is fokozta, mert az műszaki-technikai hibákra és állatok okozta jelzésekre is reagált. Végül a határőrség országos parancsnoka 1989. március 19-én előterjesztette a jelzőberendezés lebontását, aminek alapján április 18-án a határőrség meg is kezdte azt, így a bontásra vonatkozó kormányhatározat megjelenésekor már 150 kilométernyi szakaszon megtörtént a felszámolás. A határőrség 1989 augusztusára - a BM tervéhez képest egy évvel korábban - véglegesen lebontotta a vasfüggönyt.

A pihenő Kincs István (1867-1942) pápai prelátus, apátplébános után kapta a nevét, aki a múlt század elején a kőszegi tanítóképző igazgatójaként is tevékenykedett. A városból gyakran felsétált a környék erdeibe, ahol egy közeli padon szokott megpihenni.

Az Óház-tető legendás vára

Az aszfaltos úton balra felfelé indulunk, majd nemsokára jobbra térünk a K● jelzésre. A következő kereszteződésben balra, a K▲ jelzésre váltunk, amelyen lassan emelkedünk az Óház-kilátóig.

A 609 m magas csúcson épült a 13. században Kőszeg első vára, a Felsővár avagy Óház. Első írásos említése 1248-ból való (Castrum Kwszug), amikor a Frigyes osztrák herceg által elfoglalt várat IV. Béla csapatai visszaszerezték. Tehát a Kőszeg név eredetileg az Óház-tetőn épített Felsővárra vonatkozott, a város régi magyar neve pedig Gyöngyös volt - ebből származik annak német Güns elnevezése. 1260 körül a várat IV. Béla király a Németújvári családnak adományozta. Az erősség az Alsóvár megépültével fokozatosan jelentőségét vesztette, és feltehetően az 1455-ös osztrák-magyar harcok során pusztult el.

A romossá vált egykori erődítményt több helyi legenda lengi körül. Az egyik szerint a régi falak között kincsek rejtőznek, egy másik szerint pedig a várat egy alagút kötötte össze a Hétforrással. Fennmaradt az a monda is, ami szerint az 1532-es ostrom tűzmestere, Forintos Mátyás, akit később ellenségei 1561-ben boszorkányperbe fogtak, az épületben végezte kísérleteit és rontásait, például amikor 1552. június 5-én, pünkösdvasárnap „hideget, deret, fagyos időt zúdított a kőszegi szőlőkre”.

 A vár feltárását célzó régészeti kutatások már 1894-ben megindultak, azonban a 20x12,3 méteres külső méretű, közel 2 méter vastag falakkal épült lakótornyot és a 8x7 méteres déli kapubástyát a hozzá csatlakozó várfal szakasszal csak 1991-1995 között tárták fel. A bástyához egy felvonóhidas gyaloghíd vezetett, melynek a sziklába vágott helye ma is látható.

A hegycsúcs északnyugati, meredek lejtőjét kivéve mély árok veszi körül a kis tetőt, és a leginkább támadható délnyugati oldalról egy sekélyebb külső árkot is találunk. Szintén a védelmet szolgálta, hogy a torony legalsó szintjén nem volt ajtó, az első emeleti bejáratokat lépcsőn lehetett elérni. A várban egy 11 méter mély, majdnem 2 méter belső átmérőjű ciszterna is volt, mivel vizet legközelebb a Hétforrástól tudtak nyerni.

Romja helyén először fából, majd 1896-ban kőből falaztak kilátót. A mait 1996-ban építették az akkoriban feltárt lakótorony alapjaira. Szép panoráma nyílik belőle Kőszegre, Szombathelyre, a Ságra és a Somlóra, a Bakonyra, a Tapolcai-medence tanúhegyeire, a Keszthelyi-hegységre, a Rendeki-hegyre és a Zalai-dombságra. Ausztriába is átlátnunk: a Schneeberg csúcsa után a Bucklige Welt dombokkal tűzdelt térsége következik, majd a Fertő tó és a mögötte fekvő Lajta-hegység, oldalában a szélerőművek tömkelegével.

Vissza Kőszegre a Szabó-hegyen át

A kilátótól egyenesen indulunk tovább, és az első kereszteződésben balra fordulunk a Z jelzésen. A lejtős út régi kőlépcsőjén keresztezzük először az erdészeti utat, amelyen hamarosan újra átkelünk. Utunk a majdnem két km hosszú Szabó-hegyi erdei tornapálya érintésével vezet a kiemelkedés oldalában, ami már a 19. század elején is ismert kirándulóhely volt; időszakos vendéglő is működött itt. A hegyet 1929-ben újraparcellázták. Az így kialakított 147 egyforma méretű telken az áram és a vezetékes víz hiánya ellenére megindultak az építkezések; vállalati üdülők létesültek, később turistaszálló és étterem is nyílt.

A felhagyott kőfejtőben kialakított pihenőnél a Z jelzéssel együtt fordulunk, és az aszfaltos úthoz érve rövidesen elérjük az első házakat. A Tölgyes utcán át a Ciklámen térhez érünk, ahol jelzésünk balra kanyarodik, majd a Panoráma körút szép kvarcfillitfeltárása után egy korlátos lépcsőn jut vissza az erdőbe. Túlsó végénél a Hermina utcán át érünk vissza a településre, egyenesen a szénsavas vizet adó forráshoz.

A díszkútnál enyhén balra tartunk, majd ismét balra térünk a Park utcára, amin hamarosan a Kőszegi-hegység értékeit bemutató Bechtold István-látogatóközponthoz érünk. Érdemes itt eltölteni egy kis időt, és felfedezni az interaktív kiállítást vagy az élményösvényt. Benézhetünk a közeli Chernel-kert arborétumba is, ahol a sérült madarakat gondozó madárvédelmi mentőközpont működik.

A belvárosból a P jelzés kalauzol vissza a túránk végpontjához; a Szűk utcába kanyarodva picit rövidíthetünk a távon.