Börzsönyi élménycsokor a Diósjenői tanösvényen

• A tanösvény körtúrája végig a ZT jelzésen halad.
• A szabadidőparktól induló tanösvény a Gyíkos-forrás, a  Závoz-nyereg, a Kemence-patak völgye (bombatölcsérek), a Gál-rét, a Vörös-kő és a Magas-hegy közötti nyereg, a Dugohúzó és a Hadi út érintésével tér vissza a kiindulóponthoz. 

A túra részletes leírása

Indulás az erdei szabadidőparktól

A park kapujával szemben infótábla ismerteti a tanösvény útvonalát és állomásainak témáit, a fákra festett ZT jelzés pedig kényelmesen navigál végig a jól járható körtúrán. Kezdetben enyhe emelkedéssel vesszük be magunkat a hegylábi erdőbe, ahol az uralkodó fafaj a kocsánytalan tölgy és a bükk. A két állományalkotó fafaj mellett a lombokorona második szintjében az árnyéktűrő gyertyán is nagy számban előfordul. Az egyenletes lejtésű hegyoldalt a lefolyó csapadék által formált hullámzó térszínek váltják. Elérjük a Jenői-patakot, majd kisvártatva meredekebb részre érve már a Jenői-závoz felé kapaszkodunk, miközben az út mentén kis kőfejtők engednek bepillantást a hegység geológiai múltjába.

Geológiai érdekesség

Tengerek és vulkánok formálta hegyvidék a Börzsöny, a Kárpátok belső vulkáni ívének tagja. A fiatalnak számító (16-13 millió éves) hegyvidék területét hajdanán 150-200 méter mély tenger borította. Ennek alján a környező szárazföldekről a tengerbe mosódó törmelékekből homokos-kavicsos üledék rakodott le. Erre telepedett rá később a tűzhányók anyaga, ami nem mindenhol fedi egyenletesen a ma látható felszínt. A Jenői-patak mellett haladva a hajdani tenger üledékkibukkanásait láthatjuk, melyek sóderes, homokos állaga idegennek hat a túlnyomórészt andezitből felépülő Börzsöny kőzetvilágában.

A Gyíkos-forrás

Továbbhaladva a ZT jelzésű ösvényen rövid kitérőt teszünk a nevében beszédes Gyíkos-forráshoz, ahol elsősorban kora tavasszal találkozhatunk a foltos szalamadrákkal - e kétéltű ilyenkor hozza világra már mozgásképes lárváit a vizes élőhelyeken. A tiszta vizű forrás a szalamandrán kívül sok más élőlény (békák, gőték) számára is élőhelyet biztosít állandó vagy időszakos jelleggel.

Sokszínű erdő

A Závoz alatt szerpentinként kanyargó ösvény a Diósjenő környéki erdők értékes színezőelemét is bemutatja. A hegyoldal elegyes bükkösét tarkító vörösfenyőről van szó, melynek magasra növő példányira a tanösvény külön állomással is felhívja a figyelmet. Bár nem őshonos fafaj, mégis egyedi értéket képvisel a Börzsönyben, amit feltehetően még a 18. században ültettek az akkori erdőgazdálkodók. A vörösfenyő egyik különleges, más fenyőféléktől eltérő tulajdonsága, hogy tűleveleit a tél beállta előtt lehullajtja. Érdemes megfigyelni, hogy a fiatalabb példányok télen is megtartják tűleveleiket, ami a kutatók szerint ara utal, hogy a faj ősei egykoron örökzöldek voltak. Ennek a fának a másik érdekessége, hogy sokkal jobban ellenáll a klímaváltozásnak, mint más fenyőfélék, pl. a luc- vagy a feketefenyő.

Kilátás a Závoz nyergéből

A vörösfenyőktől csupán háromszáz métert kell emelkednünk a Diósjenő feletti Závoz-nyeregbe. A település központjától 3,5 km-re fekvő, panorámás tisztáson padok teszik kényelmessé a piknikezést. Innen elsősorban keleti és déli irányba élvezhetjük a felnövő növényzettől csak részlegesen elénk táruló kilátást. Az alattunk hosszan elterülő Diósjenő házai és a Jenői-tó víztükre közelinek látszanak, de a távolban magasodó Naszály hegykúpja sem tűnik messzinek. Rálátunk a tőszomszédságunkban magasodó Kő-szirt látványos sziklapárkányára, ahová a nyeregből, a padoktól induló jelzetlen ösvényen fel is lehet jutni. Innen még szebb kilátást élvezhetünk a környékre.

Bombatölcsérek

A nyergen átbukva meredek lejtmenetben követjük a jelzéseket, mígnem a Kemence-patak völgyébe érünk. Itt, az aszfaltozott erdészeti út mellett különös, apró tavacskákat rejtő, néhány tíz méter átmérőjű „krátereket” láthatunk. A 2. világháború végére a diósjenői hadianyagraktárakban tetemes mennyiségű lőszer és robbanóanyag halmozódott fel, a feleslegessé vált lőszert pedig itt semmisítették meg a háború után. Ennek ma is jól látszó nyomait a helyiek csak bombatölcsérnek nevezik.

A mesterséges „krátereket” a természet hamar meghódította: a lefolyástalan gödrökben a csapadékvíz összegyűlt, és vizes élőhelyeket hozott létre. Mivel a Börzsöny természetes tavakban igen szegény, az ehhez hasonló vizes mikroélőhelyek különösen fontosak. A környékről tavasszal nagy számban vándorolnak ide békák, hogy szaporodjanak a kis tavakban. Ebben az időszakban jó eséllyel találkozhatunk a nagy testű barna varangy egyedeivel vagy a közepes termetű, feltűnően hosszú lábú erdei békával.

A Börzsöny „ütőere”, a Kemence-patak

Ösvényünk közvetlenül a Börzsöny leghosszabb (25,6 km) és legnagyobb vízhozamú, állandó vízfolyásához vezet. A sziklák között vadregényesen kanyargó Kemence-patak minden évszakban más-más arcát mutatja a csapadékmennyiségtől függően. Legtöbbször szelíden csordogál, olvadás idején zúgva szalad, nagyobb felhőszakadások idején pedig a terepet vadul átrendezve, komoly károkat is okozva hömpölyög az Ipoly irányába. A Csóványos keleti oldalában fakadó források vizéből születő patak szláv eredetű neve a „kamenica” szóból ered, ami „köves medrűt” jelent. A Börzsöny legfőbb vízszállítója fontos élőhely is, többek között olyan halak élnek itt, mint a bodorka, a nyúldomolykó, a fürge csele, a sujtásos küsz, a paduc, a sebes pisztráng vagy a petényi-márna, de küllő- és csíkfélék is megtalálhatók benne. A vízfolyás kövei között, illetve a part közelében gyakran látni foltos szalamandrát, valamint különböző békafajok is szép számmal képviseltetik magukat.

Az erdészeti út hajtűkanyarjában állt egykoron a Mázsaház, melynek tisztását utunk is érinti. A hajdanán a fa osztályozására és rakodására szolgáló helyszínt ösvényen elhagyva még egy darabon követjük a Kemence-patak egyre szűkülő völgyét, de a Gál-réten – ahol a tanösvény tábláján az erdőgazdálkodás és a hegységet behálózó kisvasutak múltjáról olvashatunk – balra kanyarodva felmászunk a Vörös-kő (592 m) és a Magas-hegy (589 m) közötti nyeregbe. Innen a különleges kultúrtörténeti értekkel bíró Csehvár felé indulunk tovább, melynek középkori eredetű nyomaihoz érdemes kis kitérőt tenni.

Csehvár

A Börzsönyben sok helyen találkozhatunk erődített telepek és várak maradványaival, de ezek megleléséhez nyitott szemmel kell járnunk a terepet. Bár a Csehvár valamikor a 13. században épült kővár volt, nyomait ugyanolyan nehéz felismerni, mint a bronzkori telepek sáncait, ugyanis falait már régen elhordták. Oklevelekből és ásatási eredményekből tudjuk, hogy a térképen is jelzett Csehvár 523 m magas hegykúpján egykor ovális alakú, 32x18 m alapterületű erősség állt. Bár a várfalat nem, az azt anno körülvevő sánc markáns vonalát ma is láthatjuk.  

A Csehvár történetét csak hiányosan ismerjük: a 13. században királyi vár volt, majd feltehetően elnéptelenedett. Ebből az időszakból gyakorlatilag semmit nem tudunk róla egészen 1437-ig, amikor a romjait Zsigmond király Lévai Cseh Péter erdélyi vajdának zálogosította el. A család azért kaphatta a „Cseh” nevet, mert sikerrel vette ki a részét a husziták elleni harcokból, a vár elnevezése pedig valószínűleg hozzájuk köthető. Az 1440-50-es években ők is építették újjá, de Jenőt 1524-ben ismét nem várként, hanem csak birtokként említik, tehát vélhetően az itt álló erősség már a török kor előtt végleg elpusztult.

A Csehvár hegykúpja után a Dugóhúzó meredek lejtőjén ereszkedünk le a hegyoldalt pár száz méter szélességben fedő, szelídebb pagonyerdőbe. Érintjük az 1938-ban épült, felvidéki bevonulást előkészítő Hadiutat, mielőtt a ZT jelzésű ösvény az utolsó métereken már aszfalton vezet vissza a kiindulópontra, az Erdei Szabadidőparkhoz.