Diósjenőről a Závoz nyeregbe

Itiner

• Diósjenőről a Z jelzés mentén sétáljunk ki.
• A lépcsők tetején balra kiágazó PL jelzésen tehetünk kitérőt a Csehvárhoz.
• Visszatérve a Z jelzésen menjünk tovább a Gál-rétig, ahol az erdészeti utat és a ZT jelzést követve forduljunk jobbra.
• A Gál-kúthoz egy fahídon át, a Z● jelzésen jutunk el alig pár tíz méteres kitérővel.
• Utána megint a ZT jelzést kövessük, egy ideig az aszfaltozott Hadiúton, majd jobbra fel a Závoz nyeregig.
• A Závoz nyeregtől a S jelzésen induljunk el lefelé a Kő-szirt alatt! A ZT jelzés jobbról való becsatlakozása után még maradjunk a S jelzésen, de amikor a ZT később jobbra kiágazik, térjünk át arra.
• Ez végül a Z jelzésbe torkollik, amelyen balra fordulva visszatérhetünk túránk kiindulópontjára.

Részletes útleírás

Nem túl megerőltető, de változatos túránkat Diósjenőn, az Arany János utcai buszmegállónál indítjuk. A Börzsöny lábánál fekvő település neve a honfoglalás kori Jenő törzsre lehet visszavezethető – mint látni fogjuk, a környék egyébként is tele van történelmi emlékkel, némelyiket majd érintjük is. Diósjenőről a vasútállomásnál kezdődő Z jelzésen gyalogolunk ki nyugat felé egy kővel felszórt földúton, amely hamarosan keresztezi a községből Királyházán át Kemencére a hegységen átvezető autóutat.

Itt kezdődik a 2005-ben létesített, a vidék táj- és erdőtörténetét táblákon bemutató Diósjenői erdészeti és erdőtörténeti tanösvény: ennek az egyelőre a Z jelzéssel (és a Diósjenő-Nagy-Hideg-hegy-Királyrét síút PX jelzésével) együtt haladó ZT jelzését kell majd követnünk csaknem a túra végéig. A műutat elhagyva különösen hangulatos erdőben találjuk magunkat; a lombokon átszűrődő fény világos tócsákat vetít az előttünk kanyargó, göcsörtös gyökerekkel átszőtt ösvényre.

Ahogy a nem tolakodóan, de azért határozottan emelkedő úton egyre feljebb kapaszkodunk, a tanösvény egyik táblájáról megtudhatjuk, hogy Diósjenő környékén lévő 5000 hektáros uradalmán Gróf Berchtold Miklós már a 19. század második felében tudatos erdőgazdálkodást folytatott. Ennek köszönhetően a cserből, tölgyből, bükkből és kőrisből álló faállomány akkor is kiváló minőségű volt. Ma ugyanezek a fajok a legjellemzőbbek a vidékre, bár találunk hársot, juhart, sőt – például a Csehvárnál – duglász- és vörösfenyőt is.

Az 1960-as évek elején tervezett, Diósjenő és a Szén-patak között húzódó feltáróutat átszelve belépünk a Nemzeti Park területére. Ahogy közeledünk a PL jelzés Csehvár felé vezető leágazásához, és a terep egyre meredekebbé válik, egy rövid szakaszon falépcső segíti a kapaszkodásunkat. A meredek tetejére érve, az újabb táblánál balra kell fordulnunk, hogy a PL jelzésen elérjük az Árpád-kori kisvár, a Csehvár szerény maradványait.

A Csehvár már romokkal sem vár

Az erősségnek annak idején valószínűleg része volt egy kőtorony is, de ma már csak a sánc vonala vehető ki. A magaslat – amely tulajdonképpen a Börzsöny keleti peremének egyik legmagasabb csúcsa, a Bárány-bérc keleti, alacsonyabb kiszögellése – a fák miatt nem kínál teljes körpanorámát, a közeli Vörös-kő és Magas-hegy piramisszerű formája azonban átsejlik a lombok között, akárcsak az alattunk terpeszkedő Diósjenő házai. A Börzsönyben a bronzkortól kezdve rengeteg vár épült, a föld-, sánc- és kővárak száma összesen harminc körülre tehető – például az említett Magas-hegyen is volt egy bronzkori telep, akárcsak a Magosfán vagy a beszédes nevű Pogányváron. A középkori várak zöme a 14. század eleji hatalmi harcokban elpusztult, bár némelyiknek, mindenekelőtt a közeli Drégelyvárnak, még ma is impozánsak a romjai.

A Csehvár bejáratánál őrt álló, különösen terebélyes tölgy karszerűen kinyúló, vastag ágai alatt elhaladva vissza kell sétálnunk a PL jelzés elejéig, ahonnan a Z/ZT jelzéseket kell követnünk tovább. A Gál-rétnél elérjük Kemence-patak partját, és a ZT jelzés mentén jobbra térünk az erdészeti úton. A Börzsöny legjelentősebb, csaknem 26 km hosszú, a Magas-Börzsöny kelet-északkeleti határát kijelőlő vízfolyásának neve a szláv „kamenica” ('köves medrű') szóból ered. A Csóványos keleti oldalán fakadó források táplálják, átlagos vízhozama 294 liter/másodperc.

A vulkáni eredetű Börzsöny felszíne tagolt, ezért – noha kifejezetten sokat, több mint négyszázat tartanak számon – a patakok többnyire rövidek, és a kőzet gyenge vízáteresztő-képessége miatt a szintjük az esőzésektől függően gyorsan, viszonylag nagymértékben ingadozik. A már Szlovákiában az Ipolyba torkolló Kemence-patak folyása a Závoz nyereg alatt, amikor a Kő-szirt tömbje észak felé fordítja, lelassul.

A ZT jelzés a patak mentén, az út fölé boruló fák romantikus alagútjában halad. Közben a túlparton lévő Gál-kút kőpiramist formázó foglalatához egy fahídon, a Z● jelzést követve térhetünk ki – ehhez mindössze pár tíz méterrel kell többet gyalogolnunk. Az erdészeti tanösvény ZT jelzésére visszatérve hamarosan az egykori Mázsaházhoz érünk, ahová a Csóványos keleti oldalán található Nyír-réttől vezetett az 1927-ben kiépített, 600 mm nyomtávú iparvasút. Az erdőbirtokon kitermelt fát ezen szállították a Mázsaházig, ahol egyébként szénégető is működött, majd onnan szekereken, a Závoz nyergén át a diósjenői vasútállomásra.

A világháború is alakította az ökoszisztémát

A Mázsaháznál, a nagy hajtűkanyarnál elérjük a Diósjenő, Királyháza és Kemence közötti, aszfaltozott magánutat, a Hadi utat. Ezt a II. világháború előtt, az első bécsi döntés után lóhalálában, több ezer ember részvételével építették ki, mert a Börzsöny a Felvidék Magyarországhoz visszacsatolt része felé hadászatilag fontos felvonulási útvonal lett. Jobbra térve közvetlenül felsétálhatnánk a Závoz nyereghez, de érdemes inkább a ZT jelzésen maradva a baloldali ágat választanunk, mivel egyrészt ezen a szakaszon különösen szép a Kemence-patak – nevéhez híven köves – medre, másrészt amikor az ösvény letér az aszfaltozott útról, egyedi látnivalóra bukkanhatunk az erdőben.

A fák között apró, feltűnően kerek tavacskák rejtőznek. A Börzsönynek nincsenek természetes eredetű, állandó állóvizei, csak ideiglenesen alakulnak ki egyes helyeken a csapadékos időszakok után. Az itt látható, békalencse zöld leplével takart medencék valójában bombatölcsérek, amelyek a II. világháború végén megmaradt és felrobbantott lőszerek nyomán jöttek létre, de főként a kétéltűek párzóhelyeiként gyorsan fontos szerephez jutottak az ökoszisztémában. Mindekekelőtt a barna varangyok használják előszeretettel ezeket a mesterséges tavacskákat.

A ZT jelzésen felfelé tovább gyalogolva hamarosan a Závoz nyeregnél találjuk magunkat, ahonnan szép kilátást élvezhetünk Diósjenőre, a Jenői-tóra, illetve a Kő-szirt felettünk tornyosuló andezitszikláira. A tisztás szélén még néhány pad is van, ha épp piknikezésre szottyan kedvünk. Bár lesétálhatunk a községbe a ZT jelzés mentén is, mi most inkább a S jelzést ajánljuk, amelyen kissé lejjebb letérhetünk a szerény foglalatú Gyíkos-kúthoz. Ez a gyakran benne fürdőző szalamandrákról kapta a nevét, csekély vízhozama miatt azonban hívták Csepegő-kőnek, sőt a Gyilkos-kút névváltozata is ismert – utóbbinak az az alapja, hogy a történet szerint egy fiatal lány tüdőgyulladásban meghalt, miután ivott a forrás jéghideg vizéből.

Rövid sétát követően, a bal oldalon megpillanthatjuk az erdészeti út építéséhez nyitott, kis kőfejtőt, amely egy homokos kavics-konglomerátum összlet magasra kiemelt tagja, a kvarchomokba beágyazott, metamorf és karbonátos eredetű kőzetből származó kavicsokat találunk benne. Egy hangulatos fenyvesen áthaladva jobbra térünk a ZT jelzésen (persze követhetjük tovább a S jelzést is), és az erdei szabadidőpark érintésével hamarosan újra Diósjenőn, a már ismert Z jelzésen folytatjuk utunkat a túra kezdő- illetve végpontja felé.